KÜLPOLOGIKA

A radikalizálódás sebességváltása és a mesterséges intelligencia mint propagandagép

Szerző: | jún 7, 2026 | Elemzés, Háború, Politika, Technológia

A terrorszervezetek és a technológiai környezet kapcsolata az elmúlt két és fél évtizedben gyökeresen átalakult, és ez az átalakulás 2026-ra látszólag elérte azt a kritikus pontot, amelyen túl a hagyományos terrorelhárítási logika már nem tartható fenn változtatás nélkül. A radikális tartalommal való első érintkezés, a toborzás és a tényleges cselekvés közötti idő drámaian lerövidült, miközben ezzel párhuzamosan a generatív mesterséges intelligencia, a blokklánc-alapú platformok és a decentralizált hálózatok új réteget építettek a dzsihadista propaganda fölé. A jelenség kezelése nem pusztán szakpolitikai feladat, hanem stratégiai kérdés, amely érinti a szabad véleménynyilvánítás határait, a magánszektor felelősségét és a transznacionális együttműködés alkalmasságát is.

A vizsgált elemzés és intézményi háttér

A jelen írásban vizsgált anyag az Atlantic Council 2026. június 5-én publikált, Countering terrorist propaganda in the age of AI című szakpolitikai feljegyzése, amely a washingtoni think tank Counterterrorism Project keretében készült. Az Atlantic Council 1961-ben alapított, formálisan pártsemleges, ám atlantista orientációjú intézmény, amely az amerikai biztonságpolitikai gondolkodás egyik legnagyobb hatású műhelyévé nőtte ki magát az utóbbi évtizedekben. Tizenhat regionális és tematikus központtal működik, és különösen erős profilt épített ki a védelmi technológiák, a hibrid hadviselés és a digitális tér biztonságpolitikai dimenzióinak elemzésében.

A feljegyzés öt szerző közös munkája, ami önmagában is jelzi, hogy az intézmény szándékosan állított össze egy heterogén szakmai csapatot. Danielle Cosgrove a Counterterrorism Project vezető tanácsadója, korábban egy fenyegetésfelderítésre szakosodott technológiai vállalkozás alapítója és vezérigazgatója. Doug Livermore a tartalékos amerikai különleges erők tisztje és az irreguláris hadviselés területén több mint két évtizedes tapasztalattal bíró kormányzati elemző, aki a West Pointon és a Georgetown Egyetemen szerzett diplomát. Erin K. McFee a Corioli Institute alapító ügyvezetője, fő kutatási területe a fegyveres szereplők reintegrációja és a stabilizációs folyamatok, terepi tapasztalattal négy kontinensen. Morgan Tadych nyílt forrású hírszerzési szakember és a hadsereg veteránja, eurázsiai stratégiai kérdésekre szakosodva. Timothy Torres az Arrowhead Research társalapítója, korábban különleges műveleti és hírszerzési munkakörökben dolgozott. A szerzői kör összetétele tehát egyszerre hozza be a magánszektori technológiai látásmódot, a katonai műveleti tudást és a közösségi szintű prevenció szempontjait.

Egy huszonöt éves trend végpontján

A rövid elemzés központi állítása szerint a 2001 utáni időszakban a radikalizálódás és a cselekvés közötti idő folyamatosan rövidült, és ez a rövidülés napjainkban tovább gyorsul a mesterséges intelligencia elterjedésével. Az állítás nem teljesen új a szakirodalomban, hiszen a Combating Terrorism Center West Pointon működő kutatóközpontja már 2024 elején figyelmeztetett arra, hogy a generatív rendszerek látványosan csökkentik a propagandakészítés és a műveleti tervezés erőforrásigényét. Ami azonban a 2026-ra vonatkozó képet újdonságként megrajzolja, az nem egyetlen technológiai ugrás, hanem több párhuzamos folyamat összeérése. A szerzők három amerikai esemény kapcsán illusztrálják a tartósan fennálló fenyegetést. A 2024. októberi oklahomai letartóztatás során két, választási napra tervezett merényletet előkészítő afgán állampolgárt fogtak el. A 2025. január elsejei új-orléansi gépkocsis és pokolgépes támadás tizenöt halálos áldozatot követelt a French Quarterben, az elkövető pedig az Iszlám Államhoz kötődő médiatartalmakkal állt szoros interakcióban a tett elkövetését megelőző hetekben. A 2026 első negyedévében bekövetkezett további merényletek és előkészületek pedig azt mutatják, hogy az ISIS és leányszervezetei az amerikai földrajzi jelenlét hiányában is képesek folyamatosan inspirálni magányos elkövetőket. A radikalizálódás folyamatának tudományos modellezése régóta hangsúlyozza, hogy az online erőszakos tartalomnak való kitettség és a tényleges cselekvés közötti összefüggés sosem mechanikus, és az egyén pszichoszociális helyzete, közössége, korábbi tapasztalatai mind formálják azt. A 2026-os elemzés ezt nem cáfolja, viszont arra figyelmeztet, hogy a technológiai környezet jelentősen csökkentette azokat a gátakat, amelyek korábban időt és súrlódást vittek a folyamatba. Két és fél évtizeddel ezelőtt a dzsihadista propagandához vezető út fórumokon, dark web oldalakon és személyes ismeretségeken vezetett keresztül, ma viszont a tartalom maga keresi meg a fogyasztót a mainstream platformok algoritmusain át.

A generatív mesterséges intelligencia mint erőszorzó

Az elemzés központi tézise az, hogy a generatív mesterséges intelligencia nem önmagában változtatja meg a terrorista propaganda természetét, hanem erőszorzóként működik a már meglévő tendenciákon. A szerzők kiemelik, hogy az ISIS támogatói a nagyobb világpolitikai események után már napokon belül képesek mesterséges intelligenciával készített hírvideókat és deepfake hanganyagokat előállítani, sőt mindezt egyidejűleg több nyelven. A 2023-as gázai konfliktus során a Hamászhoz köthető propagandisták szintetikus képeket terjesztettek, amelyek izraeli katonák kitalált atrocitásait ábrázolták, és ezzel jelentős érzelmi hatást gyakoroltak a nemzetközi közvéleményre. Ezt a képet a Combating Terrorism Center és a Global Network on Extremism and Technology (GNET) friss, 2026 februárjában publikált tanulmánya is megerősíti. A GNET kutatója, Georgia Lala részletesen elemezte azokat a deepfake tartalmakat, amelyek a 2025. december 14-i bondi-beach-i terrorcselekmény után árasztották el a közösségi médiát Ausztráliában. A támadás után megjelent szintetikus képek és videók egy része hamis hivatalos közleményt imitált, más része pedig azt sugallta, hogy a támadás államilag szervezett megtévesztés volt. A jelenség egyik tanulsága az, hogy a terrortámadás utáni órákban a propagandatér nem csak a tettesek képviselői, hanem politikai aktorok és álhírkampányok terjesztői felől is támadás alá kerül, és a kettő egymást erősítheti. A szerzők szerint különösen aggasztó a nagy nyelvi modellekre épülő chatbotok lehetséges felhasználása. A nyílt forrású és biztonsági szűrőket nélkülöző modellek alkalmasak arra, hogy potenciális toborzottakat egyénre szabottan szólítsanak meg, és ezzel a klasszikus humán toborzó munkáját automatizálják. Kutatások bizonyították, hogy meghekkelt modelleket sikerült olyan kimenetekre rávenni, amelyek robbanóanyag-előállítási útmutatást vagy támadási tervezést támogatnak. A feljegyzés erre építve a virtuális tanácsadó figura kialakulását vetíti előre, amely magányos elkövetőket lépésről lépésre vezethet végig egy támadás műveleti megtervezésén.

Decentralizáció és a digitális kalifátus átalakulása

A propaganda technológiai dimenziója mellett a röpelemzés második fontos szála a terrorszervezetek strukturális átalakulása. Az ISIS és az al-Káida ma már nem területi szervezetek, hanem hálózatos vállalkozások, amelyek földrajzi vereségek után sem omlanak össze, mert a központi infrastruktúrájuk digitális. Ez a hálózatos jelleg ugyanakkor nem egyszerűen a centralizált irányítás hiányát jelenti, hanem új típusú együttműködést, amely titkosított ökoszisztémákon, blokkláncalapú tárhelyeken és peer-to-peer megoldásokon nyugszik. A szerzők itt nyúlnak a leginkább érzékeny pontig, amikor az NFT-ként publikált propagandatartalmakra utalnak. Az ISIS-hez köthető szimpatizánsok kísérleteztek azzal, hogy szélsőséges anyagokat nyilvános blokkláncokon hozzanak forgalomba, ami gyakorlatilag eltávolíthatatlanná teszi azokat. A blokkláncra felírt tartalom a platformszintű moderáció hatókörén kívülre esik, és a hagyományos eltávolítási logika ellen lényegében immunis. Ezt a jelenséget kombinálva az automatizált fordítóeszközökkel, egyetlen propagandaüzenet órákon belül tucatnyi nyelven, decentralizált csatornákon át eljut a célközönséghez. Egyik legárnyaltabb pontja ugyanakkor az szemlézett elemzésnek, az Iszlám Állam szomáliai leányszervezetének, az ISIS-Szomáliának a szerepe. A csoport viszonylag csekély területi jelenléttel rendelkezik, és nem hajt végre nagy léptékű támadásokat, mégis kulcsfontosságú szerepet játszik az anyaszervezet logisztikai és tudásátadási rendszerében. A szomáliai környezet engedékenysége lehetővé teszi a kereskedelmi célú drónok harci alkalmazásának kísérleti finomítását, és az itt szerzett tapasztalatokat titkosított csatornákon adják tovább a többi kirendeltség felé. Ezzel az ISIS-Szomália az anyaszervezet egyfajta tesztkörnyezeteként funkcionál, amely olcsóbb és kevésbé feltűnő, mint a klasszikus fizikai kiképzőtáborok.

Szakpolitikai javaslatok és a hash-megosztás dilemmái

Az elemzés második fele öt fő szakpolitikai irányt vázol fel, amelyek a tartalom forrásánál való korlátozás, a kormányközi és magánszektori együttműködés erősítése, a mesterséges intelligencia ellentartalmak észlelésére történő felhasználása, a tartalmi eltávolításról a hálózati felbontásra való áttérés, valamint a fiatalok közösségi média-hozzáférésének korlátozása köré szerveződnek. A javaslatok közül a leginkább technikai jellegű a hash-megosztás bővítése, amely a digitális ujjlenyomatok rendszerét használja az ismert terrorista tartalmak gyors azonosítására. A hash-megosztás intézményi háttere a 2017-ben alapított Global Internet Forum to Counter Terrorism (GIFCT), amely a Meta, a Google, a Microsoft és a Twitter kezdeményezésére jött létre, és mára több mint harminc platformot tömörít. A szervezet hash-adatbázisa eredetileg az ISIS-tartalmak azonosítására készült, de a 2019-es christchurchi mecsetmerénylet után kibővült más erőszakos szélsőséges tartalmakkal is. Az adatbázis működése ugyanakkor folyamatos vita tárgya, mert a véleményszabadság és a tartalommoderáció közötti egyensúly meghúzása nem egyértelmű. A Brennan Center for Justice kutatói éppen ezért már évek óta hangsúlyozzák, hogy a GIFCT keretrendszere átláthatatlan, és hajlamos a hadi bűncselekményeket dokumentáló anyagok eltávolítására is, miközben a takedown-döntésekkel szembeni jogorvoslat lehetősége korlátozott. A szerzők ezt a problémát nem hallgatják el, és kifejezetten amellett érvelnek, hogy a klasszikus hash-megosztáson túl szükség van az adatvédelmi szempontból érzékeny indikátorok megosztására is, ide értve a viselkedési mintákat, a propagandavariánsokat, a kapcsolódó domainszerkezetet és a manipulált mediatartalmak provenance-jelzéseit. Ezzel összhangban hangsúlyozzák a transzparencia, az audit és a civil társadalmi hozzáférés szükségességét annak érdekében, hogy a rendszer ne túl-eltávolítson legitim szólást. A javaslatok másik fontos eleme a fiatalkorúak közösségi média-hozzáférésének jogi korlátozása, amelyet a szerzők ausztrál és brazil mintára javasolnak. Az ausztrál modell 2024-2025-ben került elfogadásra, és a 16 év alattiak közösségi platformokhoz való hozzáférését tilalmazza. A koncepció vitatható mind hatékonysági, mind alapjogi szempontból, hiszen az életkori szűrés megkerülhető, és a tilalom korábbi szakmai értékelései azt sugallják, hogy a fiatalok inkább kevésbé szabályozott platformokra szorulnak ki. Az Atlantic Council elemzői ezt a kockázatot nem mérik fel kellő mélységben, és inkább a követendő példa pozitív oldalát emelik ki.

Kritikai értékelés

Legnagyobb erénye az elemzésnek az, hogy egyszerre tekint a technológiai, a műveleti és a normatív dimenzióra, és nem esik abba a hibába, hogy pusztán a tartalmi eltávolítást tekintse megoldásnak. A szerzők egyértelműen kiállnak a hálózati felbontás logikája mellett, ami azt jelenti, hogy a fenyegetés ellen a finanszírozási csatornák, a tárhelyinfrastruktúra, a fordítási csomópontok, a kriptovaluta-áramlások és a domén-ökoszisztéma együttes feltérképezésével és bontásával lehet eredményesen fellépni. Ez a megközelítés közelebb áll a modern hibrid hadviselés elleni doktrínákhoz, mint a hagyományos tartalommoderációhoz, és ebben az értelemben üdvös elmozdulás. Ugyanakkor a feljegyzés három fontos területen marad adós. Egyrészt feltűnően kevés szót ejt az állami szereplőkről, holott a generatív propaganda jelenleg legnagyobb volumenű felhasználói nem terrorszervezetek, hanem államilag támogatott információs hadviselési struktúrák, amint azt a 2026-os iráni háború körüli dezinformációs hullám is megmutatta. A nem állami terrorszervezetek által okozott fenyegetés markánsan eltér az állami információs hadviseléstől, viszont a két jelenség technológiai infrastruktúrája szinte teljesen azonos, és a moderációs döntések egyik tartományban hatással lesznek a másikra is. Ennek a kérdésnek a teljes mellőzése a feljegyzésben a vita lényeges politikai kontextusát rejti el. Másrészt a szerzők az európai szabályozási környezetet csak utalásszerűen érintik, holott a Terrorist Content Online szabályozás, a Digital Services Act és az Európai Bizottság közelmúltbeli iránymutatásai legalább annyira fontosak a globális keretrendszer alakítása szempontjából, mint az amerikai jogalkotás. Az atlantista perspektíva itt egyoldalúan érvényesül, és az írás a transzatlanti együttműködést alapvetően amerikai vezérlésű projektként mutatja be. Végül a generatív mesterséges intelligencia mint fenyegetés bemutatása érzékelhetően aszimmetrikus, mert a védekező felhasználás potenciáljáról kevesebb és lényegesen kevésbé konkrét állítás hangzik el, mint a támadó felhasználásról. A Meta gyűlöletbeszéd-azonosító rendszerének említése önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a kép kiegyensúlyozott legyen, és az olvasóban a fenyegetésorientált narratíva benyomása erősödik fel.

Következtetés

Az Atlantic Council friss elemzése időszerű és érdemi hozzájárulás a terrorelhárítás technológiai dimenziójának szakpolitikai vitájához, és különösen értékessé teszi az a tény, hogy az öt szerző által képviselt különböző szakmai hátterek érdemi szintézist eredményeznek. A radikalizálódás idejének rövidülése, a generatív mesterséges intelligencia szerepe, a decentralizált hálózati infrastruktúra és a fiatalkorúak fokozott kitettsége valós és sürgető kihívások, amelyek kezelése sem pusztán technikai, sem pusztán jogi eszközökkel nem oldható meg. A feljegyzés irányadó vázat kínál, ám továbbgondolásra szorul mind az állami szereplők bevonása, mind az európai szabályozási tapasztalatok integrálása, mind pedig a védekező mesterséges intelligencia kapacitásainak részletesebb értékelése tekintetében. A vita lényege ugyanis nem az, hogy szükség van-e fellépésre a digitális propagandával szemben, hanem az, hogy ez a fellépés meddig terjedhet a véleményszabadság, a polgári jogok és a transzparens demokratikus oversight komolyabb sérülése nélkül.

Források