A Dél-kínai tenger világunk egyik legvitatottabb tengeri régiója, melyen a világ vízi kereskedelmének egyharmada halad át, és a kínai export utak 50%-át is érinti a régió. Vietnám GDP-jének több, mint 50%-a függ a tengerészeti tevékenységeiktől, mint például a halászat, de a Fülöp-szigetek is nagymértékben függ a régió és a tenger adott nyersanyagaitól, leginkább élelmezési szektorban és az energiaellátásban. A gazdasági és az energiai szempontok mellett a régió egyre nagyobb figyelmet kap a katonai jelentősége miatt a második világháború óta, és ezzel a konfliktusok is növekedtek. A Dél-kínai tengeren elhelyezkedő összes szigetet, legalább két ország magáénak tudja, de ez a szám lehet nagyobb is.
Előzmények
A dél-kínai-tengeri vita számos építőköve a második világháború utóhatásaiból származik. Az 1930-as években Franciaország több gyarmatot igazgatott Délkelet-Ázsiában, amelyeket együttesen francia Indokína néven ismertek, tőlük északra, az expanzív politikát folytató japán már az 1930-as évek végére több kínai kikötőt is elfoglalt és nyomult egyre beljebb Kínában. A régióban nyugatabbra a fülöp-szigeteki Manilla Bay-en az Egyesült Államoknak több bázisa is volt. Délen Szingapúrban, a britek szilárdan megalapozták magukat, de a régióban Szingapúron kívül is több kolóniával rendelkeztek. A nagyhatalmak jelenléte miatt a Dél-kínia tenger hirtelen egy buffer zónává alakult át. A tengeren a két kiemelkedő szigetcsoport a Paracel-szigetek és a Spratly-szigetek. Francia indokína idejében a francia kormány Vietnám történelmi feljegyzésekre hivatkozva jogot formált mindkét nagyobb szigetvilágra és 3 hadihajót küldött a Spratly-szigetekhez, hogy biztosítsa a leginkább lakatlan szigetek feletti irányítását. 1940-ben mikor Németország megszállta Franciaországot és nemsokkal később Japán megszállta indokínát és négy nap alatt tudták biztositani a területek feletti hatalmukat, így a szigetek felett japán katonai jelenlét alakult ki, majd 1942-re a Dél-kínai tengert környező országokat is kontrolálták. Ez idő alatt a japán tengerészet a Spratly-szigeteken egy jelentős tengeralattjáró bázist alakított ki. Az 1945-ös japán megadást követően Franciaország visszaszerezte kolóniáit, és Tajvan azonnal biztosította a Spratly-szigeteket magának. A francia kormányzat csatahajókat küldött a szigetekhez, hogy a Tajvaniakat felszólítsák a szigetek elhagyására, mivel azok francia érdekszféra részeit képezték, de Franciaország nem járt sikerrel.
Kína és vietnámi követeléseinek története, japán „kizárása”, indokína felszabadulása
A kínai kormány 1947-ben publikált egy térképet melyen megjelenítették a Dél-kínai régióban lévő, saját szuverén területeiket. Ezekre a területekre melyek magukba foglalták és foglalják a Paracel és Spatly-szigeteket a kínai kormány történelmi feljegyzésekkel támasztotta alá, hogy kínai halászok már előbb használták a szigetvilágokat és előbb szelték át a tengereket, mint az európai utazók tették volna. Ezek a halászok Hajnan szigetéről származtak, és a szigeteket nomád módon lakták csak, mint ezek kiderültek később. A kínai és a vietnámi követeléseknek kritikusai ugyan azt mondják többnyire, miszerint az efféle bizonyíték nem bőséges és előfordul, hogy a forrása ezeknek az információknak nem hiteles továbbá nagyon kevés precedens van arra, hogy kizárólag történelmi bizonyítékokra támaszkodva, megkérdőjelezhetetlen bizonyítékok nélkül lehessen jogi vádakat érvényesíteni.
Olyan állam melynek bizonyítottan volt aktív befolyása a szigetek és a régió felett az japán volt. 1951-ben Japán a San Francisco-i béke keretein belül lemondott minden jogáról, amely a Paracel és a Spratly-szigetekkel szemben, ez után Japán formálisan lezárta 1952-ben a második Kínai-Japán háborút, Tájpejben, mely szerződés második cikkejében japán elfogadta, hogy minden jogával felhagy Tajvan, Penghu-szigetek, Paracel-szigetek és a Spratly-szigetek felé. A szerződés viszont azt nem foglalta magába, hogy ezek a szigetek, pontosabban a Paracel és a Spratly-szigetek kihez kerülnek.
Az 1954. július 21-én Franciaország és a Vietnámi Demokratikus Köztársaság (VDK) által aláírt genfi tűzszüneti egyezményben a franciák elismerték Vietnám függetlenségét és ezzel másik 2 állam is létrejött, köztük Kambodzsa és Laosz. Az országot ideiglenesen a 17. szélességi fok mentén déli és északi zónára osztották, a konfliktusok elkerülésének érdekében, és a békés megoldás reményében köztük egy demilitarizált övezetet hoztak létre, mely nem volt túl sikeres.
Spratly-szigetek tündöklése
1956 a Dél-kínai tenger egyik fordulópontjának éve volt. Fülöp-szigeteki halászok vihar elől menekülve kötöttek ki a Spratly-szigetek egyik kisebb szigetén. A halászok a lakatlan szigeten hamar rájöttek, hogy halfajokban gazdag a régió, és mivel a szigeten nem élt senki, „uralatlannak” tekintették. Tomas Cloma ötletére, ki egy jogász és felfedező is volt. A halászok visszautaztak a szigetekre és kikiáltották a „Szabadságföld Szabad Területe” (Free Territory of Freedomland) államát. Tomas Cloma magát admirálisnak tartotta, és úgy is viselkedett, kormányoknak és kormányhivataloknak küldött üzeneteket és média portáloknak arról, hogy új állama létrejött a felfedezés joga alapján. Később, hogy jobban alátámassza az állama legitimitását, az 1951-es San Francisco-i békét idézte miszerint japánnak nincs már joga a szigetekre, és nincs leírva, hogy kié is a szigetek. A diplomáciai kapcsolatok felvételére fordított ereje Tomas Clomának sajnos nem érte el célját, országát egyetlen állam sem ismerte el, és csak formális protestálások voltak azokban az államokban, akik értintettek voltak a régióban.
Az 1960-as 70-es években olajat találtak a Sparely-szigetek körül, melyre a fülöp-szigeteki kormányzat azonnal szemet vetett. Az akkori fülöp-szigeteki elnök, Ferdinand Marcos elrendelte az olajmezők feldolgozását, és az olaj kitermelését. 1972-ben Tomas Cloma ellen elfogató parancsot adott ki, és börtönbe is zároltatta majd 1974-ben egy új alkotmányt fogalmaztak meg, melyben fejedelemségnek/hercegségnek nyilvánították a szigetvilágot, így a Fülöp-szigetek annektálta azt. Még 1974-ben Tomas Cloma rávolt kényszerítve arra, hogy eladja minden jogát, ami köthette, avagy ami volt neki a szigetekhez, mindössze 1 fülöp-szigeteki Peso-ért. Az olajkitermelés az ország kőolaj szükségeltének 10%-át fedezte.
Vietnámi fennhatóságú szigetek a Vietnámi Háború alatt
Vietnám függetlenedésével, és azzal, hogy az államot kettészelték, nem segítették a konfliktusok elfojtását, mindössze csak elősegítették azt. Észak Vietnámban egy kommunista rendszer épült ki (Vietnámi Demokratikus Köztársaság), melyet a többi kommunista állam támogatott és látott el fegyverrel, például Kína, Szovjetunió és Észak-Korea, míg a déli országrészt, Dél Vietnámot (Vietnámi Köztársaság) az Amerikai Egyesült államok, a Fülöp-Szigetek, Dél-Korea, Ausztrália és Új-Zéland szolgáltatta fegyverekkel és katonákkal is. A véres konfliktust, amely egy proxi háború volt a két akkori világhatalom között, végül az döntötte el, hogy az amerikai kormányzat kivonult Vietnámból. A szomszédos Kínai Népköztársaság figyelemmel követte az eseményeket és preventív lépéseket is tett az ellen a szcenárió ellen, ha Észak Vietnám nyerne. A Paracel-szigeteken mind Dél Vietnámi, mind Kínai katonák állomásoztak, igaz kisszámban. Egy rutin járőrözés közben Dél Vietnámi egységek, amerikai megfigyelővel észlelték, hogy kínai csapatok érkeznek a szigetekre, majd tengeri konfliktusba is ütköztek egymással, mely összecsapást a kínaiak nyertek, ezzel Kína teljes fennhatósága alá helyezte a Paracel-szigeteket.
A Vietnámi Köztársaság a Sparely-szigetek néhánya fölött tartotta saját hatáskörét, ezek a szigetek voltak a „North Danger Reef” szigetei, mely szigetek mellett fülöp-szigeteki fennhatóságú szigetek is voltak. Adott alkalommal, mikor a fülöp-szigeteki katonák elhagyták szigeteiket, dél vietnámi katonák elfoglalták, zászlójukat kitűzve a területre, ezt a lépést a fülöp-szigeteki tisztek inkább ignorálták, hogy szövetségüket ne kockáztassák Dél-Vietnámmal.
Az amerikai csapatok kivonásával 1973-ban, egyre gyorsabban nyomultak az észak vietnámi kommunisták a Vietnámi Köztársaság fővárosa Saigon (Ho Si Minh-város) felé, az északiak győzelmüket már közel érezték, de volt még egy tüske az oldalukban. Sparely-szigetek közül Dél-Vietnámnak még volt fennhatósága páron, és az északiak féltek attól, hogy egy potenciális offenzíva indulhat a tenger felől. A Vietnámi Demokratikus Köztársaság, ezeket a szigeteket elfoglalta, a dél vietnámi katonákat becsapva halásznak álcázva magukat, 1975 április 9-én, az offenzíva 20 napig tartott és a győzelem 8 kisebb szigetet jelentett az észak vietnámiaknak, és nem sokkal később Saigon is elesett és ezzel vége lett a háborúnak. Ezzel a győzelemmel a Sparely-szigetek nagyja a kommunista, szovjetbarát Vietnámhoz került, mely a régióban több aggodalmat is kiváltott.
Malajzia és Brunei
Az 1980-as évek elején Malajzia közzétette tengeri határairól szóló térképét, melyben a Sparely-szigetek is szerepeltek, melyet a saját exkluzív gazdasági zónájuknak tekintettek, majd Brunei is nyilvánosságra hozta követeléseit és szintúgy saját gazdasági zónájuknak kiáltották azt ki, ez a két zóna melyet a két állam kijelölt, egymásba fut, így a Sparely-szigetek kérdése mellett még a gazdasági zóna felhasználása is kérdéssé vált, hiszen két független államnak vannak követelései ugyan arra a régióra.
Tengerjogi egyezmény megszületése
Az ENSZ Tengerjogi Egyezményének megszületése, egy potenciális megoldással szolgált és azzal a reménnyel, hogy a kérdéses zónák megoldódnak és ezzel a potenciális konfliktusok is elmaradnak. A Tengerjogi Egyezmény leírja a jogokat és a restrikciókat abban az esetben, ha egy állam tengeri területet szeretne magának tudni. Ezt az egyezményt többek közt Kína, Malajzia, a Fülöp-Szigetek és Vietnám is aláírta. Az Egyezmény leírja hogyan kell mérni a parti tenger, a függő övezet, a kizárólagos gazdasági övezet és a kontinentális talapzat szélességét és meghatározza, hogy minden ország 200 tengeri mérföldnyire terjesztheti ki határait. Lehetőség van arra, ha egy ország kontinentális talapzata meghaladja a 200 tengeri mérföldes határt, egy ország kérelmezheti a kiterjesztett kizárólagos gazdasági övezetet, ezzel kapcsolatban az ország fordulhat a Kontinentális talapzat határaival foglalkozó bizottság-hoz, melynek ajánlásai véglegesek és kötelezőek. Annak ellenére, hogy Kína is aláírója volt az egyezménynek, nem az ő javukra alakultak a dolgok.
Kínai követelmények a Dél-kínai tengeren
A Kínai követelések a Dél-kínai tengeren az 1940-es évek végén jelent meg, a híres 9 vonalhúzás (másnéven: Nine-dash line) mely követelések alapjának történelmi evidenciákat hoztak fel, hiába voltak azok kétesek és nagyon régiek. Az 1982-es Tengerjogi Egyezmény aláírásával a legális követeléseik túlnyomó része megcsorbult, hiába az egyezmény, Kína számára a régió fontosabb volt, mint valaha. Történelmi eseményeikre visszatekintve, a kynaiak számára a legrosszabb emlékkép a japán invázió után az a „Megaláztatás évszázada” volt (másnéven: Century of Humiliation). A kínai szemlélet szerint az 1840-1940 közötti megaláztatások évszázadban, a tengeri gyengeség, a tengeren való hadi szempontból versenyképtelenség az európaiakkal szemben az oka annak, hogy Kína, pontosabban a Csing-dinasztia elvesztette, ha függetlenségét nem is de a hatalmának egy részét és a gazdasága feletti irányítást, akár az első, de a második Ópium háborúra gondolva. Kínai szempontból, hogy egy újabb megaláztatást elkerüljön, a tengeren is ki kell terjeszteni a lehető legjobban a hatalmat és az irányítást, ennek nem csak doktrínális vagy ideológiai okai vannak, hanem gazdasági, politikai és geopolitikai okok sorozata is megtalálható ez mögött.
Az 1980-as évek második felében a világ szuper tartályhajóinak 50%-a szelte át a Dél-kínai tengert, amely háromszor nagyobb arány a Szuezi-csatornának átjárásánál és ötszöröse a panama csatornáénak. A régióban olajkitermelő államok, mint a Fülöp-Szigetek vagy Vietnám rendkívül sokat profitált, és saját kőolaj igényeit is tudta csillapítani vele, és energia felhasználásukat is. Kína is lépni kezdett a régióban, és járőrözni kezdett egyre nagyobb számban az általuk követelt területen, mely tevékenység nem volt figyelmen kívül hagyva.
Kína és Vietnám eszkaláció
1987-ben a világ minden tájáról érkeztek küldöttek Párizsban a Nemzetközi oceanográfiai bizottság 14. éves találkozójára, egy olyan hálózat kiépítésének érdekében, amely kutató állomásokat alapítana a világ tájain, a tengerek és óceánok vízszintjének globális mérésének érdekében, és hogy megfigyeljék a vizek emelkedését. Kínának öt kutató állomást kellett felállítania, amelyből egynek a Sparely-szigeteken kellett lennie. Kínaiak felmérték a terepet oceanográfusokkal és Fiery Cross Reef szigetére terveket is megalkottak, mely sziget már kívülre esett a fülöp-szigeteki exkluzív gazdasági zónától, és elég messze volt a lakott vietnámi szigetektől is. Az oceanográfusok viszont nem voltak tisztába a ténnyel, hogy viták vannak Fiery Cross Reef szigetével kapcsolatban, és a sziget másik felén, ami egy különálló szigetrész, vietnámi katonák kezdtek bázist felállítani. A szakemberek további utasításaik az volt, hogy folytassák munkájukat, miközben a kínai hadiflotta kivezényelt négy haditengerészeti hajót, hogy felügyelje a vietnámi csapatokat és a környező szigetek, „Union Bank” (Fülöp-Szigeteki fennhatóság alatt állt) és „Tizard Bank” (Tajvan állta fenntartott sziget) mozgásait. Union Bank szigeténél vietnámi egységek szálltak partra, hiába volt az fülöp-szigeteki exkluzív gazdasági zónához tartozó sziget, mely egységeket a kínai haditengerészet követett, és a kínai sereg kiket a haditengerészet hajója szállított partraszállt és tüzet nyitott a vietnámi katonákra. Az szigetet a kínai sereg elfoglalta, majd a környező szigetekre is kitűzték zászlójukat.
Az 1990-es évek 2000-ig
Az 1990-es évek relatíve békés időszak volt, a Paracel-szigetek nagy részét Kína kontrolálta, a Sparely-szigetek nagy részét Vietnám tudta magáénak, de megjelent és jelentős pólus lett Kína és a Fülöp-Szigetek is jelen maradt a régióban, Tajvannal együtt. Vietnám és Kín között az előző években történet konfliktusok ellenére több diplomáciai siker is történt, ilyen volt a közös megállapodás alapján megszervezett vállalkozás a Spratly-szigeteken, melynek keretében engedték, hogy külföldi felek is bejárják a régiót és kutassanak, vietnámi és kínai védelem keretein belül. 1994-ben aláírtak egy aktualizáltabb verzióját a Tengerjogi egyezménynek az ENSZ égisze alatt, mely jobban megerősítette a jogi korlátokat, majd 1995-ben aláírtak egy magatartási kódexet, a dél-kínai-tengeri felek, melyben elfogadták, hogy értesítik a másik feleket, ha bármi féle katonai mozgást, gyakorlatot vagy tevékenységet észlelnek a régióban
Források:
DECLARATION ON THE CONDUCT OF PARTIES IN THE SOUTH CHINA SEA. Elérés:
https://asean.org/declaration-on-the-conduct-of-parties-in-the-south-china-sea-2/
A tale of two oil blocks. Elérés: https://www.thestar.com.my/news/nation/2010/05/09/a-tale-of-two-oil-blocks/
Territorial Claims. Elérés:
The Graphic Truth: Who claims what in the South China Sea?
Elérés: https://www.gzeromedia.com/the-graphic-truth-who-claims-what-in-the-south-china-sea
HISTORY OF KALAYAAN. Elérés: https://www.kalayaanpalawan.gov.ph/about.html
The latitude/longitude coordinates of eleven dotted- line segments in The Location Map of the South China Sea Islands. Elérés: https://www.researchgate.net/figure/Copy-of-The-Location-Map-of-South-China-Sea-Islands-in-1947-14-000-000_fig6_303699494
Treaty of Peace between Japan and the Republic of China. Elérés: https://en.wikisource.org/wiki/Treaty_of_Peace_between_Japan_and_the_Republic_of_China
Treaty of Peace with Japan (with two declarations). Signed at San Francisco, on 8 September 1951. Elérés: https://treaties.un.org/doc/Publication/UNTS/Volume%20136/volume-136-I-1832-English.pdf
The South China Sea: Complex and Changing. Elérés: https://www.usni.org/magazines/proceedings/2023/january/south-china-sea-complex-and-changing
Timeline: South China Sea: A look into the rising tensions. Elérés: https://www.latimes.com/world/asia/la-fg-south-china-sea-timeline-20160217-htmlstory.html
