Vízdiplomácia
A vízdiplomácia egy nem túl ismert, feltörekvő része a diplomácia szerteágazó világának. Az utóbbi pár évben gyakorlatilag robbanásszerűen vált felkapottá ez az irány, ami elég sokban köszönhető a globális felmelegedés és a velejáró klímaváltozás okozta egyre csak súlyosbodó problémáknak. Jómagam is egy véletlen folyamán csöppentem bele ebbe a témakörbe és a geopolitika teljesen új dimenziója nyílt meg előttem.
Tanulmányaim során Közép-Ázsiával kezdtem foglalkozni és elég gyorsan eljött az ideje annak, hogy tanulmányt írjak. Itt ismerkedtem meg egy új és innovatív ötlettel, amit az Economist Intelligence Unit fejlesztett ki. Ennek a neve nem más, mint a Blue Peace Index (BPI), röviden: különböző országok és vízgyűjtőmedencék vízmenedzsmentjének összehasonlítása pontszámok alapján. A BPI öt különböző aspektusból vizsgálja és pontozza ezeket az országokat, területeket: közpolitikai és jogi keretrendszerek, intézményi berendezkedés és részvétel, a vízmenedzsment eszközei, az infrastruktúra és finanszírozás, végül pedig az együttműködés.
A BPI minden pontszámot teljesen egyéni alapon mér, így nincsenek meghatározott viszonyítási alapok. Ez tudományos szempontból nem a legjobb, viszont meg kell érteni, hogy a politikában, intézményi rendszerekben, illetve egyéb ehhez kapcsolódó, akár kulturális kérdésekben ritkán lehet küszöböket állítani. Mindenesetre a BPI pontszámok megteszik a maguk dolgát és alapvetően reális képet mutatnak a már felmért régiók helyzetéről.
A tanulmány – aminek most egy rövidebb összefoglalóját olvashatják – két területre fókuszált és ezeket hasonlította össze: a Tigris-Eufrátesz medencét és a Szir-, illetve Amu-darja medencét. A választás azért ezen két területre esett, mert földrajzilag, kulturálisan, történelmileg, környezeti károk és a közelmúltbeli anyagi nehézségek tekintetében is rengeteg párhuzamot mutatnak az itt található országok. Persze ezek a párhuzamok eléggé leegyszerűsített megállapítások, de a fő problémákra és különbségekre rámutat. Viszont amennyi hasonlóság, legalább annyi ellentét is van és semmiképpen sem szabad ugyanazzal a szemmel nézni a két régiót.
Földrajzi és történeti áttekintés
Mindenekelőtt kicsit foglaljuk össze, hogy mik is ezek a hasonlóságok. Ugye mindkét esetben hegységekből lezúduló folyókról beszélünk, amelyek végül egyesülnek és értékes természeti kincsnek tekinthető területeket hoznak létre. Például az Aral-tó – ma már inkább tavak – vagy az úgynevezett mezopotámiai mocsarak. Mindkét esetben beszélhetünk a külső beavatkozások miatti megszakítottságról a tradíciók tekintetében. Közép-Ázsiában először a mongolok, majd később az oroszok miatt, a Közel-Kelet esetében pedig az Oszmán Birodalom, majd a francia és brit birodalom miatt. Emiatt elvesztek a tradicionális megoldások és idegen, nem megfelelő technológiák vették át a helyüket. A késői függetlenedés miatti gazdasági nehézségek is abszolút jellemzőek mindkét esetben. Ezenfelül az imént említett Aral-tó és mezopotámiai mocsarak sem véletlenül vannak rettenetes állapotban. A megfontolatlan, rövidtávú hasznot hozó gazdasági cselekedetek miatt hihetetlen mértékű pusztítás ment végbe ezeken a felbecsülhetetlen értékű területeken. Érdekes módon a nyersanyagok megoszlása is hasonló, mivel a hegyekben elhelyezkedő országok rendelkeznek a vízforrások felett, az alvidéken pedig mind Közép-Ázsiában, mind pedig a Közel-Keleten energiahordozók találhatók. A populáció dinamika is egy hasonlóság, hiszen az említett régiókban országonként kisebb vagy nagyobb mértékben tapasztalható népesség növekedés. Ezenfelül a klímaváltozás is a sivatagi éghajlatú régiókban érezteti leginkább a hatását. Az utóbbi években voltak tapasztalhatók az eddig mért legsúlyosabb – több éven át húzódó! – aszályok. A termékeny félhold sosem látott hasonló szárazságot a feljegyzett történelem során.
Nem is csoda, hogy a felmért régiók közül ez a kettő teljesít a legrosszabbul vízügy terén. Szinte minden aspektusban hasonló számokat produkálnak a két régió országai, persze itt is vannak kiugró értékek, de összességében hasonló helyzetet láthatunk. Azonban van egy kivétel, még pedig a kooperáció mértéke.
Túlzás lenne azt állítani, hogy hatékony kooperáció folyik Közép-Ázsiában vízügy terén, de egyértelműen jelen van. Sajnos a politikai viták gyakran hátráltatják az ilyen kardinális kérdésekben történő hatékony döntéshozást. Azonban a vízügyi kooperáció jelenléte – legyen az akármilyen csekély is – hihetetlen mértékű javulást képes eredményezni, míg a hiánya borzasztó károkat.
A vízügy fontossága
A víz az élet alapja és ez teszi a létező legfontosabb nyersanyaggá az emberek számára. A víz értéke szinte felfoghatatlan egy olyan vízben bővelkedő országban, mint például Magyarország. Bár a 2022-es évben többször előfordult, hogy meg kellett tapasztalni ennek a biztosnak hitt nyersanyagnak az elvesztését. Víz nélkül nem létezhet az ember. Éppen ebből kifolyólag még egy minimális vízbiztonság is hatalmas különbséget tud tenni. Nagyon fontos megérteni egy történelmi és egy jelenkori geopolitikai tényezőt mindkét régióval kapcsolatban. Elősorban azt, hogy a Közel-Kelet a gyarmati időkben megosztott volt és három szereplő próbálta a befolyását erősíteni: Franciaország, az Egyesült Királyság és Törökország. Mivel ezek az országok folyamatos versengésben voltak egymással, így a kooperáció sokszor, köztük a vízügy esetében is a háttérbe szorult. Ezzel szemben Közép-Ázsia egésze, Afganisztán kivételével a Szovjetunióhoz tartozott. A Szovjetunión belül nem volt megosztottság ilyen téren a különböző területek között. Az infrastruktúra egységes volt, csakúgy, mint a jogi keretrendszer, amin belül a víz és a nyersanyagok megosztása történt. Ezáltal míg a Közel-Kelet viszályt örökölt a szabadság elnyerésével, addig Közép-Ázsia egy többé-kevésbé hatékony keretrendszert és egységes infrastruktúrát. A jelenkori geopolitika tovább nehezíti a Közel-Kelet sorsát, hiszen az alacsonyabban fekvő Irak és Szíria teljesen ki van szolgáltatva a minden tekintetben jóval erősebb Törökországnak. Közép-Ázsiában azonban a hegyvidéki Kirgizisztán és Tádzsikisztán egy esetleges direkt konfliktusban egyértelműen nem tudná felvenni a versenyt a nagyobb Türkmenisztánnal, Üzbegisztánnal és Kazahsztánnal. Vagyis, amíg a Közel-Keleten a felföldi ország rendelkezik nagyobb befolyással, addig Közép-Ázsiában az alvidéki országok.
Bár Közép-Ázsia viszonyai közel sem mondhatók viszálytól mentesnek, főleg az utóbbi időben az országok vezetése rájött, hogy a kooperáció sokkal többre vezet, mint az acsarkodás. Rengeteg nemzetközi szervezet és kezdeményezés látott napvilágot egy új és hatékonyabb keretrendszer kidolgozásának reményében, illetve a már elavult infrastruktúra felújítására és fejlesztésére. A Szovjetuniótól örökölt erős vízügyi együttműködési keretrendszer a mai napig alapját adja a kooperációnak Közép-Ázsiában és emiatt is valószínű, hogy a vízügyi kérdések nem okoztak akkora gondot, mint mondjuk a Közel-Keleten.
Kevés jelentőséget tulajdonítottak az Arab tavasz előtti vízügyi problémáknak, amelyek egyre több kutatás szerint vezettek a Szíriai polgárháború elnyúlásához; akár kirobbanásához. A probléma ott kezdődik, hogy a Közel-Keleten kevés és egyáltalán nem jelentős megállapodás született csak vízügy kapcsán. Ezeknek a megegyezéseknek a betartása is sokszor vitatott. A megegyezések hiánya vezetett oda, hogy az országok a saját érdekeiket helyezték előtérbe, mit sem törődve a szomszédok érdekeivel. A már említett legsúlyosabb aszályok egyike pont az Arab tavaszt megelőző években sújtotta a régiót.
Visszakanyarodva a Szíriai polgárháború kezdetéhez a probléma közel sem ilyen egyszerű. A víznek valószínűleg sokkal nagyobb szerepe volt a háború kitörésében, mint azt gondolnánk. A mezőgazdaság nagy szerepet játszik a mai napig Szíria a gazdaságában. A víz viszont mindig is limitált nyersanyag volt Szíriában. Ennek ellenére Hafez al-Assad kormánya tovább akarta növelni a mezőgazdasági termények exportját, azonban ehhez a víz nem volt elég. Ez a későbbiekben a talajvíz túlzott kizsákmányolásához vezetett, hogy a hiányzó vizet pótolják. Bár rövidtávon ez egy remek ötlet volt, azzal nem számoltak, hogy a talajvíz elfogy. Emiatt egész települések közelében vált a földművelés lehetetlenné, mert egyszerűen minden kiszáradt, mint például Al-Nabk-ban. A földművelés összeomlása belföldi migrációhoz vezetett, miközben a szomszédos Irak is hasonló szárassággal küzdött. 2010-re a városi lakosság 20%-a belföldi és iraki menekültekből állt. Ebből egyértelműen következett a munkanélküliségi válság és az általános nyugtalanság. Mire az Arab tavasz elérkezett Szíria már réges-régen válságban volt. Mára már a Tigris és az Eufrátesz kis túlzással patakokká zsugorodtak és éppen csak elérik a Perzsa-öblöt, de mivel nem elég nagy a sodrás, így a sósvíz egyre feljebb kúszik a folyó medrében.
Törökország vált a vízhegemónná és sok esetben az alvidéki országokkal történő egyeztetés nélkül épített víztározókat és gátak. Ez természetesen kihatással volt a Tigris és Eufrátesz vízhozamára is. A zsilipekkel lehet is irányítani a víztározókból kiáramló víz mennyiségét és emiatt sokszor Törökországot azzal vádolták, hogy fegyverként használja a vizet. Az, hogy mi az igazság valószínűleg nem fog kiderülni, de a probléma sokkal inkább a kooperáció tényleges hiányában rejlik. Irak például Törökországot vádolhatja az Eufráteszből érkező víz mennyiségének csökkenése miatt, miközben a Szíriában dúló háború rengeteg kárt okozott az ottani infrastruktúrában. Valójában az is reális elképzelés, hogy Törökország kiengedi a szükséges víz mennyiséget, csak éppen, azaz infrastruktúra állapota miatt elveszik. Egyébként is hiányosak az információk a régió konfliktusai miatt, ami a független szakértők vizsgálatait ellehetetlenítik. Emiatt kénytelenek vagyunk találgatásokba bocsátkozni, amíg nincsenek ellenőrzött adatok.
A probléma Közel-Kelet esetében egyszerre volt köszönhető a kooperáció hiányának és rövidtávú gondolkodásnak. Nem tudhatjuk biztosan, hogy ma mi lenne a helyzet, ha az országok együttműködtek volna, hiszen egyéb gondok is gyötrik a régiót. Az viszont biztos, hogy enyhítette volna a katasztrófát. Ami még nagyobb probléma, hogy a kooperáció hiánya, annak későbbi lehetőségét is megnehezíti.
Ahogy Irak és Szíria egyre nagyobb mélységbe zuhan az együttműködés egyre valószínűtlenebbé és még inkább költségesebbé válik. 10 éve még nem közel sem került volna annyiba helyrehozni az infrastruktúrát ért károkat, mint ma és ki tudja még meddig húzódik a háború.
A kooperáció nem csak a mások, de a saját érdekünkből is fontos. Ha Szíria és Irak problémával küzd annak a hatása a környező országokat is sújtani fogja, mint azt láthattuk a terrorszervezetek megjelenésével és a példátlan migrációs hullám esetében is. A regionális stabilitás, amely végeredményében egy ország biztonságát is garantálja az együttműködéssel kezdődik, de minél tovább várat magára, annál inkább ellehetetlenül. Ebben a helyzetben Törökország valamelyest kénytelen volt domináns szerepbe lépni, de ezt megteheti, hiszen megvan hozzá minden ereje. Így Ankara fel tudja használni a vizét kül- és biztonságpolitikai célokra.
Haladék és stabilitás
Közép-Ázsia sem a kooperáció mintapéldája, hiába a szovjet keretrendszer. Egyértelmű, hogy a 90-es évek elején függetlenedett országok újonnan hozott döntései nem feltétlenül fértek össze egymással. Emiatt többször előfordultak viták, amelyek nem tették lehetővé a vízkészlet racionális és optimális elosztását. Ezenfelül a szovjetek által kiépített infrastruktúra is hagy némi kivetni valót maga után, mert egyfelől sosem volt igazán hatékony másfelől vagy harminc évig elhanyagolták a független államok ezen rendszerek fenntartását. Arról már nem is beszélve, hogy az ideológiához hozzátartozott a hit, hogy az ember felül tudja írni a természet törvényeit. Így történt meg a Szir- és Amu-darja vizének elvezetése, amely egyfelől lehetővé tette Üzbegisztánnak, hogy a világ egyik legnagyobb gyapot exportőre és termesztője legyen.
Ez a vízelvezetés sokszor rettenetes minőségű csatornákon keresztül történt, ami elképesztően nagy vízveszteséghez vezet még ma is. Másfelől viszont ez a vízelvezetés okozta az Aral-tó pusztulását, amit mára közös erőfeszítéssel sikerült részben helyrehozni, de legalábbis megállítani az eltűnését. A végére még hozzátenném, hogy Közép-Ázsia sem éppen a világ legnyugodtabb területe, tehát kisebb konfliktusok itt is előfordultak, plusz az Amu-darja vize Tádzsikisztán és Afganisztán határán ered, ami még egy sor problémát von maga után.
Azonban, mindezek ellenére a vízkészlet relatíve koordinált megosztása sikeresen biztosította a régió stabilitását. Ami még nagy különbség, hogy a Közel-Kelet egyre szárazabb és csak rosszabb lesz a helyzet, viszont Közép-Ázsia kapott még egy kis haladékot. A globális felmelegedés nem csak szárazabbá teszi ugyanis a területeket, hanem a gleccsereket is megolvasztja. Közép-Ázsia pedig a világ legnagyobb hegységrendszerének lábánál fekszik, ennél több fagyott édesvíz pedig csak a sarkvidékeken van. Ahogy halad az idő Közép-Ázsiában a szárazságok mértéke nőni fog, de ezzel egyidőben a folyók vízhozama is megnő. Az úgynevezett „peakwater” a század közepére fog bekövetkezni. Ez lesz az a pont, ahol Közép-Ázsia víz mennyisége eléri a maximumát és ezután indul majd csökkenésnek, de addig gyakorlatilag nőni fog az itt található víz mennyisége. Ez körülbelül 30 év haladék alsóhangon, ami alatt az országok egy modernebb és fenntarthatóbb vízhálózatot építhetnek ki és kidolgozhatnak egy jobb keretrendszert ezen vízkészletek igazságos, hatékony elosztására. A Közel-Kelet ezt a pontot már rég átlépte és Törökország utolsó gleccserei is életük végén járnak.
Osztozkodás
Ezen a ponton már biztosan felmerült az olvasókban a kérdés, hogy mégis mi alapján osztják majd meg a vizet? Hiszen a víztározók minél inkább tele vannak, annál több áramot képesek termelni. Ráadásul Kirgizisztán és Tádzsikisztán nem szívesen adnák fel a legfőbb energia forrásukat, ugyanis az előbbi energiatermelésének 93,5%-át utóbbi 99,6%-át teszi ki a vízenergia az International Hydropower Assosciation szerint. Emiatt a víztározókban a legkisebb változás is gondot okozhat. Itt jön képbe a szovjet megoldás! Az alvidékeken nagyméretű szénhidrogén lelőhelyek vannak, amiket természetesen ki is aknáznak. Nyáron, amikor a vízre nagyobb szükség van a földművelés és a szárazság miatt, akkor az alvidéki országok szénhidrogéneket és az abból termelt energiát nyújtják a kieső vízenergiáért cserébe. Bár a Szovjetunió idején ezt könnyebb volt kivitelezni ma sem lehetetlen, sőt továbbra is működik a rendszer, de a hatékonyság még növelhető lenne. Itt a végén még hozzáteszem, hogy hasonló rendszer a Közel-Keleten is működőképes lehetne, hiszen a nyersanyagok adottak, csak sokkal nagyobb befektetést igényelne a turbulenciák miatt.
Összegzés
Összességében két dolgot tanultunk: vízügyi kérdésekben együttműködés a stabilitás és a fenntartható gazdasági növekedés alapja lehet, illetve a regionális összehasonlítás jól kihangsúlyozza az egyes régiók hiányosságait. Persze a regionális összehasonlítás sem egy tökéletes metódus, mert vannak specifikus attribútumok, amik miatt bizonyos dolgok egyszerűen másként működnek más helyeken és nem lehet egy az egyben ráhúzni a bevált megoldást egy másik területre. Amiről például nem esett szó és nagy különbség az a régiók elhelyezkedése.
Közép-Ázsiát két nagyhatalom határolja: Oroszország és Kína. Az oroszok befolyása még mindig domináns a régióban, de Kína is igyekszik teret nyerni. Mindeközben a közép-ázsiai országok a függetlenségük megőrzésére törekednek és a „multi-vector” külpolitikát igyekeznek folytatni, hogy elkerüljék bármelyik szomszédos nagyhatalom túlzott befolyását. A Közel-Kelet viszonylag távol esik minden nagyhatalomtól és ezért a regionális erők, mint például Törökország, Irán, Szaúd-Arábia sokkal nagyobb befolyást élveznek. A nagyhatalmak közelsége érdekes módon sokkal nagyobb stabilitást von magával, mint a regionális hatalmaké. A nagyhatalmak legtöbb esetben törekednek a határos országok stabilitására, hogy az esetleges konfliktus ne terjedjen át a saját országukba és ehhez megvan a gazdasági befolyásuk, hogy békés úton vigyék véghez ezt. A regionális hatalmak ennél sokkal aktívabb és agresszívabb beavatkozási kísérleteket folytatnak, mivel a befolyásuk nem elég nagy ahhoz, hogy pusztán gazdasági eszközökkel befolyást tudjanak szerezni.
Mindenesetre ez a cikk bepillantást enged a vízdiplomácia eddig rejtett világába. Láthatjuk, hogy mennyire bonyolult folyamatok játszódnak le a víz miatt és azt is, hogy elképesztően nagy problémákat tud okozni a meggondolatlan vízgazdálkodás.
Felhasznált irodalom:
Ez a cikk egy korábbi tanulmányom feldolgozása. Akit érdekelnek a további részletek, illetve források azoknak ajánlom ezt is megtekintésre:
György, Sipos. “The Benefits of Cooperation and Price of Non-cooperation.” Strategic Aspects of Water Resources Management in Central Asia (2021).
