Nem titok, hogy mára már orosz vádlottak tízezrei harcolnak Ukrajna csataterein, mint katonák, mely felmentéssel jár a bűnöktől és azok következményétől. Az igazságszolgáltatás jelentését veszítette Oroszországban, mely rávilágít a tényre, hogy mire is képesek a háborús időszakban megjelenő radikális intézkedések.
Francia
Szemet szemért, vezetőt gyermekékért és fiatalokért. Lecsapott Izrael Teheránban.
Miközben az USA által vezetett Artemisz-misszióhoz már 43 ország csatlakozott, az elmúlt hónapokban a Kína által irányított ILRS-projekt is elkezdett felpörögni. A jövő űrversenye nem a nagyhatalmak, hanem az általuk vezetett szövetségi rendszerek között fog zajlani.
Az Európai Unióba legnagyobb számban a Balkán-félsziget felől és a Földközi tengeren átkelve érkeznek a bevándorlók, így hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy keletről is érkeznek mind legálisan, mind illegálisan az Unió területére. Bár a keleti bevándorlás döntő mértékben legális módon történik, külön érdekes mind tágabb hazánk, Európa, mind szűkebb hazánk, Magyarország számára megfigyelni mikor, hogyan és mi miatt érkeznek nagyobb hullámok nyugat irányába és ez milyen kockázatokkal járhat. Mennyire vagyunk felkészülve a hirtelen érkező menekülthullámokra jelenleg és mit tanultunk 2015-ből?
1972-ben Richard Nixon amerikai elnök elsöprő fölénnyel nyerte meg újraválasztását viszont győzelmét beárnyékolta egy növekvő botrány, amelyben azzal vádolták, hogy politikai kémkedést fedezett. 1972-ben, az elnökválasztási kampány idején egy csapat férfit rajtakaptak, amint betörtek a Demokrata Párt nemzeti bizottságának irodáiba a Watergate komplexumban. Bár a demokraták elsöprő fölénnyel veszítették el a választást a hivatalban lévő republikánus elnökkel, Richard Nixonnal szemben, Nixon bukásának magvait már elültették. Ahogy teltek a hónapok Nixon második hivatali idejében, a Watergate-botrány egyre jobban kiéleződött és aláásta az elnökségét. Végül a hangfelvételek bizonyítékai felfedték Nixon mélységes bűnrészességét a Watergate-betörés eltussolási kísérletében.
Kijevet éjszaka súlyos orosz légicsapások érték. Civilek sérültek, drónok és rakéták pusztítottak az ukrán fővárosban. Ukrajna Long Neptune rakétákkal támadott vissza.
Németország 2026-os költségvetése történelmi adósságfelvétellel számol. A szociális válság, az infrastruktúra és a hadsereg fejlesztése viszi el a forrásokat.
Egy nap Xi talán megköszönheti Trumpnak, hogy ügyetlen módon próbálta megfékezni Kínát, ezzel azt elérve, hogy hatalmon maradjon és Kínát új magasságokba emelje. Park Min-hee véleménycikkének szemléje.
Egyre több beszámoló érkezik a szudáni Al-Fashirból tömegmészárlásokról és nemi erőszakról. A konfliktus súlyos humanitárius válsággá fajult.
Ukrajnában két miniszter lemondott egy nagyszabású korrupciós botrány miatt. A pénzmosási ügy középpontjában az Energoatom áll.
Kínában, Szecsuanban összeomlott egy frissen átadott autópálya-híd. A Hongqi-híd földcsuszamlás miatt dőlhetett össze, de még vizsgálják az okokat.
Japán első női miniszterelnökének hivatalba lépése szimbolikus változást és stratégiai visszatérést jelent az Abe-korszak konzervativizmusához. Vezetésével folytonosság ígérkezik Japán Indiával való szorosabb együttműködésére a védelem, a technológia és az energia területén.
Az amerikai Szenátus megszavazta az átmeneti költségvetésről szóló javaslatot, ami véget vethet az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállásának.