Archívum

A korrupció helyzete Ukrajnában

Ukrajna: Amikor a lopás már nem elég

Sok ember, akit, ha megkérdeztek volna, arról, hogy milyen jelző is illeti meg Ukrajnát azt mondta volna, hogy korrupció. A korrupció Ukrajnában szinte „örökké jelenvaló” és „mindenütt levő” szubsztanciát tud magáénak. Tehát egy oldalról jogos a kérdés, ám a sztereotípia mégis messze áll az ukrán valóság komplex manifesztációjától. Lehet tényeket tálalni, hogy Ukrajnában ennyit és annyit lopnak el, de ez a kép ugyancsak tökéletlen, mert a korrupció Ukrajnában sokkal mélyebb. Az ukrán nemzet szíve a háború alatt, meg az Euromaidan következtében valóban megtelt méltósággal és nemcsak udvariatlan volna felőlem, de képtelen hazugság, ha ezt a szívet vagy pontosítva ennek szívnek az ideáját nem méltatnám magasztos tiszteletre. Azonban az ukrán szív beteg és ezt a betegséget az ukrán korrupció okozta. Érvelhetően minden bajnak Ukrajnában a korruptság az oka. Volodmir Zelinszkij színrelépéséé, mint aki megállítja ezt a fajta összeesküvést az ukrán nép ellen és az igazság nevében elkárhoztatja azon személyeket, akik a közerkölccsel szemben gyalázatos, ukránellenes módon kihasználták a nép jóhiszeműségét és meggyalázták a nemzet eszméjét azzal, hogy birtokvágy és kapzsiság nevében megmérgezték a nemes szívét a hazának.  Ahhoz, hogy adekvátan megértsük Ukránját, szükséges megérteni az „ukrán betegséget” is. Továbbiakban kötelességemnek érzem ezúton ledönteni a sztereotípiák undok bálványait is, amik utamban állnak, hogy az ukrán volkgeist szabatos magyarázását és annak fennköltségét elregéljem.

A maffiaállam kiépítése

Kravcsuk (1991 -1993) és később Kucsma (1994 -2004) elnöksége alatt zajlott le a demokratikus restaurációja az egykori szovjet köztársaságnak. Azonban negatívnak lehet tekinteni azt a tényt, hogy Kravcsuk már diktatórikus pozíciót is töltött be az akkori Szovjetunióban és miniszterelnökét is a korábbi korszakból halászta elő. Amennyiben Kravcsuk opportunizmusa pozitív volt, az a nyugatra való nyitást képviselte. Vele szemben Kucsma a keletet szimbolizálta. Kravcsuk azonban a régi rendszerben gondolkodott és a 1993-as Donbasz-i munkástüntetésnél kimutatta a foga fehérjét és szembeszállt az ukrán parlamenttel, a Verkhovna Rada-val. Az ő intézkedései segítettek létrehozni Medvedcsuk Kijevi klánját és egy másik oligarcha csoportot. A Kucsma-rezsim sokkal meghatározóbb volt az ukrán jelenkori politika tekintetében. 1994-es választását a szovjet nosztalgia és a kelet-nyugat törésvonal platformján nyerte.

1995-ben az ukrán TV-csatornák megjelenésével az oligarcha csoportok informális hatalma formalizálódott a médián keresztül. A UT1 a kormány kezébe, az UT3 a Kijevi klánhoz és az UT2 Oleksandr Rodnianszki és társaihoz kerül. Kucsma továbbiakban patronázst gyakorolva felemelte a Dnipropetrovsk régió elitjeit. Miniszterelnökét Viktor Juscseko-t Donbasból emeli ki és hozza létre az ő oligarcha klánját. 1998-ban az új csatorna Viktor Pincsukhoz, Kucsma rokonához kerül, aki szintén egy új csoportvezető. Az olaj bizniszben Rinat Akhmetovot emeli fel. Ezek az emberek mind hosszan határozzák meg az ukrán politikát. Kucsma kihasználta teljes hatalmi befolyását, hogy azt, aki kérdőre vonja, az távozzon a politikai életből. Az adóhatóság, rendőrség és más szervek eszközök voltak számára, hogy kiszorítsa az opponenseit (Rojansky et al. 2021). A leghírhedtebb áldozata egy újságíró volt, Heorhij Ruszlanovics Gongadze néven. Gongadze alapította meg a mai napig híres újságot, Ukrainska Pravda (Українська правда) néven, és emellett erősen Kucsma-ellenes nézeteket vallott, pont az elnökválasztás idején. 2000 szeptemberében nyoma veszett és halottnak lett nyilvánítva (BBC 2000; Melkozerova 2019). Az általános konszenzus, hogy Kucsma tette el láb alól, ám ez nem lett bebizonyítva.

(Forrás: Veronika Melkozerova, 2019; Kyiv Post )

A győzelme után gyorsan kiszivárgott a Kucsmagate botrányban az, hogy mennyire kihasználta állami pozícióját. 2002-ben reflektálva az ellene gyűlő negatív közvéleményre, bevezette a temnyky programot, ami egy állami cenzúra volt a szó szoros értelmében. A médiának meg lett mondva, hogy miről lehet és miről nem beszélni. 2003-ban Petro Porosenko megszerzi az 5-ik ukrán csatornát és beáll a nagy oligarchák csoportjába. Már tudta, hogy még egyszer nem indulhat, még ha meg is engednék az ukrán törvények, akkor is a nép egyre inkább vetélytársát Juscsenkót támogatta az ő kiválasztott elnökével, Janukoviccsal szemben (Rojansky et al. 2021). Sikerült a választást elcsalni és a vetélytársat megmérgezni, de ez nem volt elég a hatalom megtartásához, mert Juscsenko sem fizikailag sem eszmeileg képtelennek tűnt meghalni. Narancs színekben vonultak utcára, hogy véget érjen az örökös csalás.

Intermotuum:

Az, amit én intermotuumnak, avagy a mozgalmak közötti időszaknak nevezek, az egy keserű időszak az ukrán történelemben (habár voltak sokkal, de sokkal rosszabbak). Ami ezt az időszakot jellemzi, a remény hanyatlása. A narancsforradalom megnyerte Juscenkónak az elnöki posztot, de túl későn. Addigra életbe lépett a 2004-es alkotmányi módosítás, ami csökkentette az elnök szerepét. A módosítást Kucsma kezdeményezte, miután tudta, hogy Janukovics nem nyerhet. Ő is ugyanannyira politikai elit részét képezte, mint elődei és őt is oligarchák szponzoráltak, nevesen: Petro Porosenko és Mykola Martynenko. Ráadásul miniszterelnöke Julija Timosenko is nagy politikai hatalomra tett szert és beszivárogott az energiaiparba: A mai napig meghatározó politikai szerepet tölt be. Juscsenkonak az elnökségét a rendszer befagyása és a politikai pangás jellemezte, na meg a kisebb belharcok és a 2008-as válság.

Akármekkora szimbólum is volt 2004-ben, a remény odaveszett 2010-re, amikor Janukovics megnyerte a választást és visszaépíthette a maffiaállamot, amit egykoron Kucsma kezdett el (Rojansky et al. 2021).  Több ukrán választáson is jelen volt nagyszámú taktikák alkalmazása a választási csalásra, ami a hamis szavazattól az ellenzék bebörtönzéséig terjed (Kovalov 2014). Janukovics politikai ambíciója a „család klán” kényeztetése volt és a lopástól a bebörtönzésig minden taktikát alkalmazott. Győzelme után Julija Timosenko is be lett börtönözve, ami látszólag megszegte az ukrán politika egyik íratlan szabályát, miszerint direkt ellenfeledet nem támadod (mármint leszámítva a mérgezést). A szabad média is egyre kevésbé számított szabadnak. 2010. azért is egy neves időpont, mert 2010-ben Ihor Kolomojszkijhoz kerül az UT2 (Rojansky et al. 2021). Politikáját figyelembe véve próbált fenntartani egy hintapolitikát a nyugat és kelet között. Erősebb asszociációt ígért a nyugattal, de cserébe egy inkluzív nyelvtörvényt támogatott, ami kedvezett az orosz ajkúaknak. A hiba ott történt, hogy megszegte az ígéretét és elfordult a nyugattól. 2013 decemberében tüntetők gyűltek az Euromaidan-térre és protestálták a rendszert. Békés tüntetésként kezdődött, de ha hiszünk a nyugati narratíváknak, akkor a rendőri brutalitás, ami emberek halálához vezetett, egy egész forradalmat robbantott ki a rendszerrel szemben, amit ma a méltóságos forradalom nevén neveznek (Walker 2023).  A keleti narratívák agitátor csoportokra, fasiszták és anarchisták jelenlétére fogja a forradalmat és egy nyugat által kieszelt puccsnak gondolja (Lauria 2022). Hogy melyik igaz, azt mindenki maga döntheti el, ám számomra a második feltételezéshez több bizonyíték szükséges egy ilyen grandiózus narratíva eladásához, mint kiszivárgott beszédek és egy minta.

A lényege az intermotuum korszaknak az, hogy az ukrán nép mind a két alkalommal lépett, nem törődött bele az elit passzivitásába és az ország hatalmas korrupt hírnevébe. Hihetetlenül ritka, véleményem szerint, hogy a népszuverenitás elvét ilyen gyakran tapasztaljuk a gyakorlatban és számomra lenyűgöző, hogy ilyen magabiztossággal a nép lépett és lerántotta magáról a béklyót, amit a kommunisták ráaggattak.

Kiskirályból nagy király

Miután kitisztult az ég és Janukovicsnak nyoma sem maradt. a Verhkona Rada, vagyis az ukrán parlament deklarálta az elnök hiányát (Popova 2014). Azonban amíg ez történt, Kijevben ismeretlen katonai szervezetek jelentek meg. A hírhedt „zöld kicsi emberkék” (zeleni cholovichky) bevették a krím félszigetet és referendumot hirdettek, arról, hogy nagyobb autonómia legyen-e a térségben vagy csatlakozzanak-e Oroszországhoz. A népszavazást a Kremlin kívül vajmi kevés külföldi szerv ismeri be legitimnek. Ez azonban felerősítette a másik törésvonalat, a kelet-nyugat ellentét vagyis az ukrán-orosz etnikai konfliktust. Hozzásegített ehhez a problémához a két szakadár köztársaság (Luhanszk és Donyeszk) deklarálása 2014 áprilisában (Walker 2023).

Az oligarcha, Petro Porosenko lett a következő elnök, aki gyorsan reflektált az ukrán problémákra. 2014-ben megkötötte az asszociációs megállapodást és elkezdett aktívan foglalkozni a nyelvkérdéssel. 2017-ben kiadta a „Törvény az oktatásról” (No. 38-39) nevű törvényt, ami aktívan diszkriminált az oroszajkú, román és magyar kisebbségekkel szemben. A cél az volt, hogy az ukrán nyelv legyen a hivatalos nyelv Ukrajnában és hogy azon a nyelven tanuljanak a kisebbségek is. 2019-ben „Az ukrán, mint államnyelv működésének biztosításáról” (No. 21) törvény csak fokozta ezt a törekvést. Porosenko szövetkezett az olyan oligarchákkal, mint Ahmetov, de Kolomojszkijt le szerette volna állítani és ezt mind az anti-korruptság látszata alatt.  Látszódott a változás, de a korrupció egy oligarcha alatt sem szűnt meg, nem meglepő módon (Rojansky et al. 2021;Friendo et al.2017; Bilkova et al. 2019).

A „népszolgája”

2015-ben jelent meg az ukrán vígjátéksorozat, a népszolgája, aminek főszereplője Volodimir Zelenszkij egy történelemtanárt játszik Vaszilij Petrovics Goloborodko néven, aki egy nap dühében olyanokat mond a politika helyzetéről, amit lehet, hogy nyilvánosság előtt nem kellett volna. Egy diákja rögzíti és a klip futótűzként terjed Ukrajnában a nép között és populista platformon Goloborodko elnök lesz. A sorozat humoron keresztül mutatja be a korrupció helyzetét Ukrajnában, még egy megnyerő monológgal is indít az oligarchák között, akik, mint sakkmesterek, játszanak a politikusokkal, de első látásra Goloborodko egyiknek sem a bábuja. A vígjáték sikere és Kolomonszkijnak Porsenkoval kialakult antagonisztikus viszonya Volodimir Zelenszkijnek megnyerte az elnöki posztot 2019-ben és ahogy a rossznyelvű orosz propaganda mondaná, azóta élesben „játssza” az elnököt.  

Zelinszkij ott kezdte el, ahol Porosenko abbahagyta és erős reformokat vezet be 2019-től. Az ő rezsimje alatt kezd el működni az Anti-Korrupció Bíróság. 2020-ban kiadja „A középfokú oktatásról” (No. 0901) nevű törvényt, ami a különböző etnikumokat kategóriákba sorolja és általánosan egy sávos oktatási rendszert vezet be (Interfax-Ukraine 2020). Fontosabb, hogy Zelinszkij legtöbb intézkedése reakciós, persze nem egy ideológia szempontból, hanem szimpla pragmatizmusból. Látja már 2019-ben az orosz fenyegetést és arra építi törvényeit. A modernebb intézkedései Zelinszkijnek, habár jogosnak vehetők, mégis teljes mértékben ellehetetlenítik a politikai pluralizmus megvalósulását és ha jóhiszeműn is tekintünk rá, akkor sem lehetséges eltekinteni a média törvényeinek autokratikus tendenciájától (IFJ 2019; IFJ 2023).Továbbiakban a 2022-ben az orosz inváziót követően a russzofil ellenzéket is eltávolította a parlamentből (Oshin 2022). A legnagyobb eredménye azonban a 2021-es Törvény az Oligarchákról” (No. 5599) és annak a 2022-es applikációja, ami effektíve megsemmisítetté vagy ellehetetlenítette az oligarchákat, akiket már említettem. Fontos aspektusa a törvénynek, hogy jogi értelemben definiálja az oligarchát és aki a definícióba beleillik, elveszti befolyását jogi alapon (Theise 2023).

Konklúzió

Az ukrán helyzet végtelenül komplikált, de a korrupciót követve rá lehet találni pár fontos igazságmorzsára. Ahogyan szokás okolni a politikában a jobb vagy bal oldalt, itt fontos, hogy ezek a dimenziók csak részben érvényesülnek. Fontosabb az etnikai konfliktus, a nyitás iránya és az elit-nép törésvonal. Az ukrán politikai szituáció eltekintve a háborútól nagyon idegennek tekinthető.

Lehet, hogy elfogultságból beszélek, de a populista vezető képe általában egy ideologikus lázálom szőtte fikció és nem a politika valóságot tükrözi. A nép elidegenedett a demokratikus elittől és friss vért akarnak vinni a politikába, mint Donald Trump, aki teljesen más imázst közvetített mint a bennfentes elit. Azért tartom én lázálomnak mert a republikánus és demokratikus elitek versengtek egymással és nem volt egy igazi „elit hatalom”. Az ukrán helyzet azért is más, mert már 30 éve az ukrán vezető politikusok ilyen úgymond igazi elitek hálójában voltak, gyakran az ideológia másodlagos volt csak. Az ukrán politikának a determinációját a korrupció döntötte el, ezért is annak megdöntése volt a prioritás a poszt-maidan Ukrajnában. Zelinszkij jelenléte a populista álomnak a beteljesülése, annak a manifesztációja. A nép és az elit teljesen más viszonyban van egymással, mint ahogyan azt megszokhattuk. A politikai, gazdasági és a médiai elit egy és ugyanaz. Integrális az ukrán politikában ezektől megszabadulni, ahhoz, hogy a szabadság és népszuverenitás ténylegesen megvalósuljon.  A jelenkori ukrán történelem kérdése nem is az -mondanám-, hogy kelet vagy nyugat, hogy jobb vagy bal, hogy többség vagy kisebbség, hanem hogy haladás vagy hanyatlás. A centrális kérdés, hogy a múltba tekint-e az ukrán vezetés vagy hajlandó a jövőért kockázatot tenni, hogy egy modern demokratikus nemzetté váljon az ukrán nemzet, mint annak szomszédai.

Irodalomjegyzék

Matthew Rojansky, Georgiy Kasianov ,Mykhailo Minakov (2021): „From ’the Ukraine’ to Ukraine”. ibidem Press. ISBN: 9783838215143

Veronika Melkozerova (2019.08.16.): „Timeline of the killing of journalist Georgiy Gongadze”. Kyiv Post: https://archive.kyivpost.com/ukraine-politics/the-killing-of-journalist-georgiy-gongadze-timeline.html

BBC (2000.09.19.): „Outspoken Ukraine journalist missing”. BBC: http://news.bbc.co.uk/2/hi/world/monitoring/media_reports/932310.stm

Michael Frendo, Sergio Bartole, Jan Velaers, Rob Dunbar, Rainer Hofmann (2017.12.): „Opinion on the provisions of The Law On Education  of  5 September 2017  which concern  the use of The State Language And Minority  And Other Languages  In Education” Venice Comission, Opinion No. 902 / 2017

Veronika Bilkova, Herdis Kjerulf Thorgeirsdottir, Jan Velaers, Rob Dunbar, Rainer Hofmann (2019.12.): Opinion on the law on Supporting the Functioning of the Ukrainian language as the State Language. Venice Comission, Opinion No. 960 / 2019

Maksym Kovalov (2014):Electoral Manipulations and Fraud in Parliamentary Elections: The Case of Ukraine. In: East European Politics and Societies, Volume 28, Issue 4, November 2014, Pages 781-807 (DOI: https://doi.org/10.1177/0888325414545671 )

Maria Popova(2014.03.20.): „Was Yanukovych’s Removal Constitutional?”. Ponars Eurasia: https://www.ponarseurasia.org/was-yanukovych-s-removal-constitutional/                    

Joe Lauria (2022.12.29): „Evidence of US-Backed Coup in Kiev”. Cosurtium News: https://consortiumnews.com/2022/12/29/evidence-of-us-backed-coup-in-kiev/              

Olafimihan Oshin (2022.03.20.): „Zelensky says Ukrainian political parties linked to Russia to be banned”. The Hill: https://thehill.com/policy/international/europe/598952-zelensky-says-ukrainian-political-parties-linked-to-russia-banned/

International Federation of Journalists (2019.07.21.): „Ukraine: IFJ calls on government not to implement measures to restrict media freedom”. IFJ: https://www.ifj.org/media-centre/news/detail/category/press-releases/article/ukraine-ifj-calls-on-government-not-to-implement-measures-to-restrict-media-freedom

International Federation of Journalists (2023.01.12.): „Ukraine: IFJ calls on the government to revise new media law”. IFJ: https://www.ifj.org/media-centre/news/detail/category/press-releases/article/ukraine-ifj-calls-on-the-government-to-revise-new-media-law              

Eugen Theise (2023.02.26.): „Has Ukraine’s anti-oligarch law had an impact?”. DW: https://www.dw.com/en/has-ukraines-anti-oligarch-law-had-an-impact/a-64810387

Interfax-Ukraine (2020.03.15.):” Zelensky signs into law secondary education bill”.KYiv Post:https://archive.kyivpost.com/ukraine-politics/zelensky-signs-into-law-secondary-education-bill.html

Nigel Walker (2023.02.24.): Conflict in Ukraine: A timeline (2014 – present). UK Parliament: https://commonslibrary.parliament.uk/research-briefings/cbp-9476/