A 2022-ben kitört orosz-ukrán háború az ötödik éve tart, és nem tűnik úgy, hogy belátható időn belül fog véget érni. A konfliktus legalább félmillió ember életét követelte eddig, ezzel Európa legvéresebb háborúja 1945 óta. Különböző számítások szerint a sebesültek száma akár egy millió felett is lehet, nem is beszélve a civil veszteségekről. A sebesültek és halottak számát rendkívül nehéz meghatározni, és a háború végéig igazán pontos becslés szinte biztosan nem készíthető. Ennek oka, hogy mind Oroszország, mind Ukrajna titkosította a veszteségeit, ami biztosan így is marad, amíg a harcok tartanak. A precíz számok nélkül is kijelenthető azonban, hogy a félmillió feletti halott mellett legalább több százezer, akár millió veterán fog hazaindulni a háború befejeztével.
Semmilyen háború nem tart örökké. Az ukrajnai háború sem fog. A háborús veteránok visszafogadására ettől függetlenül egyik állam felkészülése sem elégséges, holott már a háború alatt is rengeteg veterán, főként súlyos sebesült, tért haza. Oroszországnak és Ukrajnának a harcok elcsendesülése után hatalmas feladattal kell szembenéznie, szinte azonnal: a veteránok társadalomba való visszaintegrálása. Egyesek meglévő közösségekbe fognak hazatérni, egészségesen, készen arra, hogy visszacsatlakozzanak a békés életbe. Mások mentálisan vagy fizikailag sebesülten fogják elhagyni a frontot, szellemi és pénzügyi segítségre szorulva. Moszkva és Kijev jelentős forrásokat lesznek kénytelenek a reintegrációra fordítani, ha el akarják kerülni a beláthatatlan társadalmi problémákat.
Eltérő körülmények és válaszok
A háborúból hazatérő orosz és ukrán katonák hasonló kihívásokkal fognak szembesülni, azonban nagyon eltérő körülményekkel és eltérő válaszokkal. A kisebb, 30 millió lakosra zsugorodott Ukrajnában a több százezer veterán reintegrálása társadalmi és gazdasági létkérdés. A gazdaság ilyen munkaerőhiánnyal nem működhet, különösen az ország újraépítésére tekintettel. Ebből a szempontból Kijevnek fontos előnyei vannak. Egyrészt a Nyugat támogatását élvezi. Számos országnak, mint például az Egyesült Államoknak vagy Franciaországnak jelentős tapasztalata van a veteránok reintegrálásának terén. E gyakorlatok Ukrajnával való megosztása a pénzügyi segítségnél is fontosabbnak bizonyulhat. Az együttműködés ezen a téren már el is indult, például az IREX program keretében. Másrészt az ukrán katonák a társadalom teljes támogatottságát élvezik (míg más állami szervek támogatottsága 50-70% között mozog, a hadseregé állandóan 90% fölött). A civil társadalom segíteni akar a veteránoknak – akik általában (mind ukrán, mind orosz részről) nem megértést és sajnálatot, hanem egy jól fizető állást szeretnének a háború után.
Ugyanakkor Ukrajna legnagyobb hátránya, hogy a hazatérő katonák gyakran nemcsak lerombolt falvakba és városokba, de szétesett családokhoz fognak hazatérni. A háború alatt rengeteg lakóház vált élhetetlenné, számos település, különösen a frontvonal közelében teljesen elnéptelenedett. Míg házaikat romokban találhatják, családjaik sok esetben Európába, akár még távolabbra menekültek. Jelentős részük az öt éve tartó konfliktus alatt már teljesen elszakadt Ukrajnától. Új életet kezdtek, és sokan egyáltalán nem is gondolnak arra, hogy visszatérjenek – ugyanakkor a menekültek jelentős része épp ellenkezőleg látja helyzetét.
Az orosz veteránok körülményei szinte fordított módon jellemezhetőek. Oroszország legnagyobb előnye ebből a szempontból, hogy civil infrastruktúrája szinte érintetlen. Ukrajna nem támad lakóházakat, a harcok pedig szinte kizárólag Ukrajna területén folynak (ma már teljesen), ezért összedőlt családi otthontól nem kell tartaniuk a hazatérő orosz veteránoknak. Ugyanígy közösségeik is nagyrészt érintetlenek, az országból való kivándorlás nem nőtt jelentősen a háború óta – bár ennek nem feltétlen az akarat hiánya a magyarázata. Így Oroszországban sem a lakhatás, sem a közösségek hiánya nem áll fenn.
Több hátránnyal kell azonban szembesülnie az orosz veteránoknak. A legfontosabb talán a lakosság hozzáállása: hiába a Kreml próbálkozásai, hogy egy patriotikus, már-már honvédő küzdelemnek adják el az ukrajnai háborút (például többek között azzal, hogy veteránokat neveznek ki magas politikai tisztségekbe), az orosz lakosság nagyrészt közömbös a hadsereggel szemben – de semmiképpen sem bízik benne úgy, mint az ukránok. Így a hazatérő katonákkal való bánásmódban is hasonló közömbösség várható. A veteránok ezáltal nehezebbnek találhatják majd a társadalomba való reintegrációt, mint ha aktívan segíteni szeretné őket közösségük. A másik fontos különbség Oroszország méretéből és politikai kultúrájából ered. Ez egyrészt azt jelenti, hogy egy közel 150 milliós országban, amely területileg a világ legnagyobbja, egészen egyszerűen sokkal könnyebb „elrejteni” a problémás veteránokat – vagy azokat, akiknek a reintegrálása túl sokba kerülne. Másrészt sok veteránt várhatóan vissza fognak zárni a börtönökbe, ahonnan a frontra vitték őket, annak ellenére, hogy mit ígértek nekik. Emellett lényegesen több orosz katona volt és van kitéve bántalmazásnak az elöljáróik által, ami szintén meg fogja nehezíteni a visszailleszkedést.
A visszatérés feltételei
Szinte minden számítás szerint több mint egy millió veteránja lesz Ukrajnának a háborút követően, és már ma is minden bizonnyal sokszázezres nagyságrendű a számuk. Mint fentebb olvasható, az ukrán veteránok legfőképpen azért vannak előnyösebb helyzetben, mint az oroszok, mert Ukrajnának egyszerűen muszáj megoldania ezt a problémát. Az ország újráépítéséhez az anyagi források mellett elengedhetetlen a kitartó, motivált munkaerő. A volt katonáknál jobb jelölteket nehezen lehetne találni erre a munkára. Az újraépítés, illetőleg más gazdasági ágazatok várható fellendülése azt is jelenti, hogy viszonylag stabil megélhetésre számíthatnak a háborúból hazatérő katonák – amire a legjobban szükségük van.
Nem minden veterán lesz azonban abban a szerencsés helyzetben, hogy egyből munkába álljon, amint hazatér. Rengeteg volt katonának lesz szüksége mentális támogatásra, nem is beszélve a súlyosan sebesültekről, akik emellett pénzügyi segítségre is szorulhatnak. A segítségre szoruló veteránok kilátásai azért is borúsabbak, mert Ukrajnában nem elégséges sem az ellátórendszer minősége, sem a képzett szakemberek száma. A rendszer, amely állami- és magánintézményekből tevődik össze, már most is túlterhelt, a harcok lezárultával pedig komoly gondba kerülhet. A kapacitáshiány mellett alulfinanszírozott is a rendszer, bár ez a probléma könnyebben és gyorsabban megoldható, különösen a várható nyugati segítség miatt. Az egyik legfőbb hiánycikket már ma a mesterséges végtagok jelentik, amely nélkül rengeteg veterán egyszerűen nem tud visszailleszkedni a normális életbe.
A fizikai környezet is problémát jelenthet. Ukrajna városai egyáltalán nem az akadálymentesség jegyében épültek, így egy súlyosan sebesült számára akár a városi közlekedés is nehézkessé válhat. Ezalatt olyan dolgokra kell gondolni, mint a rámpák vagy liftek kiépítése, vagy akár egy konyha használatának egyszerűbbé tétele kerekesszékesek számára. Erre a problémára több veteránt támogató szervezet hívja fel a figyelmet. Az ukrán nagyvárosok könnyebben bejárhatóvá tételére ENSZ-program is indult.
A civilek egyre jobban értik a sebesült veteránok rehabilitációs és reintegrációs szükségleteit, kevésbé ismerik azonban az úgynevezett „veterán-rezilienciát”. A fogalom arra utal, hogy sokan megerősödve térnek haza a háborúból, így szeretnének tanulni vagy munkába állni, egyszóval normális életet élni. Ezáltal jelentős eltérés van aközött, amit a veteránok szükségesnek tartanak, és amit a civilek gondolnak. A katonák elsősorban stabil, jól fizető munkát, lakhatást és – sérülés esetén – megfelelő anyagi támogatást igényelnek. Ezzel szemben a civilek a mentális támogatást tartják elsődlegesnek. Ez a különbség félreértésekhez vezethet, mivel a veteránok inkább tiszteletet és önállóságot szeretnének, nem sajnálatot. A probléma megoldásához célzott politika és hiteles kommunikáció szükséges.
A „problémás hadsereg” elrejtése
Oroszország hasonló problémákkal küzd, és fog küzdeni, mint Ukrajna. Az ellátórendszer itt is alulfinanszírozott és túlterhelt, ami fokozódni fog – és Moszkva nem igazán számíthat a Nyugat pénzügyi segítségére, vagy a tapasztalatainak megosztására. A veteránok száma Oroszországban is minden bizonnyal egymillió fő felett lesz a háború után, de már ma is elérheti a 300 ezret. A Kreml ugyanakkor már megkezdte a felkészülést, és számos regionális rehabilitációs központot épít. A világ legnagyobb területű országában ez azonban korántsem egyszerű feladat, különösen arra tekintettel, hogy a legtöbb katona kisebb városokból, falvakból ment a frontra, mintsem a nagyvárosokból. Cserébe az ország nagy mérete azt jelenti, hogy könnyebb „elrejteni” azokat, akik nem tudnak visszailleszkedni a társadalomba.
Az orosz katonák a háború után nagyon nagy arányban (akár 20%) szenvednek poszttraumás stressz szindrómában (PTSD), amit tovább súlyosbít, hogy közösségeik nem feltétlen fognak örülni hazatérésüknek – legalábbis nem annyira, mint Ukrajnában. A civil lakosság veteránokkal szembeni bizalomhiánya történelmi eredetű. Oroszországban sokan emlékeznek még az „afgáncik” és a „csecsencik” hazatérésére. Az afgán és csecsen háborúból hazatérő veteránok nagyon sok esetben nem tudtak visszailleszkedni a társadalomba. Ezáltal megnövekedett a helyi bűncselekmények száma, míg számos volt katona a szervezett bűnözést választotta, mint fegyverrel jól bánó, professzionális „szakember”. A 2000-es évek elejére több mint 100 ezer veterán került börtönbe. Az orosz társadalom most az úgynevezett „ukráncik” hazatérésére készül. A Levada Központ, az ország utolsó többé-kevésbé független közvéleménykutató intézete szerint a lakosság 40%-a tartotta úgy, hogy a veteránok hazatérése valószínűleg növekedést fog hozni a bűncselekmények számában, és társadalmi konfliktushoz vezethet. A Novaya Gazeta szerint 8 ezer már hazatért orosz veterán került börtönbe 2022 óta. Mindez egyébként, ha kevésbé erősen is, de jelen lesz Ukrajnában is – az ukrán társadalomnak azonban még nincs ilyen tapasztalata, ezért bizakodóbbak.
Ezt a problémát az is fokozza, hogy az orosz hadseregbe rendkívül nagy számú elítéltet soroztak be. Akár közel 200 ezer bűnöző is szolgálhat jelenleg a fronton, amely szám szinte biztosan nőni fog, amíg tart a háború. A fronton aligha tanultak meg jobban beilleszkedni a társadalomba. Ugyan a hatóságok gyakran szabadságot ígértek a szolgálatért cserébe, ezeket a katonákat valószínűleg nagy számban fogják egészen egyszerűen újra bebörtönözni, hiszen az ilyen „problémás elemek” társadalomba való visszaengedése komoly biztonsági és szociális problémákkal járna.
A Kreml tudatában van ennek problémának, és sokkal proaktívabban kezeli azt, mint az előző háborúkban. Erre vezethetőek vissza az épülőfélben lévő regionális veteránközpontok. Továbbá az is bizonyítja Moszkva elköteleződését aziránt, hogy jobban visszaintegrálja veteránjait, mint korábban, hogy a Vlagyimir Putyin elnök személyesen kezeli a problémát. Kinevezte ugyanis Anna Civilevát, aki az elnök távoli rokona, a Veteránügyi Minisztérium helyettes miniszterévé. A pszichológus Civileva is úgy számol, hogy a veteránok 20%-ának lesz majd szüksége PTSD kezelésre. 2025-ben emellett Moszkva elindított egy programot, amiben segítik a veteránok cégalapítását.
A börtönök mellett van még egy hely, ahová a „problémás elemeket” el lehet rejteni: a kiterjedt orosz zsoldoshadseregek. A leghíresebb közülük a Wagner Csoport volt, azonban számos más hasonló alakulat működik Afrikában és a Közel-Keleten. Szomorú, de könnyű és egyszerű megoldás lehet azokat a veteránokat ide áthelyezni, akik nehezen tudnak visszailleszkedni a társadalomba: számukra nem fog Ukrajna után véget érni a háború, csupán a környezet változik majd meg.
A háború után
Függetlenül attól, hogy mikor és hogyan ér véget a háború, a veteránok reintegrálása mindkét harcban álló országnak kulcsfontosságú lesz, hogy biztosítani tudják hosszútávú fejlődésüket, illetőleg társadalmi biztonságukat. Az azonban már tisztán látszik ma is, hogy a problémát máshogy fogják kezelni. Oroszország számára leginkább a társadalmi instabilitás elkerülése az elsődleges cél. A Kreml így mindent meg fog tenni (és már meg is tesz), hogy a visszailleszkedni nem képes veteránok ne mélyítsék a társadalmi polarizációt. Az ország így is gazdasági nehézségekkel küzd, amit csak súlyosbítana a társadalmi viszályok kialakulása.
Ukrajnában ezzel szemben a veteránok az össznépesség sokkal nagyobb részét teszik ki. Reintegrálásuk így még inkább kulcskérdés, nem csupán a társadalmi instabilitás elkerülése végett, hanem az ország újraépítése és gazdasági fellendítése szempontjából is. Az ukrán állam sikerét jól lehet majd ebben a tekintetben mérni: elég lesz megnézni, hogy a veteránok hány százaléka marad Ukrajnában, és milyen részük hagyja el az országot jobb gazdasági és megélhetési körülmények reményében. Végső soron mindkét országról elmondható, hogy a háború után a veteránok reintegrációja egyik legnagyobb és legfontosabb feladatuk lesz, amely más módokon, de évtizedekre meghatározhatja társadalmi stabilitásukat és gazdasági pályájukat.
Források:
https://veteran-reintegration.in.ua/en/
https://www.npr.org/2025/09/23/nx-s1-5422933/russia-ukraine-war-veterans
https://www.foreignaffairs.com/ukraine/lasting-wounds-war-ukraine