KÜLPOLOGIKA

Három próba előtt az unió, a 2027-es választások, a beruházási rés és a jogállamiság védelme

Szerző: | nov 1, 2026 | Elemzés, Európa, Gazdaság, Politika

A következő hét éves uniós költségvetés, a 2028 és 2034 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keret tárgyalása épp abban a pillanatban zajlik, amikor az unió politikai talaja a legbizonytalanabb egy évtizede. Három friss elemzés, a Carnegie Endowment, a Bruegel és a Centre for European Reform anyaga alapján az a kép rajzolódik ki, hogy a 2027-es választási szupercikus, a költségvetés beruházási ambíciójának szűkössége és a jogállamisági védelem régi szerkezeti gyengesége ugyanabból a forrásból táplálkozik, abból, hogy a tagállamok tanácsi egyetértésén nyugvó döntéshozatal egyre törékenyebb talajon áll.

Egy törékeny választási év, mielőtt lezárul az ablak

Stefan Lehne carnegie-s elemzése abból indul ki, hogy az elmúlt három évtizedben Európa pártrendszere jelentősen széttöredezett, az Európai Parlamentben 2004-ben 127, a 2024-es választás után már 220 nemzeti párt szerzett helyet, a kormányalakítások pedig egyre tovább húzódnak, Belgium 2010 után 589 napig volt kormány nélkül, Bulgária 2020 óta nyolc parlamenti választást tartott. Ezzel párhuzamosan a radikális jobboldali pártok támogatottsága a 2000-es évek közepe óta 10-ről 23 százalékra nőtt az uniós tagállamok nemzeti választásain, és mára hat tagállamban vesznek részt kormányban vagy támogatnak kisebbségi kormányt. Ez alulról bontja meg az Európai Tanács hagyományos egyensúlyát is, 2016-ban a huszonnyolc kormányfő közül húsz tartozott a középjobb vagy középbal családhoz, mára a huszonhétből tizenkettő középjobb, három középbal, három szélsőjobboldali, a többi liberális vagy független.

Mindez azért kritikus most, mert 2027-ben Franciaországban elnök- és parlamenti választást tartanak, emellett Észtországban, Finnországban, Görögországban, Olaszországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Spanyolországban is parlamenti választás lesz, és Lehne szerint mind a négy nagy tagállamban, Franciaországban, Olaszországban, Lengyelországban és Spanyolországban jó eséllyel erősödik a radikális jobboldal. Marine Le Pen áprilisi győzelme volna a legnagyobb horderejű, Giorgia Meloni pártja vezet a felmérésekben, de a Roberto Vannacci vezette új radikális jobboldali alakulat már megelőzte a Ligát és közelít a Forza Italiához, Lengyelországban a PiS szakadása rövid távon Donald Tusk kormányának kedvez, hosszabb távon viszont egy szélesebb jobboldali koalíciót hozhat létre, Spanyolországban pedig a Néppárt és a Vox együtt reális eséllyel szerezhet többséget. Németországban ehhez társul az AfD vezető helyezése a felmérésekben és a szászország-anhalti tartományi választási győzelme, bár a szövetségi választásra csak 2029 elején kerül sor. Lehne arra figyelmeztet, hogy a 2027-es választási naptár már most rányomja bélyegét az uniós napirendre, a kormányok a kampány előtt kockázatkerülővé válnak, miközben épp a 2028-2034-es költségvetés az a dosszié, amit még a kampányok előtt le kellene zárni, ez az ablak viszont gyorsan csukódik.

A javasolt költségvetés nem zárja be a beruházási rést

A Bruegel dokumentuma pontosan erre a költségvetésre fókuszál, és azt méri, mennyire fedezi a Bizottság júliusi javaslata Európa zöld és digitális átállási, innovációs és nemzetközi klímafinanszírozási beruházási szükségleteit. A szerzők, Darvas Zsolt, Costanza Greppi-Maturana és Marie-Sophie Lappe szerint az uniós költségvetésből ésszerűen finanszírozható, úgynevezett európai közjavakhoz köthető rés évi 0,84-0,88 százaléka a GNI-nek, a magánszektort is beszámító teljes beruházási rés viszont 6,1-7,4 százalék. A javasolt költségvetés mérete 1,1-ről 1,26 százalékra nőne a GNI arányában, de ebből a NextGenerationEU adósságszolgálatát levonva a tényleges bővülés mindössze 0,08 százalékpont.

A szerzők három forgatókönyvet számoltak ki. Ha a tagállamok a jelenlegi elosztási gyakorlatot folytatják, a közjavakhoz köthető rés mindössze 12 százaléka zárulna be, ha minden rugalmas forrást a közjavakra fordítanának, akkor is csak 22 százalék, és ha a magánberuházást mozgósító garanciaeszközök hatását is beleszámítjuk, a teljes beruházási résnek összesen négy-nyolc százaléka fedezhető. A rés teljes lezárásához a tervezettnél a GNI 0,6 százalékával nagyobb költségvetésre volna szükség. Van ahol látványos az előrelépés, a Horizon Europe kutatási program finanszírozása közel megháromszorozódna, 0,13-ról 0,37 százalékra, de a védelmi beruházási igényekről a szerzők szerint egyelőre nincs is megbízható becslés, miközben a NATO 2035-ig vállalt öt százalékos célja évi mintegy 320 milliárd euróval több tagállami kiadást igényelne, amit az uniós költségvetés közvetlenül, haditechnikai beszerzésre nem is finanszírozhat. Mindeközben hat nettó befizető tagállam, Ausztria, Dánia, Finnország, Németország, Hollandia és Svédország már most a tervezettnél kisebb költségvetést sürget, ami a kimutatott hiányt csak tovább mélyítené.

A jogállamisági védőháló, szigorúbb szabályok, régi gyengeség

Csaky Zselyke a Centre for European Reform elemzésében azt vizsgálja, mennyire védi majd a következő költségvetés a jogállamiságot. Kiindulópontja, hogy Orbán Viktor 2026 áprilisi választási veresége jelképesen visszavezette Magyarországot a jogállami tagállamok közösségébe, miközben Franciaországban a Rassemblement National vezet a felmérésekben, Németországban pedig az AfD áttörése már nagyobb, gazdagabb tagállamokat fenyeget be, nem csak a korábbi, kisebb és szegényebb eseteket. A szerző áttekinti a jelenlegi négy eszközt, a hetedik cikk szerinti eljárást, amely egyhangúságot igényel és soha nem jutott el a szankciókig, a 2022 óta élő kondicionalitási rendeletet, amely minősített tanácsi többséget kíván, a kohéziós forrásokra vonatkozó közös rendelkezéseket, ahol a Bizottság önállóan dönthet felfüggesztésről, és a helyreállítási alap mérföldköveit, amelyeket szintén a Bizottság értékel. A gyakorlat szerint, amikor tagállamoknak kellett egymást szankcionálniuk, az unió vagy nem cselekedett, vagy visszafogottabb megoldást választott, Magyarország csúcsidőszakban mintegy 32, Lengyelország 136 milliárd eurótól esett el, de magából a kondicionalitási rendeletből csak 6,3 milliárd érintette Magyarországot, Lengyelországgal szemben pedig sosem indították el, a nagyobb összegeket a Bizottság önállóan irányítható eszközei fagyasztották be. A Tanács a javasolt 65 százalékos magyar felfüggesztést is 55 százalékra mérsékelte, a 2023 végi, 10,2 milliárd eurós magyar kifizetés pedig egybeesett azzal, hogy Budapest feloldotta vétóját az ukrajnai uniós támogatás felett, amit szakértők hátsószobás alkuként bíráltak.

A Bizottság új javaslata a kohéziós, mezőgazdasági és migrációs forrásokat egyetlen, mintegy 771 milliárd eurós Alapba vonná össze, ezzel a jogállamisági feltételesség alá eső kiadások köre a jelenlegi nagyjából 200 milliárdról több mint háromszorosára nőne. Három új eszköz tükrözné a régieket, de Csaky rámutat egy kritikus tervezési hibára, ha egy jogsértés egyszerre sértené a jogállamisági és az Alapjogi Charta szerinti feltételt, a javaslat szerint a tanácsi jóváhagyást igénylő jogállamisági eszköz élvez elsőbbséget a Bizottság önállóan alkalmazható Charta-eszközével szemben, vagyis épp a legsúlyosabb ügyek kerülnének a korlátozottabb útvonalra. A demokráciatámogatás oldalán a Bizottság az eddigi, forráshiányos CERV program helyett egy 8,6 milliárd eurós AgoraEU programot javasol, ez papíron több mint duplája a korábbi forrásnak, a teljes költségvetésen belüli arány mégis csak 0,25-ről 0,33 százalékra nőne. Az Európai Parlament 10,72 milliárdra emelné, a Tanács viszont 7,3 milliárdra vágná vissza, és ugyanaz a hat nettó befizető ország, amely a Bruegel elemzésében a teljes költségvetés szűkítését sürgeti, itt is több száz milliárd eurós általános megtakarítást követel.

Hol találkozik a három szál

A három elemzés ugyanarra a szerkezeti problémára mutat különböző szögekből. A Bruegel és a CER is ugyanazt a hat nettó befizető tagállamot nevezi meg a szűkebb költségvetés szorgalmazójaként, ami azt jelzi, hogy a beruházási hiány és a jogállamisági forráshiány nem elkülönült ügy, hanem ugyanannak a költségvetési szigornak a két tünete. Eközben Lehne elemzése azt mutatja meg, miért nehéz ezen változtatni, a 2027-es választási szupercikus pontosan azt a politikai akaratot gyengítheti tovább, amire Csaky szerint a jogállamisági feltételesség működéséhez szükség volna, hiszen minden eddigi szankció sorsa tanácsi szavazáson dőlt el, egy radikálisabb összetételű Európai Tanácsban pedig egyre nehezebb volna minősített többséget összehozni egy nagyobb, befolyásosabb tagállammal szemben is. Ugyanez igaz a beruházási oldalra, a hét évre lekötött keret pont abban az időszakban indul, amikor a legnagyobb tagállamok kormányzati összetétele a legbizonytalanabb, így a Bruegel által javasolt, közjavakra fókuszáló forráselosztás politikai érvényesítése is kockázatosabbá válik.

Összegzés

A három forrás együtt egy kényelmetlen következtetést erősít meg. A következő hét éves költségvetést abban a pillanatban tárgyalják, amikor az unió politikai kohéziója egy évtizede nem volt ilyen törékeny, a javasolt keret pedig sem a beruházási, sem a jogállamisági kihívásra nem ad kielégítő választ, a döntéshozatal szerkezeti gyengesége pedig, a tanácsi egyhangúság és minősített többség iránti függőség a legnehezebb pillanatokban szokott megbénulni. Ahogy Lehne fogalmaz, a radikális jobboldal esetleges 2027-es sikere önmagában nem dönti romba az uniót, de megakadályozhatja abban, hogy azzá váljon, amire a következő évtized kihívásainak kezeléséhez szüksége volna, és ebbe a beruházási rés éppúgy beletartozik, mint a jogállamiság védelme.

Források