Archívum

A függetlenség művészete — Interjú Krasznai Mártonnal

A következő interjúban Krasznai Mártonnal, a Corvinus Egyetem Közép-Ázsia Kutatóközpontjának Tudományos Igazgatójával beszélgettem Közép-Ázsia és a régió államainak külpolitikai stratégiájáról. Magyarra fordítva ennek a stratégiának a neve multivektor külpolitika, amely az utóbbi években egyre meghatározóbbá vált.

Mi az a multivektor külpolitika?

Először is felmerül a kérdés, hogy mit is takar pontosan ez a stratégia. Krasznai Márton a következőképpen foglalta össze ennek a külpolitikai stratégiának a lényegét:

Az mulivector foreign policy-naknevezett – magyarra multivektor külpolitikaként fordítható –stratégia megszületése, a mai kazah elnök, Kaszim-Zsomart Kemeluli Tokajev nevéhez köthető. Még külügyminiszterként fogalmazta meg, hogy Kazahsztán erős, nagyhatalmú országokkal van körülvéve, ezért arra kell törekednie, hogy minden szomszédjával jó kapcsolatok ápoljon, és ne köteleződjön el egyik nagyhatalom mellett sem, így őrizve meg gazdasági-politikai függetlenségét. Egy amerikai szakértő az egyik konferencián még az Egyesült Államokat is Kazahsztán szomszédai között lett említette, mondván „Amerika mindenkinek a szomszédja.” A multivektor külpolitika évtizedeken keresztül meghatározó maradt Kazahsztánban és kimondatlanul több másik közép-ázsiai országban is. Az első komoly kihívással csak az orosz–ukrán háború kitörésekor szembesült ez a politika.

A kilencvenes években, a közép-ázsiai országok függetlenné válását követően az Európai Unió figyelmét a szomszédságában zajló konfliktusok kötötték le, elsősorban a Jugoszlávia felbomlását kísérő háborúk, így nem fordított elegendő figyelmet a Közép-Ázsiához fűződő kapcsolatai erősítésére. A kilencvenes években Törökország is próbálkozott regionális középhatalomként fellépni a térségben, de mint kiderült, ehhez nem volt meg a gazdasági ereje. Oroszországnak akkoriban szintén nem volt meg a gazdasági ereje, hogy a domináns partner szerepét betöltse, bár az orosz „soft power” a Szovjetunió felbomlása után is megmaradt. Kína pedig még nem volt az a gazdasági szuperhatalom, mint ma, ezért neki sem volt elég erőforrása ahhoz, hogy jelentős partnerként tudjon fellépni. Mivel a térségben nem jelent meg domináns hatalom, a multivektor külpolitika működőképesnek bizonyult.

Azonban mára megváltozott a helyzet. Kína megerősödött és átvette a gazdasági kapcsolatokban a domináns szerepet. Törökország gazdasága is sokat erősödött. Oroszország már nem igazán tud lépést tartani Kína növekvő befolyásával. Ráadásul Kína egyre meghatározóbb szerepet játszik az orosz gazdaságban. Egyes elemzők már arról beszélnek, hogy Oroszország Kína vazallusává fog válni a jövőben, de ezt a szakértő túlzásnak tartotta. Valószínű, hogy az ukrajnai háború befejeződése után Oroszország megpróbálja majd kiegyensúlyozottabbá tenni stratégiai kapcsolatrendszerét. Viszont az biztosra vehető, hogy Oroszország Kínától való függése egyelőre tovább fog nőni.

Az elmúlt három évtizedben alapvetően sikeres volt a multivektor külpolitika. A közép-ázsiai államok minden nagyhatalomtól megfelelő távolságot tudtak tartani és arra törekedtek, hogy ezt a függetlenséget hosszú távon is meg tudják őrizni. Jelenleg a legfontosabb annak elérése, hogy Oroszország birodalomépítő törekvései ne terjedjenek ki Közép-Ázsiára és egy olyan új kapcsolatrendszer kiépítése, amely a gyorsan növekvő kínai befolyás mellett is képes megőrizni a multivektor külpolitika eddigi eredményeit.

A Középfolyosó az új selyemút

A háború nemcsak a szövetségi rendszereket bolygatta meg, hanem az egész világkereskedelmet. Közép-Ázsia a történelme jelentős részében közvetítő szerepet töltött be kelet és nyugat között. Ez a helyzet a mongol hódításokkal és később az Afrikát megkerülő tengeri útvonalak kiépülésével megváltozott, a régió szerepe csökkenni kezdett. Később a cári Oroszország által gyarmatosított, majd a Szovjetunióba beolvasztott régióból a kereskedelem is inkább az akkor kiépített infrastruktúrán keresztül az orosz területek felé irányult. Közép-Ázsia vasúti és közúti infrastruktúrájának a fejlődése Moszkva felé vette az irányt. A közép-ázsiai államok 1991-es függetlenné válásakor a kelet-nyugat irányú folyosóknak közel sem volt akkora kapacitása, amely a régi közvetítő szerepének visszanyeréséhez szükséges lett volna. Mint azt már említettük, Közép-Ázsia infrastruktúrájának fejlesztése 1991, a régió országainak függetlenné válása után túl nagy befektetésnek tűnt, amelyre különböző okokból senkinek sem voltak meg az erőforrásai egészen, a kínai Övezet és Út stratégia 2013-as meghirdetéséig.

A háború volt az a katalizátor, amely az eddigi terveket megbolygatta és szükségessé tette az Ázsián keresztül Európa felé haladó folyosók dél felé történő “átrendezését.”  A déli és középső folyosók jelentőségének megnövekedése Törökországot, a Kaukázust és Közép-Ázsiát kulcsfontosságú szereplővé teszi az Európa és Kína közötti kereskedelemben. Ehhez még rengeteg fejlesztésre lesz szükség, mind a vasúti-, közúti, mind pedig Kaszpi-tengeren keresztül történő vízi szállítás esetében, de a végeredmény jelentős lesz. Számításba véve a jelenlegi adatokat, a déli és a középfolyosó hossza körülbelül 7000 kilométer, ami még a legrövidebb jelenlegi tengeri útvonalnál is több ezer kilométerrel rövidebb. Szakértők becslései szerint a szállítás ideje Kína és Európa között 15-20 napról akár 10 napra is rövidülhet.

Krasznai Márton a kérdésemet követően kiemelte, hogy nem csak kelet-nyugat irányban vannak tervek a kereskedelem fejlesztésére, de észak-dél irányban is. Ez a kezdeményezés elsősorban Pakisztánnal köthető össze: Közép-Ázsia államai szeretnék megteremteni a lehetőséget, hogy Karacsi és Gwadar kikötőjén keresztül jussanak ki exportcikkeik a világpiacra. A Türkmenisztánból induló TAPI (Türkmenisztán–Pakisztán–India) gázvezeték és a CASA-1000 magasfeszültségű távvezeték égetően szükséges energiával látja majd el Pakisztánt és kisebb mértékig Indiát. Ezen kívül India is igyekszik növelni a régióval folytatott kereskedelmét, amint azt Narendra Modi Közép-Ázsiában tett látogatásai során hangsúlyozta. Ennek azonban van egy bökkenője: Afganisztán, ahol an instabilitás egyelőre hátráltatja a projektek kivitelezését. Ugyanakkor az egész régió számára – beleértve Afganisztánt is – hatalmas fejlődést hozhatna egy ilyen volumenű infrastrukturális projekt.

Finanszírozás

Ugyan a terv remek, de a finanszírozás már több kérdést vet fel. Kína angolul Belt and Road Initiative-ként ismert tervének – magyarul övezet és út” – Közép-Ázsia elengedhetetlen része. Nem véletlen, hogy Kína már most is a régió legjelentősebb gazdasági partnere. Ebben közrejátszik a több ezer éves kínai stratégia is: Peking mindig arra törekedett, hogy a szomszédos államokkal szoros, stabil kapcsolatokat alakítson ki (amelyek persze nem mindig alapultak az egyenlőségen), és így szilárdítsa meg saját biztonságát. Természetesen a közép-ázsiai államok igyekeznek más államokkal és régiókkal is fejleszteni gazdasági és politikai kapcsolataikat, hogy Kína térnyerése ellenére fennmaradjon a multivektor külpolitika által megkívánt egyensúly. Az „út és övezet” keretein belül Kína jelentős kölcsönöket nyújt a közlekedési folyosók kiépítésének finanszírozására. Krasznai Márton kiemelte, hogy főleg a kisebb, gazdaságilag gyengébben fejlett államok – Kirgizisztán és Tádzsikisztán – esetében az eladósodás veszélye viszonylag magas. A közép-ázsiai államok általában elővigyázatosak további kínai kölcsönök felvételét illetően: arra törekszenek, hogy az előnyök – a tranzitdíjak, a világpiacra történő kijutás lehetősége, a beruházások gazdaságélénkítő hatása – és a kockázatok – a túlzott eladósodás veszélye, az elsősorban saját munkaerőt foglalkoztató kínai cégek monopolhelyzete és olyan infrastruktúra fejlesztése, ami elsősorban a kínai gazdasági érdekeket szolgálja, viszont neki kell érte fizetniük – egyensúlyban legyenek.

Felmerült a kérdés, hogy a kisebb államok számára mennyire érné egyáltalán meg ilyen infrastruktúrába fektetni. Mivel a területükön viszonylag rövid szakaszok kerülnek megépítésre, inkább az átjáróház szerepét töltenék be. Ugyanakkor az is igaz, hogy a folyosókon mindkét irányban folyik a szállítás, így azok remélhetőleg fontos szerepet töltenek majd be Közép-Ázsia Európához és Törökországhoz fűződő kereskedelmi-gazdasági kapcsolatainak fejlődésében.

A háború még egy hatalmas változást hozott a regionális politikába. Közép-Ázsiát sokszor emlegetjük egy egészként, de nem szabad elfelejteni, hogy itt öt országról beszélünk – hatról, ha Afganisztánt is belevesszük –, amelyek között azért bőven volt egyet nem értés a múltban. Oroszország ukrajnai agresszióját látva azonban megerősödött a közép-ázsiai államok regionális kooperációra való hajlandóság.

Krasznai Márton példaként a kirgizisztáni Kambar-Ata vízerőművet említette. Putyin orosz elnök egy 2012-es biskeki látogatása során felajánlotta, hogy Oroszország kölcsönt nyújt a vízerőmű megépítéséhez. Az erőmű jelentőségét az adja, hogy az áramtermelés mellett nagyméretű víztározó jelentősen növelné a régió vízbiztonságát, aminek a klímaváltozás miatti kiszámíthatatlan időjárási viszonyok miatt egyre nagyobb a jelentősége. Az Afganisztánban harcoló amerikai csapatok ellátásában fontos szerepet játszó manaszi légitámaszpont 2014-ben történt bezárását egyes szakértők Kirgizisztán Moszkvának tett gesztusként értelmezték. Ezzel együtt Oroszország soha nem váltotta be a kambar-atai vízerőmű megépítésére tett ígéretét.

Több mint 10 évvel később viszont megszületett a megoldás. Az ukrajnai háború kitörését követően megerősödött regionális együttműködés egyik meggyőző bizonyítéka, hogy ez év januárjában Kirgizisztán Üzbegisztánnal és Kazahsztánnal írt alá szerződést a vízerőmű megépítéséről. Harminc éven keresztül nem sikerült elérni, hogy a térség országai együttműködjenek stratégiailag fontos beruházások közös finanszírozásában. A háború végül megadta a lökést, létrejött a szorosabb regionális együttműködéshez szükséges politikai akarat. A fosszilis üzemanyagok magas árának köszönhetően Kazahsztánnak megnövekedtek a bevételei, Üzbegisztán gazdasága pedig a bevezetett reformoknak köszönhetően gyorsan fejlődik, így a két országnak reális lehetősége nyílt egy ilyen projekt finanszírozására. Egy ilyen volumenű közös projekt, akár csak egy évvel ezelőtt is, vágyálomnak tűnt volna. A jövőben valószínűleg még több ilyen közös beruházást láthatunk majd, ahogy Közép-Ázsia megpróbálja a regionális együttműködés erősítésével ellensúlyozni a szomszédos országok esetleges túlzott gazdasági befolyását, és így megőrizni a multivektor külpolitika eddigi eredményeit. Látszólag most érett meg igazán a gondolat, hogy a „kisebb” államoknak össze kell fogniuk a túlzott külső befolyás ellensúlyozása érdekében.

Kell-e számolni katonai fenyegetéssel?

Oroszország természetesen nem akarja feladni a régióban meglévő jelentős, bár folyamatosan gyengülő befolyását. Az elmúlt három évtizedben az általa nyújtott “kemény” biztonsági garanciák fontos szerepet játszottak befolyásának megőrzésében. Moszkva jelenleg a régióban több gonddal is küzd: katonai erejét leköti az ukrajnai háború és gazdaságilag is egyre kevésbé vonzó partner. A szakértővel folytatott beszélgetés során felmerült a Karagnov-doktrína. Szergej Karaganov egy 1992-es cikkben kifejtette, hogy Oroszországnak a legfontosabb a szláv területek “egyben tartása,” a többi terület pedig elengedhető. Ez azért nyugtalanító a jelenlegi helyzetben, mert Kazahsztán északi részén jelentős létszámú orosz kisebbség él. 2021-es adatok alapján az ország népességének körülbelül 15 százaléka orosz. Maga Putyin elnök is beszélt róla néhány évvel ezelőtt, hogy Kazahsztán északi része történelmileg inkább Oroszországhoz tartozott. Ezek után érthető, hogy Kazahsztán igyekszik biztonságos távolságot tartani Oroszországtól. Ez ráadásul felvet néhány kérdést Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének jövőjével kapcsolatban is, amely már most sincs a legfényesebb állapotban. A Nagorno-Karabakh miatt kitört azeri-örmény háborúban például Jereván hiába várt a szervezet által ígért biztonsági garanciák érvényesítésére.

Mindennel együtt erős túlzás lenne azt állítani, hogy Moszkva közvetlen katonai fenyegetést jelent a térség számára. Peking gazdasági befolyása viszont nemcsak Közép-Ázsiában, hanem Oroszország keleti vidékein, Szibériában is folyamatosan növekszik. Kína már most is nagyon jelentős szerepet tölt be az orosz gazdaságban – tette hozzá Krasznai Márton. Nincs kizárva, hogy az ukrajnai háború befejezése után Oroszország és Közép-Ázsia között erősödni fog a gazdasági együttműködés Peking befolyásának ellensúlyozása. A szakértő szerint a multivektor kül- és gazdaságpolitika fenntartásához a jövőben szükség lesz az Európai Unióhoz, Törökországhoz, Iránhoz, Indiához és az Egyesült Államokhoz fűződő gazdasági kapcsolatok megerősítésére. Ebben Magyarországnak is jut majd szerep, mivel az utóbbi években gyorsan fejlődnek a térséghez fűződő gazdasági, politikai, oktatási és tudományos kapcsolatai. A Türk Államok Szervezetében elfoglalt megfigyelői státuszunk jó lehetőséget kínál ezeknek a kapcsolatoknak a további elmélyítésére.

Hogy mennyire lesz sikeres a multivektor stratégia, azt majd csak az idő fogja eldönteni. Azonban egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy Közép-Ázsia jó úton halad a regionális függetlenség megőrzésének útján.