Bibliai történetek is tanúskodnak már arról, hogy milyen kíméletlen harc dúlt a Szentföld birtoklásáért. Ez napjainkban sem változott meg. A jelenlegi konfliktust látszólag a két ország területi vitája eredményezi. Azonban a két ország kapcsolata érinti a környező arab országokat, a globális térben érdekelt nagyhatalmakat és minden olyan országot, amelynek érdekei fűződnek a régióhoz. Izrael Állam hivatalosan 1948 óta létezik, de már az1880-as évektől – több hullámban – megindult a zsidók betelepülési folyamata a Szentföldre, vagyis az alija. A modernkori zsidó népvándorlás alapját a 19-20. század fordulóján egyre inkább megerősödő európai antiszemitizmus adta. A náci Németországban megerősödő antiszemitizmus és a második világháborúban történt események még intenzívebbé tették a zsidók bevándorlását a térségbe. Palesztina az első világháború után brit mandátumterületé vált. London azonban az egyre fokozódó konfliktusokat képtelenek volt kezelni. 1946-ban a Dávid Király Szálló felrobbantása után Nagy-Britannia nemzetközi segítséget kért a helyzet megoldására. 1947-ben az ENSZ tagállamai kidolgozták a 181. számú határozatot. Ez a dokumentum mindkét nép számára saját állam létrehozására adott lehetőséget. Így 1948. május 14-én megszületett Izrael Állam. Az elmúlt hetven évben változó intenzitású konfliktusok jellemezték a két nép viszonyát. A konfliktus alapját az jelenti, hogy a palesztinok és a zsidók is történelmi otthonuknak tekintik a Szentföldet. Pontosan ezért a terület megosztása mindkét nép számára elfogadhatatlan.
A zsidó állam megszületésével alapvető változások következtek be a közel-keleti régióban. Ez meghatározó volt geostratégiai szempontból a hidegháborús időszak alatt. Az Egyesült Államok a Truman-doktrína meghirdetésével egyértelmű célként fogalmazta meg, hogy Izrael ne kerüljön a szovjet érdekszférába. Washington jelentős mértékben támogatta a zsidó államot. Ez a hosszú évtizedeken átívelő kapcsolatrendszer napjainkban is meghatározza az Egyesült Államok közel-keleti politikáját.
A sorozatos arab-izraeli háborúk természetesen nem csak a hidegháborús környezetben értelmezhetőek. A két nemzet kibékíthetetlen ellentéte legalább ennyire lényeges pontja a folyamatos háborúknak.
Az elmúlt években a palesztin–izraeli konfliktus alacsony intenzitású volt. Külső vagy belső tényezők hatására fokozódott, majd újra felvette a korábbi intenzitását. Így alapvetően egy hullámzó tendencia jellemezte a két nép kapcsolatrendszerét az elmúlt időszakban. Katonai szempontból aszimmetrikus jellemzők figyelhetőek meg. Izrael rendelkezik a világ egyik legjobban felszerelt és kiképzett hadseregével, ezért hatalmas katonai fölénnyel rendelkezik. A palesztin fegyveres erőket nem lehet hagyományos értelemben hadseregnek nevezni. Gyakran merényleteket és kisebb támadásokat hajtottak végre az elkövetők a közelmúltban.
Palesztina politikai értelemben rendkívül megosztott. A 2006-ban megtartott második és egyben utolsó választáson a radikális – sok ország által terrorszervezetnek elismert – Hamász nyert a mérsékelt Fatahhal szemben. A választást követően a két szervezet egymás ellen fordult. A Hamász a Gázai övezet feletti irányítást szerzete meg, míg a Fatah befolyása Ciszjordána (az angol West Bank, azaz nyugati part kifejezés sokkal jobban utal a térség geopolitikai helyzetére) egyes részeire terjed ki. A palesztin területek a politikai kettészakadás miatt nem képesek nemzetközi legitimációra. Tényleges legitim kormány hiányában nincs is lehetőség arra, hogy tárgyalások kezdődőjenek Izrael és Palesztina között. Ezt a politikai helyzetet természetesen a zsidó állam ki tudja használni. A Fatah és a Hamász közötti kiegyezés nem csak belpolitikai okokból lehetetlen. Az alapvető probléma, hogy a két szervezet eltérő regionális szereplőkhöz kötődik. A rendszereik működtetése szempontjából fontosabb szempont az, hogy milyen külső pénzügyi és a politikai támogatást kapnak. Ilyen szempontból ezeket a szerveződéseket nem is lehet autonóm szervezeteknek tekinteni.
A közvélemény 2023. október 7-én ismerte meg a Hamász nevét az Izrael ellen indított támadás következtében. Kevesebb, mint félóra alatt több mint 5000 rakétát vetettek be. Elsődleges célpontjaik között az izraeli stratégiai pontok voltak. A Vaskupola rendszer – bár a rakéták jelentős részét semlegesítette – de a túlterheléses támadás teljes egészét nem volt képes likvidálni. Ezzel párhuzamosan nagyszámú terrorista hatolt be az ország területére. Egyes vélemények szerint létszámuk az ezer főt is maghaladta. A világsajtót is bejárták az emberrablásokról, kegyetlenkedésekről és a nyílt etnikai tisztogatásokról szóló hírek. A támadás okai egyelőre tisztázatlanok, azonban Hálidal Kadumi nyilatkozatában a katonai művelet okának a több évtizedes palesztinokkal szembeni atrocitásokat nevezte meg. Ez természetesen nem ad magyarázatot arra, hogy miért pont most indult meg a támadás. Ami biztosnak tűnik, hogy a támadás és az ebből kialakult háború leginkább Oroszország számára jelent kedvező fordulatot. Sokan úgy vélik, hogy a támadás támogatásában is részt vett Oroszország. Moszkva céljai között szerepelhet, hogy ilyen módon csökkentse az Ukrajnának küldött támogatásokat és elterelje a figyelmet a kelet európai eseményekről. Irán érdekeltsége is tagadhatatlan egy újabb arab-izraeli háborúban. Különösen, hogy Szaúd-Arábia és Izrael az elmúlt időszakban elkezdte rendezni a kapcsolatát. A legfrissebb hírek szerint a háború hatására ez a folyamat megtorpant.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök már a konfliktus első napján kiemelte, hogy nem terrortámadás történt. A hadiállapot bejelentése egyértelművé tette a világsajtó számára is a helyzet komolyságát. Ezt követően egy közös nyilatkozatban az ellenzéki pártok is támogatásukról biztosították az Izraeli Védelmi Erőket (IDF). A miniszterelnök felkérte Jaír Lapid és Benjamin Ganc ellenzéki vezetőket, hogy hozzanak létre egységkormányt melynek létrehozásáról október 11-én megállapodás született. Benjamin Ganc vezette ellenzéki Nemzeti Egység pártja belépett a háborús kabinetbe. Jaír Lapid a másik ellenzéki vezető nem volt hajlandó az együttműködésre, mivel szélsőjobboldali pártok is tagjai az egységkormánynak. A háborús kabinetet munkájában Benjamin Netanjahu miniszterelnök, Joáv Gallant védelmi miniszter és Benjamin Ganc vesznek részt. A munkájukat megfigyelőként segíti az IDF korábbi tábornoka Gadi Eizenkot, valamint Ron Dermer stratégiai ügyekért felelős miniszter. Várhatóan még további – eddig nem megnevezett – személyek is részt fognak venni az egységkormány munkájában.
Az tagadhatatlan tény, hogy komoly mulasztás történt az izraeli titkosszolgálatok részéről. Leginkább a 2001-es terrortámadás során felmerülő amerikai mulasztásokhoz lehet hasonlítani a történeteket. Izrael felkészületlensége számtalan kérdést vett fel. Az országban dúló belpolitikai válságok sorozata mindenképpen szerepet játszott ebben. Ez nem magyarázza a hagyományosan jól működő izraeli titkosszolgálatok mulasztását. Tovább növelte a zűrzavart, hogy a támadást a sabbat időszakára időzítették. Ezért a hadsereg gyors mozgósítása is komolyabb nehézségekbe ütközött. Az orosz hadsereg erejével kapcsolatos mítosz is megdőlt az ukrajnai háború alatt. Ugyanez elmondható az izraeli titkosszolgálatokkal kapcsolatos „legendákról” is.
Az IDF eközben megindította az ellencsapást. A források eltérő adatokat közölnek, de azt lehet tudni, hogy már több ezer palesztin hallottja van az izraeli támadásoknak. Az ENSZ adatai szerint október 12-ig 2500 épület semmisült meg. Az IDF támadásai nem a civil lakosság ellen irányultak, hanem a Hamászhoz köthető célpontokat támadtták. Ennek ellenére számos nemzetközi szervezet kritizálta Izraelt, mert csak 24 órát adott Gáza északi részének a kiürítésére, ahol megközelítőleg 1 millió ember tartózkodik. Végül a kiürítés dátumát reggelről délután 16 órára tolták ki az izraeli hatóságok. Valamint kijelöltek két zöldkorridort is a kimenekítéshez. A támadást követően valószínűleg megindulhat az izraeli szárazföldi offenzíva.
Gázát – egy a rövid egyiptomi határszakaszon kívül – Izrael, illetve a Földközi-tenger határolja. Így könnyedén blokád alá tudják vonni az elkövetkező időszakban. Izrael látja el alapvető szolgálatásokkal a térséget (energia, víz, üzemanyag). Gáza kiszolgáltatottsága miatt könnyedén alakulhat ki pár hét alatt humanitárius katasztrófa. A szakértők szerint az orosz-ukrán háborúban Mariupol és Bahmut esetében történtek el fognak törpülni a Gázában várható eseményekhez képest. A Hamász alapvetően olyan fegyverarzenállal rendelkezik, amely a városi harcokra tökéletesen alkalmas. Valamint a helyismeret és a civil emberek adta védelem minden lehetőségét ki fogják használni a harcok során. Várhatóan az civilekre erősített robbanómellényekkel – amelyre más közel-keleti háborúkban is volt már példa – is próbálnak károkat okozni majd IDF katonáinak. Ezzel rákényszerítik az izraeli katonákat arra, hogy minden gyanúsnak vélt civil lakost likvidáljanak a harcok során. Félő, hogy a jövőben a lényegesen nagyobb – elsősorban iráni eredetű – fegyverarzénnal rendelkező Hezbollah is belép a háborúba.
A Hamász a háborúra való készülés részeként igyekszik társadalmi nyomást gyakorolni a nyugati világra is. Péntek 13-án világszerte tüntetéseket szerveztek. Khaled Meshal, a terrorszervezet korábbi vezetője hirdette meg a „harag napját”. A világ különböző pontjain tömegek vonultak az utcákra azért, hogy a palesztinok ügye mellett demonstráljanak. Párizsban a rendőrség vízágyúkkal és könnygázzal oszlatta fel a tüntetőket. A hatóságok országszerte betiltották a hasonló megmozdulásokat Franciaországban. Mindezek ellenére a zsidósággal szembeni atrocitások és fenyegetések azóta is fokozatosan erősödtek. Németországi hasonló események miatt mind a 16 tartományban elrendelték a zsidó intézmények védelmét. Valamint számtalan más városban is történtek megmozdulások. Ezek alapján várható a nemzetközi terrorizmus újabb erősödésé a következő időszakban. Ezért hosszútávon – a Szentföld sorsánál – fontosabb kérdés, hogy az arab világ miként reagál az eseményekre.
