Amikor ezt a cikket írni kezdtem, azt gondoltam, hogy bár komplikált témát választottam, annyira nem lehet nehéz feltárni. Elképesztően nagyot tévedtem. Ahogy egyre mélyebbre ástam a téma kapcsán, csak újabb és újabb kérdőjelekre bukkantam válaszok helyett. Úgyhogy úgy döntöttem az egész cikk témáját a feje tetejére fordítom és nem a Közel-Kelet helyzetének értelmét, hanem inkább annak értelmetlenségét fogom elmagyarázni – legalábbis próbát teszek vele. A helyzet az, hogy minden, ami a Közel-Keleten zajlik sokkal bonyolultabb, mint amilyennek látszik. Valójában a fennálló konfliktusok egyenként vizsgálva nem értelmetlen, de egészében nézve minden teljesen zavaros. Nem is csoda, hogy valójában senki sem érti igazán, hogy mi történik arrafelé, mert már a konfliktusok szereplői is belekavarodtak az elmúlt évszázad történéseinek örvényébe. A Közel-Kelet az a hely, ahol elvileg mindenki egy népnek számít, de mégis mindenki más. Ahol mindenkinek ugyanaz a vallása, de mégis vallási háborúk dúlnak – ezt értsék úgy, hogy az iszlám két nagy ágán (síita és szunnita) belül is dúlnak viszályok. Ahol Izrael és Libanon megállapodást köt a közös földgázmezőik megosztásáról, holott a két országnak hivatalosan nincs diplomáciai kapcsolata egymással és technikailag 1948 óta háborúban állnak egymással. Ahol Szaúd-Arábia és Izrael szövetséget formálnak Irán ellen, holott elvileg ellenségek. Ráadásul a régiót nem lehet megérteni anélkül, hogy annak határain kívül vizsgálódnánk. Gyakorlatilag értelmezhetetlen, ami itt történik.
A legnagyobb probléma a Közel-Kelet elemzésével, hogy nincs egy probléma, amire visszavezethető lenne minden. Technikailag van egy ilyen konkrét esemény, de téves lenne azt állítani, hogy minden itt kezdődött volna. Amit a kutatásom során felfedeztem – amivel eddig még bőven csak jéghegy csúcsát nyaldostam –, hogy teljesen mindegy melyik konfliktus oldódik meg, úgyis lesz másik, amelyik átveszi a helyét. Valójában az elmúlt évszázadban nincs olyan probléma, ami megoldásra került, viszont folyamatosan generálódnak újak, amik ezáltal egymásra rakódtak. Jómagam is abban a tévhitben éltem, hogy a Közel-Keleten zajló hidegháború – Irán és Szaúd-Arábia harca – a fő törésvonal, amely meghatározza a vidék életét, de ez tévhit. Bár a hidegháború meghatározza a környező országok, főleg az instabil államok sorsát, ez a szembenállás is csak egy a sok közül. A háttérben számtalan ideológiai, vallási, fölrajzi, etnikai, politikai és gazdasági érdek szövevénye található. A szálak teljes kibogozásához azonban se az adatok, sem pedig a megértés nem áll rendelkezésünkre jelenleg. Rengeteg olyan bonyodalom rejlik a háttérben, amelyek a Közel-Keleten kívüli emberek számára felfoghatatlanok. Úgyhogy ez a cikk most a szokásosnál is zavarosabb lesz, mivel megpróbálom feltárni azt, hogy mi is történik ma a civilizáció bölcsőjében.
A hidegháború szó hallattán mindenkinek az USA és a Szovjetunió évtizedeken át tartó konfliktusa jut eszében. Azonban mai is hidegháborús helyzetben élünk, csak a kérdés most sokkal bonyolultabb. A Közel-Keleten zajló hidegháború regionális problémának tűnhet, de mélyen gyökerező konfliktusokból ered, amely egy többrétegű helyzetet eredményez és bőven túlnyúlik a tájegység határain. A helyzetet nagyon leegyszerűsítve úgy tudnánk leírni, hogy minden nagyobb hatalom a régióban a befolyásának terjesztésére törekszik, vagyis regionális erőkké akarnak válni. Ez eddig teljesen egyértelmű, a nemzetállamok viselkedésének alapvető jellemzőjeként is tekinthetünk erre. A főbb szereplők ebben az esetben Irán, Szaúd-Arábia és Törökország, de igazából más országokat is idevehetnénk. A lényeg, hogy ennek a három országnak a viszonya határozza meg leginkább az uralkodó helyzetet. Csakhogy, a dolog nem ilyen egyszerű…
A globalizálódott világban nincsenek regionális problémák. Minden probléma hatással van a világ többi részére is, de nem mindegy, hogy egy kavicsot hajítunk a tóba vagy egy egész sziklát. Bizonyos események nagyobb hatással lesznek a világ eseményeire, mint mások. A Közel-Kelet pedig az a tó, amelynek a hullámai az egész világra kihatással lesznek. Ez pedig abból a tényből fakad, hogy három kontinens találkozásánál fekszik. A régió fekvéséből adódóan az események láncolatának mindig van következő állomása. Mivel a nagyhatalmak mind viszonylag távol esnek, így az események addig folynak, ameddig el nem érnek hozzájuk.
Az Egyesült Államok és a Szovjetunió közti viszony elég egyszerűnek mondható volt. Mindkettőnek az volt a célja, hogy másik terjeszkedését megakadályozza. Vagyis kettős viszonyról beszélhetünk, ahol a két pólus folyamatosan összetűzésbe került. A viszony olyan értelemben egyszerű volt, hogy mindig volt A és B oldal, így harcoló felek vagy az Egyesült Államokhoz vagy pedig a Szovjetunióhoz húztak – ettől a trendtől viszonylag ritkán tértek el. A közel-keleti hidegháború esetében ez a helyzet sokkal komplikáltabb.
Mint említettem, jelen van a regionális befolyásért folyó harc. Ennek a célja a régió domináns pozíciójának megszerzéséért folyó küzdelem. A harc sokkal nyíltabban folyik, mint máshol a világban, mert a három nagy erő közül egyik sem rendelkezik nukleáris fegyverekkel. A régióban egyedül Izraelnek vannak elméletben ilyen fegyverei, de ebben az esetben Izrael szerepe inkább perifériális. Egyfelől folyik a harc a régió dominanciájáért. Mindeközben folyik a harc az iráni kormány ellen, akik 1979, vagyis az iráni forradalom óta katonai erővel uralják az országot. Az iráni kormány célja elsősorban nem területi expanzió, inkább egyfajta ideológia exportnak nevezhető. Bár Iránban a síita iszlám dominál és hatalomra juttatása, de ettől még nem minden síita védelmét garantálja. Csakis a saját verziójának a terjesztése a cél, vagyis több esetben más síita csoportok is ellenségekké válnak, máskor viszont szövetségesekké. Ajatollah Ruholláh Muszavi (K)Homeini tanai alapján jött létre az újfajta iszlám értelmezés, amely egyesíti az államot és az egyházat. Ezeket az elveket a Velayat-e faqih: Hokumat-i Eslami-ben írta le, amelyet később részben az 1979-es alkotmányba is beépítettek. Homeini szerint az állam fölött a legfőbb iszlám jogásznak kell gyámságot vállalnia. Az első ilyen gyámja az államnak ő maga lett majd 1989-ben őt követte a mai napig regnáló Ali Hoszajni Hámenei.
A probléma középpontjában nem maga az ideológia áll, hiába a radikális mivolta. A legfőbb gondot az ideológia terjesztésének vágya okozza. Fontos tudni, hogy az iszlám világ két nagy csoportja nem egyenlően oszlik el. A szunniták körülbelül 85 százalékát teszik ki a teljes muzulmán populációnak, míg a síiták mindössze 15 százalékát. Mindössze négy országban található síita többség: Irán, Irak, Azerbajdzsán és Bahrein. A Vox interjújában Kenneth Pollack katonai elmező kiemeli, hogy a síita–szunnita ellentét, bár az iszlám születéséig nyúlik vissza, valójában sosem volt ennyire kiélezett. A konfliktus a 20. század szüleménye, amit számtalan tényező formált az évtizedek során. Az úgynevezett közel-keleti hidegháború valójában a 79-es iráni forradalommal kezdődött és a mai napig is tart. Ez azonban nem az egyetlen konfliktus, ami a Közel-Keleten zajlik.
Mielőtt azonban tovább haladnánk, foglaljuk is össze, hogy milyen problémákkal is küzd a régió. A Közel-Kelet az Ókor óta különböző birodalmak hadszíntere, aminek az oka a földrajzban keresendő. Amióta világ a világ, keletről és nyugatról is folyamatosan egyik vagy másik birodalom hajtotta uralma alá a régiót – kivétel akkor, amikor még minden nagyobb birodalom ezen a területen belül volt. Ez nem meglepő, hiszen egy hegyekkel körül határolt síkságról beszélünk. Két természetes határvonalat emelhetünk ki bármelyik térképre nézve: az Anatóliai fennsíkot és a Zagrosz-hegységet. Nem is csoda, hogy a történelem során a birodalmaknak, amelyek az uralmuk alá hajtották az Arab-félszigetet, vagy a mai Törökország, vagy pedig a mai Irán területén volt a központjuk. Persze, mint mindig, itt is voltak kivételek, de ezek viszonylag rövid időszakok voltak. Azonban az 1500-as évektől kezdve több mint négyszáz éven át nem volt változás a vidéken. Miután az Oszmán Birodalom meghódította az Arab-félszigetet a helyzet többé-kevésbé stabilizálódott. A területen az Oszmánok kerekedtek felül és a birodalom viszonylag stabilan beépítette magába ezt a tájat. Irán, amit akkor még Perzsiának hívtak, nem igazán tudott a helyzettel mit kezdeni. Az Oszmán Birodalom és az akkori Irán határa a Zagrosz-hegység mentén húzódott egészen az első világháború végéig. Irán ugyanazért nem tudta visszahódítani a területeket az oszmánoktól, amiért az oszmánok sem tudták meghódítani Iránt. A Zagrosz-hegységen keresztül gyakorlatilag lehetetlen nagyobb katonai hadműveletet végrehajtani. Defenzív szempontból legalább annyira jelent előnyt a hegység, mint offenzív szempontból hátrányt. Ezáltal a határ a földrajz törvényeinek megfelelően stabilizálódott.
A gond az első világháború végével kezdődött, amikor az egységes Közel-Kelet felbomlott. Ezt a helyzetet tovább tetézték a gyarmatosítók vonalzóval meghúzott határvonalai, amik teljesen szürreális megosztottságot generáltak. Ugyan az Oszmán Birodalom kisebbségeinek is meg volt a maguk problémája a birodalommal, volt egy hatalmas nagy előnye: egységes volt. Lehet, hogy a kisebbségek elnyomásban éltek, de meg volt a közös ellenség, az oszmánok. Valójában a terület egy hatalmas egységet alkotott. Lényegében egyetlen törésvonal volt, mégpedig a birodalom és a benne élő népek között. Azonban voltak a felszín alatt megbúvó ellentétek is, amiket az önkényesen meghúzott határok előrángattak. Például a kurdok eredetileg egységesen az Oszmán Birodalomtól akarták függetlenségüket – hozzá kell tenni, nem csak itt éltek kurdok. Viszont az első világháború után az Oszmán Birodalomtól egységesen függetlenséget akaró kurdok három országra oszlottak: Törökország, Szíria és Irak. Úgyhogy az eredetileg egy probléma három fele oszlott. Ahelyett, hogy a kurdok egységesen egy országtól akarnák a függetlenségüket, most már három országtól akarják a függetlenségüket. Ezenkívül már megjelentek szeparatista mozgalmak például az Irán nyugati részében is az ott élők kurdok körein belül. Ugyanez a helyzet a síita és szunnita megosztottsággal, hiszen ezek is többé-kevésbé egységes csoportok voltak a birodalmon belül. A határok meghúzásával ezeket a csoportokat is félbe vágták és vagy többségbe, vagy kisebbségbe kerültek, de véletlenül sem maradtak homogén csoportok. Valójában a nézeteltérések mindig is megvoltak, csak megsokszorozódtak és súlyosbodtak.
A leghíresebb ilyen megosztottságot a Sykes-Picot vonal okozta, amely a mai napig a Szíria–Irak–Jordánia határvonalat alkotja. Ez volt az a vonal, amely felosztotta a Közel-Keletet a britek és a franciák között. Bár a vonal Irak és Szíria között már egy kicsit elmozdult, ettől még a hatása a mai napig is érezhető. Az első és második világború közti időszak egyértelműen a gyarmatosító hatalmak dominanciájáról szólt. Azonban a második világháborúban meggyengült hatalmak kivonultak a Közel-Keletről és szépen sorban létrejöttek a ma ismert államok. Az első nagy konfliktust az újonnan létrejött Izrael okozta. Az arab nacionalizmus és a cionizmus találkozása szülte helyzetet nem volt egyszerű megoldani és békés úton nem is sikerült a mai napig sem. A háború utáni nagyjából húsz évet Izrael és a hozzákötődő viszony határozta meg. Az Arab-Izraeli konfliktus sorozat valójában a mai napig sem ért véget és bőven a 20. század előtti időszakba nyúlik vissza a kezdete. Az 1948-49-es háborút végül Izrael nyerte meg az Arab Ligával szemben. Azonban a valódi fordulat az 1967-es Hatnapos háborúval érkezett el. Ahol Izrael elsöprő győzelmet aratott a környező Arab országokkal szemben. Ez a vereség demoralizálta az Arab országokat és egy korszak lezárult – bár hozzá kell tenni, hogy nem hivatalosan. Izrael kikerült a fókuszból és valami más vette át a helyét a politikai űrben. Ezek után kezdett nyilvánvalóvá válni a pánarab törekvések hiábavalósága. Az elkövetkező tíz év inkább átmeneti időszaknak volt mondható, amit továbbra is meghatározott az Izraellel szembeni ellenszenv. Ugyanakkor kezdtek megjelenni különböző radikális iszlamista csoportok is, amik a gazdasági válságokkal megtűzdelt, turbulens időkben egyre jobban támogattak. Végül az átmeneti időszakot az 1979-es Iráni forradalom zárta le, amikor is Ajatollah Homeini átvette a hatalmat és Iránt a saját síita iszlám felfogása alapján építette fel.
A Fundamentals of Iran’s Islamic Revolution című jelentés remekül összefoglalja az iráni vezetés hogyan is gondolkodik az iszlámról. Igazából itt már régen nem csak a vallásról van szó, még akkor sem, ha ezt az iráni vezetés nem látja be. Ennek a gondolatvilágnak a megértése nagyon nehéz és nem is feltétlenül lehetséges annak, aki nem ebben nőtt fel. A fundamentalizmus lényege, hogy a vallási és a világi hatalom egybeforr – legalábbis nagyon leegyszerűsítve. Igazából a vallási törekvések világivá, a világi törekvések vallásivá válnak. Vagyis amikor a Irán az Iszlám Forradalmat akarja exportálni, akkor valójában a saját világi befolyását is kívánja terjeszteni. Hogy ez tudatos-e vagy sem az nem is feltétlenül lényeges, a legfontosabb, amit itt meg kell értenünk, hogy a kettő nem elválasztható egymástól. Annyit még érdemes hozzátenni, hogy az iráni népesség jelentős része nem támogatja az Iszlám Köztársaságot. Bár hiteles adatokat érthető módon nehéz szerezni egy olyan országból, mint Irán, egy áprilisi felmérés szerint mindössze az emberek 18 százaléka volt elégedett a jelenlegi rendszerrel. A szeptember 16-án, Mahsza Amíni halála után kezdődött tüntetések valószínűleg még inkább feltüzelték a reform hangulatot. Jelenleg az egész Iszlám Köztársaság jövője is kérdéses, főleg annak tudatában, hogy utódlási krízis is van az országban mivel Ajatollah Ali Hámenei egészségi állapota sem biztató. A jövőt megjósolni nem lehet, maximum találgatni, de jelenleg nem Irán jövőjéről szól a cikk. Ezzel a kitérővel csak azt akartam tisztázni, hogy amikor Iránra hivatkozom, akkor valójában a vezetőkre és a követőikre célzom, nem pedig az ország teljes népességére.
Az Iráni Forradalmat követően érdekes fordulat következett a Közel-Kelet életében. Ahogy a vallási különbségek erősödtek, egyre inkább elkezdtek félni a szunnita többségű országok a síita kisebbségeiktől, nehogy inspirációt nyújtsanak nekik az iráni események. Homeini nem csak Iránban akart forradalmat, hanem annak terjesztését is kívánta. Az iráni alkotmány preambulumába konkrétan bele van foglalva az elnyomottak védelme és az ideológia exportjának legitimációja. Amire nem tudok választ adni és eddig nem is találtam rá jó választ, hogy ennek mi az oka. Milyen haszna lehet ebből Iránnak, ha mindeközben elvágja magát a szomszédaitól és világtól?
Az elemzéseknél nem csak az a fontos, hogy meglássuk mi az, aminek értelme van, hanem az is legalább ennyire fontos, hogy az értelmetlen dolgokra is figyelmet fordítsunk. Sok választ találhatunk a hogyan kérdésre, de a miért kérdésre már sokkal kevesebbet. Egyértelműen megoszlanak arról a vélemények, hogy igazából Iránnak mi a célja a törekvéseivel. Gazdasági, vallási, vagy politikai befolyás szerzés? Igazából mind lehet reális és ugyanennyire irreális. Ez az a pont, ahol már nem tényekről és eseményekről beszélünk, hanem filozófiai és világnézeti kérdésekről. Ilyen esetekben viszont rendkívül könnyű félreértelmezni a részleteket. Éppen emiatt nem fogok belemenni abba, hogy vajon mi járhat az iráni vezetés fejében. Hiszen ezt szinte lehetetlen megmondani és még a szakértők sincsenek egységes állásponton. Ennek tudatában el kell fogadnunk, hogy Irán exportálni akarja az ideológiáját, mert ez egy tény. Az, hogy miért akarja ezt csinálni, az már sajnos rejtély. Ugyanakkor az is lehetséges opció, hogy ebben látják a jobb világ lehetőségét és nincsenek mögöttes szándékok. Lehet, hogy a válasz néha borzasztó egyszerű, de mégis értelmetlennek tűnik, legalábbis kívülállók számára.
Irán ideológia exportja a közel-keleti hidegháború alapja. Ugye van Irán, aki különböző síita csoportokat támogat szerte a világban és gyakorlatilag mindenki más ezt próbálja meggátolni, Szaúd-Arábiával, a legnagyobb szunnita hatalommal az élen. Rengeteg háborúnak, ami a Közel-Keleten zajlik ebből a rivalizálásból fakad vagy emiatt tart még. Minden olyan államban, ahol hatalmi űr támadt, ott megjelenik Irán és Szaúd-Arábia a színen. Természetesen azért, hogy a saját érdeküknek megfelelően, különböző csoportokat támogatva, megpróbáljanak felülkerekedni a másikon. Nagyon fontos azt is kiemelni, hogy Irán és Szaúd-Arábia sosem került direkt konfliktusba, ezt mindkét igyekszik elkerülni. Azonban bármikor egy ország stabilitása meginog, ott egyből megjelenik Irán, hogy megpróbálja az ideológiáját terjeszteni, majd megjelenik Szaúd-Arábia, hogy meggátolja az iráni befolyás növekedését. Mivel Irán tagadja Izrael létjogosultságát, ezért a két ellenfél, Szaúd-Arábia és Izrael egy oldalon kénytelen harcolni. Szinte biztos, hogy az iráni fenyegetés megszűnésével kiújul majd a konfliktus a két állam között és feléled az Arab-Izrael konfliktus. Addig is viszont egy oldalon állnak, a közös ellenséggel szemben. Irak, Szíria, Libanon, Jemen mind ennek a végeláthatatlan harcnak az elszenvedői. Emellett még az esetleges terrorista csoportok feltűnéséről nem is beszéltünk. Például az Iszlám Állam megjelenése egy új közös ellenséget szült, amikor Irán és Szaúd-Arábia is együtt harcolt az Iszlám Állam ellen. Pontosabban nem egymás mellett harcoltak, hanem az Iszlám Államtól próbálták megszerezni a területeket mielőtt a másik tudta volna.
Ezenfelül még beszélni kell a nagyhatalmak szerepéről is a régióban. Ugye a legismertebb esetek mind az USA-hoz köthetők. A második világháború óta Amerika gyakorlatilag folyamatosan részt vesz az Közel-Kelet életében. Először is ugye Izrael miatt, mert Amerika támogatását élvezi a mai napig is és a legfőbb szövetségese is a régióban. Természetesen a volt Szovjetunió nem nézte jó szemmel az USA térnyerését a Közel-Keleten ezért az Arab államok mellé állt. Aztán persze jöttek a jól ismert események, mint az Öbölháború(k) (1990-1991) vagy az iraki háború (2003-2011). A miértek vizsgálata ezeknek a konfliktusoknak az esetében teljesen felesleges, mert mára már nincs jelentőségük. A jelenleg fennálló helyzet kialakulásában Amerika szerepe vitathatatlan, de egyértelmű, hogy a céljait nem sikerült elérnie. Igazából az egész kialakult káosz végül Iránt erősítette, mivel ezáltal ki tudta terjeszteni a befolyását. Az Irán és Amerika közötti konfliktus is a forradalomhoz vezethető vissza. A forradalmat megelőzően Iránt Mohammad Reza Pahlavi Sah vezette, aki bár Irán függetlenségét hirdette, ettől még Amerika szövetségese volt. 79-ben Homeini ezért tartotta Amerika emberének és ez is közrejátszhatott a nyugatellenes ideológiájának kialakulásában. Amerika és Irán kapcsolata a forradalommal megpecsételődött, amit csak tovább fokoztak Irán atomfegyver fejlesztési kísérletei. Ezt természetesen az USA igyekezett minden eszközével meggátolni. Ez az összetűzés már gyakorlatilag negyven éve folyik. Bár az Arab Tavasz óta folyamatosan csökken Amerika szerepe, ettől még mindig jelen van, egyrészt Irán miatt másrészt Oroszország miatt és ki tudja, lehet, hogy Kína miatt maradni is fog. Valójában az USA nagyon szeretne már végleg leszámolni a közel-keleti ügyleteivel, de sajnos erre nincs lehetősége.
Oroszország az USA ellentétje ebben a helyzetben. Az oroszok megpróbálnak minél több szerepet vállalni a Közel-Kelet ügyeleteiben csak nekik nincsenek meg hozzá az erőforrásaik. Oroszország Közel-Kelethez való viszonyát elsősorban a Törökországgal való kapcsolata határozza meg. Ez a kapcsolat évszázadokra nyúlik vissza és a Fekete-tenger, illetve a Boszporusz birtoklásáért folytatott harcok során formálódott. Oroszország nagyon szeretne melegtengeri kikötőket, de ebben földrajzi helyzete gátolja. Technikailag vannak melegtengeri kikötői, főleg mióta megszállták a Krím-félszigetet és ők birtokolják Szevasztopolt.
Az egyetlen probléma, hogy innen elég nehéz flottákat mozgósítani, mind földrajzilag, mind pedig jogilag. Ezért Oroszország már évszázadok óta Isztambulra vágyik, hogy legalább ennyivel közelebb legyen az óceánokhoz. Mindeközben pedig elég érdekes viszonyt ápolnak egymással, mert több esetben is közel kerültek egymáshoz, majd megint csak távolabb. A közeledés azonban mindig csak felszínes színjáték, valójában a két ország több fronton is indirekt konfliktusban áll egymással.
Ilyen konfliktusok például az Örményország és Azerbajdzsán között évtizedek óta zajló háborúja vagy a Szíriai polgárháború. Egyfelől Oroszország a Szíriai kormányt támogatja, mert ezzel meg tudja tartani a Tartúszi kikötő bérleti jogát. Másfelől, Oroszország mindent megtesz azért, hogy Törökországnak nehézséget okozzon, így például a függetlenedni kívánó kurdokat is támogatja. Törökország 2016-ban beavatkozott a Szíriai polgárháborúba az Eufráteszi Pajzs Hadművelet keretein belül, elsődlegesen az Iszlám Állam megállításának érdekében. A törökök által megszállt területek mára már egyrészt ütközőzónaként szolgálnak, másrészt elég sok kurd lakik vagy lakott ezeken a területeken. Az elfoglalt területeken a kurdokat kilakoltatták és más népek menekültjeit telepítették a helyükre. Ezenkívül itt találhatóak a törökök által támogatott szír ellenzéki erők is, akik az el-Aszad kormány ellen harcolnak, amit ugye Oroszország támogat. Igazából Törökország minden beavatkozása vagy a saját területi integritásának megőrzésére irányul vagy pedig az oroszok megfékezésére. Ami még érdekes és meg se fordult a fejemben az, hogy Oroszország Szíriai és egyéb közel-keleti szövetségesek által el tudná vágni Európát a Közel-Kelettől, hogy ne lehessen kiépíteni olaj vagy gázvezetékeket a két régió között. Bár ez elég nagyszabású tervnek tűnik, főleg az oroszok mostani gondjai mellett, nem rossz gondolat. Mindez egy egyszerű beszélgetés közben merült fel, ahol egyik kedves barátom a térképre mutatva rávilágított arra, hogy ez is opció lehet az oroszok szempontjából. A jelenlegi történések fényében, az oroszok közel-keleti akcióinak jövője meglehetősen kérdéses. Mindemelett Oroszország és Irán elég szoros kapcsolatban áll, ami nem túl jó hír Amerikának, de Közel-Kelet többi résztvevőjének sem. Ezt a kapcsolatot a kölcsönös fegyver vásárlások vagy éppen az Ukrajnában bevetett iráni drónok is remekül mutatják.
Végül pedig fontos Kínáról is beszélni. Kína szerepe még nem kifejezetten jelentős itt, de ahogy az USA elhagyja a Közel-Keletet, úgy kezd beszivárogni a helyére Kína. Ahogy már azt megszokhattuk, Kína nem katonai erőt használ a befolyásának növelésére, hanem gazdasági erőt. Ezek leginkább nagyszabású infrastrukturális projektekben mutatkoznak meg, amelyeknek stratégiai szerepük van abban, hogy a kereskedelem a akadálytalanul áramolhasson Kínából, illetve visszafelé. Mindezt úgy sikerült elérnie, hogy sem az oroszokkal, sem pedig Amerikával nem konfrontálódott. Éppen ezért jegyeztem meg már az előbbiekben is, hogy Amerika hiába akarja elhagyni a Közel-Keletet, ha tényleg szembe akar szállni Kínával, valószínűleg kénytelen lesz maradni. Oroszország ebben a versenyben már nem tud lépést tartani. Talán meg tudja tartani Szíriát, de a két másik nagyhatalom erejével nem veheti fel a versenyt, ahhoz egyszerűen nincsenek meg a forrásai.
Ha zavarosnak tűnik mindaz, amit ebben az elemzésben leírtam akkor ne lepődjenek meg. A legfőbb probléma a Közel-Kelet megértésével, hogy valójában megfejthetetlen, hiszen túl sok szálon futnak az események. Az első világháború óta egyetlen probléma sem lett megoldva, de folyamatosan generálódtak újak. Ezenfelül olyan eseményekről beszélünk, amibe a nagyhatalmak is becsatlakoznak, illetve kénytelenek becsatlakozni különböző érdekek mentén. Ezen a ponton kimerem jelenteni, hogy igazából senki sem tudja pontosan mit is akar elérni. Az országok üzenetei teljesen szembe mennek egymással és még a saját szavaik is ütköznek a cselekedeteikkel. Itt már nem csak vallási vagy etnikai konfliktusról beszélünk, hanem generált problémák hadáról is, illetve az érdekek kavalkádjáról.
A legtöbb konfliktus elemzésénél a nyomozás általában elvezet a problémák gyökeréhez és ezekből kikövetkeztethető a megoldás. Ebben az esetben viszont már akkora a káosz, hogy valójában nincs reális megoldás, ahol a Közel-Kelet nyugodtabb vizekre evezhetne. Ebben az esetben már nem csak a megoldás nem világos, de maguk az okok sem. A kutatást ezen a téren nem segíti elő az információk hiánya és a megkérdőjelezhető adatok tömkelege.
A Közel-Kelet a világ talán legbonyolultabb helyének tekinthető. Annyi érdek, szövetség és ellentét található itt, amelyeknek az okait sokszor mély homály és ellentmondás fedi. Több mint száz év problémája rakódott egymásra, amely már-már megmagyarázhatatlan helyzeteket szül. Lehet, hogy csak kívülállóként vagyok képtelen megérteni mi is zajlik itt pontosan, de azon a véleményen vagyok, hogy valójában már senki sem tudja ki kivel, hogyan és miért harcol. A Közel-Kelet egy örvény, ahol minden mindennel keveredik, ahol az egyszerűen megmagyarázható viszonyokat feltárni szinte lehetetlen. Sőt, mire megértünk egy-egy viszonyt, addigra úgyis minden megváltozik, mivel itt sosincs megállás, sem állandóság.
Felhasznált források:
Arab Tribes and Saudi Influence in Northeastern Syria. (2022. Augusztus 2). The Washington Institute. https://www.washingtoninstitute.org/policy-analysis/arab-tribes-and-saudi-influence-northeastern-syria
Iran Constitution, pmbl. https://www.constituteproject.org/constitution/Iran_1989.pdf
Tim Marshall. (2016). A Közel-Kelet. In. A Földrajz Fogságában: Tíz térkép, amely mindent elmond arról, amit tudni érdemes a globális politikai folyamatokról (3rd ed., pp. 17-50). Elliot and Thompson Limited.
Vox. (2017, Július 17). The Middle East’s cold war, explained. YouTube. https://www.youtube.com/watch?v=veMFCFyOwFI
Chehayeb, K. (2022, Április 12). Saudi Arabia rekindles ties with cash-strapped Lebanon. News | Al Jazeera. https://www.aljazeera.com/news/2022/4/12/saudi-arabia-rekindles-ties-with-cash-strapped-lebanon
TLDR News Global. (2022, Szeptember 23). Iran’s Protests are Spreading: What The Hell is Happening?. YouTube. https://www.youtube.com/watch?v=J18pKuWQq-Y
TLDR News Global. (2022, Október 7). Will the Iranian Regime Collapse? YouTube. https://www.youtube.com/watch?v=1ipmrnFMKhU
TLDR News Global. (2022, Október 19). What Happens if Iran Collapses? YouTube. https://www.youtube.com/watch?v=oxNmenrq5-k
