Az európai kormányoknak és az uniós intézményeknek valószínűleg nem sok idejük marad eldönteni, kit kívánnak képviselőjükként a tárgyalóasztalhoz küldeni. Az EU a kedden elkezdődött tárgyalásokra egyelőre Bjoern Seibertet, az Európai Bizottság kabinetfőnökét, valamint Anna-Maria Bourát, az Európai Tanács külpolitikai főtanácsadóját küldte. A POLITICO-nak nyilatkozott amerikai tisztviselők szerint Kushner és Witkoff fel szeretnék gyorsítani a tárgyalások ütemét, és azt akarják, hogy az e heti találkozó legyen az utolsó, amelyen Európa még nem vesz részt teljes jogú félként. „Szükségünk van Európára a tárgyalóasztalnál” – mondta az egyik tisztviselő. „Ezért azt javasoljuk, hogy a háromoldalú egyeztetés után vonjuk be az európaiakat is a tárgyalásokba.” A tisztviselők emellett üdvözölték, hogy Finnország és Norvégia vezetői október 27-én közvetlenül felhívták Putyint, és hangsúlyozták, hogy további diplomáciai kapcsolatfelvételekre van szükség. Utólag a Kreml is pozitívan reagált a hívásra, amely során egyébként az orosz elnök valószínűleg Alexander Stubb finn elnöknek és Jonas Gahr Støre norvég miniszterelnöknek ugyanazokat a propagandaszövegeket mondta el, amelyeket évek óta hallunk az orosz állami médiából.
Az a kérdés, hogy ki beszéljen Európa nevében – és hogy Ukrajna európai szövetségeseinek egyáltalán szabad-e közvetlenül tárgyalniuk Putyinnal –, mély megosztottságot okozott. Az uniós vezetők a hét későbbi részében, egy dublini informális csúcstalálkozón vitatják meg a kérdést. Több európai vezető, például Mette Frederiksen dán miniszterelnök már azt is kifogásolta, hogy a két észak-európai kollégája egyáltalán felvette a kapcsolatot Putyinnal. Más európai álláspontok szerint (talán Magyarország is ide tartozik) azonban a háború lezárásához szükség van párbeszédre az orosz féllel is, hiszen az mára egyértelművé vált, hogy Ukrajna teljesen nem tudja legyőzni Oroszországot, ahogy Oroszország se Ukrajnát, így a konfliktus rendezéséhez mindképpen szükség van valamiféle kompromisszumra. Amióta Trump tavaly visszatért a Fehér Házba, az uniós tisztviselők és diplomaták attól tartanak, hogy Európa a partvonalra szorul, miközben az Egyesült Államok közvetlenül Oroszországgal tárgyal a háború lezárásáról – bár érdemes hozzátenni, hogy az EU a Trump elnökségének kezdetét megelőző három évnyi háború alatt igencsak keveset tett a tárgyalások megvalósítása érdekében. Trump eszközei (ahogy megbízottai tapasztalata is) természetesen vitathatók, de célja Európának is kedvez.
A két európai tisztviselő kedden érkezik Abu-Dzabiba az e heti egyeztetésekre. Bár Kushner és Witkoff várhatóan konzultálnak velük, az orosz fél tiltakozása miatt a fő tárgyalásokon nem vehetnek részt. Az Európai Bizottság és az Európai Tanács képviselői mellett a jelenlévők között az Egyesült Királyság, Németország és Franciaország nemzetbiztonsági tanácsadói, valamint Olaszország és a NATO is megtalálhatók. Ha az amerikai szándék kitart (ami Trumpnál sosem lehet pontosan megjósolni), akkor Európának viszont ki kell jelölnie egy magasabb rangú képviselőt. Először talán Ursula von der Leyen kerülhet szóba, az Európai Bizottság elnökének azonban minden bizonnyal „más dolga is akad”, például a 2027-ben kezdődő hétéves költségvetési terv elfogadtatása. António Costa, az Európai Tanács elnöke is felmerülhet, neki azonban viszonylag kevés tapasztalata van az Oroszországgal való tárgyalásban. Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője már csak azért sem lenne jó választás, mert a háború kezdete óta ellenez bármiféle dialógust Moszkvával. Ha viszont nem az Európai Unió intézményeiben keressük megbízottunkat, hanem tágabban, egész Európában, akkor viszonylag hamar egyértelművé válik, hogy Alexander Stubb finn elnök lehet Európa megfelelő képviselője. Stubb támogatja az oroszokkal való párbeszédet, rengeteg tapasztalata van az országgal kapcsolatban, és nem kötik le az EU intézményei.
Az amerikai tisztviselők szerint a tárgyalások első napján az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákra és az európai biztonsági rendszer lehetséges átalakítására összpontosítanak. A második napon a területi kérdések – vagyis hogy hol húzódjanak a határok –, valamint egyéb vitás ügyek kerülnek napirendre. Egyelőre nem látszik tisztán, hogy hogyan tudnának a felek megegyezni bármelyik ponton, hiszen Moszkva és Kijev álláspontjai a legkisebb mértékben sem kompatibilisek egymással. Az európai kormányok ezért attól tartanak, hogy Trump kész lehet elfogadni Putyin régóta hangoztatott követeléseit, amelyek a NATO térségbeli befolyásának visszaszorítására irányulnak. Az amerikai tisztviselők ugyanakkor ragaszkodtak ahhoz, hogy a NATO továbbra is központi szerepet töltsön be Európa kollektív védelmében. Ezzel együtt nem hátráltak meg attól az álláspontjuktól sem, hogy alapvetően újra kell gondolni a kontinens Oroszországhoz fűződő viszonyát. „Nyilvánvaló, hogy valami nem működik” – mondta ugyanez a tisztviselő. Szerinte az európaiakat jelentős történelmi és politikai terhek akadályozzák a biztonsági rendszer újragondolásában, mivel Oroszország korábban már számos változtatást javasolt, a korábbi megállapodások pedig kudarcot vallottak. „Valami újat kell létrehoznunk, ami a mai körülmények között is működik.”
A tisztviselők szerint Mark Rutte NATO-főtitkár szorosan részt vett az amerikai kormányzattal folytatott egyeztetésekben, és aktívan közreműködött a reformelképzelések kidolgozásában és megvitatásában. Az Ukrajna számára legnehezebb kérdésben – az orosz megszállás alatt álló területek sorsát illetően – az amerikai tisztviselők szerint mindkét fél „rugalmasságot” mutatott a zárt ajtók mögötti tárgyalásokon. Hozzátették, hogy az e heti egyeztetések célja nem egy végleges tűzszüneti megállapodás elérése, hanem az elmúlt hetekben kialakult tárgyalási lendület fenntartása. Az amerikai fél ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tárgyalások két fő kérdéskörét – a területi rendezést, valamint Ukrajna és Európa jövőbeli biztonsági rendszerét – párhuzamosan kell kezelni, és a két kérdésben egyszerre kell megállapodásra jutni.
Források