Jemen az Arab-félszigeten, azon belül is a világ egyik legfontosabb kereskedelmi csomópontjánál, a Báb el-Mandeb szorosnál található. Legtöbbször az elképzelhetetlen humanitárius katasztrófák miatt hallani róla a médiában, elvégre a megközelítőleg 30 milliós lakosságú országban 20.7 millió embernek van szüksége segítségre, melyből 12.1 millió sürgős ellátásra szorul. Mindez a már hét éve húzódó polgárháborúnak köszönhető és a megannyi szereplőnek, akik részt vesznek benne.
Jemen, és ami eddig történt
Az Arab Tavaszt követően a harminchárom éve autoriter módon uralkodó Ali Abdullah Saleh átadta hatalmát a helyettesének Abdrabbuh Mansour Hadi-nak. Azonban ez nem hozott érdemi változást és újabb problémák ütötték fel a fejüket. Ilyen volt a dzsihádisták rendszeres támadásai, szeparatista erők növekedése délen, Saleh befolyásának további megléte és persze korrupció, munkanélküliség és éhínség.
A húszi mozgalom – korábban "Ansar Allah", – Jemen zaidi síita muszlim kisebbségéhez tartozik és már több évtizede küzdött a korrupt szunnita vezetés ellen, mely a hatalomátadás után sem lett hatékonyabb. Így a húszik és a Saleh-hez köthető biztonsági erők – azért, hogy visszaszerezzék Saleh hatalmát – megtámadták a fővárost 2014-ben, majd a Hadi kormányt menekülésre kényszerítették. Ez a hirtelen síita előretörés és Irán akkor még minimális befolyásának a vélt kiszélesedése keltette életre Szaúdi Arábia, Egyesült Arab Emírségek és hét másik főképp szunnita arab ország koalícióját, akiket az USA, Franciaország és az Egyesült Királyság is támogatott.
Saleh 2017-ben szakított a húszi felkelőkkel, aminek eredményeképpen két nap alatt legyőzték az őt támogató erőket, majd őt magát kivégezték. 2018-ban a koalíció elfoglalta a lakosság kétharmadának létszükségletet jelentő Hudaydah kikötőt, elvágva ezzel további import lehetőségeket. A pár hónappal később kialkudott tűzszünet és fogolycsere nem tartott sokáig és a fegyveres erők sem hagyták el a térséget. Az Egyesült Arab Emírségek 2019-ben elkezdte kivonni katonáit a térségből és felváltani őket az általa támogatott szeparatista mozgalommal, akik főként az ország délnyugati partvidékét uralják.
A húszi siker és ami mögötte van
A Szaúd-Arábia irányította koalíció és az általuk elindított „Döntő Vihar” hadművelet óta eltelt hét évben nem sikerült legyőzni a húszi felkelőket, akik ez idő alatt inkább csak megerősödtek, s további területeket kebeleztek be. A nemzetközileg elismert jemeni Hadi kormány továbbra sem áll az ország élén, a húszik pedig jócskán közelebb kerültek Iránhoz, mint amennyire eredetileg voltak. A légicsapások ellenére meg az éppen a nyugati fronton található Marib városa fele vonulnak, ami az elűzött kormányzat utolsó értékes területe az olaj miatt, hogy további előnyökre tegyenek szert a jövőbeli tárgyalásokhoz. Szóval a kérdés adott: Hogyan voltak képesek felvenni a versenyt a felkelők a jóval több pénzzel és technikával rendelkező koalíció ellen?
T.E. Lawrence, angol régész három „algebrai faktort” nevezett meg amik megértésével és eredményes használatával minden felkelés sikeres lesz,- ezek a mobilitás, a biztonság és a lakosság tiszteletben tartása. A húszi erők bár nincsenek sokan meglehetősen mobilisek, mely tulajdonság Jemen hegyvidéki domborzatával karöltve kitűnő védelmet biztosít a katonáknak. Ami pedig a harmadik faktort illeti, a húszi felkelők és szövetségeseik a több éve tartó háború, bombázások, blokád és áram hiányának ellenére a 2014-ben elfoglalt fővárosban továbbra is képesek biztosítani alapvető szolgáltatásokat. Sőt Szanaa, a Jemeni Arab Köztársaság fővárosa szinte teljes mértékben napenergián működik, emellett relatíve bűnözés és al-Káida mentes. Mindez nem mentesíti őket a rengeteg szörnyűségtől amit elkövettek, és az újságírók, illetve ellenzékiek szisztematikus bebörtönzésétől, ugyanakkor jól érzékelteti, hogy a húszik értik, hogy szükségük van a lakosság bizonyos szintű támogatására.
A húszi felkelők másik fontos tulajdonsága mely sikeressé teszi őket az adaptációs képességük a rendelkezésre álló technikához. 2014–2015-ben, mikor Jemen északnyugati részének a nagyját elfoglalták, magukba olvasztották a jemeni hadsereg mérnökeit és tisztjeit, akik közül sokan külföldön tanultak és kifejezetten jól értettek komplex fegyverrendszerek fenntartásához, mindezt alacsony költségvetésen. Így nem csak a fegyverekhez értő emberekre tettek szert, de magukra a fegyverekre is. A fegyvereket a volt jemeni hadseregtől, Irántól és – bár elenyésző mértékben – de a csatamezőről szedték össze. Ezeket politikai célokra is használják, amikor propaganda videókat csinálnak az ottani lakosság számára, ezzel erőt fitogtatva és saját legitimitásukat erősítve.
Igyekeznek a szaúdi koalíció a háború folytatására való hajlandóságát csökkenteni azzal, hogy fegyvereikkel egyre fenyegetőbben lépnek fel. Az Egyesült Arab Emírségek 2020 februárjában hagyta el Jement katonailag. A szaúdiak idén márciusban jelentettek be egy béketervet, miután Joe Biden februárban döntött úgy, hogy nem támogatják tovább őket katonailag, és inkább diplomáciai megoldást keresnek. Jelenleg a húszik meglehetősen széles körű ballisztikus és egyéb típusú rakétákkal rendelkeznek. Ebből sokat ők maguk alakítottak ki szovjet alapokból (QAHER-1, QAHER-M2), iráni alapokól (BURKHAN-1, BURKHAN-2H, BURKHAN-3) vagy helyileg gyártottak (BADR-1, BADR 1-P, BADR-F). De persze az iráni segítéség - ami az elmúlt pár évben jócskán felerősödött - meghatározó, legyen szó alkatrészek csempészéséről vagy konkrét rakéták átadásáról (QUDS-1). Ugyan akkor még a hidegháború alatt készült kínai (C-801, C-802) és orosz (P-15 TERMIT) hajó elleni rakétákkal is találkozni, amiket használtan vett még a volt jemeni haderő.
Az, hogy a húsziknak ilyen színes palettája van a fegyverek terén, elsősorban saját innovációjuknak köszönhető, amiben nagy szerepe van az internetről rendelhető megannyi technikának és fejlett eszközökhöz (szoftverekhez, mikrocsipekhez) való könnyű hozzáférhetőségnek, amit az innováció demokratizálódásának nevezhetünk. A siker receptje tehát: ötvözni egy alap hozzáértést a már meglévő fegyverrendszerekkel, Irán által becsempészett technikával és kellő önreflexióval. Így felerősítve az általuk alkalmazott aszimmetrikus hadviselést.
Ezen a ponton jön képbe a drónok használata, amelyek elsősorban az elmúlt két-három évben terjedtek el. Előnyeik közé tartozik, hogy olcsók, könnyen előállíthatók és átalakítható alternatíváját képzik a még hiányzó húszi légierőnek. Ezekkel nem csak megfigyeléseket képesek végrehajtani, de sikeresen tudnak szaúdi olajkutakat, légvédelmi rendszereket (túl alacsonyan száll némelyik így kikerüli a radarokat), repülőtereket és ellenzéki vezetőket is célba venni. Amíg például egy Predator drón 12.5 millió dollárnál kezdődik és minden lövése 70.000 dollárba kerül, addig a húszik által használt, helyben épített drónok ennek csak töredékei, és csupán 45$-ba kerül egy csapás. Nem is említve a quadcopter típusú drónokat, melyeket bárki megrendelhet az interneten, és amire kamerát vagy éppen kisebb bombákat szerelni is igen egyszerű feladat. Ilyen harci drón az iráni QASEF-1 és QASEF-2K, a kereskedelemben elérhető RASED, RAQIB és HUDHUD-1 illetve a helyileg gyártott SAMAD-1/-2/-3.
Ezek a használatához kötődnek olyan sikerek, mint a 2018-ban végrehajtott robbantások az Abu-Dzabi repülőtér vagy a Dubai repülőtér ellen. Ide tartozik az a 2019-es felvétel, ahol egy húszi drón 120 kilométerre hatolt be a szaúdi felségterületre és levideózott egy erőművet a Vörös-tenger partján. Vagy épp az, mikor 2019-ben a szaúdi Aramco olajterminálok elleni dróntámadásoknak köszönhetően az ország napi olaj kibocsátása 5.7 millió hordóval – nagyjából a felére – esett vissza. Ezek a példák csupán a jéghegy csúcsát jelentik. Mégis, valódi erejük elsősorban nem is a pusztításban rejlik, hanem a politikai „pontszerzésben”. Ugyanis amikor a húszik civil célpontokra lőnek, akkor a lakosság biztonságérzetét támadják, amivel megint csak a háború politikai akaratát akarják csorbítani. Másodszor pedig rámutatnak, hogy több évnyi koalíciós bombázás után is csak egyre erősebben vágnak vissza.
Kígyókból sárkányok
David Kilcullen legújabb könyvében (The Dragons and the Snakes: How the rest learned to fight the West) tökéletesen felvázolja azt, hogy az Egyesült Államok primátus helyzetét megdönteni kívánó sárkányok (Oroszország, Kína, Észak-Korea és Irán) miként tanultak a kígyóktól (nem állami szereplők, mint például a Hezbollah) és vica versa. Manapság az, ahogy az állami és nem állami szereplők harcolnak teljes mértékben összefolyhat, aminek hatására ismeretlen stratégiai konfigurációkkal nézünk szembe. Ez nincsen máshogy a húszikkal sem, akik annak ellenére, hogy felkelők és gerillaharcosok mégis olyan eszközökkel bírnak és használnak, amik elsősorban állami szereplőkre voltak eddig jellemzők. Így lehet az, hogy a húsziknak - minimális stratégiai segítséggel Irántól – sikerült mind az Egyesült Arab Emirátusokat és Szaúd-Arábiát meghátrálásra kényszeríteni. Mindezzel az Egyesült Államoknak (is) újfent bebizonyítva, hogy a több száz milliárdos fegyverrendszereik igen keveset érnek adaptív felkelőkkel szemben, akik jól használják ki a XXI. század adta lehetőségeiket.
