A nemzetközi politika és a világ jelenlegi állapotát látva sokan tűnődnek azon, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete kudarcot vallott-e eredeti ígéretének teljesítésében. Egyesek azt kérdezik, képes-e még megfelelni a jelen kor kihívásainak, és nem kellene-e inkább máshol keresnünk a megoldásokat. Ez a megérzés korántsem alaptalan, azonban veszélyes és téves következtetésekhez vezet. Dag Hammarskjöld, az ENSZ 1953 és 1961 közötti főtitkárának gondolatát átfogalmazva: lehet, hogy az ENSZ nem juttatott el bennünket a mennyországba, de eddig megóvott bennünket a pokoltól. A világ legfontosabb nemzetközi szervezete több mint nyolcvan éve alapvető szerepet játszik az emberiség fejlődésében. Legjobb formájában a szervezet képes mozgósítani a világot a legnagyobb globális kihívások kezelésére: konfliktusokat előzhet meg, válságokra reagálhat, küzdhet a szegénység felszámolásáért, az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség csökkenése ellen, valamint előmozdíthatja az egészségügyet és az emberi jogok védelmét. Az ENSZ munkatársai és békefenntartói gyakran rendkívül nehéz körülmények között, jelentős személyes kockázatot vállalva dolgoznak a szenvedés enyhítéséért és a fejlődés elősegítéséért.

Finnországhoz és Ausztráliához hasonló országok, valamint a tagállamok túlnyomó többsége számára az Egyesült Nemzetek Szervezete továbbra is nélkülözhetetlen. Ez a világ egyetlen olyan fóruma, ahol minden államnak (többé-kevésbé egyenlő) szavan van, függetlenül mérettől, katonai erőtől vagy éppen gazdasági és politikai súlytól. Az ENSZ rendszere az évtizedek során szabályok és normák egész hálózatát építette ki. Amíg ez megfelelően működik, a legtöbben alig gondolunk rá, a működési zavarokat azonban nagyon gyorsan észrevennénk. Ez a rendszer szabályozza a modern élet működésének számos alapfeltételét: a bennünket összekötő telefonokat, a repülőgépek biztonságos leszállását, az országok között továbbított postai küldeményeket, azokat a pontos időjárás-előrejelzéseket, amelyek segítik az élelmiszert termelő gazdákat, a betegségek terjedését megfékező intézkedéseket, valamint azokat a biztosítékokat, amelyek hozzájárulnak egy nukleáris katasztrófa elkerüléséhez.

Az ENSZ kézzelfogható fejlődést eredményez szerte a világon. Nélküle világunk kegyetlenebb, kevésbé biztonságos és szegényebb lenne. Az államok nehezebben tudnák érvényesíteni szuverenitásukat, a kényszerítés és a beavatkozás válna általánossá. A konfliktusok valószínűbbé válnának, mert a diplomácia és a párbeszéd helyét az agresszió venné át. Tudjuk, hogy ezek a veszélyek nem pusztán elméletiek, hiszen saját szemünkkel láthattuk a stabilitás csökkenését, ahogyan a multilateralizmusra és a nemzetközi jogra egyre nagyobb nyomás nehezedik. Ma a második világháború óta tapasztalt legsúlyosabb fegyveres konfliktusok időszakát éljük, amelyek terheit nagy részben a civil lakosság viseli. 2025-ben harminc éve nem tapasztalt mértékben követtek el súlyos jogsértéseket gyermekekkel szemben fegyveres konfliktusok során. Az elmúlt három évben több mint ezer segélymunkást öltek meg. A nemzetközi humanitárius jogot, amelyet az emberiség azért alkotott meg, hogy háború idején megvédje a legkiszolgáltatottabbakat, gyakran figyelmen kívül hagyják vagy nyíltan megsértik.

Ezzel egy időben fokozódik a geostratégiai versengés, amelyet gyakran destabilizáló magatartás kísér, miközben az új technológiák átalakítják társadalmainkat és magának a hatalomnak a természetét is. Zavarok jelentkeznek azokban az ellátási láncokban, amelyektől mindannyian függünk, többek között az élelmiszer- és energiaellátás területén. Az instabilitás átterjed az országhatárokon, miközben Oroszország – az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja – Ukrajna elleni, továbbra is folyamatban lévő és indokolatlan háborújával folyamatosan megsérti az ENSZ Alapokmányát. A Közel-Keleten, Szudánban és más térségekben továbbra is súlyosan megsértik a nemzetközi jogot. A Biztonsági Tanács túl gyakran nem tudott olyan határozottsággal fellépni, amilyet ezek a helyzetek megkövetelnének, így nem tett eleget annak a felelősségének, hogy megvédje a leginkább rászoruló civil lakosságot. Mindez világosan mutatja, mennyire sürgető az Egyesült Nemzetek Szervezetének reformja, és mennyire szükség van arra a politikai akaratra, amely súlyos jogsértések esetén határozott fellépést tesz lehetővé. Ha nem járunk sikerrel, annak árát az egész emberiség fogja megfizetni.

Finnország és Ausztrália a világ két ellentétes végéről szemléli a világot, mégis ugyanazt valljuk: olyan országokként, amelyek a nemzetközi szabályokra és normákra támaszkodnak, nem lehetünk a történelem puszta szemlélői, és nem várhatunk arra, hogy a geostratégiai körülmények majd a javunkra változnak. Ezért vállalt vezető szerepet Ausztrália a Genfi Egyezmények megerősítésében azzal, hogy kezdeményezte a humanitárius személyzet védelméről szóló új nyilatkozatot. A kezdeményezéshez 130 ország – vagyis az ENSZ-tagállamok több mint kétharmada – csatlakozott, közösen vállalva, hogy erősítik az elszámoltathatóságot, biztonságosabb hozzáférést biztosítanak, és hatékonyabb védelmet nyújtanak a segélymunkások számára szerte a világon. Ezért fektet nagy hangsúlyt Finnország arra, hogy megerősítse az ENSZ képességét a békeközvetítésre és a békefolyamatok támogatására. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyedülálló szerepe – mint megbízható közvetítő fórum, szakértelem forrása és a nemzetközi normák őrzője – nélkülözhetetlenné teszi vezető szerepét.

És ezért pályázik mindkét ország a Biztonsági Tanács 2029–2030-as időszakra szóló nem állandó tagságára. A kis államoknak és a középhatalmaknak különösen nagy érdekük fűződik ahhoz, hogy a rendszer megfelelően működjön, és úgy gondoljuk, történelmünk jelenlegi pillanatában kötelességünk nagyobb felelősséget vállalni. Az ENSZ Biztonsági Tanácsát annak alapján fogják – és kell is – megítélni, hogy képes-e teljesíteni vállalt küldetését. Az évtizedek során fontos szerepet tudott játszani a feszültségek kezelésében és a konfliktusok rendezésében. Ma azonban, amikor a világ legösszetettebb háborúival és humanitárius válságaival kellene szembenéznie, a Tanács működését túlságosan gyakran megbénítják a nagyhatalmak közötti erőviszonyok. Hatékonyabban kell fellépnie a konfliktusok megelőzésében még az erőszak kitörése előtt, kezelnie kell a kényszerítés új formáit, eredményesen kell reagálnia a humanitárius válságokra, és valamennyi tagját számon kell kérnie az ENSZ Alapokmányában foglalt kötelezettségek teljesítéséért.

A Tanácsnak arra is alkalmassá kell válnia, hogy lépést tartson a gyorsan változó biztonsági környezettel. A kibertámadásokat, a mesterséges intelligenciát, a kritikus digitális infrastruktúra elleni támadásokat, az autonóm rendszereket és a technológiai eszközökkel terjesztett dezinformációt már ma is alkalmazzák fegyveres konfliktusokban. A technológia ugyanakkor lehetőséget is jelent. Megfelelő szabályozás és széles körű alkalmazás mellett az új eszközök segíthetnek korábban felismerni a kialakuló feszültségeket, támogatni a befogadóbb béketeremtési folyamatokat, és hatékonyabban védeni a humanitárius munkát végzőket. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának minden lehetőséget meg kell ragadnia arra, hogy ezeket az eszközöket az emberiség fejlődésének szolgálatába állítsa. Minden tökéletlensége ellenére az ENSZ továbbra is az egyetlen olyan intézmény, amely nap mint nap egyazon terembe ülteti a világ országait, hogy egymással tárgyaljanak. Segítenünk kell abban, hogy fejlődjön, korszerűsödjön és képessé váljon arra, hogy szembenézzen a jövő kihívásaival.

Nemzetközi véleménycikk-szemle. A cikk írói Elina Valtonen, Finnország külügyminisztere és Penny Wong, Ausztrália külügyminisztere.

A cikk eredeti nyelven elolvasható: https://www.politico.eu/article/middle-powers-cant-be-bystanders-as-the-un-falters/