Bevezetés
A geopolitika valahol a nemzetközi tanulmányok és a politikatudomány között elhelyezkedő kissé nehezen körülhatárolható terület. Számos befolyásoló tényező van, amelyek a geopolitikai folyamatokat alakítják. Ezeknek a tényezőknek az összessége megterhelő lehet sokak számára. Éppen ebből kifolyólag sose lehet tökéletes geopolitikai elemzést írni csak egyre pontosabbakat.
De mik is ezek a tényezők, amiket figyelembe kell venni? Erről véget nem érő listát lehetne írni, úgyhogy ebben a cikkben inkább szemléltetem, hogy mik azok, amiket figyelembe kell venni. Ehhez az irodalmat hívom segítségül, mivel úgy gondolom, hogy ez a legkönnyebb és legemberközelibb módja a világ megértésének. Az elemzett mű pedig nem más lesz, mint Robert Merle Malevil című regénye. Az elemzés során végig veszem a lehető legtöbb szempontot, amelyek a geopolitikai elemzéseknél előfordulhatnak. Mivel elég hosszú esszé kerekedett ki a témából, így ketté szedtem a szöveget. A felezési pont nagyjából a történet közepénél van, így nem tematikusan lett ketté szedve a szöveg, pusztán terjedelem alapján.
Azért erre a regényre esett a választás, mert viszonylag kis méretekben mutat be globálisan is megfigyelhető jelenségeket. Remekül összefonódik benne a múlt és a jelen, illetve a váratlan kihívásokkal való megbirkózás is. Bár a regény története a világvége után játszódik az tökéletesen látszik benne, hogy bizonyos dolgok sosem változnak és szinte mindig kiszámítható módon tűnnek fel újra és újra. Ugyanakkor az is meglátszik, hogy néha a szerencse és a véletlenek együttese mekkora segítséget tud nyújtani. Nem árulok zsákbamacskát, Malevil sikere a történet elejétől kezdve biztos volt. Ezt a helyes döntések és az erősségek jó kihasználása csak biztosította. Akkor vágjunk is bele és nézzük meg mik azok a szempontok, amelyeket a geopolitikai elemzés során figyelembe vehetünk, függetlenül a vizsgálat méretétől.
A robbanás előtt
Malevil vára valahol Franciaország fiktív vidékein helyezkedik el és ez a regény névadója is. Vidéken járunk, távol minden nagyobb várostól és a várhoz legközelebb a Malejac nevezetű falu fekszik. A legközelebbi nagyobb település neve La Roque és említésre kerül még a Courcejac nevű falucska is. A történet alatt nem sok helyszínt járunk be. Valójában a legtöbb esemény a vár és annak a közvetlen közelében történik, illetve La Roque-ban. A két település közti ingázáson kívül hőseink egyszer még megejtenek egy „hadjáratot” Sóstóra, ami valójában csak egy sziklába vájt lakhely, de nagy szerepet játszik a történetben. Ott van még a Rhunes folyó, amely Malevil közelében folyik. Maga a vár pedig az úgynevezett kis Rhunes völgyében helyezkedik el. A kis völgy Sóstó fele vezet, ahol még van vize, de mire Malevilig ér addigra elapad. A leírások részletességének ellenére is maradnak homályos foltok Malevil helyzetét illetően. Természetesen Merle sem a semmiből építette fel ezt az elképzelt világot. Nagy valószínűséggel az inspirációt a La Beune folyó partján elhelyezkedő Commarque vára adta.
Malevil vára egy meredek sziklafalba lett építve, amely gyakorlatilag bevehetetlenné teszi. La Roque a körülbelül tíz kilométerre elhelyezkedő nagyobb település szintén hasonló sziklafal tövében áll. Azonban, a város védelme sokkal gyatrább és elhanyagoltabb mint Malevilé. Ehhez a településhez valószínűsíthetően La Roque-Gageac adta az inspirációt. A könyvben leírt távolságok és információk alapján nagyjából rekonstruálhatjuk, hogy hogyan is néz ki Malevil és környéke. Mivel a könyvben a bomba feltételezhetően Párizst célozta, így a sziklafalnak mindenképpen észak vagy észak-nyugati irányból kell védenie a várat és a várost. Sóstó esetében említésre is kerül, hogy északról védte a sziklafal a lakhelyet.
Malevil várának környékén remek a talaj. Ezáltal a földművelés nem jelentett gondot, ami a hosszútávú élelmiszerellátás alapját képezi. Ez is hozzájárul majd Malevil függetlenségéhez, hiszen nem kell másokra hagyatkozniuk az élelmiszer tekintetében. Érdemes hozzátenni, hogy lőfegyverekből sincs hiány, ami később az erőviszonyok alakulásakor nagy szerepet fog játszani. Kiemelten fontos Malevil történelmi háttere, hiszen a történet szerint a vár valamikor a tizenharmadik században épült. Ha valami képes kiállni az idők próbáját annak mindig oka van, legyen az ország, állam vagy akár csak egy épület. Az időtállóság remek indikátor, mivel ritkán a véletlen műve, hogy valami hosszú időn át gyakorlatilag sértetlen marad. Ezért is emeltem ki, hogy Malevil szinte győztes pozícióból indult már az elejétől kezdve. Azonban a véletlenek mellett a döntéseken is borzasztó sok múlik.
A robbanás után
Ugye már a robbanás is a véletlennek köszönhetően kímélte meg a várat. A robbanás történhetett volna olyan irányban is, ahol a vár nincsen védve a sziklafal által. Ez már alapvetően a szerencsének tudható be, ahogy az is, hogy Emmanuel és barátai pont a pincében tartózkodtak mikor az esemény megtörtént. A várban felhalmozott elképesztő mennyiségű tartalék annyira nem meglepő, hiszen kitérnek rá a könyvben is, hogy ez a vidéki élet velejárója. Viszont nagy szerencse volt, hogy a beteg állatokat, ezzel együtt a vemhes állatokat is a várfalakon belüli barlangokban helyezték el. Emiatt nem csak egy maroknyi ember, de jó pár állat is túlélte, amelyek ráadásul egyből biztosítani is tudták a fajuk fennmaradását.
Bár a robbanás következtében rengeteg szerencse és véletlen játszott közre ez csak Malevil kezdeti helyzetét könnyítette meg. Akármilyen jó pozícióból is indultak, ha rossz döntéseket hoztak volna, egykettőre felélhették volna tartalékaikat, azonban ez nem így történt. Menou egyből kezébe vette az irányítást és rögtön számításba vette azt is, hogy takarékoskodniuk kellhet. A csapat racionális gondolkodása egyből hozzájárult ahhoz, hogy a kis társadalmuk stabil alapokra épüljön. Emellett a csapat felépítése is egyértelmű előnyt jelentett, hiszen nem volt hatalmi harcnak helye. Mivel Emmanuel volt Malevil várának eredeti tulajdonosa, így bizonyos mértékig megmaradt a jogfolytonosság és továbbra is ő maradt a házigazda. Nem elhanyagolható tény, hogy a társaságon belül mindenki gyerekkorától fogva ismerte egymást. Később hivatalosan felszámolják a magántulajdont és Malevil egészét a közhasznára bocsátják, de Emmanuel vezető szerepe megmarad. Bár Emmanuelnek nincs ellenére a szerep, azért érezhetően tart a rá háruló felelősségtől. Mivel ő vesztette a legkevesebbet a robbanáskor, így érzelmileg is ő maradt a legstabilabb. Családja nem igazán volt és a tulajdonának nagy része is megmaradt. A barátai érhető módon, akarva-akaratlanul rátámaszkodtak, hiszen ő volt az, aki megnyugvást tudott nyújtani nekik.
Nagyon érdekes, hogy Malevil politikai viszonyai hogyan alakulnak. Technikailag Emmanuel szépen lassan Malevil egyeduralkodójává válik, de ezzel sose él vissza. A későbbi hivatalos megegyezések alapján csak veszélyhelyzet esetén válik „diktátorrá”, de valójában egyértelmű volt az autoriter vezetési stílusa. Azonban Emmanuel nem használt semmiféle erőszakot a társai tiszteletének kivívására. A később összehívott gyűléseknek sincsen ténylegesen jogereje, de kialakul a szokásjog, miszerint a demokratikus elvek irányítanak. Emmanuel ettől csak ritkán és kis mértékben tér el és belső monológjaiból kiderül, hogy nem mindig ért egyet a többség akaratával. Ebből is látszik, hogy bár Emmanuel sok mindent megtehetne, nem kockáztatja a többiek iránta érzett tiszteletét és ezzel biztosítja a hatalmát. Ehhez persze önfegyelemre és önkorlátozó viselkedésre van szüksége, tehát végső soron nem volt teljhatalma. Az viszont nem mindegy, hogy egy vezető azért nem tesz meg valamit, mert külsőleg korlátozva van benne, vagy azért nem cselekszik, mert saját meggyőződései gátolják benne. Utóbbi esetben a vezetés sokkal természetesebbnek és hatékonyabbnak érződik. Emmanuel ízig-vérig remek vezető, még akkor is, ha meg vannak a maga hibái.
A geopolitikai elemzéseknél a vezetés minősége rendkívül fontos a morál szempontjából. Krízishelyzetben dől el, hogy az emberek kiállnak-e a vezetés mellett vagy sem és emiatt muszáj a vezetés mibenlétének vizsgálata. Ha a vezetés alapja az erőszak, akkor az első adandó alkalommal a nép cserben fogja hagyni a vezetést. Éppen ezért a társadalmi bázis nem elhanyagolható, mert valódi és őszinte támogatás nélkül nincs hatalma a vezetésnek.
Háború esetén például, amikor a vezetőknek szüksége lenne katonákra, akkor az emberek vagy dezertálnak vagy fellázadnak, amennyiben a rendszer nem őszinte. Az erőszakkal fenntartott hatalom pusztán látszat, amely sokkal ingatagabb alapokon nyugszik, mint az békeidőben látszik. Az orosz-ukrán háború ennek kitűnő példája, ahol a látszólag erősebb fél rendre alulmarad a gyengébbel szemben, mert eltér a morál a két hadseregnél. Az már csak ráadás, hogy a külső hatalmak is Ukrajnát támogatják és sokan Oroszországon belül is Ukrajna mellett állnak. Ebből is látszik, hogy a vezetés akarata nem feltétlenül egyezik a népakaratával is. Az erődemonstráció hiábavaló, ha a gyakorlatban a támogatás nem valós. Ilyenkor az államok vezetői csak saját magukat csapják be az önfényezéssel, ahogy a mondás is tartja, puding próbája az evés. Vagyis a vezetés minőségének vizsgálata és megértése a geopolitikai elemzéseknél azért lényeges, hogy megértsük az egyes államokban uralkodó közhangulatot is. Ha a nép támogatja a vezetést az javítja az adott állam teljesítményét szinte minden aspektusból, mert közérdekké válik annak javítása. Nevezhetjük ezt társadalmi felelősségvállalásnak, ahol az egyéni és kollektív érdekek egybefonódnak. Kiemelendő, hogy az állam- és kormányformák ebben az esetben nem játszanak szerepet. Egy abszolút uralkodó lehet ugyanannyira közkedvelt, mint egy megválasztott elnök, ez az adott társdalom kultúrájától függ.
Az első konfliktusok
Az apokalipszis utáni helyzet stabilizálódásakor, amikor még azt feltételezik, hogy mások nem maradtak életben, megpróbálkoznak a földművelés megkezdésével. Ekkor alakul ki az első konfliktus, amikor is Wahrwoorde tervei szerint kisebb észrevétlen betörésekkel megpróbálja Malevilt megtörni. Ehhez szolgalelkű fiát, Jacquet-t használja, aki kémkedve várja a megfelelő alkalmat a támadásra. A terv szerint szépen lassan meg próbálják megosztani a kis közösséget és egyenként levadászni annak tagjait, majd körönként zsákmányolva megszerezni a javaikat. Ez a terv állatok esetében remekül működik, mikor egy-egy egyedet leválasztanak a csordáról, hogy azt könnyebb legyen levadászni. Az emberek viszont, Wahrwoorde meglepetésére, inkább összehúznak és az első reakciójuk az, hogy fegyvert fognak és hadjáratot indítanak a nyomokat követve Sóstó ellen. Wahrwoorde nem mérte fel jól az erőviszonyokat és a félelem helyett inkább agressziót váltott ki a támadása már az első behatoláskor.
A harcjelenet elemzése is nagyon sokat taníthat nekünk a geopolitikáról. Bár a harc kis területen zajlik, a helyszín tulajdonságait felnagyíthatjuk és alkalmazhatjuk nagyobb méretekben is. Adott a folyó völgy, amiből nyílik egy keskenyebb völgy, ahol Wahrwoorde otthona is található. A terep alapvetően mocsaras, de a robbanás után kiszáradt, emiatt a közlekedés könnyebbé vált. A keskenyebb völgy előtt két fal található, az egyik közvetlenül a keskeny völgy bejáratánál, ami átszeli annak teljes szélességét a másik a folyóhoz közelebb. Az első fal megfelelő biztonságot nyújt Thomas és Emmanuel számára, míg a tőlük ötven méterre lévő másik fal újabb potenciális védvonalat jelent. Azonban ehhez előre kellett volna törniük, amit a második fal mögött lévő fa mögül lövöldöző személy megakadályozott.
Maga a harc nem is annyira fontos, mint maga a stratégia. Jacquet szinte azonnal megadja magát és kiteszi a fehér zászlót. Arra a kérdésre nem kapunk választ, hogy miért adta meg magát, de a szituációból kikövetkeztethető, hogy Wahrwoorde megparancsolta fiának adja meg magát, amíg ő a dombon keresztül megpróbál Thomas és Emmanuel háta mögé kerülni. Mivel ekkor még a sóstói fegyverarzenál rejtve marad és a teljes létszám is, így Jacquet megadása reális végét jelentheti a harcnak. Mivel egy íjból érkeztek lövések logikusnak tűnt, hogy egy ember áll a fa mögött és mivel a puska használatára nem kerül sor a sóstóiak részéről, ezáltal elég egyszerűnek bizonyult a képlet. Viszont mindez csak elterelés vagy legalábbis remekül működhetne akként. Jacquet viselkedéséből és szavaiból arra lehet következtetni, hogy az íjjal nem ő lőtt. Őt csak otthagyta az apja csalinak. Az hogy apja tanácsolta neki, hogy adja fel magát vagy magától jut erre a következtetésre, az rejtély marad. Összességében viszont megadásnak színlelt elterelő hadműveletnek lehetünk szemtanúi.
A domb, amelyet Wahrwoorde meg akart mászni, hogy a maleviliak hátába kerüljön kardinális földrajzi előnyt jelent. A magaslatok mindig remekül védhetőek, így stratégiai fontosságú helyszínek. Azonban nem csak Wahrwoorde-nak jutott eszébe ez, hanem Emmanuelnek is. Innentől kezdve már csak az idő és szerencse kérdése, hogy ki fog győzni. Végül Emmanuel ér fel és lő előbb, de fordított esetben Wahrwoorde könnyűszerrel lelőhette volna Thomast is a magaslatról, ha Emmanuel előtt ér fel.
Érdekes kérdés, hogy mit kezdenek a zsákmánnyal és a hadifoglyokkal. Mint kiderült Falvine és Miette a két nő, nem igazán szerette Wahrwoorde-ot, így nekik teljesen mindegy volt, hogy kihez csatlakoznak. Bár kétségtelen, hogy Falvine eleinte féltette Miette-t a behatolóktól, egyértelmű okokból. Jacquet esetében nehezebb a kérdés, ugyanis ő benne él még az apjától való félelem, de ez sem tart sokáig. Emmanuel relatíve kedves és megértő viselkedése kialakítja benne az iránta érzett tiszteletet. Emellé Jacquet borzasztó szolgalelkű egyén. Gyakorlatilag bármilyen autoritásnak képes alárendelni magát, emiatt éppen csak jól esik, hogy jóakaró autoritás kezére jutott, hiszen remek emberierőforrásnak bizonyul a későbbiekben az ifjú legény. Emmanuel egyértelműen tisztában van az emberierőforrás értékével és az emberi pszichológiával. Bár fenntartásokkal kezeli az újakat, de gyakorlatilag az elejétől kezdve sajátjaként tekint rájuk. Ez rendkívül jelentős, mivel a meghódított népeket sokszor kezelték a történelem során is alárendeltként, de ez hibás hozzáállás. A legjobb, amit a meghódított népekkel lehet tenni, ha a saját érdekeinket akarjuk erősíteni, azaz, hogy a lehető leggyorsabban beépítjük őket a sajátjaink közé. Ennek persze megvannak a maga nehézségei, de lehetőség szerint a lehető legjobb körülményeket kell biztosítani a meghódított népeknek. Egyrészt, hogy ne érezzék magukat idegennek, másrészt, hogy ne vágyjanak vissza az eredeti helyzetükbe. Mindezt Szun-ce már időszámításunk előtt valamikor 400 körül megírta A háború művészete című írásában.
Az emberekkel együtt Sóstó minden értékét is Malevil birtokába veszik, amelyekkel tovább növelték már az amúgy is tetemes tartalékaikat, ami később a kereskedelemben előnyükre válik. Ezenkívül pedig egy csődört is találtak, amely a lótenyésztésük alapja lesz. A ló egy posztapokaliptikus világban pedig felbecsülhetetlen érték, mind földművelés, mind közlekedés, mind pedig harcászat szempontjából. És bár Sóstó nem egy rosszul védhető hely, Malevil mellett eltörpül minden szempontból. Felesleges lett volna két bázist fenntartani és ennyi emberrel nem is lett volna igazán lehetséges. Ezáltal az értékek Malevilbe szállítása és Sóstó felszámolása logisztikailag kitűnő döntés. Ezt később Vilmain feltűnésénél látni fogjuk, hogy a túlzott terjeszkedés az erők megosztásával jár, ami gyengeséget eredményez. Malevil későbbi lassú terjeszkedése sokkal fenntarthatóbbnak bizonyul, de kezdetben a legfontosabb az erő koncentrációja, hogy egy biztos bázist tartsanak fel és majd később a felesleget felhasználva terjeszkedjenek.
De nem csak fizikai összecsapásokban kell helytállniuk hőseinknek. Ahogy a mai világban, úgy a regényben sem a direkt összecsapás az első, hanem az elmék csatája. Egy háború, főleg a mai globalizált világban nem a harcmezőn dől el. Mint arról már szó esett, pusztán erővel nem lehet sok mindent elérni. A győzelemhez meg kell szabadulni a meghódítani kívánt nép ellenszenvétől is, el kell érni, hogy csatlakozni akarjanak. Ennek több módja van: meg lehet próbálni megvenni őket ideológiával vagy materiális eszközökkel, de akár gyökerestül is el lehet fojtani a problémát, ha a hódító megszabadul magától a néptől. Persze a népírtás nem a legjobb módja ennek, mert meglehetősen költséges és mindeközben erőforrást is veszít a hódító. Úgyhogy érdemesebb lehet a lassabb, de biztosabb utat járni. Ez pedig az, hogy megpróbálja meggyőzni a meghódítani kívánt népet a saját igazáról és valamilyen alapon maga mellé állítani vagy maga alá rendelni azt. Sóstó esetében ez a kifinomult játék egyáltalán nem volt jelen, de La Roque már más kérdés volt.
Az elmék csatája
Fulbert megérkezésével kezdődik Malevil és La Roque harca. Ebben az esetben a két város között egy lövés sem dördül el, mert teljesen más síkon folyik az összecsapás. Persze mondhatnánk, hogy Vilmain a későbbiekben La Roque hadierejét képviseli, de valójában ő a saját érdekeit követte nem Fulbert-ét. Így valójában csak az érdekegyezés miatt fognak össze, de ne szaladjunk ennyire előre. Fulbert manipulatív módszerekkel veszi át a hatalmat La Roque városa felett. Magát papnak kiadva reményt ad az embereknek elkeseredésükben, betöltve ezzel a vezető hiányában keletkezett űrt. A regényben nem mindenki vallásos, de kétségtelenül nagy szerepet játszik a mindennapi életben. Érdekes, hogy a hívőkkel együtt a kereszténység maga is túlélte a katasztrófát, még tényleges vallási vezetők nélkül is. Ilyen elkeseredett időkben La Roque népe megbízik az idegen papban, aki ravasz érveléssel magához veszi a város javait. A védelemre hivatkozva beviteti a város minden javát a kastélyba, hogy az jobban védhető legyen, majd maga is beköltözik oda. A lakosságból kiemel pár embert, akikben személyes érdekeinek megfelelően hasznot lát, kiemeltképpen Armand-t, aki a verőembereként és egy személyes hadseregként funkcionál – tekinthetjük őt a katonai elitnek. Ezáltal a nép javak nélkül marad, folyamatos terrorban élve és még a napibetevőjükért is Fulbert kegyeire kell hagyatkozniuk. Persze Fulbert viszonylag lassan és óvatosan építi ki a hatalmát, hogy megtörje a népet. A vallásnak, az ételmegvonásnak és a gyónásnak köszönhetően kiépített besúgóhálózatának köszönhetően sikerül megszilárdítania a hatalmát, mivel a nép egyes tagjait is sikeresen egymás ellen fordítja. Tekintve, hogy az emberek már egymásban sem bíznak, így az ellenállás sem tud nagyobb méreteket ölteni.
Viszont La Roque készletei végesek, mivel nincsenek megújuló forrásaik, mint Malevilnak. Fulbert így megpróbálja kihasználni – a még La Roque túlélésének tényéről nem tudó – Malevil jóindulatát, hogy a leginkább neki hiányzó nyersanyagokat megszerezze. Szegény papnak kiadva magát érkezik Malevil várába és akármit mondhat, hiszen az ottaniaknak ötlete sincs arról, hogy mi zajlik a közeli városban. Gyerekekre és éhezésre hivatkozva, felebaráti szeretet alapján kívánja megkaparintani Malevil egyik tehenét. Ez egyfelől érzelmi zsarolás, másfelől a vallási meggyőződésekre való támaszkodás. Azzal viszont nem számol, hogy Malevil közel sem annyira vallásos, mint La Roque. Emmanuel sejti, hogy valami nem stimmel, de mégis csak segíteni akar. Itt kialakul az éles ellentét Fulbert és Emmanuel között, akiknek a hatalmi harca meghatározza a történet további eseményeit. Emmanuel nem enged Fulbert zsarolásának, de nem is akarja cserbenhagyni a La Roque-iakat, emiatt cserét ajánl.
Két ló, három puska, ötszáz töltény egy tehénért cserébe. Az ajánlat kedvezőtlen Fulbert-re nézve, bár a tehén nagy érték és amíg nincs párja, az is fogyóeszköz, csak úgy, mint a puskák, lovak vagy töltények. Ez az ajánlat Fulbert számára teljesmértékben előnytelen, míg Malevilnak nem nagy áldozat. Rengeteg tartalékuknak és a borjaknak köszönhetően valójában semmit sem veszítenek – bár a tehén pszichológiailag is nagy értéknek számít ezeken a vidékeken. Fulbert vagy nagyon ki akarja elégíteni a saját vágyait, vagy belekényszerül az előnytelen cserébe – későbbi információkból ítélve inkább az első – de elfogadja az ajánlatot. Itt sok elemezni való nincs, hiszen a könyv is részletesen ecseteli, hogy miért pont ezeket a tárgyakat választják cserére. A két lovat közlekedésre, a három puskát, hogy kiegyenlítsék az erőviszonyaikat La Roque-al, a töltényt meg azért, mert majdnem kifogytak belőle. Szerencsére Fulbert nem veszi észre Malevil hátsószándékát a cserében, ezáltal minden gondolkodás nélkül feladja a saját hadierejének jelentős részét. Nem mintha nagy haszna lett volna ezeknek az eszközöknek az ő kezében, hiszen nincs elég embere, hogy használatba vegye ezeket. Egyéb települések hiányában egyébként is Malevil az egyetlen hely, ahonnan a szükséges dolgokat be tudják szerezni, így nagyon más választása sincsen.
Végső soron azonban nem a stratégia és a döntési lehetőségek csekélysége buktatja meg Fulbert-t, hanem saját önzősége és kapzsisága. Az álpap ugyanis nyilvánvalóan inkompetens vezető, aki csak a saját érdekeinek kíván eleget tenni. Sokkal többet tudott volna elérni, ha nem csak magára gondol, mert akkor a saját emberei nem hagyják cserben az első adandó alakalommal, de megint csak ne szaladjunk ennyire előre.
Térítő hadjáratok, pszichológiai hadviselés
Fulbert megérkezése mögött Malevilba egyértelmű szándékok rejtőznek. Egyrészt fel akarja mérni az ottaniak helyzetét és persze megpróbálni kizsarolni belőlük egy tehenet. Mikor látja, hogy ez nem fog működni, más módszerekhez folyamodik. Kétségtelenül karizmatikus ember, de borzasztó egyoldalúan gondolkodik az emberek manipulációjáról. Miután La Roque lakosait sikeresen megtérítette, azt feltételezte, hogy ugyanez a taktika működni fog Malevil esetében is. Csakhogy, Malevil sokkal kevésbé vallásos, mint La Roque. Sőt az előbbi esetében nem is volt akkora az elkeseredettség, mint az utóbbi esetében az esemény után közvetlenül, köszönhetően Emmanuel jelenlétének. Fulbert „térítő hadjáratai” többszörösen kudarcba fulladnak, ahogy ezt az ő miséjének és a később küldött káplánjának elutasítása is mutatja. Persze Malevil népe részt vesz a miséjén, de pusztán ceremoniális jelleggel.
Az egyházi versengés az új fenyegetés megjelenésével együtt kezdődik el. Malevilban rögtön meg is szavazzák Fulbert káplánjának alkalomadtán való elutasítását és Emmanuelt apáttá választják. Ebben a részletben a kedvencem, hogy mindezt történelmi papírokra alapozva teszik. Vagyis Fulbert egyszerű karizmatikus legitimációjával ellentétben Emmanuel Comte háromszorosan is legitimálásra kerül. Egyrészt Emmanuel is meglehetősen karizmatikus személy, így ez is legitimációs forrásnak számít. Jogi-racionális alapon is legitimálják a pozícióját mikor demokratikus úton megválasztják. Ezenkívül még a talált történelmi papírokra hivatkozva tradicionális úton is legitim apátja lesz Malevilnak. Ezzel gyakorlatilag megdönthetetlenül stabil pozícióba kerül. Sőt, a több mint 600 éves iratra hivatkozva, szerződéses alapon, Malevil apátját La Roque egyházi képviselője fölé is helyezi. Fulbert légből kapott elképzelései innentől kezdve érvénytelennek tekintendők, hiszen Emmanuelt a katasztrófa előtti törvények is feljogosítják Fulbert-el szemben. Itt is egyértelmű, hogy Fulbert nem veheti fel a versenyt Emmanuellel a hatalomért folytatott harcban.
Arra azért érdemes kitérni, hogy a legitimáció mit sem ér az erő nélkül. Ameddig Malevilnak nincs közvetlen befolyása La Roque felett, addig ezek a hivatkozások csupán csak üres vagdalózások, amelyeknek a törvénytelen katasztrófa utáni világban semmi jelentőségük. A modern világban is ezeket a bizonyítékokat az igazságszolgáltatásnak kell bemutatni, hogy az erőszakszervezeteket a megfelelő intézmények végrehajtásra utasítsák.
A mai világban is az erő az, amely végső soron minden stabilitás alapja. Ide vehetjük Max Weber állam definícióját is miszerint „az állam az az intézmény, amely egy meghatározott területen belül rendelkezik a fizikai erő legitim használatának monopóliumával.” A modern államok alapja is az erőszak, csak egyéb eljárások kellenek ahhoz, hogy az alkalmazására sor kerüljön.
Azonban a háború utáni világban Malevil és La Roque két különálló entitás. Sem egymásra nincsen hatásuk és nincs egy feljebb álló szervezet sem, amely hatást tudna gyakorolni egyikre vagy a másikra. Vagyis hiába a legitimáció, nincs kinek bizonyítani az igazat. Nincs egy feljebb való erőszakszervezet, amely nyomást tudna gyakorolni Fulbert-re.
A mai világban nemzetközi szinten ugyanez a helyzet. Az Egyesült Nemzetek Szövetsége inkább csak fórum, mint sem közvetlen hatalommal rendelkező intézmény, így nem avatkozhat bele az államok ügyeibe. A legtöbb, amit tehet – pontosabban, amit a hozzátartozó államok tehetnek –, hogy konszenzus alapján az államok többsége valamilyen módon fellép egy vagy több másik állammal szemben. Vagyis mikor Malevil és La Roque viszonyát vizsgáljuk gyakorlatilag különálló független államokról beszélünk, hiába kicsi a lélekszámuk. Mindennek tudatában már láthatjuk, hogy a viszályt csak is az erőszak fogja megoldani. Előbb vagy utóbb a nyílt konfrontáció elkerülhetetlen lesz, mivel a hatalmat sem Emmanuel sem Fulbert nem fogja csakúgy feladni.
Azonban a hadviselés nem csak nagy csatákban és mindent elsöprő háborúban mutatkozhat meg. A csatákat diplomáciai, sőt gazdasági úton is meg lehet nyerni, bőven azelőtt, hogy az első összecsapásra sor kerülne. Ilyen akció lehet például egy egyszerű csere lebonyolítása két város között. Pontosan ez történik akkor is, amikor a malevili konvoj megérkezik La Roque-ba a leszállítandó áruval és azért, hogy begyűjtse az ezért cserébe felajánlott javakat. Azonban, Emmanuel ebből is eseményt csinál és rendkívül okosan kihasználva a helyzetet, az első alakalommal mikor belép La Roque-ba megkezdi saját népszerűségének növelését.
Amint a konvoj megérkezik a városba Emmanuel egyből intézkedni kezd. A cserélni kívánt termékek mellé jelképes ajándékokat is visznek kenyér és vaj formájában. Húst is visznek, bár azt csak cserére kínálják. Fulbert-t meg se várva Emmanuel rögtön utasításba adja a kenyér és a vaj kiosztását, mert sejti, hogy a pap csak látszatra istenszolgája. Később körbe is kérdez a városiak között és mint kiderül az előzőleg küldött ajándékokat Fulbert teljesen kisajátította és nem is adott belőle az embereknek. Persze miért is adott volna belőle? Nem áll érdekében Emmanuel jószívűségét reklámozni a saját embereinek, miközben ő maga mindent elvett tőlük. A kenyér és vaj osztogatásával Emmanuel egyből benyeri magát az emberek szívébe. Természetesen ez megkérdőjelezi Fulbert tekintélyét és ez egyből össze is köti őt az ellenzéki erőkkel. Amíg az álpap meg nem jelenik, addig szépen kialakítja a kapcsolatait a helybeliekkel és kijelöli a maga informátorait is. Pougès személyében még az információ szállításának módját is megtalálja, aki pár pohár borért cserébe információt szállít Malevilba. Miután a város ura, Fulbert is megérkezik még azt is felajánlja, hogy tart egy lovasbemutatót mielőtt még elviszik a lovakat, hiszen jól ismerte az állatokat.
Kenyeret és cirkuszt a népnek! Az Augustus császár korabeli közmondás látszólag ebben a helyzetben is érvényes. Fulbert nem buta és látja mire megy ki a játék. Ameddig a Maleviliek a városban tartózkodnak tovább színleli a vendégszeretetet, majd amint elmennek lassan elkezdi leépíteni a kapcsolatot Malevillal és megpróbálja izolálni La Roque városát. Idővel azt is megtiltja, hogy az emberek elhagyják a várost és így természetesen az információk sem tudnak majd áramlani.
Még mielőtt a lovasbemutató megtörténik, lezajlik egy érdekes akvizíció. A korrupciónak látszólag a világvége sem tud véget vetni. Van egy probléma a lovak megvásárlásával, mivel nem járt hozzájuk nyereg. Armand felügyelte a lovak átvételét és megtiltja Emmanuelnek, hogy a felszerelést is magával vigye. Mindezt persze Fulbert utasításaira hivatkozva tette, hiszen a megállapodásban ez bizony nem szerepelt. Szó sem volt arról, hogy ez az akadály áthidalhatatlan lenne, ugyanis Armand szemet vetett Emmanuel arany gyűrűjére. Armand természetesen megzsarolja Emmanuelt, hogy felhívja Fulbert figyelmét a hiányzó nyergekre, aki egyébként ezt magától észre se venné. A gyűrű szépen gazdát cserél, ahogy a nyergek is és Fulbert tudomásán kívül lezajlik egy másik csere.
Ez több dologra rávilágít La Roque működésével kapcsolatban. Egyrészt láthatjuk, hogy Fulbert teljhatalma csak látszólagos, mivel vannak más erők is, akik gond nélkül felül tudják írni az ő rendelkezéseit. Egyébként sem valószínű, hogy Armand csak úgy a semmiért alárendelte magát Fulbert akaratának, így feltételezhető, hogy lepaktáltak egymással. Másrészt az is nyilvánvalóvá válik, hogy La Roque összes oligarchája csak a saját érdekét tartja szem előtt. Armand nem gondol bele abba, hogy a nyergek hiánya mit jelenthet a későbbiekben. Pontosabban belegondol tekintve, hogy ezzel érvel Emmanuelnek, de látszólag teljesen hidegen hagyja miután megkaparintja a neki tetsző ékszert. Az már mellékes, hogy egy arany gyűrű mit sem ér egy olyan világban, ahol az emberek legnagyobb gondja az étel hiánya. Harmadrészt, a korrupció mintapéldáját láthatjuk, ahol a város különböző erői aktívan aláássák a saját hatalmukat és a város jövőjét is. Ugyanekkor történt meg a puskák cseréje is, de mivel már tudjuk, hogy Fulbert-t csak a hasa érdekli, így a puskákra se fordított nagy figyelmet – nem mintha értene hozzá. Így a maleviliak megfosztották La Roque-ot a három legjobb puskájától és még ugye ötszász tölténytől is.
Identitás és intézményesítés
Ahogy halad az idő úgy alakul ki Malevil identitása és intézményrendszere is. A La Roque-al való rivalizálás egyértelműsíti, hogy ember és ember között bizony van különbség az új világban is. Malevil ezáltal belekényszerül az elkülönülésbe és kénytelen a saját magát elhatárolni a külvilágtól. Az eredeti tagok mellé folyamatosan érkeznek újabb és újabb túlélők, így malevilinak eleinte csak az számít, aki már a robbanáskor itt volt. Azonban az első nagyobb támadás alatt realizálják, hogy a jószívük ellenére nem válhat mindenki Malevil állampolgárává úgy, mint Sóstó lakói.
Egyik nap történik ugyanis, hogy egy éhes fosztogató horda elkezdi a termőföldeket rongálni. A kialakult fejetlenségben, senki sem hallgat senkire. Malevil katonái tétlenül állva nézték, ahogy a fosztogatók tönkre teszik a földjüket és fegyverrel a kezükben töprengenek mitévők legyenek. Hiába az új világ, Malevil minden lakója még mindig a régi világ törvényei szerint él. A fosztogatókkal tárgyalni lehetetlen, így fennáll a dilemma: vagy ők mennek, vagy Malevil hal éhen, ha tovább rongálják a termést. Emmanuelen kívül még senki sem ölt embert és nem vitte őket rá a lélek, hogy az éhezőkre lőjenek, hiába a kár, amit okoznak. Azonban nem mindenki volt tétlen. Momo, Menou együgyű fia egyből kezébe veszi az ügyet és nekiront a fosztogatók hadának, amibe sajnos bele is hal. A gyilkosság után a maleviliek gátlásai is elszállnak és lemészárolják a hordát. Ez mély nyomot hagy bennük és itt tudatosul, hogy a régi világ szabályait el kell hagyniuk.
Emmanuel konstatálja, hogy Malevil túl nagyra nőtt ahhoz, hogy a kooperáció vezető nélkül menjen tovább. Szükség van egy új rendszerre, amely lehetőséget biztosít a hatékony koordinációra vészhelyzet esetén is. Hiába a demokratikus elvek, amelyek békeidőben működnek, háborúban nem fognak. Malevilnak új védelmipolitikára van szüksége és újra kell gondolnia, hogy kiket fogadhatnak be és kiket nem. Persze egyből felmerült az is, hogy be kellett volna fogadni a fosztogatókat, de mégis hogyan? Hát nem lehetett velük kommunikálni sem. Csak egy dolog érdekelte őket, hogy csillapítsák éhségüket.
A váratlan események hatására úgy döntenek, hogy újra gondolják Malevil irányításának struktúráját. Láthatóvá válik, hogy a békés megoldások az új és rend nélküli világban már nem működnek. A legfőbb probléma veszélyhelyzet esetén a fejetlenség, amelynek Momo áldozatául is esett. Itt jönnek rá, hogy a demokratikus megoldások nem mindig működnek és van, amikor alá kell rendelni a többség akaratát egy valaki akarata alá. Nem véletlen, hogy a katonaságnál a hierarchia betartása a legfontosabb és a parancsmegtagadás az egyik legsúlyosabb bűn. Hirtelen döntéshelyzetekben a tanácskozásnak és a vitának nincs helye, mert se az idegállapot nem olyan, hogy az hatékony lehessen, sem pedig a körülmények nem teszik lehetővé a racionális döntések meghozatalát. Emiatt a megosztottság nem csak hogy veszélyes, de még hiábavaló is ilyen esetekben. Ezért a maleviliak úgy döntenek, hogy megválasztják Emmanuelt parancsnoknak veszélyhelyzet esetén és az ő hiányában Meyssonnier veszi át a vezetést. Ezzel a koordináció már megvan, de a védelem még mindig nem teljes. Malevil egyéb védvonalait is megerősítik. Kiépítenek egy előretolt védelmi állást, a szembe lévő tanyát éjjeli őrhellyé alakítják. A vár maga már elég védelmet nyújt már alapból is, így a folyamatos fejlesztésekkel szépen lassan bevehetetlenné válik, de persze jobb az elővigyázatosság.
Mindeközben lezajlik a levelezés Fulbert és Emmanuel között, ahol Fulbert még Gazel Úr személyével megpróbál beférkőzni Malevil falain belülre. Ez természetesen kudarcba fullad. Emmanuel a válaszlevelében a már elemzett középkori iratokra hivatkozva utasítja el Fulbert követeléseit, amelyeket természetesen Fulbert semmibe vesz és ezt Emmanuel is nagyon jól tudja. A könyvben is tesznek rá utalást a szereplők, hogy ez a levelezés félig meddig csak viccelődés. Bár ténylegesen van legitimáló ereje a dokumentumoknak nem ez fogja eldönteni a hatalmiharcot. Pougès úr, az informátor közben beszámol a La Roque-ban történt eseményekről. Mint kiderül gyilkosság történt, amelyben viszont a támadó is megsérült. A támadó nem más volt, mint Armand, Fulbert egyszemélyi serege. Fulbert ekkor bezárkózik a kastélyba és nem hajlandó elhagyni a védett pozícióját.
Itt érdemes kitérni arra, hogy La Roque lakói miért nem lázadtak fel. Ahogy a történet végén is látszik majd, nagyon erős meggyőződései vannak a lakóknak és nem szabad elfelejteni, hogy csak pár hónapja élnek ilyen primitív körülmények között. Ennyi idő nem feltétlenül elég a régi berögződések lebontásához és még mindig él bennük a remény a demokratikusabb hatalomváltásra. Mindazonáltal, ez nem az egyetlen magyarázata La Roque népének tétlenségének. Fulbert a gyónást nem éppen a kereszténységben megszokott titoktartása mellett műveli. Neki a gyónás a tökéletes információszerzési lehetőség volt, ahol a megszerzett tudást arra használja fel, hogy egymás ellen fordítsa a lakosokat. Emiatt hiába nem szerették Fulbert önkényuralmát, a legtöbben egymásban sem bíznak. Ritkán olyan bátrak az emberek, hogy szembe szálljanak a hatalommal, még úgyis, hogy tudják a többiek követni fogják őket. Elsőnek lenni mindig rettentő nehéz, de akkor, amikor szándékosan mindenkit egymás ellen fordítanak, akkor senki sem fog fellépni az elnyomás ellen. Fulbert kezében fizikai terror hiányában is ott van a lelkiterror, amelyet a valláson keresztül ültet el az emberekben, majd a gyónásból származó tudásával szilárdítja meg. La Roque azért nem lázad, mert félnek attól, hogy a társaik elárulnák őket és emiatt a külső beavatkozás nélkül a felszabadulás reménytelen.
Folytatása következik.
