A mobilpénz-rendszer Kenyában
A 21. század során Afrika jelentős átalakuláson megy keresztül. A külföldi befektetések és az ezzel együtt járó infrastrukturális fejlesztések meghatározó módon formálják a helyi gazdasági és társadalmi viszonyokat, ugyanakkor a pénzügyi integráció továbbra is kihívást jelent. Ebben a kontextusban Kenya különösen fontos példává vált a mobilpénz-rendszer alkalmazásával. Az állam 2007 márciusában döntött a pénzügyi rendszer megújítása mellett, amely azóta számos afrikai államot hasonló innovációra ösztönzött. A mobilpénz-rendszerek lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy telefonjukon pénzt tároljanak, küldjenek és fogadjanak a hagyományos banki infrastruktúra megkerülésével. A bankszámlanyitáshoz szükséges feltételekkel és az adminisztratív követelményekkel ellentétben a mobilpénz használatához elegendő csupán egy telefon és személyigazolvány. A könnyű hozzáférésnek köszönhetően a pénzügyi szolgáltatások elérhetővé váltak olyan társadalmi csoportok számára is, amelyek korábban kiszorultak a rendszerből. 2016 végére a kontinens 39 országában vezettek be mobilalapú pénzrendszert, amelyek közül 7 országban a lakosság legalább 40%-a aktív felhasználóvá vált. Kenya esetének vizsgálata különösen érdekes lehet, hiszen úttörőként kifejezetten nagy sikereket ért el: 2006-ban a lakosság 26,7%-a rendelkezett hozzáféréssel a pénzügyi rendszerekhez, azonban 2019-re ez az arány már 82,9%-ot mutatott.
A pénzügyi integráció jelentősége
Az M-Pesa szolgáltatás elindításában (az M a mobil szóból, a pesa pedig a szuahéli pénz szóból ered) kulcsszerepet játszott a magas fokú pénzügyi kirekesztettség problémája Kenyában. A bankrendszer működése gátat szabott az alacsony jövedelemmel rendelkező társadalmi rétegek integrálásának. A magas számlavezetési díjak és a megtakarítási számlákról történő készpénzfelvétel szigorú korlátozása kedvezőtlennek bizonyult a bizonytalan jövedelemmel rendelkező lakosság számára. Mindezek miatt ezen társadalmi csoportok számára a bankszámlán történő rendszeres megtakarítás nem volt reális lehetőség. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy a formális bankrendszerbe vetett bizalom megingott, mivel korábban számos esetben a szakpolitikai és intézményi kudarcok csődöt eredményeztek. Az alacsony szintű pénzügyi integráció jelentősen megnehezítette a mindennapokat a lakosság számára. Az elektronikus számlához való hozzáférés híján a tranzakciók készpénz formájában valósultak meg. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a városban élők sok esetben a nagy összegeket tömegközlekedési eszközökön vagy barátokon keresztül juttatták el vidéki rokonaik számára. Az ilyen módú pénzmozgások azonban korántsem bizonyultak hatékonynak vagy biztonságosnak. A magas költségek és a formális pénzügyi rendszer korlátjai miatt ugyanakkor a lakosság kénytelen volt ezekre az informális csatornákra támaszkodni.
Az M-Pesa működése
Az M-Pesa létrehozását nem csupán a kenyai állam kezdeményezte, hanem a közszféra és a magántőke együttműködése révén valósult meg. A rendszer alapötletét az adta, hogy Afrika-szerte jellemző volt a mobiltelefonos feltöltőkártyáknak az informális, virtuális valutaként történő használata. A mobilkreditek vásárlása után gyakran tovább küldték az azon megjelenő egyenleget másoknak, akik ezt saját telefonjukon használták vagy készpénzre váltották. Ezáltal alternatívát képeztek a kisebb pénzmozgások megvalósítására a formális bankrendszer megkerülésével. A jelenséget felismerte a brit Nemzetközi Fejlesztési Minisztérium (DFID), amely jelentős pénzügyi támogatást biztosított a Vodafone-nak, amelyet a vállalat saját forrásokból egészített ki. A szoftverfejlesztés megvalósítását szintén a brit Sagentia végezte el, a rendszert pedig tudatosan mobilszolgáltatói hálózatra építették. Ennek köszönhetően a banki infrastruktúra megkerülésével, a legegyszerűbb SMS-alapú telefonokon is működőképessé vált, amely jelentősen hozzájárult az M-Pesa gyors terjedéséhez. Eredetileg mikrohitelekkel kapcsolatos pénzügyi műveletekre tervezték (hitelfelvétel, törlesztők befizetése), azonban hamar kiderült, hogy a lakosság túlnyomó részének fontosabb a pénzátutalás olcsó és gyors megvalósítása. A rendszer végül ennek megfelelően alakult át a tesztelési időszak folyamán és jelenleg is a “helyi ügynökök” hálózatán keresztül működik, akik átalakítják a készpénzt elektronikus formára, illetve fordítva.
A szabályozási háttér megteremtése azonban sokáig problémát jelentett a Kenyai Központi Bank számára. Kezdetben rugalmas megközelítést alkalmazott az állam, a Safaricom (a Vodafone helyi leányvállalata) banki licenc nélkül működtette a szolgáltatást, így nem ugyanazon szabályok alá tartozott, mint a hagyományos bankok. A formális szabályozás csak hét évvel később, 2014-ben valósult meg. Azonban továbbra sem számít banki tevékenységnek az M-Pesa pénzkezelése, így nem fizet kamatot a számlán tartott összegek után. A felhasználók pénzét a Commercial Bank of Africa egyik tröszt számláján gyűjtik, az ezen keletkező kamatokat pedig az M-Pesa Alapítvány kapja, amely adómentesen jótékonykodik a forrásokból.
A fejlesztéspolitika és a filantrokapitalizmus
A pénzügyi rendszerekhez való hozzáférés kiterjesztésére mutatkozó törekvést meghatározta a neoliberális gazdaságpolitika változása. Az 1980-1990-es években az IMF által támogatott strukturális kiigazítási programok (SAP) számos afrikai országban csökkentették az állam szerepét a gazdaságban. A támogatások és a szociális segélyek elapadtak, a hangsúly áthelyeződött a piaci megoldásokra és a magánszektor dominanciájára. Ez megmutatkozott a mikrokredit-programok megjelenésében, amelyek kis összegű hiteleket nyújtottak az alacsony jövedelmű társadalmi réteg számára. Az elsődleges célja ezeknek a kezdeményezéseknek az volt, hogy az egyének saját vállalkozást indítsanak és javítsanak életkörülményeiken. Így a fejlesztéspolitikában teret nyert az az elképzelés, hogy a szegénység problémáját elsősorban nem állami támogatásokkal, hanem a pénzügyi integrációval kell kezelni. Az államok arra törekedtek, hogy minél több ember kapcsolódjon be a piac működésébe: a 2008-as pénzügyi világválság után globális célkitűzéssé vált a monetáris szolgáltatásokhoz való hozzáférés. A folyamatba már nem csak nemzetközi szervezetek és államok, hanem a nagyvállalatok is részt vettek. Ennek köszönhetően terjedt el a filantrokapitalizmus gondolata is, amely szerint a társadalmi problémák a piacon is megoldhatók, miközben még profitot is termelnek. Az alacsonyabb rétegű társadalmi csoportokat piacként kezdték el kezelni a multinacionális vállalatok. Az olyan mobilpénz-rendszerek, mint az M-Pesa, ebben a környezetben egyszerre jelentették a felzárkóztatás eszközét, valamint profitorientált szolgáltatást.
A társadalmi és politikai hatások
A mobilpénz-rendszer elterjedése komplex társadalmi hatásokat eredményez, amelyek egyszerre járulnak hozzá az integráció előmozdításához, de magukba hordozzák egy újfajta függőségi viszony kialakulását. Említésre méltó, hogy az innovatív technológia a szegényebb rétegek felzárkóztatása mellett lényeges változásokat hozott a nők helyzetének alakulásában is. Egyes kutatások szerint a mobilpénz segítette a nőket abban, hogy saját vállalkozást indítsanak, valamint növelte a pénzügyi önállóságukat. Mindezek csökkentették a hagyományosan korlátozott társadalmi szerepüket, valamint pozitív hatást gyakorolt a politikai részvétel növekedésére. A mobilpénz a helyi hatalmi közvetítők szerepének korlátozásával – akik korábban az erőforrások elosztását koordinálták – képes volt mérsékelni a korrupciót, mert a juttatások közvetlenül jutottak el a lakossághoz. A civil mozgalmak is életképessé váltak, hiszen könnyebben szereztek pénzügyi forrásokat, kikerültek az állam szorítása alól. A politika válságok idején jellemző volt, hogy a hatalom korlátozta a bankrendszer működését, ezzel is befolyásolva a tüntetéseket vagy a jogi segítséghez való hozzáférést, azonban a mobilpénz ekkor alternatívaként zavartalanul működött tovább.
Az alapvető javak piacosítása
A felzárkóztatás mellett azonban nem lehet eltekinteni a ténytől, hogy az M-Pesa rendkívül jövedelmezővé vált a tulajdonosok számára. A vállalat minden tranzakció után fix díjat számol fel, amely hosszú távon jelentős bevételt termelt. Mivel a rendszer tulajdonjoga nagyrészben külföldi befektetők kezében összpontosul, ezért számos kritika szerint a megtermelt profit számottevő része végül kiáramlik az államból. Ez a jelenség egyes nézetek szerint a digitális gazdaság neokolonialista működéseként is értelmezhető.
Azonban érdemes megvizsgálni a korábban említett M-Pesa Alapítvány által létrehozott támogató programokat is. Ezek a projektek az alapvető javakat szolgáltatás formájában biztosítják a felhasználók számára, akik rendszeresen fizetnek kisebb összegeket az M-Pesa rendszerén keresztül. Amíg ezek a részletfizetések gondtalanul megérkeznek, addig a szolgáltatás működik, viszont más esetben a rendszer automatikusan leállítja a javakhoz való hozzáférést. Az Alapítvány keretében léteznek vízellátást, napenergiát, vagy az egészségügyhöz való hozzáférést biztosító programok, amelyek mind az alacsony jövedelmű réteg felzárkóztatását ígérik. Azonban a leírt modell biztos jövedelmet feltételez, így valójában könnyen kimaradhatnak a szolgáltatásból azok, akik nem rendelkeznek kiszámítható bevétellel. Emellett az alapvető javak ebben az esetben nem közszolgáltatásként, hanem fizetős termékként jelennek meg, ezáltal éppen a mindennapi élethez szükséges erőforrásokat kötik a piac logikájához. Így talán jogosan merül fel a kérdés, hogy az integráció célját szolgáló programok nem éppen a legsérülékenyebb társadalmi réteget hagyják-e figyelmen kívül?
Összegzés
A kritikai szemlélet szerint az üzemeltetők ezáltal a felelősséget az egyénekre hárítják, hiszen folyamatos fizetőképességet várnak a felzárkóztatni kívánt rétegtől, miközben a szegénységet kiváltó strukturális okokat figyelmen kívül hagyják. A valódi társadalmi újraelosztás nem valósul meg, a keletkező profitot nem ingyenes szolgáltatásokra fordítják. Azonban kétségtelen, hogy az innovációs megoldás valóban képes volt a társadalom jelentős részét integrálni a pénzügyi rendszerbe, ezzel alapjaiban véve átalakította a pénzmozgásokat. Ezáltal az M-Pesa megjelenése egyszerre értelmezhető a pénzügyi integráció sikertörténeteként, valamint az alapvető szükségletek piacosításaként.
Források:
Natile, S. (2020). Digital finance inclusion and the mobile money “social” enterprise: A socio-legal critique of M-Pesa in Kenya. Historical Social Research, 45(3), 74–94.
Ndung’u, N. S. (2021). A digital financial services revolution in Kenya: The M-Pesa case study. African Economic Research Consortium.
https://shorturl.fm/Y07ef
https://shorturl.fm/lFxBc