Több ezer fiatal vonult a madagaszkári Antananarivo utcáira, követelve Andry Rajoelina elnök azonnali távozását. A hetek óta tartó tiltakozások az áram- és vízhiány, valamint az egyre inkább mélyülő szegénység miatt robbantak ki, de most először tűnik úgy, hogy valóban változás jöhet, a hétvégén ugyanis a hadsereg elit egysége, amely 2009-ben Rajoelinát hatalomra segítette, most a tüntetők oldalára állt. Az elnök azóta egy francia katonai repülőgépen hagyta el a fővárost, de hivatalosan még nem mondott le.
A főváros terein poros ruhájú, mezítlábas fiatalok gyűltek össze, köztük sokan, akiknek a napi megélhetés is küzdelmet jelent. A fiatalok dühe a korrupció és a kilátástalanság ellen irányul: Madagaszkár lakosságának háromnegyede napi 2 dollárnál kevesebből él, miközben az ország bővelkedik természeti kincsekben.
Madagaszkár egykor francia gyarmat volt, de függetlenedése óta is politikai befolyást gyakorol Franciaország az állam politikájára. A tüntetéseken így Franciaországot is bírálták, különösen az elnök, Rajoelina francia állampolgársága és Párizshoz fűződő szoros kapcsolatai váltottak ki indulatot a tömegben.
Bár a tüntetések lendülete töretlen, a jövő irányáról senkinek sincs világos elképzelése: „Menjen el, azonnal. Hogy ki jöjjön helyette? Őszintén, fogalmam sincs” – mondta egy 21 éves joghallgató. A mozgalom céljai még nem egyértelműek, de üzenete az: a fiatalok nem hajlandók tovább tűrni a szegénységet, az önkényt és az üres politikai ígéreteket.
Forrás: Reuters
