Az Egyesült Államok bevonná Európát az ukrajnai béketárgyalások következő fordulójába, az európai vezetők azonban továbbra sem tudnak megegyezni abban, ki képviselje a kontinenst a tárgyalóasztalnál. Miközben Washington sürgeti a diplomáciai megoldást, felmerül a kérdés: ki lehetne Európa megfelelő tárgyalópartnere Putyinnal szemben?
Az ukrán dróntámadások és a globális kereskedelem átalakulása miatt egyre nagyobb szerephez jutnak az északi-sarki hajózási útvonalak, amelyek új gazdasági lehetőségeket, de komoly biztonsági és geopolitikai kockázatokat is jelentenek.
Trump és a republikánusok történelmi választási veresége után egyre élesebb belső konfliktusok bontakoznak ki a pártban: miközben az iráni háborút és a gazdasági elégedetlenséget okolják a kudarcért, a demokraták a Kongresszus átvételével új politikai erőviszonyokat teremthetnek.
Két friss tanulmány, egy londoni és egy brüsszeli, két különböző szögből világítja meg ugyanazt a kérdést, hol áll Európa a mesterséges intelligencia globális versenyében, és mit tehet, ha nem akarja, hogy a játékteret kizárólag Washington és Peking szabja meg. Az LSE IDEAS szeptemberi kutatási jelentése az Egyesült Államok, Kína, az EU és az Egyesült Arab Emírségek AI-ellátási láncbeli pozícióját térképezi fel, a Wilfried Martens Centre, az Európai Néppárt pártalapítványa által kiadott tanulmány pedig amellett érvel, hogy az EU-nak Indiával közösen kellene alakítania az AI globális kormányzását. A kettő együtt olvasva pontosan megmutatja, Brüsszel szerkezeti helyzete miért hajtja az indiai partnerség felé.
Az EU és Kanada fontos lépést tett afelé, hogy szorosabbra fűzzék kapcsolataikat, az idő azonban fogytán van, hogy kidolgozzák pontos vállalásaikat.
Az Európai Unió kész lehet rugalmasan kezelni az Egyesült Királyság euróövezeti és schengeni tagságát, amennyiben London a jövőben ismét benyújtja csatlakozási kérelmét. A POLITICO november 2-i beszámolója szerint két, az uniós álláspontra rálátó...
A következő hét éves uniós költségvetés, a 2028 és 2034 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keret tárgyalása épp abban a pillanatban zajlik, amikor az unió politikai talaja a legbizonytalanabb egy évtizede. Három friss elemzés, a Carnegie Endowment, a Bruegel és a Centre for European Reform anyaga alapján az a kép rajzolódik ki, hogy a 2027-es választási szupercikus, a költségvetés beruházási ambíciójának szűkössége és a jogállamisági védelem régi szerkezeti gyengesége ugyanabból a forrásból táplálkozik, abból, hogy a tagállamok tanácsi egyetértésén nyugvó döntéshozatal egyre törékenyebb talajon áll.
Ezen a héten, hétfőn Peking 4,5 százalékos harmadik negyedéves GDP növekedést jelentett, felülmúlva az előrejelzéseket, és elérhető közelségben tartva az éves célt. Közben az ingatlanberuházás idén közel 20 százalékkal esett vissza, a kiskereskedelmi forgalom alig nő, a fiatalkori munkanélküliség augusztusban 19 százalék közelébe emelkedett, a háztartások pedig inkább félretesznek, mintsem költenének. A két kép nehezen fér össze, és pontosan ez adja a tétjét annak, mennyire lehet komolyan venni a hivatalos számokat. A kérdés ezért ritkán az, nő e Kína gazdasága. A kérdés az, mit takarnak valójában azok a számok, amelyekkel ezt alátámasztják.
