Egy évvel ezelőtt Masha Amini, huszonkét éves kurd származású lány Teheránba utazott, hogy meglátogassa az iráni fővárosban tartózkodó bátyját. Szeptember 13-án az esti órákban családtagjai társaságában a városban sétált, mikor letartóztatta az Erkölcsrendészet a hidjáb-viselési szabályok megsértése miatt. Mahsát betuszkolták egy rendőrségi furgonba, testvérének pedig azt mondták, hogy egy rövid „eligazító órán” kell mindössze részt vennie és egy óra múlva kiengedik. Nem sokkal később a férfit arról tájékoztatták, hogy a húgának agyvérzése és szívrohama volt a rendőrségen, ami miatt át kellett szállítani a Kasra Kórházba. A lány ekkor már kómában volt, két nappal később pedig elhunyt.
Később szemtanúk megerősítették, hogy a lány már véresen érkezett a rendőrségre, ahol hányni kezdett és hamarosan elvesztette az eszméletét. Az ok egyértelmű volt: Masha Amini az Erkölcsrendészettől elszenvedett brutális bántalmazásba halt bele. Bár a kormányzat azonnal tagadni kezdett, az évek óta folyamatosan parázsló, időről-időre lángra lobbanó Iránban már aznap este megindultak a tüntetések és az összecsapások az állami erőszakszervezetekkel.
Évtizedek óta tartó feszültség
Kevés ország büszkélkedhet régebbre visszanyúló államisággal, mint Irán. Az Óperzsa Birodalom Krisztus előtt 550-ben jött létre, amely, ha máshonnan nem is, de a 300 című filmből (amelyben a perzsák parodisztikusan előnytelenül vannak ábrázolva) biztosan is ismerős mindenkinek. Az államot a Párthus, majd a Szászánida Birodalom követte, amelyeknek az államvallása a zoroasztrianizmus volt, egy Jézust ezer évvel megelőző egyistenhit. A térségbe a hetedik században megérkező arab hódítók hozták el az iszlám vallást, és bár Perzsia a muszlim világ részévé vált, nyelvét és sajátos kultúráját sikerült megőriznie. A területen az iszlám siíta irányzata terjedt el szemben az arab világgal, amely többségében szunnitává vált. Az ország a huszadik századra félgyarmati státuszba süllyedt, az első világháború után azonban Reza Pahlavi Törökország és Atatürk példájára modernizálta az országot: nevéhez fűződik az első iráni egyetem megalapítása, a kötelező közoktatás elrendelése, a vezetéknévhasználat kötelezővé tétele. Azonban heves vallásellenessége és diktatórikus kormányzása sokak szemében nem volt szimpatikus. A monarchiának végül az 1979-es iszlám forradalom vetett véget: az új rendszer Khomeini ajatollah vezetésével egy fokozatosan egyre konzervatívabb, világtól elzárkozó, teokratikus diktatúrává vált. A nők jogegyenlősége megszűnt, az igazságszolgáltatás alapja a Korán lett, mindennapossá vált a kínzás és a kivégzés. Az országban nincsenek politikai pártok és szabad választások: az indulhat a választáson, akinek azt a (leválthatatlan) Legfelsőbb Vezető (1989 óta Ali Hámenei) engedélyezi. A forradalom előtt nyugatbarát ország külpolitikailag is éles fordulatot vett: manapság a Nyugattal leginkább szembenálló országok egyike.
Bár kezdetben Khomeini ajatollah rendszere népszerű volt, ez az elmúlt évtizedekben sokat változott. Az ország elszigetelődése, a gazdasági nehézségek, a nemi, vallási és nemzetiségi elnyomás, valamint az egyre diktatórikusabb kormányzás miatt az elmúlt években szinte egymást érték a tüntetések Iránban. 2009-ben a „Perzsa tavasznak” vagy „Zöld Forradalomnak” nevezett tüntetéshulllám az elnökválasztáson elkövetett csalások miatt robbantak ki. Bár minden jelölt a Legfelső Vezető engedélyével indulhat, mégis a reformista Mir-Hossein Mousavi a rendszer mérsékelt szárnyához tartozott, végül csalások segítségével a hivatalban lévő Mahmoud Ahmadinejad maradt az ország elnöke. A majd másfél évig tartó tiltakozásokban legkevesebb 72 ember meghalt, több mint 4000 pedig börtönbe került. Számos iráni értelmiséginek pedig ekkor lett nyilvánvaló, hogy a rendszer megváltoztathatatlan. 2016-ban a kormány által szervezett felvonulás fajult rendszerellenes tiltakozássá, amely hamarosan az iszlám előtti perzsa múlt eltörlése elleni, monarchiapárti megmozdulássá bővült. Azóta gyakorlatilag folyamatosan tüntetések robbannak ki az ország különböző pontjain. 2017-ben és 2018-ban a gazdasági nehézségek miatt forrongott és sztrájkolt az ország, 2019-ben pedig az olajár egyik napról a másikra történő megemelése miatt vonultak utcára az emberek. A rendszer brutálisan válaszolt: öt nap alatt több mint 1500 embert öltek meg és a teljes internetet lekapcsolták napokra az országban. Pár hónappal később, 2020 januárjában Donald Trump amerikai elnök parancsára egy drón kivégezte Kászim Szulejmánit, az Iráni Forradalmi Gárda vezérőrnagyát. Pár nappal később egy iráni légvédelmi rakéta lelőtte az Ukraine International Airlines 752-es járatát Teherán fölött, amelyen 176, többségében iráni állampolgár vesztette életét. Az eset olaj volt a tűzre és a tüntetések még hevesebben folytatódtak és igazából csak a tavasszal berobbanó koronavírus-járvány vetett véget neki. A megmozdulások a járvány közben és után is folytatódtak, a 2022 tavaszán a gabona-árak miatt kezdődő tüntetések pedig már szinte egybefolytak a Mahsa Amini halálát követő tiltakozásokkal.
A nők helyzete a középpontban
Ilyen előzmények után érte tehát az országot a kurd lány halála. A tüntetések már aznap este elkezdődtek a kórház előtt és hamarosan szétterjedtek egész Iránban. A megmozdulások azonban sok tekintetben eltértek a korábbiaktól: egyrészt a tiltakozások középpontjába a nők elleni erőszak került. Mahsa esete egyáltalán nem volt szokatlan, az Erkölcsrendészet rendszeresen tartóztat le mondvacsinált indokokkal nőket, akiket aztán brutálisan bántalmaznak. A lányt pár nappal, hatalmas tüntetések között Kurdisztánban temették el, itt véste egy ismeretlen a sírjára a kurd „Jin, Jiyan, Azadî”, azaz „Nők, Élet, Szabadság” feliratot, amely a megmozdulások szlogenjévé vált. A tüntetők más jelszavakban is a nők elnyomása ellen szólaltak fel: „Megöljük, akik megölték a nővérünket” „Fegyverek, ágyúk többé nem működnek, mond el az anyának, hogy nincs többé lánya”. Emellett a szokásos rendszer-ellenes jelszavak is előkerültek: a „halál Izraelre/USA-ra” (amit minden iráni iskolásnak skandálni kell minden reggel) példájára a „halál a diktátorra” vagy éppen a „nem akarunk iszlám köztársaságot”. A tüntetések a főváros mellett leginkább a két tartományban Kurdisztánban és Szisztánban voltak a leghevesebbek: itt egyrészt nem perzsa és nem is siíta a lakosság többsége, így még keményebben el vannak nyomva, mint az ország más része. A halálos áldozatok többsége is innen származik: míg Teheránban a rendfenntartók nem minden esetben használnak éles lőszert, a periférikus részeken nincs kegyelem. A rendszer válaszul ismét lekapcsolta az internetet és utcára vezényelt emberekkel szervezett kormánypárti szimpátiatüntetéseket.
A másik különbség a korábbi megmozdulásokhoz képest, hogy 2022-ben a tüntetők nem várták meg, hogy lemészárolják őket, hanem szembeszálltak a fegyveresekkel és elértek részsikereket is. Az ország jelentős részén hónapokra megszűnt a kötelező hidjáb-viselés, a kormányzat pedig bejelentette, hogy felfüggeszti az Erkölcsrendészetet. Ez azonban inkább egyfajta „egyet hátra, kettőt előre” lépés volt: pár hónapja ismét működik a szervezet, sőt, a nagyvárosokban kamerarendszerrel figyelik és azonosítják a nem megfelelően viselkedő nőket. A tüntetések a csúcspontot tavaly decemberben érték el, a halálos áldozatok száma több százra rúg. Nem csak az utcán halnak meg az emberek: voltak olyan hetek, amikor óránként akasztották fel pár perces „tárgyalások” után az összefogdosott tüntetőket.
Az elmúlt egy évben a tüntetések nem fejeződtek be: az ország több pontján időről-időre kiújulnak, az egy éves évfordulón pedig várhatóan országszerte összecsapások lesznek a rendfenntartókkal. Teherán eközben külpolitikailag rátett mindent az orosz háborús győzelemre, miután jelentős fegyverszállítmányokkal (leginkább az ukrán városokat folyamatosan támadó Shahed drónokkal) támogatja Moszkvát. Belpolitikailag a rendszer mérsékelt politikusai háttérbe szorultak: a vezetést minden az egyre keményebb és brutálisabb válaszok felé nyomja, míg az egyre mélyebb gazdasági válságban, elnyomásban és elégedetlenségben lévő társadalmat pedig az radikálisabb és kétségbeesettebb ellenállásra sarkallja.
