Összes cikk

Észak-Afrika függetlenedése: Algéria

Szerző: | ápr 25, 2024 | Afrika

Franciaország, 1954 és 1962 között olyan válságba keveredett, amely napról napra mélyült. Algéria függetlenséget akart, és foggal-körömmel küzdött azért, hogy elnyerje azt a franciáktól. A szervezett terrortámadásoktól kezdve a teljes körű háborúig, a tömeges bebörtönzésekig, a Negyedik Köztársaság bukásáig és a franciák fenyegetéséig Franciaországon belül a birodalombarát erők részéről, a háború valóban bonyolult, erőszakos és nehezen megoldható volt.

Bármi is lett volna a végeredmény, Franciaország vesztésre állt. Az algériai függetlenségi háború szöget ütött az imperializmus és a francia birodalom koporsójába, és hozzáadódott az európai uralkodók elleni gyarmati felkelések hosszú listájához.

Történelmi áttekintés

Algéria meghódítása évtizedekig tartó folyamat volt, amely 1830-ban kezdődött és egészen a 20. századig tartott. Ez egy különösen kegyetlen háború volt, amelyben Franciaország a „felperzselt föld” nevű politikát alkalmazta az algériai őslakosok meghódítása érdekében. Gyakoriak voltak a mészárlások és a tömeges nemi erőszakok, és a halálos áldozatok száma óriási volt. A háború végére 500 000 és egymillió algériai között volt az áldozatok száma, miközben a háború előtt a becslések szerint mindössze hárommillió algériai lakos élt. A francia veszteségek is magasak voltak; 150 000 és 200 000 francia katona vesztette életét, túlnyomó többségük a kórházakban halt meg.

Algéria jogi státusza olyan kérdés volt, amely az algériai nép nacionalista érzéseit táplálta. Franciaország többi gyarmatától eltérően Algériát Franciaország részének tekintették. Jogilag Franciaországhoz sorolták, és nem gyarmatnak. Ez megfosztotta az algériaiakat minden függetlenségtől, különösen azért, mert ha egyenlő jogokkal rendelkező francia állampolgárok akartak lenni, le kellett mondaniuk muszlim státuszukról. Bár az állampolgárságra vonatkozó törvényeket 1947-ben megváltoztatták, hogy a muszlimokat teljes jogú állampolgárokként fogadják el, a forradalom magvait már jóval korábban elvetették.

Algériában a függetlenségi mozgalmak már évtizedes múltra tekintenek vissza. Az évek során politikai frakciók alakultak, feloszlottak és más frakciókba olvadtak át, amelyek mindegyike valamilyen függetlenségért vagy autonómiáért küzdött. Az ezt követő háborúban három frakció játszott fontos szerepet. A „Front de libération nationale” (FLN, Nemzeti Felszabadítási Front) került a középpontba. A másik két frakció a „Mouvement national algérien” (MNA, Algériai Nemzeti Mozgalom), amely 1954-ben alakult az FLN-ből kiszakadva, és a „Parti Communiste Algérien” (PCA, Algériai Kommunista Párt).

Kitör a vész, a hábrú kezdete

Az ellenségeskedések 1954. november 1-jén kezdődtek, amikor az FLN „maquisardjai „ (gerillaharcosok) Algéria lakott területein támadtak célpontokat. Ez vált Toussaint Rouge (Vörös Mindenszentek napja) néven ismertté. A függetlenségi harcosok száma csekély volt, de a francia erőfeszítések, amelyekkel a francia hatóságok igyekeztek felszámolni őket, tovább radikalizálták az algériai lakosságot, és az FLN maquisardjai óriási toborzási növekedést értek el.

A nacionalista Messali Hadzsi, aki dühös volt amiatt, hogy nem konzultáltak vele az ellenségeskedések megkezdéséről, megalakította a baloldali MNA-t, és az FLN ellenzékeként működött. Mindkét frakció egységeket és sejteket alakított Algériában és Franciaországban, és a frakcióharcok általánossá váltak Franciaországban. A Café-háborúk, ahogyan azokat nevezték, végül több mint 5000 ember életét követelték, mivel a két frakció az uralomért harcolt.

Algériában az FLN hatalmas erőfeszítéseket tett, hogy támogatást szerezzen a függetlenségi mozgalomnak. Szervezeteket hoztak létre, és beszivárogtak a szakszervezetekbe, hogy mozgósítsák a közös ügy iránti érzelmeket. A befolyásolási kampány széles körben elterjedt, és sok európai francia földműves (Pieds-Noirs), aki az őslakos algériaiaktól elvett földeken élt, felismerte a veszélyt, és Franciaországba vagy Algír városi területeire menekült. A városokban és településeken bombázások és mészárlások kezdődtek, és a pieds-noir-ok követelték, hogy a francia kormány lépjen közbe ellenintézkedésekkel az erőszak megfékezésére. Az erőszakra válaszul gyarmati francia önbíráskodó csőcselék kezdett el alakulni, és „patkányvadászatokat” indítottak az FLN feltételezett tagjai után kutatva.

1955 januárjában Jacques Soustelle francia főkormányzó megpróbálta helyreállítani a rendet a „Soustelle-terv” végrehajtásával, hogy javítsa a muszlim lakosság gazdasági körülményeit, de ez nem volt elég a háború megállításához. Az FLN fegyveres szárnya az Armée de Libération Nationale (ALN) volt, amelyet Houari Boumédiène vezetett, és amely alatt a katonai vállalkozások nagy sikereket értek el. Hasonló taktikát alkalmaztak, mint az ázsiai nacionalisták, akik szintén a franciák ellen harcoltak a függetlenségért.

1955 augusztusában történt a Philippeville-i mészárlás mikor az FLN megrohamozta Philippeville városát, és 121 embert, köztük nőket és gyerekeket gyilkolt meg. Az áldozatok közül hetvenegy francia volt. Jacques Soustelle-t megdöbbentette ez a fejlemény, és ez a franciák részéről megtorlási hullámot indított el. Tüntetések rázta meg a városközpontokat, és hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy elkerülhetetlen a totális háború. A francia kormányzat felhagyott a reformtörekvésekkel, és felkészült a katonai konfliktusra.

A terjeszkedő konfliktus

Miután Jacques Soustelle-t Robert Lacoste váltotta fel, a franciák komoly harcba kezdtek a rend helyreállításáért. Lacoste eltörölte az algériai közgyűlést, és rendeletekkel irányított.

1956 októberében a franciáknak sikerült elfogniuk az FLN több magas rangú politikai vezetőjét, akiket aztán a háború hátralévő idejére bebörtönöztek. Eközben Algír került a figyelem középpontjába, mivel az FLN ügynökei igyekeztek a harcot a francia ellenőrzés központjába vinni Algériában. Lövöldözésekre és bombázásokra került sor, miközben a lakosságot az FLN általános sztrájkra buzdította.

A franciák kemény kézzel válaszoltak, ejtőernyősöket vetettek be a sztrájk megtörésére és az FLN algíri célpontjainak megtámadására. A franciák által alkalmazott módszerek közé tartozott a kínzás, a mozgásellenőrzés és a kijárási tilalom. Franciaországban sok francia megdöbbent azon, ahogyan kormányuk az algíri muszlim lakossággal bánt, és elkezdték megkérdőjelezni az Algéria feletti francia ellenőrzés erkölcsi vonatkozásait.

A városoktól távol az FLN-nek sikerült a hegyekből kiindulva némileg hatékony gerillaháborút folytatnia. A hadműveleteket azonban beárnyékolta a nagyon laza parancsnoki struktúra, és az FNL csoportjai között frakcióharcok folytak, mivel a tisztek még saját csapataikat is felhasználták a harag rendezésére.

A franciák, akik vonakodtak beismerni, hogy a háború több volt, mint egy pacifikációs művelet, mégis több százezer francia katonát küldtek Algériába, és tömegesen toboroztak algériaiakat a fegyveres erőkbe. Az FLN gerillái elleni harcok nagy részét azonban az ejtőernyősök és a francia idegenlégió vívta. A francia felkelésellenes műveletek egyik sikeres eleme a harkik – őslakos muszlimok – toborzása volt. A franciák 180 000 főt toboroztak, főként vidéki területeken. A harkik jelentették az FLN gerillahadseregének helyi ellenpólusát.

A francia hadsereg rengeteg ellenőrzött akadályt is felállított. Elektromos kerítések és aknamezők tiltották a mozgást, különösen a Tunéziával közös keleti határon. 1958 januárjától májusáig ott zajlott a határ menti csata, és az ALN-nek nem sikerült áttörnie a francia védelmet. Ez az eredmény beszűkítette az FLN-t ellátó fegyvercsempészetet. Más taktikák mellett a franciák kényszerbetelepítést is végrehajtottak, a távoli lakosságot táborokba költöztették, ahol nem tudták segíteni az FLN gerilláit.

A Negyedik Köztársaság összeomlása és Charles De Gaulle visszatérése

Az algériai függetlenségi háború egyik legfontosabb fordulópontja nem Algériában, hanem Franciaországban történt. A lázadás elfolytásának kudarca, és különösen az algériai erőszakos cselekmények miatt, a francia kormányt hibáztatták a rossz politika és a tétlenség miatt. Ez katonai puccshoz vezetett, amelyben René Coty elnököt eltávolították, és Charles de Gaulle 1958 májusában ténylegesen visszatért a hatalomba, majd 1959 februárjában elnökké választották. Franciaország negyedik köztársasága ezzel az akcióval véget ért.

De Gaulle az Ötödik Köztársaság új alkotmányának kidolgozásán dolgozott. Eközben a franciák katonai sikereket értek el, és 1959-re hagyományos értelemben teljes ellenőrzést szereztek. Nem tudták azonban megváltoztatni a háborúellenes érzelmek növekvő áradatát Franciaországban, különösen az Algéria függetlenségét támogató kommunisták körében.

A másik kérdés, amely sok franciát aggasztott, az volt, hogy ha Algéria Franciaország része marad, az a muszlimok tömeges bevándorlását jelentené Franciaországba ezért De Gaulle úgy döntött, hogy az önrendelkezés a legjobb megoldás Algéria számára. Ez széleskörű elítélést váltott ki a pieds-noir-ok részéről, akik barikádokat emeltek Algírban és tüntetéseket indítottak, amelyek végül elhaltak, amikor a hadsereg átvette az irányítást. A Pieds-Noirs elárulva érezte magát, és létrehozta az Organisation Armée Secrète-t (OAS), egy jobboldali fegyveres szervezetet, amelynek célja a háború folytatása volt.

A háború vége

A Franciaországban és Algériában tartott népszavazáson a szavazók 75%-a támogatta Algéria függetlenségét ezért 1961 januárjában Charles de Gaulle tárgyalásokat kezdett az FLN-nel. Eközben az OAS és az FLN terrorhadjáratot indított egymás ellen. A bombázások és merényletek a tárgyalások alatt is folytatódtak. 1962 februárjában békemegállapodás született, és bár az OAS folytatta a műveleteket, az FLN visszafogottan viselkedett, és nem vágott vissza. Egy második franciaországi népszavazáson 91% támogatta az Evian-i egyezményt, amely Algéria függetlenségét biztosította volna.

Ezután következett a fő népszavazás Algériában: 99,7% szavazott a függetlenség mellett. A Pieds-Noirék Franciaországba menekültek és 1962. július 3-án Algériát független országgá nyilvánították.

A háború utószelei

Mint minden függetlenségi háború, az algériai függetlenségi háború is mély sebeket hagyott a lakosságon. A franciákkal együttműködőkkel, például a harkikkal szembeni bizalmatlanság az emberek tömeges elvándorlásához vezetett Algériából. Franciaország több mint egymillió menekültet volt kénytelen befogadni. Az ott maradt harkik a háború utáni megtorlásoknak voltak kitéve, és ezrek vesztették életüket.

Mint minden háborúnak, ennek is voltak halálos áldozatai. A becslések nagymértékben eltérnek, de általános becslés szerint a háború több mint egymillió ember halálát okozta. A háború mind Algéria, mind Franciaország társadalmi struktúrájára rányomta bélyegét. Számos könyvet írtak és számos filmet forgattak a konfliktusról, amely továbbra is meghatározza az algériai politikát. Az FLN még mindig jelentős politikai párt Algériában, és a mai napig a legtöbb mandátumot birtokolja az algériai parlamentben.

Források:

Algerian War of Independence 1954-1962 – Cold War DOCUMENTARY: https://www.youtube.com/watch?v=PfNIB2b90WY

French crimes in Algeria: https://www.youtube.com/watch?v=CXAQWO70Qrk

Algerian War: https://www.britannica.com/event/Algerian-War

Algeria’s Struggle for Independence: https://adst.org/2016/10/algerias-struggle-independence/

COUNTRIES AT THE CROSSROADS 2011: ALGERIA: https://www.freedomhouse.org/sites/default/files/inline_images/AlgeriaFINAL.pdf

1962: the end of the war in Algeria: https://www.cheminsdememoire.gouv.fr/en/revue/1962-end-war-algeria-0

A Chronology of the Algerian War of Independence: https://www.theatlantic.com/magazine/archive/2006/11/a-chronology-of-the-algerian-war-of-independence/305277/

Algeria’s war for independence: 60 years on: https://www.aljazeera.com/news/2022/7/5/algerias-road-to-independence-60-years-on

Is Algeria Still Defined by its Liberation Struggle?: https://www.historytoday.com/archive/head-head/algeria-still-defined-its-liberation-struggle

További cikkek

Francisco Franco útja és a spanyol polgárháború

Francisco Franco útja és a spanyol polgárháború

Francisco Franco 1910-ben, mindössze 17 évesen, másodhadnagyként, katonai osztálya alján végzett. Huszonhat évvel később, a spanyol polgárháború kezdetén Franco már vezérőrnagy volt, minden korábbi osztálytársát megelőzve. Franco a polgárháború alatt konszolidálta hatalmát, így ő lett Spanyolország államfője, kormányfője, a hadseregek generalísimója és Spanyolország egyetlen engedélyezett politikai pártjának országos vezetője 36 éven át. A politikai és társadalmi elnyomás Franco diktatúrája alatt végig fennmaradt, bár Franco rákényszerült arra, hogy liberális gazdaságpolitikát folytasson, Spanyolország gazdaságának megmentése érdekében.

A Diplomáciai és Kereskedelmi Kapcsolatok Változása az USA és Vietnám Között

A Diplomáciai és Kereskedelmi Kapcsolatok Változása az USA és Vietnám Között

Az Egyesült Államok és Vietnám kapcsolata a 20. század közepétől kezdve rendkívüli fordulatokat és átalakulásokat élt meg. Az 1950-es évek elején a vietnámi háború, amely az amerikai katonai jelenlétet is magával hozta, megosztotta az embereket, és hatalmas hatással volt mindkét ország politikájára és társadalmára. Azonban az évek során az USA és Vietnám kapcsolataiban mélyreható változások következtek be.

Az Egyesült Arab Emirátusok a globális térben

Az Egyesült Arab Emirátusok a globális térben

Az Egyesült Arab Emírségek a legglobalizáltabb ország a Közel-Keleten, mivel Abu Dhabi, a hatalmas olajvagyonnal rendelkező emírségek és a vállalkozói készségekkel rendelkező Dubai kereskedelmi központként nyílt meg nem sokkal a britektől való függetlenség elnyerése után. Az Egyesült Arab Emírségek már jóval korábban elkezdtek nyitni a szabad kereskedelem, a munkaerő szabad mozgása és a közös üzleti vállalkozások felé, mint a többi közel-keleti ország. Amikor tehát a globalizáció tendenciája az 1990-es évek közepén világossá vált, a legtöbb közel-keleti ország felkészületlen volt a globalizáció gazdasági és politikai hatásaira, míg az Egyesült Arab Emírségek készen állt a globalizációra, legalábbis gazdaságilag. A globalizációt soha nem tekintették kihívásnak, hanem olyan lehetőségnek, amelyből hasznot húzhatnak.