Az Izrael, Egyesült Államok és Irán közötti 2026-os háború két olyan következménnyel járt, amelyeket könnyű összemosni, elemzési szempontból azonban jól elkülönüln
Ázsia
Mark Carney kanadai miniszterelnök 2026. január 20-i davosi beszéde váratlan katalizátorrá vált a nemzetközi rendről szóló vitában. Carney a szabályalapú nemzetközi rend megtörésének tézisét fogalmazta meg, és a közepes hatalmakat egy harmadik út megnyitására szólította fel a nagyhatalmak közötti rivalizálás és a kiszolgáltatottság kettőse között. A felhívás széles körben viszhangra talált, például Mette Frederiksen dán miniszterelnök nyilvánosan megköszönte a beszédet, a Carnegie Endowment elemzői a pillanat definíciós erejét méltatták, a Foreign Policy pedig stratégiai emancipációs proklamációként értékelte azt. Egy kérdés azonban feltűnően visszhangtalan maradt: kikhez szólt valójában a felhívás, és mit kínál azoknak, akik nem Ottawa, Canberra vagy London optikáján át néznek a világ rendjére?
Az 1894-es francia-orosz szövetség a 19. század végének egyik legváratlanabb stratégiai partnersége volt. Franciaország a forradalomból született köztársaság, Oroszország pedig a Romanov-ház által irányított konzervatív autokráciavolt. A két ország politikai rendszere, ideológiája és történelmi tapasztalatai jelentősen eltértek egymástól. Ennek ellenére a két ország katonai szövetséget kötött, mivel a stratégiai szükségszerűség felülmúlta a politikai összeférhetetlenséget. Ezért ez az eset értékes tanulságokkal szolgál a mai Japán és Dél-Korea számára.
Valutaháború a Hormuzi-szorosban, avagy esély-e az euró számára az amerikai-kínai monetáris verseny?
A közel-keleti háború nem csupán az energiapiacokat forgatta fel, hanem a globális monetáris rend legmélyebb rétegeit is megmozdította, hiszen miközben a világ figyelme az olajárakra és a stagflációs kockázatokra irányul, a háttérben egy csendesebb, de hosszú távon talán jelentősebb átrendeződés zajlik a petro-jüan felemelkedése gyanánt, vagyis a kínai valuta térnyerése az olaj- és gázkereskedelem árazásában és elszámolásában. A petro-dollár, amely az 1970-es évek közepe óta a dollárközpontú globális monetáris rendszer sarokköve, először szembesül életképes kihívóval. A kérdés az, hogy Európa nézője vagy szereplője kíván-e lenni ennek az átalakulásnak.
Japán feloldotta a fegyverexport tilalmát, ami újabb lépést jelent az ország fokozatos átalakulásában egy aktívabb és kezdeményezőbb biztonságpolitikai szereplővé.
Kína már nem csupán egy felemelkedő hatalom, hanem egy központi csomópont, ahol a különböző globális érdekek keresztezik egymást, ütköznek és tárgyalások alapját képezik.
Xi Jinping történelmi jelentőségű pyongyang-i csúcstalálkozóját (amely hét év korlátozott diplomáciai kapcsolattartás után valósult meg) sokan úgy értékelik, mint Kína kísérletét arra, hogy Észak-Koreát visszaterelje saját befolyási övezetébe.
Nepál új kormánya (Rastriya Swatantra Párt), melyet a Z generáció által levezényelt tüntetések nyomán választottak meg, határozott szakítást tervez a beágyazott klientúra-politikával.