Ezen a héten, hétfőn Peking 4,5 százalékos harmadik negyedéves GDP növekedést jelentett, felülmúlva az előrejelzéseket, és elérhető közelségben tartva az éves célt. Közben az ingatlanberuházás idén közel 20 százalékkal esett vissza, a kiskereskedelmi forgalom alig nő, a fiatalkori munkanélküliség augusztusban 19 százalék közelébe emelkedett, a háztartások pedig inkább félretesznek, mintsem költenének. A két kép nehezen fér össze, és pontosan ez adja a tétjét annak, mennyire lehet komolyan venni a hivatalos számokat.

A kérdés ezért ritkán az, nő e Kína gazdasága. A kérdés az, mit takarnak valójában azok a számok, amelyekkel ezt alátámasztják.

Ezt a feszültséget járja körbe a The Beijing Brief 2026. október 27-i adása, a Brookings Institution John L. Thornton China Központjának kéthetente jelentkező podcastja. A műsort rendes körülmények között Jonathan Czin és Ryan Hass vezeti, ezúttal Hass ázsiai útja miatt egyedül Czin, aki a központ kutatója. Vendége Logan Wright, a Rhodium Group partnere, aki a cég Kína piaci kutatását vezeti, és nemrég jelentette meg Broken China című könyvét, valamint Mary Gallagher, a Notre Dame egyetemi Keough School of Global Affairs dékánja és a China Center nem rezidens vezető kutatója, aki röviddel az adás előtt tért vissza egy kínai útjáról.

Honnan ered a törés?

Egy tíz fokozatú skálán, ahol az egyes a széthullást, a tíz a vaskos egészséget jelentené, Wright szerint Kína gazdasága ma nagyjából kettes állapotban van, Peking belső értékelése ötös körüli lehet, a külvilág felé sugallt kép pedig hetes nyolcas. Gallagher óvatosabb, szerinte a vezetés jól ismeri a problémákat, kifelé viszont magabiztosságot kell mutatnia, a hétköznapi emberek hangulatát pedig inkább lefojtottnak, mintsem optimistának írná le, noha Kína messze van attól, amit egy hiperinfláció vagy bankroham sújtotta országnál látni lehet. Wright magyarázata szerint a jelenlegi helyzet nem egyszerű, az érett gazdaságoknál megszokott lassulás, hanem annak a következménye, hogy a 2008-as válság után Kína a világ egyik legnagyobb, egyetlen országra eső hitelexpanzióját futtatta végig, és most ennek a rossz befektetéseknek és bedőlt hiteleknek a számláját fizeti. A lényeg, ahogy fogalmazott, hogy a pénzügyi kockázatot tudatosan engedték felhalmozódni, mert az politikai kockázatot váltott ki, a veszteséges állami vállalatokat és a helyi önkormányzati finanszírozási eszközöket inkább tovább hitelezték, mintsem hagyták volna csődbe menni őket. Csakhogy ez időközben átterjedt a költségvetési rendszerre is, a befektetésvezérelt növekedési modellhez kötött bevételek jelentősen visszaestek, miközben a fogyasztás felé történő átrendeződés elmaradt. A döntés mögött politikai logika húzódott. A 2009 utáni hónapokban a pénzügyi technokraták már aggódtak a hitelbuborék miatt, a vezetés azonban inkább a növekedés és a bizalom oldalára akart tévedni, mert bizonytalan volt, merre tart a világgazdaság. Ez olyan útfüggő folyamatokat indított el, amelyeket egyre nehezebb volt leállítani, a helyi önkormányzatok a gazdaság élére kerültek, és gyakorlatilag túszul ejtették Pekinget, a félkész hidak és metróvonalak miatt további finanszírozást kényszerítve ki. A 2013-as harmadik plénum reformcsomagja még összefüggő szerkezeti terv volt, 2015 és 2016-ra azonban jórészt kifulladt vagy visszavonták.

Az ingatlanpiac összeomlása

Gallagher 2012 és 2013 között élt Kínában, és felidézte, mennyire az ingatlanpiac és a hozzá kötődő iparágak, a bútorgyártástól a lakberendezésig, hajtották akkoriban a fellendülést és az emberek jóléti érzését. A helyi önkormányzatok bevételének döntő része a földhasználatból származott, ez omlott most össze. A háztartások pedig a tulajdonukban lévő lakások értékvesztése miatt érzik magukat szegényebbnek, hasonlóan ahhoz, amit az amerikaiak éltek át a 2008 utáni jelzálogválságban. 2021 Gallagher szerint fordulópont volt két okból is, ekkor ért el a szigorítás az ingatlanszektort, és ekkor indította el Hszi Csin-ping a Közös Jólét kampányát, amely társadalombiztosítási szempontból kudarcot vallott, miközben alapjaiban rendítette meg a tehetősebb vállalkozók bizalmát a kormányzat iránt. Wright szerint a széles körben elterjedt magyarázat, miszerint Peking tudatosan, ellenőrzött módon fújta az ingatlanlufit, félrevezető. Peking már 2010 óta próbálta fékezni a felfutást, sikertelenül, a buborékot valójában a hitelexpanzió tartotta fenn. Amikor az adósságcsökkentési kampány után a fejlesztők elvágták magukat az árnyékbanki forrásoktól, az építés előtti lakáseladások formájában a vevőktől kezdtek kölcsönt felvenni, ez tartotta életben a konstrukciós boomot egészen 2021-ig, annak ellenére, hogy a háztartásalapítások és a házasságkötések száma már csökkent. A három vörös vonal 2020 augusztusában csak felszínre hozta azt, ami már korábban elkezdődött, a fejlesztői csődök megelőzték a szabályt. A Covid lezárások végképp megbénították az előértékesítési modellt, ennek nyomán a lakásépítések 2022-ben 40 százalékkal estek vissza. Mára az építés 80, az eladások 60 százalékkal maradnak el a csúcstól, a piac pedig kettészakadt, a belső tartományi városokban túlkínálat, a tengerparti nagyvárosokban hiány alakult ki, mivel ott három éve szinte semmi nem épült.

A fiatalok és a munkaerőpiac

A hivatalos munkanélküliségi ráta évek óta 5 százalék körül ragad, Gallagher szerint azonban ez alábecsüli a valóságot, mivel a vidéki munkavállalókat jellemzően nem méri, ők egyszerűen hazamennek a nagyvárosokból. A dolgozó népesség csaknem fele ma informális, platformalapú vagy alkalmi munkát végez, társadalombiztosítási befizetés és nyugdíjjogosultság nélkül. A fiatalkori munkanélküliség korábban 20 százalék fölé is emelkedett, majd 19 százalékra korrigálták, ebben szerepet játszik, hogy sok fiatal felsőfokú végzettséggel inkább otthon marad a családjánál, mintsem alacsonyabb presztízsű munkát vállaljon, hasonlóan ahhoz, amit az Egyesült Államokban a 2008 utáni gazdasági válság idején lehetett látni. A városi és a vidéki háztartási nyilvántartás, a hukou rendszer továbbra is élesen elválasztja a munkaerőpiac szegmenseit, ami tovább súlyosbítja a diplomások állástalanságát.

Export mint menekülőút

He Lifeng, a gazdaságpolitika egyik vezető alakja egy marxista ihletésű fejlesztési modellt képvisel, amely a fejlett termelő technológiákba fektetett tőkétől várja a termelékenység, majd idővel a bérek és a fogyasztás növekedését. Wright szerint ebben a logikában egy belső ellentmondás rejlik, Kína önellátásra törekszik a termelésben, eközben viszont szinte teljesen a külső kereslettől válik függővé, mivel a megtermelt áruk többletkeresletét belföldön nem találja meg. A defláció ebben a képben nem párhuzamos jelenség a belső kereslet gyengülésével, hanem ugyanannak az éremnek a másik oldala, az exportversenyképesség nagy része az alacsonyabb áraknak köszönhető, ami egyúttal felemészti a költségvetési mozgásteret és visszaveti a magánberuházásokat is. Ennek a modellnek a külső hatásai már Európában is érezhetők. Gallagher szerint a belső diszfunkció és a külső dinamizmus nem egymástól független, hanem ugyanannak a folyamatnak két oldala, az úgynevezett rendezetlen verseny és túlkapacitás az elektromos autóktól kezdve több iparágban szorítja le a profitmarzsokat és a béreket Kínán belül is, miközben a kivitel egyre nagyobb piaci részesedést szerez külföldön. Németország importja Kínából akár 200 százalékkal is nőhetett úgy, hogy közben az Unió éppen védelmi intézkedéseket, köztük autóipari biztosítékokat vezetett be. Wright szerint a globális mesterséges intelligenciához kötődő kereskedelem, a chipektől a fogyasztói elektronikáig, ma központi szerepet játszik ezekben az egyensúlytalanságokban, ugyanakkor a modellnek ágazati, makrogazdasági és politikai korlátai is vannak, ez utóbbiak Európában kezdenek most kirajzolódni.

Mi várható?

Hszi Csin-ping várható negyedik ciklusa felveti a kérdést, lesz e bármilyen irányváltás. Gallagher szerint a tőkével rendelkező kínaiak és a vállalkozói réteg ezt elsősorban személyes, Hszihez köthető történetnek látja, és kevés bizalmat táplál afelé, hogy a jelenlegi vezetés képes vagy hajlandó lenne szembenézni a szerkezeti problémákkal. Wright szerint technikailag semmi nem akadályozná meg Hszit abban, hogy bejelentse a gazdagok megadóztatását, az állami vállalatok szétdarabolását vagy a vándormunkások nyugdíjjogosultságának kiegyenlítését, csakhogy mindez rövid távon lassabb növekedést jelentene, ideológiailag nehezen egyeztethető össze a Kelet felemelkedéséről szóló narratívával, és stratégiailag is gyengítené Peking alkupozícióját Washingtonnal szemben. A beszélgetés zárásaként mindketten egyetértettek abban, hogy a modell legvalószínűbb törési pontja a külső, exportoldali ellenállás erősödése lesz, mivel ez tovább mélyítené a deflációs nyomást és lassítaná a beruházásokat. Hogy ez Hszi alatt vagy egy utódja idején következik e be, a végkifejlet szempontjából Wright szerint másodlagos kérdés marad. A témával később még foglalkozunk.

Forrás

• Czin, Jonathan A., Mary E. Gallagher és Logan Wright. Is China’s economy broken? The Beijing Brief, John L. Thornton China Center, The Brookings Institution. (2026. 10. 27.). Link: https://open.spotify.com/episode/7pLW1DVKOSd2jV6g8HzOAq