A jelenkor kihívásaira tekintve gyakran támadhat olyan érzésünk, hogy a világ gyorsabban változik, mint ahogyan mi alkalmazkodni tudunk hozzá. Emellett a jövő számtalan olyan kérdést tartogat, amelyekre jelenleg nem vagyunk képesek biztos választ adni. A modern társadalmakban tapasztalható válságérzetre, a háborúk okozta megpróbáltatásokra, az információs túlterheltségre és a folyamatos bizonytalanságra számos esetben egyetlen jelenség tud biztos kapaszkodót nyújtani: a nosztalgia. Miközben a jelen instabilnak bizonyul, a jövő pedig kiszámíthatatlanná válik, az idealizált múlthoz való visszanyúlás nemcsak az egyénben végbemenő érzelmi folyamat, hanem politikai jelenség is.
A nosztalgia és az ontológiai biztonság elmélete
A nosztalgia egy komplex, univerzális és intim érzelem, amelyben egyaránt megtalálhatók tudatos és tudattalan, kontrollálhatatlan elemek. Alapvetően egy védekező mechanizmus, amelyet jellemzően átmeneti, radikális változásokkal teli krízisidőszakokban hívunk életre. A negatívumoktól megtisztított múlt emlékezete képes biztonságot nyújtani az egyén számára.
Az embereknek alapvető szükséglete a biztonság iránti vágy, hogy a világot kiszámíthatónak lássák és a társadalmi helyzetüket stabilnak érezzék. Anthony Giddens társadalomelméletében ezt a jelenséget az ontológiai biztonság fogalma írja le. Az elmélet szerint az ennek biztosítására való törekvés a hétköznapi cselekvések legfőbb mozgatórugója. Giddens értelmezésében a megszokott rutinok nem a társadalom által erőltetett szabályok, hanem az egyén tudatalatti igénye a visszaigazolásra. A különböző szokásaink (munkahelyi feladatok elvégzése, köszönés a szomszédnak) olyan apró gyakorlatok, amelyek a mindennapokban jelzik számunkra, hogy hol is helyezkedünk el a világban.
Amennyiben mindez meggyengül, az egyén könnyen a múlt felé fordul. Ennek hátterében gyakran nem az emlékek állnak, hanem az a kiszámíthatóság, amelyet felidéznek. Így a nosztalgia egy bizonytalan, szorongással teli korszakban menedékként szolgálhat és a rendezettség szimbólumává válhat. Éppen ezért a múlt felidézése és az aranykorhoz való visszanyúlás a modern politikában is egyre nagyobb jelentőségre tesz szert. Számos politikai mozgalom vezetője – valamint alapvetően a radikális jobboldalhoz sorolt pártok nagy része – épít egy harmonikusabb (vagy annak vallott) korszak emlékére.
A hamisított emlékezet
A nosztalgia nem minden esetben jár azonos társadalmi következményekkel, számos esetben csupán az egyén életében zajló ártalmatlan jelenségről van szó. Éppen ezért, a nosztalgiaelmélet egyik meghatározó kutatója, Svetlana Boym kutatása során két alapvető formáját különböztette meg a folyamatnak: a reflektív és a restauratív nosztalgiát. A reflektív nosztalgia elsősorban az egyéni emlékezethez kapcsolódik, elfogadja az idő múlását és visszafordíthatatlanságát. Ebben az esetben a múlt felidézése nem a jelen átformálását szolgálja, csupán a személyes tapasztalatok értelmezése történik.
Mindezzel szemben a restauratív nosztalgia kollektív szinten működik, nem egyszerűen emlékezni kíván a múltra, hanem annak helyreállítására törekszik. A múlt ebben az esetben olyan elveszett aranykorként jelenik meg, amelyhez a társadalomnak vissza kell térnie. Ennek értelmében a történelem nem lezárt folyamat, hanem annak értékei és normái a jelen számára is kötelező érvényűek.
A politikai nosztalgia a restauratív formát hívja segítségül ahhoz, hogy megalapozzon egy visszatekintő ideológiát. Azonban ahhoz, hogy egy teljes közösség képes legyen vágyakozni egy múltbeli idealizált állapot után, szükséges meghatározni, hogy mit tekintenek közös múltnak. Ehhez nem egyéni, objektív emlékekre támaszkodnak az egyének, hanem egy átdolgozott, torzított és intézményesített narratívára. A történelem értelmezését különböző területek formálják, ilyen például az oktatás, a politikai diskurzus vagy a nemzeti ünnepek, amelyek meghatározzák a közösség számára a múlt jelentését és relevanciáját.
A kialakult kollektív értelmezések azonban nem minden esetben fedik a pontos történelmi valóságot. Számtalan politikai közösség épül kitalált hagyományokra, vagy rekonstruált valóságra. A szimbólumok, történetek és rituálék létrehozásának célja sok esetben a közös identitás megteremtése vagy felerősítése, amely legitimációs alapot biztosíthat bizonyos politikai törekvések számára.
A nosztalgia megjelenése a politikában
A nosztalgia politikai felhasználása különösen kiéleződik a jelenkorban, hiszen a globalizáció, klímaváltozás és a gazdasági nehézségek miatt a jövőre nehezebben tekintünk reménytelien. Mivel a jövőbe mutató klasszikus ideológiák (például a liberalizmus) sokszor kudarcot vallottak a válságkezelésben, ezért a társadalom szorongására a politikai szereplők válaszul gyakran az idealizált múlt képeit jelenítik meg. Azt sugallják, hogy a kihívások megoldása egy korábbi állapothoz vagy értékekhez való visszatérésben rejlik. Ilyen módon a restauratív nosztalgia a politika eszközévé válik.
A nosztalgia politikai kommunikációban való megjelenésének talán az egyik legszemléletesebb példája Donald Trump “Make America Great Again” (Tegyük újra naggyá Amerikát) szlogenje kapcsán ragadható meg. Ebben az esetben Trump egy olyan korábbi korszakot idéz fel, amelyben az Egyesült Államok politikai és gazdasági ereje vitathatatlan volt. Bár konkrétan nem határozza meg, hogy pontosan melyik időszakra tekint vissza, sikeresen egyesítette a jobboldali szavazókat, hiszen mindenki a saját elképzelése szerint értelmezhette az aranykor fogalmát.
Mindemellett számos európai szélsőjobboldali párt esetében is megfigyelhető, hogy egy homogénebb és biztonságosabb nemzeti egység emlékéhez nyúlnak vissza. A spanyolországi Vox rendszeresen alkalmazza a hazafiasság retorikáját, amellyel egyszerre lép fel a multikulturalizmus, a bevándorlás és a woke kultúra ellen. Hasonlóan a múltbeli értékekre alapoz a francia Nemzeti Tömörülés és a német AfD is.
Érdemes azonban megvizsgálni az olasz Lega Nord (Északi Liga) párt tevékenységét is. A párt az 1990-es évektől kezdődően egy olyan kulturális identitást épített fel, amely történelmileg soha nem létezett egységes közösségként. A Lega Nord Umberto Bossi vezetésével megalkotta a Padania kifejezést Olaszország északi és középső régióinak összefogására. A cél egy olyan regionális identitás kialakítása volt, amelynek segítségével nagyobb autonómiát követeltek a többi olasz régiótól, ugyanis a párt szerint az ország déli része hátráltatta az iparosodott, fejlett északot. Az új politikai határ igazolására a római korszak előtti kelta gyökerekhez nyúltak vissza. Mindennek következtében a helyzet 1996-ban odáig fajult, hogy Bossi Padaniát független köztársasággá nyilvánította. Az egyoldalú kinyilatkoztatásnak valójában nem volt érdemi következménye, azonban az eset jól példázza, hogy miként képes a párt rekonstruálni a történelmet és politikai legitimációs eszközzé alakítani.
Összegzés
A nosztalgia a modern társadalmakban túlmutat az egyéni emlékezethez kapcsolódó érzelmi jelenségen. A jelen bizonytalansága, a gyors változások és a jövő kiszámíthatatlansága olyan környezetet teremt, amelyben az egyének folyamatosan keresik a stabilitást. Giddens elmélete rámutat arra, hogy egy kihívásokkal teli korszakban a múlt felé fordulás nem feltétlen az emlékekről, hanem a rendezettségről szól.
A politikai szereplők a stabilitásra és rituálékra való igényt felismerve használják a restauratív nosztalgiát a mozgósítás eszközeként. Ennek folyamán a múlt egy referenciává válik, amelyre a politikusok előszeretettel hivatkoznak. A kollektív emlékezet formálása, a meg nem határozott aranykorhoz való visszatérés és az idealizált történelmi narratívák ésszerű magyarázatot kínálnak a problémákra. A bemutatott folyamatok alapján látható, hogy a nosztalgia politikai jelentősége nem a múltban rejlik, hanem a jelen bizonytalanságaira ad választ, valamint értelmezhető jövőképet kínál a társadalom számára.
Források
Elçi E. Politics of Nostalgia and Populism: Evidence from Turkey. British Journal of Political Science. 2022;52(2):697-714. doi:10.1017/S0007123420000666
Elgenius, G. and Rydgren, J. (2022), Nationalism and the Politics of Nostalgia1. Sociol Forum, 37: 1230-1243.
Zannoni, F. (2023). Restorative nostalgia, identity closures, conflicts and divisions. Educazione Interculturale, 21(1), 37–45. https://doi.org/10.6092/issn.2420-8175/16972