(Forrás: https://www.flickr.com/photos/whitehouse45/48144167207/in/photostream/)
Bevezetés
A következő amerikai választás közeleg, így Trump elnök értékelése - hasonlóan DeSantis-hoz - kihagyhatatlan a részemről. Könnyelműség volna tőlem Trump-ot az ideológiai és retorikai aspektusai szerint értékelni, mivel mindez csak üres fecsegés lenne. Felhozhatnám a Stormy Daniels botrányt, az orosz beavatkozást és a Mueller jelentést, na meg a Trump kétszeres leváltás kisérletét, de ez megint csak nem lenne egy őszinte és hasznos betekintés elnökségébe. Azért döntöttem a külpolitika mellett, mert habár ez sokszor eltörpül a botrányok mögött, ránk mégis ez gyakorolja a legnagyobb hatást. Nem gondolom, hogy Trump-ot lehet csak külpolitikájára építve kritizálni, ezért is tartom érdemesnek azt, hogy ne csak egy cikk szülessen róla. Ez mind a jövőre tartozik. A lényeg, hogy Trump kívülállóként indult, aki megrendíti a liberális rendet és a bennfentes (korrupt) eliteket, s a kérdés az, hogy mennyire hajtotta végre ígéreteit? Visszahozta-e az USA dicsőségét azzal, hogy Amerikát elsőnek tekintette vagy politikája közelebb áll a nárcisztikus személyiségéhez, mint a nemzete érdekéhez?
A Trump-doktrína
A hidegháború – tanuljuk – a Szovjetunió összeomlásával véget ért 1991-ben. A valóság azonban ennél sokkal komplexebb. A Truman általi felzárkóztatás (Containment) politikája, amit 1947. március 12-én deklarált, a mai napig relevánsnak tekinthető. Ahogyan George Kennan fogalmaz a Hosszú Táviratban: „A világkommunizmus olyan, mint egy rosszindulatú parazita, amely csak a beteg szövetekből táplálkozik.” (Kennan 1946) Ennek a parazitának elterjedését próbálta az akkori politikai elit megállítani és korlátozni, ahol lehet. Az antagonisztikus viszony a kommunista gondolatvilág és az amerikai intelligencia között nemcsak, hogy nem szűnt meg, de a félelem talán beleívódott az amerikai kultúrába.
Trump, ahogyan a mémek is állítják, figyelemre méltó fenyegetésnek tekintette és tekinti Kínát az amerikai hegemóniára. Hasonlóan Észak-Korea is egy fontos pontot képvisel az amerikai külpolitikában. A legfontosabb probléma azzal a megszokott „Made in China” cetlivel kezdődik. A probléma Trump szerint dióhéjban annyi volt, hogy a kereskedelem az adott körülmények között Kínával előnytelennek ígérkezett.
Többször is felmerült a kereskedelmi mérleg deficitjének a problémája:
Forrás: St. Louis FED - https://fred.stlouisfed.org/
Ahogyan maga Trump elnök is fogalmaz, nyitott a kooperációra Kína kapcsán, de csak ha az Amerikának kedvez:
„Az amerikai nép teljességgel elkötelezett amellett, hogy visszaállítsuk az egyensúlyt a Kínával való kapcsolatunkba. Remélhetőleg találunk egy olyan megegyezést, ami mindkét nemzet számára kedvező. De ahogyan ezt már tisztáztam, nem fogadok el egy rossz alkut az amerikai nép számára” (Donald Trump 2019)
Kína terén és ahogyan láthatjuk majd később, sok más esetben Trump nem politikusként tekintetett az ügyletre, hanem mint üzletember. Elnöksége alatt több alkalommal hangsúlyozza, hogy ez a status quo nem mehet tovább. Hatalmas tarifákat állított a kínai importra, hogy kiegyenlítse a már említett mérleget és ezzel megkezdte az Amerika-Kína kereskedelmi háborút (Itakura 2020).
Forrás: Itakura (2020): Evaluating the Impact of the US–China Trade War
2018-ban az USA tarifát emelt több termékre is, de a kiemelkedő az acél és az alumínium volt. Erre válaszként Kína szintén megemelte a tarifát az alumíniumon, a húsokon, gyümölcsökön és a borokon. Ez a kereskedelmi háború erősen kihatott az USA és Kína gazdaságára és az egész világra. Valószínűleg a mai napig érezzük hatását (csak ez semminek minősíthető a COVID és a orosz-ukrán háborúhoz mérve). A szerző szimulációs modellek segítségével arra a következményre jutott, hogy 2035-ig óriási fejlemények várhatók:
Forrás: Itakura (2020): Evaluating the Impact of the US–China Trade War
Sok esetben Trump nem meglepő módon tartotta ezt a kívülálló perspektívát és a külpolitikára valóban új szemmel volt képes nézni. 2017-ben szankcionálni szerette volna Amerika Oroszországot, még az ukránellenes politikája folyamán, de Trump ellenállt, mert ő itt is arra számított, hogy képes egy új alkut kötni. Böller és Herr szerint a nemzetközi kapcsolatok során kétféle politika van: a normális és a rendkívüli. Mondhatni tehát, hogy 1947 óta rendkívülinek tekintette kapcsolatát Oroszországgal, de Trump inkább ezt a viszonyt normalizálni szerette volna (Böller, Herr 2019). Hogy miért szerette volna ezt, arra több válasz is található. Először is vegyük figyelembe azt, hogy az „emberi jog” általánosan nem egy kategória, ami bekerül a konzervatív éthoszba. Roger Scruton, konzervatív filozófus így nyilatkozik például róluk: „Az a temérdek papír, amelyet az ENSZ ’alkotmánynak’ nevez, s a világ címszó alatt szerepel, egészen más célt szolgál…a tirannikus hatalom elleplezésére szolgál.” (Scruton 2021:30-31). Végezetül Scruton az emberi jogi doktrínát támogatja és egyszerre el is utasítja. A természetes jogok fontosságát belátja, de ha nem bíró előtt szól a diszkurzus, akkor csak félrevezető metafizikai gyakorlat, amelyet főleg veszélyes ideológiák használnak, hogy követeléseket tegyenek az állam felé. Példának a munkához való jogot hozza a tradicionális értelmezésben, miszerint veled szemben nem lehet diszkriminálni és a szocialista értelmezésben, miszerint mindenkinek biztosítani kell egy munkahelyet. A lényeg, hogy Trumpnak nincs ideológiai elkötelezettsége az emberi jogok mellett és ez alatt nem azt értem, hogy szándékában áll megsérteni azokat, hanem hogy ez a koncepció valahol relatív és amíg Trump, mint elnök adminisztrációját összeigazítja az elidegeníthetetlen jogok védelmével, nincsen olyan morális obligácója, hogy ugyanezt megtegye diplomáciai partnereivel. Főleg, hogy Trump, Clarke és Ricketts 2017-es tanulmánya szerint a Jackson-i elnöki tradícióba való visszalépését jelenti. A nézőpontjuk szerint 4 tradíció jellemzi Amerika külpolitikáját: Hamilton-i, Jefferson-i, Wilson-i és a Jackson-i:
Ezen értelmezés szerint Trump egy realista geopolitikát követ izolacionista tendenciákkal (Clarke, Ricketts 2017). Nincsenek erős morális érvei és pozíciói a külpolitikában, így a vérszomjas diktátorokkal is tényleg képes jó alkut kötni. Ha belegondolunk, egy üzletember sem aszerint köt alkukat, hogy mennyire erkölcsös a partnere, hanem hogy mennyire kedvező-e az üzlet a számára. Mondhatnánk ugyan, hogy ez a megközelítés morális csőddel jár, de ezzel az egész realista geopolitikát ítéljük és nem szimplán Trump-ot, aki csak alkalmazza. Nem ő az első ilyen politikai gondolkodó és nem lesz az utolsó. A lépéseinek azonban vannak hatásai, mert azzal, hogy Amerikát előre helyezi és szövetségeseit hátra, az megingatja a szövetségeseinek Amerikába vetett bizalmát, ahogyan az látható Japán esetén és később majd a NATO kapcsán (Agadjanian; Horiuchi 2018):
A II. világháborút követően kínosan nyilvánvalóvá vált, hogy az USA 1) érdekelt az európai belpolitikában és 2) hasznos volna számára elfordulnia a tradicionális izolációból és részt vennie szövetségesi védelmében. 1949-ben meg is alakult az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete vagyis a NATO. Harry S. Truman-tól Barack Obamáig minden amerikai elnök pozitívnak találta és kiállt az intézmény mellett. Donald Trump volt az első, aki öreg relikviának dezignálta, aminek a jelenben nincs helye (Baker 2017). Ahogyan azt már eddig megszokhattuk, a fő problémája itt is főleg a pénz volt, hogy a NATO szövetségesek nem fizették ki a részüket és az USA-ra hagyták a nagy költségeket. Ez önmagában nem egy eredeti megközelítés, hiszen más elnököket, érintve Busht és Obamát, szintén felháborították a szövetségeseik szelektív fiskális konzervatívizmusa, amikor a NATO került szóba, de eltekintettek ettől a kellemetlen témától. Véleményem szerint Trump ezt remekül fogalmazta meg 2018-as NATO-i csúcson:
„Most az történt, hogy az elnökök sok éven át, Ronald Reagantől Barack Obamáig bejöttek, azt mondták: ’Rendben, tegyél meg mindent, amit csak tudsz’, és elmentek. Senki nem csinált semmit. És odáig jutottunk, hogy az Egyesült Államok fizette a NATO 90 százalékát. És ez nem fair.” (Donald Trump 2018)
Trump nézőpontja változott az évek alatt és komplex, pontosan ezért fontos holisztikusan venni a külpolitikáját, mert sokan azt mondják rá, hogy a Kremlin bábja, de ez távol áll a valóságtól. Trump onnan indul ki, ahogyan utaltam rá, hogy a „containment” az a kommunizmusra szolgál és 1991-ben a Szovjetunió megszűnése felszabadította Oroszországot annak terhétől. Oroszország egy független nemzetállam, aminek ugyanannyira megvannak érdekei, mint az USA-nak és erről nem volna szabad megfeledkezni- ahogyan a realista iskola tartja. Továbbiakban Trump másképp néz a külpolitikára, mint az átlag elnök, legyen az jó vagy rossz. Ő Oroszországban egy potenciált látott és nem egy ellenséget. A NATO, ezért jelen formájában alkalmatlan az USA érdekeit szolgálni. A magas tartozása, ami Trump percepciója szerint a NATO szövetségeseknek van az USA iránt, egyenesen hátrányosnak tünteti fel a NATO-t Trump szemében.
A veszély viszont az, hogy Trump egyenesen kimondta azt, amit egy elnöknek sem volna szabad, hogy megeshet, hogyha nem fizet egy szövetséges, lehet, hogy az USA nem tartja be a kölcsönös védelem feltételét, amit az 5-ös cikkely mond ki (Benitez 2019; Blake, Birnbaum 2022). Ugyanis ezzel a szövetséget effektíve felmondta, mert Oroszország mi alapján félne attól, hogy Lengyelország háborúba kerüljön vele, ha nincs ott az USA hatalmas védelme. Benitez érveli, hogy a NATO emellett gazdaságos is az USA-nak, mert a NATO országok tartják fenn az amerikai támaszpontokat ingyen az USA számára és emellett biztosítják jelenlétét az európai szintéren és még a békét is fenntartják a szövetségesek között (Benitez 2019).
Trump külpolitikája necces azon a téren, hogy amit kommunikál, az teljes mértékben paradoxnak hangzik. Barátként kezeli az ellenségeket (Montanaro 2017) és ellenségeknek a barátokat (Barigazzi et al. 2020).
A Trump-i külpolitika eredménye
Ami a legbotrányosabb részét érinti Trump külpolitikájának, az az izolációs politika visszatérése. Az USA rengeteget változott, amióta ilyen talajra lépett. Mondhatni, hogy a mai unipoláris világban az USA vezető szerepe kérdés nélkül elfogadott tény. Ám a hatalom valós felelősséget von maga után. Pontosítva a hatalom megtartására szükséges az, hogy a befolyásolt régiókat befolyás alatt tartsa. A globalizmus jelensége valóságos rémkép az átlag patrióta szemében, mert a nemzeti szuverenitás meggyengül, de az USA esete szerintem ettől teljesen eltérőnek mondható. Az USA szuverén marad, még ha globális hálók kötik össze a világgal, mert a sajátos szervezeteivel kötik össze, ám Trump véleménye nem ez. Amerikát nem elsőként szereti, hanem első prioritásnak tekinti, nem prezidenciális, hanem politikai szempontból. Nem nacionalizmusból vagy patriótaságból érvel, miszerint ő az USA elnöke és ebből kiindulva neki ez az első prioritás, hanem hogy Amerika minden felett van. Kiindulópontja az amerikai különlegesség elméletéből jön, hogy az USA a történelemben egy kiemelt helyet foglal el és ezért nem igazán vannak legitim szervek felette. Trump realista gondolata szerint a nemzetközi szervek nem rendelkeznek olyan karakterisztikákkal, amik valóban a nemzetek bírálatát kimondhatnák vagy közpolitikáját szabályozhatnák. Ezek Trump-i terminussal élve csak rossz alkuk, amiket olyan elnökök kötöttek meg, akik vagy nem láttak rá a jövőre, vagy nem tartották az országukat elsőnek.
Kilépések vagy annak fenyegetései:
· Treaty of Amity, Economic Relations and Consular Rights (Irán), 1955
· Nukleáris egyezmény Iránnal, 2015
· Bécsi egyezmény, 1961 (opcionális részleg)
· Párizsi egyezmény, 2015
· INF, 1988
· UPU, 1874
· WHO, 1948
· NATO, 1949
Trump több nemzetközi egyezménynél is jelezte, hogy ki szeretne lépni vagy ki is lépett, ami erősen megbélyegezte a külpolitikáját. 2018-ban jelezte, hogy négy ilyen egyezményből is tervez kilépni. Az első az 1955-ben megfogalmazott baráti egyezmény Iránnal vagyis a Treaty of Amity, Economic Relations and Consular Rights. Miután az USA szankciókat helyezett ki Iránra, Irán a nemzetközi bírósághoz fordult, aki Irán javára döntött és meg merte kérni az Egyesült Államokat arra, hogy a szankciók előtt fel kell oldania az olyan akadályokat, amelyek Irán humanitárius segítésére vonatkoznak (IRI v. USA) és erre reakcióként az USA a teljes szerződés megszüntetése mellett döntött. A második szerződés az 1961-es Bécsi egyezmény, aminek az opcionális részéből lépett ki az USA azt követően, hogy Palesztina pert indított ellene a nagykövetsége áthelyezése okán. Mindkét instanciában az USA hivatalos álláspontja az volt, hogy az ICJ (Nemzetközi Bíróság) korrupt és ellenfeleinek kedvez, csak így az USA-nak muszáj lesz megszabadulnia ezeknek a terhétől. Ezt követően kijelentette az USA, hogy ki akar szakadni az 1874-es Nemzetközi Posta Unió (UPU)-ból. Ezt követte az 1988-as INF szerződésből való kilépés. Ezen szerződés célja a közepes hatótávolságú nukleáris erők korlátozása és regulációja. Az oka szerződés megsemmisítésére az volt, hogy Oroszország Trump szerint nem tartotta be (Galbraith 2019). Az utóbbira több diplomata és nukleáris szakértő reakciója óriási döbbenet volt (Gladstone 2018). Ezenkívül kilépett a 2015-ös Iráni nukleáris egyezményből, mert nem tartotta igazságosnak, mivel Irán meg tudja szegni és titokban megépíteni a nukleáris fegyvert. Ez a kilépés hasonló az INF-es kilépéshez (Landler 2018). Kilépett a 2015-ös klímát védeni kívánó Párizsi egyezményből (Daley 2020) és még 2020-ban a WHO-ból való kilépéssel is fenyegetett (Rogers, Mandavilli 2020). Látható a trend, hogy az USA-t ki akarta tépni a globális rendből, de ezek a lépések nemcsak, hogy fenyegetik a rendet, de az USA érdekeit is. Arra van oka például az US-nak, hogy katonákat tart a Közel-Keleten, hogy féken tartsa a terroristákat, de mégis kivonta a Szíria alakulatokat (Barnes, Schmitt 2019) és indítványozta az afgán csapatok kivonását is, amit végül utódja, Biden elnök hajtott végre (Cabral 2023). Azt sem oldotta meg, hogy béke legyen hiszen, Jeruzsálembe való mozgatása a nagykövetségnek, a baráti szerződés és a nukleáris szerződés felmondása Qasem Soleimani meggyilkolásával (BBC 2020) egy egészen provokatív külpolitikát feltételez, viszont az alakulatok kivonásával egyszerűen nem logikusak a lépések. Trump politikája nem konzisztens, mert a terrorizmust akarja leküzdeni és az ellenségeit is legyőzni, de ezt ő úgy szeretné, hogy Amerika első maradjon, az nem lehetséges. Trump üzletemberként indult, mégis ellentmondásos lépései a diplomatikus készség jelentős hiányára vallanak. A legtöbb ember és az analógia kedvéért a legtöbb nemzet nem egy sziget, ami önálló tud lenni teljesen. Bizonyos nemzetek képesek lehetnek rá, de azoknak szükséges az is, hogy teljesen izolálódjanak. A cégek sikere is a csapatokban van, nem szimplán a CEO-kban, habár igaz, hogy kell egy jó vezető, de kell, hogy a vezetetteknek is legyen kiváló képessége és hogy sajátos érdekük se szakadjon meg. A szolipsztikus nézőpont a modern világban nem fenntartható, mert kölcsönös érdekekkel kell számolnunk és az olyan szuperhatalom, mint az USA sem tekinthet el szövetségesei érdekeitől.
Röviden Trump külpolitikája egy hibás biznisz koncepciónak átültetése a szövetségi kormányzatba, de hibás, mert retorikájával ellentétben nem a népre és nem a szövetségesekre támaszkodik, hanem valamiféle autarkia kiépítésén szorgoskodik, ami lehetetlen. A külpolitikája több, mint ellentmondásos, inkább tekinthető vagy paradoxnak vagy az USA érdekeit megsértőnek. A hozzáállása nagyon egyedi, ami kiváltképp meggyőző lehet a populista eszméjével, de a legtöbb bürokratikus akadály, a legtöbb elit nem egyfajta korrupció szimptómái, hanem egy gépezet kerekeit képviselik. A gépezet meg nem értése adta Trump-nak azt az választói hatalmat, hogy megpróbálja szétzúzni, amit látszólag nem ért meg.
Irodalomjegyzék
George Kennan: „The Long Telegramm” https://nsarchive2.gwu.edu/coldwar/documents/episode-1/kennan.htm
Donald Trump (2018.07.12.): „Remarks by President Trump at Press Conference After NATO Summit” - https://ee.usembassy.gov/remarks-by-president-nato-summit/
Donald Trump (2019.09.25.): „Remarks by President Trump to the 74th Session of the United Nations General Assembly” - https://trumpwhitehouse.archives.gov/briefings-statements/remarks-president-trump-74th-session-united-nations-general-assembly/
Ken Itakura (2020): Evaluating the Impact of the US–China Trade War, Asian Economic Policy Review (2020) 15, 77–93: https://doi.org/10.1111/aepr.12286
Roger Scruton (2021): Mi a konzervatívizmus? (Osiris kiadó, Budapest) ISBN: 9789632764436 [fordító: Jónás Csaba]
Florian Böller , Lukas D. Herr (2019): From Washington without love: congressional foreign policy making and US-Russian relations under president Trump, Contemporary Politics, https://doi.org/10.1080/13569775.2019.1617655
Michael Clarke & Anthony Ricketts (2017) Donald Trump and American foreign policy: The return of the Jacksonian tradition, Comparative Strategy, 36:4, 366-379,http://dx.doi.org/10.1080/01495933.2017.1361210
Agadjanian, A., Horiuchi, Y. (2018): Has Trump Damaged the U.S. Image Abroad? Decomposing the Effects of Policy Messages on Foreign Public Opinion. Polit Behavior 42, 581–602 (2020), https://doi.org/10.1007/s11109-018-9511-3
Peter Baker (2017.04.13.): „Trump’s Previous View of NATO Is Now Obsolete” The New York Times: https://www.nytimes.com/2017/04/13/world/europe/nato-trump.html
Jorge Benitez: U.S. NATO Policy in the Age of Trump: Controversy and Consistency, The American Journal of International Law, January 2019, Vol. 113, No. 1 (January 2019), pp. 132-141, https://www.jstor.org/stable/10.2307/26569020
Aaron Blake, Michael Birnbaum (2022.04.22.): „Trump says he threatened not to defend NATO against Russia”. The Washington Post: https://www.washingtonpost.com/world/2022/04/22/trump-says-he-threatened-not-defend-nato-russia/
Domenico Montanaro: „6 Strongmen Trump Has Praised — And The Conflicts It Presents”. NPR: https://www.npr.org/2017/05/02/526520042/6-strongmen-trumps-praised-and-the-conflicts-it-presents
Jacopo Barigazzi, Florian Eder, Laurenz Gehrke (2020.06.22.): „What Donald Trump really thinks of European leaders”. Politico: https://www.politico.eu/article/what-us-president-donald-trump-really-thinks-of-european-leaders/
Alleged Violations of the 1955 Treaty of Amity, Economic Relations, and Consular Rights (Islamic Republic of Iran v. United States of America): https://www.icj-cij.org/case/175
Jean Galbraith (2019): Trump Administration Announces Withdrawal from Four International Agreements, The American Journal of International Law, January 2019, Vol. 113, No. 1 (January 2019), pp. 132-141, https://www.jstor.org/stable/10.2307/26569020
Katie Rogers, Apoorva Mandavilli (2020.07.07.): „Trump Administration Signals Formal Withdrawal From W.H.O.”. The New York Times: https://www.nytimes.com/2020/07/07/us/politics/coronavirus-trump-who.html
Rick Gladstone (2018.11.08.): „In Bipartisan Pleas, Experts Urge Trump to Save Nuclear Treaty With Russia”. The New York Times: https://www.nytimes.com/2018/11/08/world/europe/trump-russia-arms-treaty.html
Jim Daley (2020.11.04.): „U.S. Exits Paris Climate Accord after Trump Stalls Global Warming Action for Four Years”. Scientific American: https://www.scientificamerican.com/article/u-s-exits-paris-climate-accord-after-trump-stalls-global-warming-action-for-four-years/
Mark Landler (2018.05.08.): „Trump Abandons Iran Nuclear Deal He Long Scorned”. The New York Times: https://www.nytimes.com/2018/05/08/world/middleeast/trump-iran-nuclear-deal.html
Julian E. Barnes , Eric Schmitt (2019.10.16.): „Trump Orders Withdrawal of U.S. Troops From Northern Syria”. The New York Times: https://www.nytimes.com/2019/10/13/us/politics/mark-esper-syria-kurds-turkey.html
Sam Cabral (2023.04.06.): „Biden administration blames chaotic Afghan pull-out on Trump”. BBC: https://www.bbc.com/news/world-us-canada-65208663
BBC (2020.07.09.): „Qasem Soleimani: US strike on Iran general was unlawful, UN expert says”. BBC: https://www.bbc.com/news/world-middle-east-53345885
