Sanae Takaichi felemelkedése Japán első női miniszterelnökeként egyrészt a hagyományoktól való szimbolikus eltávolodást, másrészt az Abe-korszak konzervatív, biztonságközpontú politikájához való visszatérést jelzi. Kormánya várhatóan tovább mélyíti Japán partnerségét Indiával, a „szabad és nyitott Indo-Csendes-óceáni térség” stratégiához való elköteleződés részeként. Miközben Takaichi olyan belföldi problémákkal küzd, mint a bérinfláció, a nemek közötti egyenlőség és a bevándorlási reform, a japán miniszterelnök célja, hogy országa globális pozícióját megerősítse az Indiával való szorosabb védelmi, technológiai és ellátási lánc-együttműködések révén. Látható, hogy Újdelhit központi szövetségesnek pozicionálja Kína növekvő regionális befolyásának ellensúlyozásában.

Takaichi vezetése alatt a japán–indiai kapcsolatok valószínűleg több stratégiai területre is kiterjednek majd, ideértve a védelmet és a biztonságot, a félvezető- és űrtechnológiai együttműködést, valamint az atomenergiára összpontosító energiaforrások diverzifikálását. A munkaerő- és migrációs kérdésekben való együttműködés is erősödhet, bár Japán óvatos hozzáállása miatt nem elsődleges együttműködési szempont a téma. Az erős stratégiai összhang és a közös demokratikus értékek ellenére Takaichi befelé forduló politikai programja korlátozhatja Japán soft power és kulturális diplomáciai eszközhasználatát, így a partnerséget inkább a pragmatikus biztonsági és gazdasági érdekek, mint a szélesebb körű emberi kapcsolatok határozzák meg.

A teljes elemzés elolvasható itt: East Asia Forum