Mike Johnson a képviselőház republikánus többségének igényei és a lázadó jobboldal követelései közötti egyensúlyozással töltötte mandátumának első 10 hónapját. Most egy utolsó törvényhozási próbatétel előtt áll, mielőtt megkérné a republikánus törvényhozókat, hogy jövőre is ő tartsa meg a kalapácsot: A szeptemberi kiadási harc.

Mivel október 1-jén lejár a kormány leállásának határideje, Johnsonnak két választása van: Vagy a konzervatív prioritások felé hajlik, és kockáztatja a káoszt hetekkel a választások előtt, vagy kétpárti alapon dolgozik a kormány működésének fenntartásán, valószínűleg feldühítve ezzel a jobbszárnyat. Johnson az előbbit választotta, legalábbis a nyitó lépésként. És nem nehéz megérteni, hogy miért: A házelnöknek többször is szembe kellett néznie a konzervatívok leváltási fenyegetéseivel, ezért meg kell szereznie a támogatottságot ebben a csoportban, ha jövőre is meg akarja tartani a kalapácsot.

Szinte lehetetlen valóban kielégíteni a kiadási követeléseiket – a keményvonalasok egy csoportja vezeti az átmeneti finanszírozási törvényjavaslatot, amely márciusra tolja ki a leállási határidőt, és tartalmaz egy olyan javaslatot, amely szerint a szavazásra való regisztrációhoz állampolgársági igazolást kellene bemutatni. Johnson azt tervezi, hogy ezt a javaslatot a képviselőházban terjeszti elő, hogy a demokratákat megszorongassa a kérdésben, de a demokraták által ellenőrzött szenátusban ez kudarcra van ítélve és jelentős nyomás nehezedik rá más republikánusok részéről is, akik nem akarnak leállást ilyen közel a választásokhoz.

Reménykednie kell tehát abban, hogy az erőfitogtatás elég lesz ahhoz, hogy megnyugtassa a jobbszárnyat, néhány héttel azelőtt, hogy személyesen is szüksége lenne a támogatásukra egy esetleges elnökjelöltségi pályázathoz. Ha ez a terv nem válik be, akkor azt kockáztatja, hogy ellenszegülést vált ki a konzervatívokból, akik a legvalószínűbb, hogy jövőre is megkérdőjelezik a kormányfői poszt megtartására tett kísérletét. – írja a POLITICO cikkében