Ami február 24-én történt az nem „különleges katonai akció” volt, hanem egy félresikerült és erőszakos rezsimváltás kezdete. Az Ukrajnába benyomuló oroszok eredetileg két vagy három nap alatt gondolták megszabadítani az országot a Zelenszkij által vezetett, „drogos” és „náci” kormánytól. Azonban a katonai képességek nem megfelelő felhasználása (orosz légierő hiánya), a háború körüli titkolózásból adódó pszichés és materiális (elegendő élelem, lőszer, stb.) felkészülés elmaradása és az ukrán politikai viszonyok félrebecsülése, bizonytalan ideig tolta ki az orosz inváziót. Ez idő alatt persze világossá vált, hogy az ukrán lakosság és haderő számára nem marad más, mint a totális ellenállás.
Felvenni a harcot
Az aszimmetrikus hadviselés célja egy jóval nagyobb és ütőképesebb technikával rendelkező hadsereg ellensúlyozása, lényegében mentális és készleteket érintő kiszipolyozással. Elérni azt, hogy a támadó félnek ne érje meg folytatni az inváziót. Felrúgni a háború árát azáltal, hogy a rajtaütésekkel állandó félelemben és szétszórtságban tartják a támadókat, amíg azok csak egyre több embert, pénzt és hadianyagot pumpálnak bele. Azonban ez legtöbbször igen véres és gyakran évekbe is telhet mire elérik a céljukat. A földrajzi közelség miatt pedig az oroszok könnyen juthatnak ellátáshoz, ha egyszer meglesz az ehhez szükséges logisztikájuk, és a katonáik is gyorsabban válthatják egymást miután a hazatértek kipihenik a borzalmakat.
A háború kezdetén sok olyan videót lehetett látni az interneten, ahol az ukránok által elfogott orosz katonák felhívhatták az édesanyjukat, amivel a háború mögötti politikai erőt akarták bomlasztani. Várva, hogy majd az orosz emberek megelégelik a fiaik háborúba küldését és megálljt parancsolnak Putyinnak. Ez persze nem az egyetlen példája az ukrán információs háborúnak. A TikTokon, ami eredtileg egy táncolós éneklős videó megosztó, az ukrán katonák rendszeresen pózolnak felrobbantott orosz tanokkal miközben hagyományos táncot járnak. A Fehér Ház eközben közel 30 TikTok sztárt tájékoztatott az ukrán helyzetről, hogy terjesszék az információt az orosz követőik körében. Lehetne említeni a Kijev Szellemét is (The Ghost of Kyiv), egy ukrán vadászpilótát aki 6, 10, majd 48 orosz gépet lőtt le egymaga, legalábbis az internet szerint, majd később kiderült, hogy az erről közzétett videó egy számítógépes szimulátorból származik. Természetesen itt nem is a képek valóságtartalma a lényeg, hanem, amit szimbolizálnak: ukrán erőt és összetartozást.
A kérdés az, hogy az ukránok buzdításán kívül az interneten történő információs hadviselés – amit jelenleg az Elon Musk által biztosított Starlink internet miatt tudnak kihasználni - mennyire befolyásolja a politikát Oroszországban. Február 24. óta közel 14.000 háborúellenes tüntetőt tartóztattak le, többen elveszítették a munkájukat miközben az utca egyre hangosabb, a rendőrök pedig egyre brutálisabbak. Ami biztos, hogy Putyinon a paranoia jelei mutatkoznak.
Az orosz elnök bizonyos értesülések szerint februárban közel ezer főt bocsátatott el a személyzetéből, félve, hogy valamelyikük meg akarja mérgezni. Nyugati hírszerzők pedig úgy vélik, hogy a koronavírus-járvány miatt már jó ideje elszigeteltségben lévő vezető csupán csak egy roppant szűk kör tanácsait hallhatta, akik inkább kielégítő, mintsem valódi válaszokkal szolgáltak az ukrán helyzet kapcsán.
Mindeközben a vérengzés a valóságban is zajlik, ahol a háború az utcákon, a lakóépületek és a városok peremvidékein szedi áldozatait. Az orosz invázió szépen lassan bekebelezni látszik Kijevet. Az ostromra készülve elkezdték magukat beásni, a pozícióikat tüzérségi fegyverekkel megerősíteni, miközben egyre több taposóaknáról érkezik jelentés. Ez idő alatt a Kreml az orosz lakosságnak már egy hosszú háborúról beszél, és egyre több tartalékost készül a frontra küldeni. Ebben természetesen az orosz ortodox egyház is részt vesz, melynek elöljárói „szent háborúról” beszélnek, amivel az ország geopolitikai érdekeit vallási köntösbe bújtatják. Az elmúlt napokban erőteljesebb pusztításra is képes fegyvereket is bevetettek, mint a TOS-1 „Buratino” termobarikus bombát (amely a környező levegő oxigénjét használja fel magas hőmérsékletű, az átlagnál jóval nagyobb robbanás létrehozásához) Mariupolnál. Vagy a Kinzsal aeroballisztikus rakéta, amit bár hiperszonikus fegyverként emlegetett a média, inkább beszélhetünk egy módosított, rövid hatótávolságú Iszkander rakétáról (amiből már eddig is sokat lőttek ki). Az amerikai hírszerzés pedig több ízben is jelezte már a napokban, hogy az oroszok vegyi fegyverek bevetését tervezik.
Városi hadviselés
Ami biztos, hogy bármilyen embertelen módszereket is vet be Putyin, a háborút nem fogják megnyerni. Nem lehet egy teljes országot megszabadítani a „drogoktól és a náciktól”, így az eredeti politikai célokat nem lehet katonailag kivitelezni. Az ukránok pedig már bőven bizonyították, hogy képesek akár önmagukat is feláldozni a hazájukért. A cél nem az, hogy kiűzzék a támadókat az országból, hanem hogy ne hagyják őket nyerni, és maguktól távozzanak, miután már morálisan és materiálisan is ki lettek szipolyozva. Ezt egy össznemzeti ellenállással lehet kivitelezni, ami nem csak a katonák, de a teljes társadalom mozgósítását is jelenti.
Ennek az első fázisa az ellenállás demokratizálása, amibe beletartozik az illiberális elemek megtűrése is a haza védelmének az érdekében. Többek közt az ex-nehézsúlyú box világbajnok Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere és szintén box bajnok testvére, Volodimir Klicsko mellett számtalan civil és egyéb elemek is az ország védelmére keltek. Kiengedtek a börtönökből és fegyvert adtak rengeteg harci tapasztalattal rendelkező rabnak; helyi bűnszövetkezetek is segítik az ellenállást, valamint megemlíthetjük az Azov zászlóaljt, amely egy nyíltan neonáci paramilitáns szervezet. A hatékony védekezés érdekében ezek a lépések elkerülhetetlenek. Kérdéses azonban, hogy eme döntéseknek mennyire komoly követkeményei lehetnek a társadalomra nézve, mikor a háború véget ér.
A második lépés felvenni a harcot a támadókkal olyan terepen, ahol több esélyük van nyerni az ellenállóknak. Ezek a területek a városokat jelentik. A nagyvárosok politikai, gazdasági és szimbolikus értékeket is egyszerre képviselnek. Mivel a városlakók többnyire jól ismerik ezeket a betondzsungeleket, és amennyiben kellő építőanyag áll rendelkezésre, úgy előnyt kovácsolhatnak annak erőddé alakításából azáltal, hogy akadályokat készítenek, elzárnak útszakaszokat, járatokat alakítanak ki az épületek között vagy alatt, miközben egy fedezék védelmet nyújtó környezetből harcolnak. Az ukrán kormány még egy weboldalt is elindított, hogy segítse a civilek felkészülését, amelyről megtudhatják, hogyan kell Molotov-koktélt készíteni vagy helyesen elsősegélyt nyújtani. Sőt, már olyan drónok is előkerültek amik képesek Molotov-koktélt célba juttatni.
Ha az idő múltán az épületek használhatatlanná válnak akkor jöhetnek szóba a föld alatti útvonalak, amelyből Kijev bőséggel rendelkezik. Az Odesszában található katakombákat már el is kezdték felkészíteni a civilek elszállásolására.
Mindennek a borzalomnak a fényében a nemzetközi közösség is tett lépéseket, szankciók bevezetése és/vagy hadianyag küldése formájában. Ami roppant érdekes, az az ukrán civilek felfegyverzésének a kérdése. Barack Obama 2014-ben egy, a The New Yorker-nek adott interjújában elmondta, hogy amikor a Szíriai ellenzék felfegyverzésén folyt a vita, kérte a CIA-t, hogy elemezzék az elmúlt évtizedek tapasztalatait a felkelők támogatását illetően. A CIA egy példát sem tudott mondani, ahol jól sültek volna el a dolgok. Egy 2012-es, szintén CIA tanulmány pedig azt mutatta ki, hogy a felkelések ritkán voltak sikeresek amerikai katonák bevetése nélkül, amely Ukrajna esetében nyílt eszkalációhoz vezetne. Afganisztán talán a legjobb példa erre. Az 1980-as években az amerikaiak valóban sikeresen támogatták a dzsihádista felkelőket a szovjet invázió ellen, azonban ez később a tálibok hatalomra kerüléséhez és az Al-Káida megerősödéséhez vezetett. Ennyit a nem várt következményekről.
Ezzel együtt sem jelenthető ki az, hogy nincs szükség segítségnyújtásra, azonban roppant körültekintően kell azt megtenni. Minél hamarabb érdemes segítséget nyújtani, ki kell használni azt, hogy még hatalmon van egy kormány, amely kellőképpen kézben tudja tartani az eseményeket.
Nem szabad megvárni azt, hogy csak romok és lázadók maradjanak. Lehetőleg olyan eszközökkel segíteni Ukrajnát, amit civilek csak roppant korlátozottan tudnak használni, ezzel is a kormány alatt működő hadsereget segítve, s majd ha vége a háborúnak, a civilek lefegyverzésében is támogatni kell az országot.
Mi van, ha mégis?
Tételezzük fel, hogy az oroszoknak sikerül eltávolítani Zelenszkijt és hatalomra juttatnak egy bábkormányt. Itt az első bökkenő maga Zelenszkij, mivel annak az esélye, hogy magától fog kapitulálni közelít a nullához, így az egyetlen megoldás, hogy megölik. Ezzel azonban a komikusból lett államférfit, aki hősiesen vette fel a kesztyűt az orosz agresszió ellen mártírrá avanzsálják. A Putyin által kinevezett új „vezetőnek” semmilyen legitimitása nem lesz az ukránok szemében, így Moszkva kénytelen lesz csapatokat állomásoztatni a városokban, hogy fenntartsa a rendet. Ehhez megint csak sok ember fog kelleni, és mivel még azok az ukránok is tüntetnek az invázió ellen, akik amúgy a háború előtt oroszbarátnak számítottak, így csak igen minimális ukrán segítséget remélhetnek. A tömeges orosz katonai jelenlét pedig állandó feszültséget fog szülni.
Ennél is tovább megyek. Putyinnak sikerült egy bábot beültetnie Kijevbe, és találni kellő emberi és anyagi forrást arra, hogy egy állandó, nagy létszámú hadsereget állomásoztasson Ukrajnában, ami, nem mellesleg, hatszor akkora területtel bír, mint Magyarország. Mindezt természetesen a nyugati szankciók árnyékában, amik nem csak történelmi mélypontra küldték a rubelt, de Oroszország egytelen harckocsigyárát, az Uralvagonzavod-ot, is leállásra kényszerítették alkatrészeket hiányában. Ezek után valamit kell kezdeni Ukrajnával, aminek az civil infrastruktúráját és fontos ipar vidékeit közel teljesen lebombázták (120 milliárd dolláros kárt okozva eddig, amit értelemszerűen Moszkvának kellene majd finanszíroznia). S még nem említettük a megmaradt lakosságot, akiknek munkát kell adni. Mit fog lépni az a rengeteg ember, akik elveszítették az országuk szuverenitását egy külső hatalommal szemben, nincs munkájuk, és országuk egy gazdasági csőd felé zuhan, miközben február végéig közel húsz ezer géppisztolyt osztottak szét a lakosság körében? Az aki eddig nem ment el, tovább fog harcolni.
Az egész általam felvázolt forgatókönyv természetesen csak akkor lehet bármennyire is elképzelhető, ha az orosz hadsereg kezd valamit katonáik moráljával. Oroszország a kezdeti hazudozás, a nem megfelelő logisztikából adódó károk, a hatékonynak bizonyuló nyugati szankciók és az ukrán dezinformáció miatt csupán komoly veszteségek árán képes felvenni a versenyt azzal a tűzzel ami az ukránokban él.
