2021. augusztus 30. A nap mikor 20 év után az utolsó amerikai katona elhagyta Afganisztánt. Az azt követő napokban és hetekben még találkozhattunk hírekkel az országról, de ahogy telt múlt az idő, az érdeklődés szépen lassan alábbhagyott. Az orosz-ukrán háború után pedig látszólag mindenki elfelejtette, hogy mi történt. Viszont Afganisztán még mindig létezik, mindig is létezett és valószínűleg létezni is fog, azonban az állapot, amelyben létezni fog már kérdéses. Vessünk is egy pillantást a birodalmak temetőjére.
Érdemes már az elején leszögezni, hogy a probléma nem az Egyesült Államok kivonulásával kezdődött. Sokat elárul a rendszer romlottságáról, hogy 20 év alatt a feláldozott pénz mennyiség szinte azonnal a semmibe veszett. A katonai felszerelés, kiképzés és infrastruktúra abban a pillanatban ment a kukába, ahogy a tálibok megérkeztek. Az, hogy a tálibok mindössze két hét alatt elfoglalták az országot nem az erejükről tesz tanúbizonyságot, hanem a rendszer korruptságáról. Az Egyesült Államok szeretett volna nyugat-barát vezetést és jól kiképzett, jól felfegyverzett hadsereget hagyni maga után. Ez láthatóan nem vált be, mert a katonák nagytöbbsége kapásból megadta magát és a legtöbb város egy lövés eldördülése nélkül esett el.
A másik oldalról a gazdaság sem fejlődött ki. Ugyan a tálibok csak az ország vidéki részeit uralták ettől még a hatásuk mindenhol érezhető volt. Lehet, hogy a fő úthálózatot és a nagyobb városokat az akkori afgán kormány biztosította külföldi segítséggel, de ettől még a tálib fenyegetés ugyanúgy kilométerekre volt, bárhol is tartózkodtunk az országban. Természetesen a folyamatos fenyegetés elrettentett szinte minden külföldi befektetőt. Ugyan a gazdaság nagyjából üzemelt, de folyamatos védelemre szorult. A tálibok eljövetele után pedig minden üzlet gyakorlatilag meghalt és az alig fellelhető külföldi kereskedelem is megszűnt. Ezenkívül felnőtt egy generáció, akik már nyitottabb értékrenddel rendelkeznek és nem kérnek a tálibok elnyomásából.
Általában érdemes megvizsgálni a múltat a jelenlegi helyzet megértéséhez és annak összefüggésében vizsgálni. Azonban ezen a ponton Afganisztán közel félévszázada vergődik háborúból háborúba és már előtte sem volt túl fényes a helyzete. Azoknak, akiket érdekel Afganisztán története a PBS csinált egy remek összefoglalót a fontosabb eseményekről. Gyakorlatilag sosem létezett stabil vagy sikeres Afganisztán a modern korban és ennek hátterében fennáll egy önmagát előidéző probléma. Afganisztánnak pénzre van szüksége ahhoz, hogy stabilizálódjon, ahhoz viszont, hogy pénzt kapjon stabilizálódnia kell. Persze ott van a lehetősége annak, hogy a tálibok beadják a derekukat és kompromisszumokat kötnek. Ez viszont az eddigiekből kiindulva teljesen valószínűtlen, elvégre másfél éve csak romlik az amúgy sem fényes helyzet és ugyanott tart az egész dilemma, ha nem rosszabb mint volt. Amit még a tálibokkal kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy ez nem egy etnikum, hanem egyfajta vallási-politikai mozgalom. Ezek az emberek gyerekkoruktól kezdve bele voltak nevelve a fanatizmusba. Ez nem olyan, mint amikor valaki izoláltan él és meg van győződve a saját kultúrája felsőbbrendűségéről. A tálibok meggyőződései még a legextrémebb nacionalisták hitét is kenterbe verik. Ebből kifolyólag, annak az esélyei, hogy a tálibok változtassanak a meggyőződéseiken elenyésző.
Ráadásul az Egyesült Államok lefagyasztotta Afganisztán tőkéjét. Afganisztánnak van likvid tőkéje, körülbelül 7 milliárd dollár. Ezzel csak annyi a probléma, hogy ez a pénz a Federal Reserve-ben van eltárolva. Ezt az összeget az Egyesült Államok kormánya befagyasztotta és nem hajlandó a táliboknak adni, hiszen az ő szemükben terroristaszervezetnek minősülnek. A pénzösszegek feloldását a tálibok mérsékeltebb politikai döntéshozatalához kötötték, de mint azt már tárgyaltuk ez nem igazán valósult meg.
Amikor a tálibok meg is próbálnak konszolidálódni – ami alapvetően elég ritka – még akkor is a sajátos felfogásuk szerint teszik ezt. Ami nekünk visszamaradott és elnyomó, az nekik hatalmas engedmény és a hitükkel való szembe fordulás. A gond, hogy a nemzetközi közösség és tálibok felfogása között akkora a szakadék, hogy az már áthidalhatatlan. A rengeteg információ közepette nehéz tiszta képet kapni arról, hogy a tálibok mit is gondolnak. Nem gondolom, hogy védeni kéne őket, de meg kell érteni, hogy egy teljesen más világban léteznek, amelynek már nem nincs létjogosultsága ebben a korban. Ugyanakkor a tálibok nem azért cselkeszenek úgy ahogy, mert tudatosan gonosz emberek – bár ezt sem lehet kizárni információ hiányában –, sokkal inkább az látszik, hogy megrögzötten ragaszkodnak a meggyőződéseikhez és képtelenség közös nyelvet beszélni velük.
Afganisztán esetében, mint minden hasonló állam esetében a média megtévesztő. Ha egy kicsit függetlenebbül is bele akarunk tekinteni Afganisztán mindennapjaiba, akkor érdemes lehet a bald and bankrupt YouTube-csatorna videóiba is belenézni vagy hasonló merész emberek dokumentációiba. Remek kérdés emellé, hogy a tálibok ténylegesen mennyire tudják uralmuk alatt tartani az országot. Jelenleg nem sok minden derül ki, hiszen nem történik semmi az országban – a folyamatos elnyomást leszámítva, főleg a nőkkel szemben. A tálibok tényleges hatalma és valódi szándékai valószínűleg akkor fognak materializálódni, amikor egyáltalán lesz miért harcolni, de jelenleg a legtöbben csak a túlélésre játszanak az országban. Nem is csoda, hiszen az adatok szerint 2022-ben az afgánok 97 százaléka került a szegénységi küszöb alá. Igazából kijelenthető, hogy Afganisztán jelenleg semerre sem tart és ez még bizonytalan ideig nem is nagyon megy majd semerre.
Formális szempontból nézve Afganisztán jelenleg vegetatív állapotban hever, ahol a változásnak igazából csak a reménye van meg, amelyet az aktív polgárok töretlen ellenállása biztosít. Azonban az informális térben már más a helyzet. 2021 óta egyetlen állam sem ismerte el hivatalosan a tálib kormányt, de diplomáciai tárgyalásokra már sor került több országgal is. A diplomácia világával ellentétben, sokkal érdekesebb, hogy mi zajlik a gazdasági dimenzióban. Afganisztánban van üzleti potenciál, csak mivel senki sem akarja elismerni a tálib kormányt, így az ilyesmit nem lehet nagy dobra verni.
Pakisztánon nagyon sok múlik, hiszen Iszlámábád állt mindig is a legközelebb a tálibokhoz. Pakisztán töretlenül próbálkozik javítani kapcsolatát Kabullal, annak reményében, hogy sikerül új szövetségest szerezni. Viszont Afganisztán felől nem kölcsönös ez a viszony és lehet, hogy a tálib kormány hajlana is az együttműködésre, a nép viszont ezt ellenzi. Nem mellesleg Afganisztán nem ismeri el a Durand-vonalat, mint határt a két ország között. Emiatt az együttműködés esélye elég valószínűtlen. Pakisztán és Afganisztán se veled, se nélküled kapcsolatából nem úgy tűnik, mintha bármi gyümölcsöző születhetne bármikor is a közeljövőben. Ugyanakkor, amikor Indonézia betiltotta a szén exportálását, Pakisztán a tálib kormányhoz fordult segítségért és ők áron alul adtak el szenet. Vagyis a párbeszéd valamelyest működik a két állam között és hasonló ad hoc együttműködésekre sor kerülhet.
Kína már lehet, hogy eredményesebb lesz a tálibokkal való együttműködésben. Kínában él egy jelentős muszlim kisebbség a Hszincsiang tartományban. Peking tart attól, hogy a tálibok támogatnák a tartományban élő muszlimokat és esetleg lázongásokra buzdítanák az ottaniakat. A nyugtalanság megelőzése érdekében, Kína igyekezett jó viszonyt kialakítani Afganisztán új kormányával. Egyből sikerült a rövid közös határszakasz biztonságát biztosítani és Peking növelte a Kabulba érkező támogatás mennyiségét. Ezenkívül kínai bányipari cégek szeretnének részesülni az afgán ásványkincsekből, ennek érdekében pedig már folynak is a tárgyalások.
Katar pedig mediátorként üzemel, mint általában mindig. Jelenleg is Kataron keresztül lehet Kabulba repülni és a repülőtér biztonságáért is Doha a felelős. Katart tekinthetjük a csatornának, amelyen keresztül a világ és Afganisztán kommunikálni tud.
Afganisztán egyértelműen az iparán keresztül tud majd kikerülni az örök nyomorúságából. Afganisztán hatalmas mennyiségű ásványkincs készletet rejt, amelyre a világnak is nagy szüksége van. Ugyan a bányaipar nem jelent végső megoldást, kezdetnek tökéletes. A kérdés az, hogy a tálib kormány képes lesz-e valaha is a jövőbe tekinteni és a bányaiparból befolyó összegeket más iparágak fejlesztésébe fektetni. Nem reális, hogy a jelenlegi maradi gondolkodású, teokratikus államot építő kormány újabb technológiákba fektetne, még kevésbé a szolgáltatóiparba. A tálibok gondolkodása egyszerűen nem teszi lehetővé a progresszivitást, emiatt még akkor sem fognak előre jutni, amikor már valamennyire stabilizálódott az állam.
Azonban a változás előbb vagy utóbb úgyis eléri Afganisztánt. Az emberek általánosságban nem szeretnek nyomorogni, de egy valamit még kevésbé szeretnek: visszaesni. Nem csoda, hogy a régi kormány területein élők folyamatosan lázonganak a tálibok elnyomó politikájával szemben. Ha valamit egyszer megkaptak az emberek, azt visszavenni nem lehet. Ez pedig a gazdaság esetében is igaz. Ha Afganisztán valaha is javítani tud a helyzetén, akkor a nemzetközi közösség nyomást tud gyakorolni majd Kabulra. Jelenleg nincs mit elvenni a néptől, így igazából a tálib hatalomátvétel nem hozott igazi változást csak békét, hiszen a külföldi erők elhagyták az országokat. Természetesen ez rengeteg problémát hozott magával, de ez egy háború végeztével nem meglepő. Nagyon sokan csak örültek, hogy végre vége a háborúnak, amikor a nyugati erők elhagyták az országot. Előfordulhat, hogy az állandósult nyomorgás majd elvezet oda, hogy tömegek fognak lázongani a tálib hatalom ellen, azonban ez a nagyvárosok kivételével elég valószínűtlen. Az emberek könnyen meg tudják szokni a helyzetüket és rengeteg ember számára a tálib hatalomtávétel igazából nem jelentett túl nagy változást.
Ugyanakkor, ha a gazdaság beindul és a nép megérzi a jólét szelét, onnantól kezdve a tálibok felelőssége is nőni fog. Jelenleg Afganisztán fele éhezik, de ha ennek egyszer vége szakad, akkor a nép nem fogja hagyni, hogy ez még egyszer megtörténjen. Ha beindul az afgán gazdaság, akkor onnan nincs visszaút. Az emberek nem fogják hagyni, hogy visszasüllyedjenek oda, ahonnan jöttek. Minél jobban javul az afgán gazdaság helyzete, annál nagyobb nyomást lehet majd a tálibokra helyezni, amennyiben lesz Afganisztánnak külkereskedelme.
Afganisztánnak nem sok esélye van a gazdaságának felépítésére, de a bányászat lehet a potenciális kiút az állóvízből. Ugyanakkor nincs gazdaság elitek nélkül. A táliboknak most is és mindig is voltak vezetői és a jelenlegi legfőbb vezető nem más, mint Hibatullah Akhundzada 2016 óta. Viszont a hadsereg vezetőinek a történelem során jelentős szerep jutott és ez itt sincs másképp. A Haqqani család és a hozzájuk köthető Haqqani-hálózat az egyik legnagyobb befolyással bíró frakció a tálibok közt. A hálózat mostani vezetője, Sirajuddin Haqqani arra törekszik, hogy az afgán bányaszektort monopolizálja és ezzel megerősítse a hálózat helyzetét a tálibok között. Amennyiben erre a lépésre sor kerül, a tálibok közti fragmentálódás elkerülhetetlen lesz, ez pedig megint csak az ország amúgy is törékeny jövőjének fog ártani. Ha nincs stabilitás – márpedig belső harcok mellett nem lehet –, akkor a hosszútávú külföldi beruházásoknak sincs realitása.
Viszont vannak dolgok, amik nem változnak. Afganisztán felelős továbbra is a világ ópium termelésének négyötödéért és ez a tiltott növény teszi ki az afgán GDP egyharmadát. Mindezt úgy, hogy 2022-ben a tálibok betiltották ennek a növénynek a termesztését. Azonban ez a tiltás nem lett betartatva, aminek két dolog állhat a hátterében: Először is lehet, hogy a tálibok hallgatólagosan beleegyeztek abba, hogy a farmerek termeszthetnek mákot, hiszen az afgán gazdaság bevételeinek jelentős részét teszi ki. Másodszor pedig lehetséges, hogy a táliboknak nincs is kellő kapacitásuk a mák termesztés felügyelésére.
Lényeg a lényeg, hogy Afganisztán tele van kábítószerrel és fegyverekkel. Ez pedig a tökéletes receptje annak, hogy Afganisztán narkóállammá váljon, ami különböző illegális termékek forgalmazásából tartja fenn magát. Az ország mostani állapotát tekintve ez tűnik a legreálisabb forgatókönyvének.
Legfőképpen azért, mert Afganisztán helyrehozatala senkinek sem áll igazán érdekében. Akárhogyan is próbáljuk szépíteni, Afganisztán valójában senkit sem érdekel. Lehet, hogy egyszer emberek milliói indulnak majd útnak, hogy elhagyják hazájukat és akkor majd megváltozik a nemzetköziközösség álláspontja. Azonban, ha majd két év éhezés és tálib hatalom után erre nem került sor, akkor ezután sem valószínű, hogy ez megtörténne. Egyszerűen a jelenlegi helyzetben nincs olyan megoldás, ami logikus és reális megoldás lehetne Afganisztán stabilizálására.
