Az energiabiztonság – Takács Gergely megfogalmazásában – egy olyan komplex ernyőfogalom, amely túlmutat a puszta fizikai hozzáférésen. Magában foglalja a gazdasági teljesítményt nem rontó árazást és a fenntartható időzítést is. Ez a fogalom egy adott ország azon képességét jelenti, hogy a gazdaság és a társadalom működéséhez szükséges energiát fenntartható módon, megfelelő időben, és a gazdasági teljesítményt nem rontó áron tudja garantálni. Természetesen ez a mai viszonyokhoz képest egy eléggé államközpontú megközelítés, hiszen a mai, interdependens világban ez a képesség már nem csak egyetlen országon múlik. Az energiabiztonság mint fogalom egészen más értelmet nyer egy olyan ország számára, amely az importoktól jelentős függésben van, mint egy olyan számára, akinek a gazdaságában az olaj- vagy gázexport meghatározó szerepet tölt be. Habár a témának rengeteg értelmezése létezik, és nincs egyetlen kizárólagos definíciója, a leginkább elfogadott megközelítés a „4A” dimenzióira épül: elérhetőség (Availability), hozzáférhetőség (Accessibility), elfogadhatóság (Acceptability) és megfizethetőség (Affordability).

A téma igazán az 1970-es évek olajválságai idején került a biztonságpolitika fókuszába, amikor a nyugati államok szembesültek a közel-keleti szénhidrogénektől való túlzott függőségükkel. Az akkori olajárrobbanás okozta globális infláció, eladósodás és munkanélküliség rávilágított arra, hogy a nemzetközi kapcsolatok szempontjából mekkora jelentősége van az energiaellátás biztonságának.

Noha az elmúlt évtizedekben több geopolitikai feszültség is ráirányította a figyelmet az ellátásbiztonság kérdésére, ennek relevanciáját semmi sem tette olyan szembetűnővé a köztudatban, mint a 2022 februárjában kirobbant orosz-ukrán háború, és a jelenleg is zajló iráni konfliktus következtében lezárt Hormuzi-szoros. Az orosz invázió után kiderült, hogy Európa egyik legfőbb sebezhetősége az orosz földgáztól való jelentős mértékű függőségből fakadt. A 2022-es háború kitörése előtt az EU földgázszükségletének mintegy 90 százalékát importból fedezte, amelynek nagyjából 40 százalékát Oroszország biztosította. Az ilyen szintű kitettség főként azon az uniós tévedésen alapult, hogy ez a szoros gazdasági interdependencia magától garantálja a békét. Az energiabiztonság kérdésköre így gyökereiben alakította át az Unió közös kül- és biztonságpolitikáját: kikényszerítette, hogy egy alapvetően gazdasági és kereskedelmi integrációból az EU egy tényleges geopolitikai szereplővé váljon.

Amennyiben nem lesz belátható időn belül megoldás a Hormuzi-szoros lezárására, fennáll az esélye, hogy a korábbi példáknál jóval markánsabb következmények születnek, aminek jeleit már most is lehet észlelni. A tengeri forgalom leállása az Ormuz-szorosban történelmi mértékű visszaesést okozott a nyersolajszállításokban, ami a Perzsa-öbölből származó olajexport mintegy 60%-os zuhanását jelentette. Ez a globális olajkínálat egyötödének és a cseppfolyósított földgáz (LNG) egynegyedének kiesését vonta maga után, aminek hatására a piacok hevesen reagáltak. A Brent nyersolaj ára átlépte a 100 dollárt, elérve a 118–119 dolláros csúcsot is. A tartósan magas olajár 0,6–0,7 százalékponttal növelheti a globális inflációt, a műtrágya-export blokkolása miatt drágítva az élelmiszereket, ami egy globális recesszió kockázatát hordozza magában.

Ilyen válsághelyzetekben merül fel a kérdés, hogy Európa milyen eszközökkel rendelkezik. Az Európai Bizottság 2022 májusában indította el a REPowerEU tervet, azzal a reménnyel, hogy 2027-re teljesen megszüntesse az orosz fosszilis energiahordozóktól való függőséget a fogyasztás csökkentése, a diverzifikáció és a zöldenergia-termelés révén. Rövid távon a terv sikeresnek bizonyult: az orosz gázimport 80 százalékkal esett vissza. A 2022-es tél kezdeti félelmeihez képest az EU végül „állta a sarat” az energia-megtakarítási lépésekkel és a jelentős mértékű LNG-beszállításokkal, bár ez részben a megszokottnál melegebb télnek volt köszönhető. Ugyanakkor az a célkitűzés, hogy 2027-re az Unió teljes mértékben leváljon az orosz gázról, a tagállami konszenzusok hiánya miatt egyre inkább kérdésessé válik.

Mindeközben az Európai Unió déli szárnyán egy új energetikai paradigma van kialakulóban. Spanyolország részben a H2Med projekt révén az EU új energetikai bástyájává igyekszik válni, amely képes lehet megkerülni ezeket az energiakríziseket. Spanyolország korábban gyakorlatilag egy energetikai szigetként működött, mivel a Pireneusokon keresztüli, határokon átnyúló infrastruktúra korlátozott maradt. Ennek az elszigeteltségnek a legfőbb oka Franciaország történelmi ellenállása volt, amely akadályozta az energetikai integrációs beruházásokat. Emiatt Spanyolország hiába rendelkezett jelentős többlettel, a megfelelő fizikai összeköttetések hiányában nem tudta azt exportálni az európai piacokra.

Az EU-nak az orosz fosszilis energiahordozókról való leválás érdekében fel kell gyorsítania a zöldenergia termelését és importját, így jön az Ibériai-félsziget a képbe. Spanyolország hatalmas megújuló energia-potenciállal rendelkezik, ami képessé teszi arra, hogy nagy mennyiségű és olcsó zöld hidrogént állítson elő. A geopolitikai sokk arra késztette a spanyol vezetést, hogy a korábbi, főként a COVID miatt tisztán a belső újraiparosításra fókuszáló hidrogénstratégiáját egy exportvezérelt modellre cserélje.

A Pireneusok okozta szárazföldi szállítási nehézségeket a spanyol vezetés egy új tenger alatti infrastruktúrával, a Barcelonát Marseille-jel összekötő BarMar hidrogénvezetékkel kerüli meg, amely a Portugáliát is bekapcsoló H2Med folyosó kulcseleme. Ez a vezeték 2032-re a tervek szerint az EU teljes hidrogénigényének 10%-át szállítaná, ami évente 2 millió tonna hidrogén exportjában nyilvánulna meg. Ez a projekt, amennyiben megvalósul, „kipipálja” a korábban említett 4A modellen belül a hozzáférhetőséget és az elfogadhatóságot is. Az üzembe helyezés időpontja 2030-ról 2032-re módosult a komplex engedélyezési folyamatok, valamint a nemzeti hidrogénhálózatokkal való szinkronizáció miatt. Emellett meghatározó tényező, hogy a Földközi-tengeren 2600 méter mélyen kiépíteni egy körülbelül 400 kilométeres vezetéket jelentős technikai kihívás és időigényes folyamat.

Franciaország nehezen ment bele a terv elfogadásába, ami alapvetően a hidrogén besorolása körüli vitáknak tudható be. Párizs határozottabban támaszkodik a nukleáris energiára, és arra törekszik, hogy a nukleáris energiával előállított hidrogén azonos kategóriába legyen sorolva a megújuló alapúval. Spanyolországnak ebből adódott félelme, hogy a francia nukleáris hidrogén a meglévő infrastruktúra és a masszív állami támogatások miatt versenyelőnybe kerül a spanyol zöld beruházásokkal szemben.

Viszont a 2025. július 8-án közzétett uniós delegált jogszabály áttörésnek bizonyult. Ez egyfajta kompromisszumként lehetővé tette, hogy a nukleáris alapú hidrogén is részesülhessen bizonyos támogatásokból és beszámítson a dekarbonizációs célokba, amennyiben teljesíti a fosszilis üzemanyagokhoz viszonyított 70 százalékos kibocsátáscsökkentési küszöbértéket. A bürokratikussággal gyakran megvádolt Európai Unió ez esetben is nyer némi jogosságot, mivel a szabályozási vita jelentősen késleltette a magánbefektetők végleges beruházási döntéseit.

Amennyiben viszont a tagállamoknak sikerül leküzdeni az akadályokat, és létrejön a projekt, az energiaellátásbeli krízishelyzetekre lényegesen proaktívabban tudna reagálni az EU. A BarMar vezeték a régió hidrogénigényének körülbelül 10%-át fedezné, ami bár nem tűnik első látásra forradalminak, de ha beüt egy válság, pont ez jelenti a biztonsági tartalékot. Mindez Magyarország számára is tanulságos lehet: a jelenlegi energiaellátási viták és a geopolitikai feszültségek miatt a déli energiafolyosókhoz való csatlakozás és a hazai hálózat hidrogén-felkészítése már egyre kevésbé minősül opciónak, sokkal inkább stratégiai szükségszerűségnek.

További felhasznált források:

• Takács Gergely: Az energiabiztonság elmélete. Pécsi Tudományegyetem

• Center for Strategic and International Studies (CSIS) (2024): Power Plays: Europe’s response to the Energy Crisis. Washington D.C.

• European Commission (2022): REPowerEU Plan: Joint European Action for more affordable, secure and sustainable energy. Brüsszel.

• H2Med Project Consortium (2026): H2med: The first green hydrogen corridor in the European Union. Hivatalos projektoldal: h2medproject.com

• Reuters (2026): How the Strait of Hormuz closure affects global oil supply. Szerzők: C. Farley, M. Funakoshi et al.

• Telex (2026): Iránnak hosszabb távon nincs esélye a zavarkeltésre: az olaj- és a gázipar azonnal reagált a Hormuzi-szoros lezárására. Szerző: Brückner Gergely.

• Infobae (2026): El bloqueo del Estrecho de Ormuz redujo un 60% las exportaciones de petróleo del Golfo Pérsico.

• Mernyei Ákos Péter (2024): A geostratégiától a geoökonómiáig – Az EU „Global Gateway” stratégiája új valóságban. Ludovika Egyetemi Blog.

• Quitzow, R. – Zabanova, Y. (2024): Spain’s Hydrogen Ambition: Between Reindustrialisation and Export-Led Energy Integration with the EU. Research Institute for Sustainability (RIFS), Potsdam.

• Enagás (2025): Results of the Call for Interest – H2med promoters share insights and outline future steps of the project.