Amikor Almut Möller, az European Policy Centre (EPC) európai és globális ügyekért felelős igazgatója 2025 november végén közzétette elemzését, egy olyan politikai tájképet vázolt fel, amely Charles Dickens klasszikusának kettősségére épít, ahol egyszerre éljük a bölcsesség és a balgaság korát, a remény tavaszát és a kétségbeesés telét. Az általa képviselt European Policy Centre egy nonprofit think tank, amely a King Baudouin Foundation stratégiai támogatásával és az EU társfinanszírozásával működik, nem csupán egy szakpolitikai előrejelzést adott közre. A „Two tales in a city: The European Union in 2026” című tanulmány egy mélyreható látlelet egy olyan közösségről, amelynek intézményi rutinjai és a külső realitások közötti szakadék minden eddiginél tágabbra nyílt. Központi tézisként kiemeli, hogy 2026 a „kijózanodás éve” lesz, amikor az EU-nak döntenie kell, hogy vagy egy valódi, cselekvő erővé válik, vagy végleg belesüpped egy lassú erózióba.
A tanulmány kiindulópontja a 2025-ös év traumatikus tapasztalata, amely kíméletlenül feltárta Európa sebezhetőségét és globális hatalmának apadását. Möller szerint az európai biztonság alapjait rengette meg az ukrajnai háború elhúzódása, de a legmeghatározóbb sokkot Donald J. Trump visszatérése jelentette a Fehér Házba. Ez az esemény véget vetett annak a kényelmes korszaknak, amelyben az EU egy jóindulatú amerikai szövetséges árnyékában szinte büntetlenül engedhette meg magának az önelégültséget. 2026-ra a transzatlanti kapcsolatok feszültté válása, a „Buy American” típusú protekcionizmus és az amerikai kormányzat Európa iránti kevésbé jóindulatú fordulata, olyan kényszerpályára helyezte az Uniót, ahol az autonómia már nem választás kérdése, hanem a túlélés záloga. Európa elveszítette azt a nagyhatalmi erősítőt, amely korábban segített az európai érdekekhez igazítani a globális környezetet, így most saját erejéből kellene helyet szorítania magának az asztalnál.
Az elemzés rávilágít a kontrasztra az uniós intézmények belső világa és a külső valóság között. Brüsszelben a gépezet látszólag zavartalanul működik. Továbbra is készülnek a munkatervek, zajlanak a költségvetési tárgyalások, a hotelek pedig megtelnek a konferenciák résztvevőivel. Ez azonban Möller szerint csupán a „működő rendszer illúziója”. Az Európai Bizottság 2026-os munkaterve, papíron ugyan tartalmazza a helyes diagnózist, politikai értelemben mégis üresnek tűnik a mélyülő belső repedések miatt. Ennek oka, hogy miközben Brüsszelben a versenyképesség hanyatlásáról beszélnek, a tagállami fővárosokban a politikai figyelem a belpolitikai küzdelmekre összpontosul. A tanulmány kiemeli, hogy 2026-ban a kulcsfontosságú tagállamokban, például Franciaországban és Németországban, a szélsőséges pártok előretörése olyan politikai blokádokat eredményezhet, amelyek megbénítják a közösségi szintű döntéshozatalt. A nemzeti szintű bénultság közvetlenül csapódik le uniós szinten, ahol az EPC adatai szerint az Európai Parlament politikai súlypontja is jobbra tolódott, például a migráció kérdésében a fősodor álláspontja szinte teljesen összeolvadt a keményvonalas jobboldaléval.
Gazdasági szempontból a tanulmány az egységes piac védelmét nevezi meg az Unió utolsó bástyájának, ugyanakkor figyelmeztet, hogy ez a hátgerinc is veszélyben van. Fabian Zuleeg, az EPC vezérigazgatója szerint tanúi vagyunk a „Brüsszeli Hatás halálának”, ami az EU globális szabályozó erejének drasztikus csökkenését jelenti. Ezt tetézi, hogy a 2024 szeptemberében bemutatott Draghi-jelentés, amely világos útitervet kínált az európai gazdaság megújításához, 2026-ra gyakorlatilag elvérzett a politikai érdekérvényesítés hiányán. A jelentés által szorgalmazott mélyreható reformokhoz több központi hatalomra lenne szükség európai szinten, amit a tagállamok a populista nyomás miatt mereven elutasítanak. A kormányok küzdenek a zöld átmenet költségeivel és a választói elégedetlenséggel, miközben a gazdasági növekedést gyakran szembeállítják a klímavédelemmel. Ez a negatív spirál önmagát erősíti, mivel az EU a reformok hiánya miatt nem tud kézzelfogható eredményeket felmutatni a biztonság és a jólét terén, az integrációellenes erők tovább erősödnek, hollowing out (belülről ürítve ki) az Uniót. A tanulmány felvázolja az „építészeti pillanat” szükségességét is. Möller szerint Európának fel kell hagynia az eseti, ad hoc megoldásokkal, mint amilyen az Ukrajnát támogató hajlandók koalíciója volt. Noha ez az együttműködés hatékony volt 2025-ben, önmagában nem helyettesíti a rendszerszintű megújulást. Eljött az idő egy „európai emancipáció” kidolgozására, amelyben a kontinens saját politikai és biztonsági ernyőt alakít ki, függetlenedve a külső függőségektől.
Végezetül pedig az elemzés a „permakrízis” fogalmát a „permaváltozás” logikájával kívánja felváltani. Möller arra szólítja fel a döntéshozókat, hogy ne tekintsék az integráció vívmányait örökérvényűnek, és növeljék ambícióik szintjét. Az intézmények ugyanis ritkán omlanak össze látványosan; sokkal gyakoribb, hogy egyszerűen elveszítik relevanciájukat, mert nem képesek választ adni a technológiai és geopolitikai átalakulások kihívásaira. 2026 tehát a választóvonal: Európa vagy visszaszerzi kollektív cselekvőképességét, vagy végleg statisztává válik a saját sorsát alakító globális játszmákban.
Források
- 2026 Commission work programme and annexes – European Commission
- https://commission.europa.eu/topics/competitiveness/draghi-report_en
- https://epc.eu/publication/The-Death-of-the-Brussels-Effect-60b5d0/
- https://europapont.blog.hu/2022/12/30/az_ev_szava
- https://kbs-frb.be/en
- https://www.epc.eu/
- https://www.epc.eu/publication/two-tales-in-a-city-the-european-union-in-2026/
Szerző: