„A rabszolgák nem harcolnak” -az AfD-s Alice Weidel nyilatkozott az The American Conservative-nak

Szerző: | jan 12, 2025 | Amerika, Blog, Elemzés

Ms. Weidel, köszönöm, hogy beleegyezett, hogy beszéljen az Amerikai Konzervatívnak. Egy nemrégiben készült Bloomberg-interjúban említette, hogy ön libertáriánus álláspontot képvisel az adózással és az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Németországban mégis szélsőjobboldalinak tartják a bevándorlással és az EU-val kapcsolatos álláspontja miatt. Tisztázzuk a nyilvánosság számára, hogy Ön az EU-n belül maradást vagy az EU-ból való kilépést támogatja, mivel az egyre inkább megreformálhatatlan?

Meg kell köszönnöm a lehetőséget, hogy beszélhetek önnel ezekről a dolgokról. Hogy egyértelmű legyen: sem én, sem a pártom nem vagyunk szélsőjobboldaliak. Tudnia kell, hogy Németországban ez a vád a baloldal csatakiáltása, amely uralja a közbeszédet. A baloldal nem is tartja szükségesnek, hogy bizonyítékokkal támassza alá ezt a vádat. Mindegy, hogy mi, az ő szemükben minden, ami nem akar olyan lenni, mint ők, az „jobboldali szélsőséges”.

Ami az EU-ból való kilépésre vonatkozó kérdésedet illeti: Ez tényleg egyszerű számítás. Németországnak nincs szüksége az EU-ra a túléléshez, viszont ennek az ellenkezője nagyon is igaz. Ennek ellenére az EU úgy viselkedik, mintha pont az ellenkezője lenne. Úgy tesznek, mintha nekünk, németeknek félre kellene tennünk a létfontosságú érdekeinket, hogy ne veszélyeztessük az „európai projektet”. Ez groteszk torzítás. Az EU vagy megtanulja figyelembe venni nemzeti érdekeinket, vagy eltűnik.

A döntés tehát teljes mértékben az EU-n múlik, hogy Németország hogyan viselkedik. Egy dolog azonban biztos: Az EU-nak alaposan el kell hagynia azt a múltbéli hitvallást, hogy egy erős Németország gyenge Európát jelent, és ezért a németeknek nem szabad nemzeti érdekeik tudatosítását fejleszteniük. Ez ugyanis történelmi képtelenség. Mi vagyunk és maradunk Európa szíve örökre. Azon a napon, amikor ez a szív abbahagyja a dobogást, Európa meghal.

Az önök társelnöke, Tino Chrupalla nemrégiben azt mondta, hogy Németországot arra kényszerítik, hogy Amerika akaratát teljesítse, és hogy a NATO nem egy Európa érdekeit szolgáló szövetség. A valóságban azonban azt láttuk, hogy egyrészt az amerikaiak többsége nem hajlandó tovább bevonni az Egyesült Államokat, vagy finanszírozni az ukrajnai háborút, másrészt az európaiak többsége, a Baltikumtól Lengyelországon át Nagy-Britanniáig és Franciaországig, valamint az EU szuperstruktúrája több támogatást akar Ukrajnának. Hogyan kezeli ezt az ellentmondást?

A dolgok egy kicsit bonyolultak, ezért kérem, bocsássa meg, ha egy kicsit elkalandozom. Az Egyesült Államok kétségtelenül egyedülálló globális szuperhatalom, amely hatalmas befolyását világszerte elterjesztette. Ezt szoktuk birodalomnak nevezni. Ez azonban egy furcsa birodalom: egy olyan birodalom, amely hétfőtől szerdáig uralja a világot, de csütörtöktől vasárnapig nem akarja ezt újra megtenni. Ez az expanzionisták és az izolacionisták örök harca, amely valószínűleg az USA függetlensége óta dúl.

Ez kicsit megnehezíti a többi nemzet, különösen nekünk, németeknek. Egyrészt az amerikai vezetés panaszkodik például Németország energiapolitikájára, amely – geopolitikai szempontból ez magától értetődő – Oroszországgal akar megegyezni. Milyen vad haragot váltott ki az Északi Áramlat megépítése az amerikai oldalon? Hogy merészeljük. Még mindig mindannyiunk fejében élnek azok a képek, amikor Joe Biden elnök nyilvánosan, kimondhatatlan módon megalázta Olaf Scholz kancellárt az Északi Áramlat miatt.

Nos, akkor az Északi Áramlatot egy háborús cselekmény keretében szüntették meg. A jelenlegi német szövetségi kormány félelme, hogy semmilyen körülmények között nem mutathat ujjal a támadóra, mindent elmond. Ezt akarja az USA? Németországot gyarmatként? Egy olyan gyarmatot, amelynek nincs joga dönteni a saját energiapolitikájáról? Egy nemzetet, amelynek nincs joga a saját útját követni, bárhová is vezessen az? Az USA mindezt a történelem ragyogó győzteseként teheti meg. De akkor nekik is akarniuk kell, nekik is ki kell mondaniuk, hogy alkalmazkodni tudjunk hozzá.

Mert mi németek egy legyőzött nép vagyunk. „Minden, ami elvesztette függetlenségét, egyúttal elvesztette azt a képességét is, hogy beavatkozzon az idő folyásába, és szabadon határozza meg annak tartalmát” – írja Johann Gottlieb Fichte német filozófus. Az ilyen embereknek „mostantól kezdve nincs többé saját idejük, hanem idegen nemzetek és birodalmak eseményei és időszakai szerint számolják az éveiket”. Mi, németek már régóta ebben a helyzetben élünk, egyértelműen az USA javára, de mi, egyének is profitáltunk belőle, ezt nem tagadom.

A rabszolgaságnak is vannak előnyei. A szolga legnemesebb joga, hogy ne vegyen részt gazdája harcaiban, hanem élvezze a békét. De az amerikai vezetésnek ez sem tetszik. Az elmúlt 30 év sok háborúja, Európában, a Közel-Keleten, az USA kérésére mindegyikben részt kellett vennünk, de miért is kellett volna? Nekünk már nem kell háborúkat vívnunk, már elbúcsúztunk a történelemtől. Ennek köszönhetően a felismerhetetlenségig elcsúfítottuk a hadseregünket.

De most, amikor már eljutottunk a teljes semmisségig, politikai vezetőink felfedezték a háború iránti lelkesedést. A háborúskodás olyan államilag elrendelt őrületté vált, amilyenre az utolsó világháború vége óta nem volt példa. Az ellenzéket vezető CDU jelenleg a kormánypártokat múlja felül abban, hogy ki tudja a leghangosabb, legvulgárisabb háborús kiáltást leadni. Mindezt a teljes katonai inkompetencia ellenére. Amit itt látunk, az tényleg és valóban impotens emberek vad szexuális fantáziája. A lehető leggyorsabban véget vetünk ennek a groteszk színjátéknak.

Erről egyeztetni fogunk az Egyesült Államokkal. De ehhez az USA-nak tudnia kell, hogy milyen világban akar élni. Mert ha birodalomnak kell lennie, akkor maguknak kell harcolniuk érte, feláldozni a vérüket és a javaikat. Ne várjátok el, hogy a nem szabadok átvegyék helyettetek ezt a harcot. Ez lehetetlen. Nem lesz ilyen. Egy rabszolga, aki harcol, óhatatlanul szabadságot fog követelni jutalmul. De a szabadság azt is jelenti, hogy az emberek a saját útjukat járják, és a saját boldogságukat keresik. Ha ezt nem teszik, akkor rabszolgák. És a rabszolgák nem harcolnak. Ne vádold őket ezzel.

Ezért amikor Donald Trump elnök azt követeli, hogy Németországnak a jövőben felelősséget kell vállalnia saját biztonságáért, akkor tisztában kell lennie a teljes következményekkel is. Hogy kedvesen meghallgatjuk az Északi Áramlat és az energiaellátásunkkal kapcsolatos aggályait, de hogy mi meghozzuk a saját döntéseinket, és neki el kell fogadnia azokat, akár tetszik neki, akár nem. Mi, németek elvesztettük a szabadság szellemét; más nemzetek harcoltak érte és megőrizték, mint például az Ön által említett balti államok.

Biztosítsuk ezeket a balti államokat a teljes támogatásukról. De mondjuk meg nekik, hogy le kell mondaniuk az energiaellátásuk feletti ellenőrzésről; erről majd az amerikai vállalatok döntenek a jövőben. Mondjuk meg nekik, hogy le kell mondaniuk a határaikról; aki belép az országukba és letelepedik, azt a jövőben az EU fogja szabályozni. Nagyon biztosak lehetünk benne, hogy ilyen feltételek mellett ezek a szabadságszerető népek azonnal abbahagynák a támogatásra való felszólítást. Az ön által azonosítani vélt ellentmondásnak sok köze van az USA ellentmondásos önképéhez.

Elon Musk önök mögé állt, akárcsak Nigel Farage Nagy-Britanniában. Egy egész Európára kiterjedő tech-jobboldal kialakulását látjuk? Ha igen, milyen kihívások állnak előttünk?

Rendkívül hálásak vagyunk ezért a támogatásért. Nem nevezném ezt egy „egész Európára kiterjedő tech-jobboldal” kialakulásának. A valóságban a politikai baloldal évtizedek óta hatalmas véleménymonopóliumot épített ki. Ez itt Németországban még inkább így van, mint az Egyesült Államokban, elsősorban azért, mert itt sokkal több állami irányítású intézmény van, amelyeket baloldaliak uralnak. Van például egy közszolgálati műsorszolgáltatónk, amelyet évente nyolcmilliárd euróból finanszíroznak. Ez egyedülálló a világon. Ezért kellene „tech-baloldalról” beszélnünk. De ez a monopólium omladozik.

Manapság bárki kis erőfeszítéssel saját műsorokat készíthet, és azokat egy potenciális milliós közönség számára elérhetővé teheti. Ha ehhez hozzáveszünk egy olyan vállalkozói zsenit, mint Elon Musk a szólásszabadság iránti égő szeretetével, akkor Góliát nyolcmilliárd eurót tartalmazó pénztárcája már nem tudja úgy alakítani a közvéleményt, ahogyan azt a baloldaliak szeretnék. Ennek kevesebb köze van bármilyen „tech-jobboldalhoz”, mint az egyszerű szólásszabadsághoz. A baloldaliaknak ritkán vannak érveik, csak sértegetik az ellenfeleiket. Eddig ez elég volt. De Donald Trump elnök inspiráló győzelme megmutatta, hogy a monopólium megtörik.

Ez az oka az uniós elit felháborodott dühének Musk ellen. Félnek tőlünk, félnek a szabadságtól. Mindenekelőtt a szólásszabadságtól félnek.

Az olaszországi Giorgia Melonitól a franciaországi Le Pensig láthattuk, hogy a platformok mérséklése a kormányzati hatalom megszerzéséhez vezet. Ha Németországban bármilyen koalíciót kell kötnie, bármilyen valószínűtlen is, a pártja mely álláspontjairól hajlandó kompromisszumot kötni, és melyek a vörös vonalak?

Nem kell kompromisszumot kötnünk. Az egyetlen német párt, amelyik még mindig előttünk van a felmérésekben, az a CDU. Miért van ez így? Mert a CDU egyszerűen lemásolja a pártprogramunkat, mint saját követeléseit a választási kampányban. Ez tényleg hihetetlen, de valójában az egyes megfogalmazásokig igaz. Persze ebből semmit nem akarnak megvalósítani. Ez csak hazugság. A CDU kizárta a koalíciót velünk, így csak a baloldal marad.

Lehet, hogy a CDU megint elárulja a választóit, mint már sokszor tette. De szerintem ez lesz az utolsó árulásuk. Mert most már van Alternatíva Németországért, akár megkapjuk a többséget, akár nem. Lehet, hogy a CDU az utolsó esélyét fogja megragadni azzal, hogy koalícióra lép velünk. Akkor mi egyszerűen megvalósítjuk azt, amit maga a CDU követelt a választási kampányban. Akárhogyan is, mi fogjuk érvényesíteni az akaratunkat.

A német újrafegyverkezésről és a NATO-reformokról is folynak viták. Meg tudná fogalmazni az amerikai közönség számára világosan az Ön és pártja álláspontját ezekkel kapcsolatban?

A reformok szükségessége óriási. Tudniuk kell, hogy valószínűleg nekünk vannak a legkevésbé hatékony fegyveres erőink a világon. Szinte mindegy, hogy melyik ország támadna meg minket, szinte mindenkitől vereséget szenvednénk. Amikor Ukrajna az orosz inváziót követően fegyvereket kért Németországtól, mi kezdetben csak sisakokat adtunk nekik. Az ukrán hatóságok azt hitték, hogy meg akarjuk őket sértegetni. De valójában semmi mást nem tudtunk adni. Amit azóta Ukrajnának szállítottunk, azok a még működőképes fegyverrendszerek voltak a raktárainkból. Most azonban már nem tudunk többet. Már majdnem minden elfogyott.

Meglepő módon már most is több mint 50 milliárd eurót költünk évente a védelmi költségvetésre. Ez legalább kétharmada az orosz védelmi költségvetésnek. Ez a helyzet valóban szürreális. Már nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyi pénzt költsünk ilyen kevés pénzre. Igen, egy AfD-vezette kormány jelentősen növelni fogja a védelmi költségvetést, de a pénzt is bölcsebben fogjuk felhasználni. Ez a teljes eredménytelenség az igazi probléma. Így nem a német fegyveres erők az egyetlen problémás gyermekünk. Ugyanez a helyzet például az oktatási rendszerben is. Az élet minden területén fuldoklunk a bénító, pénzt emésztő bürokrácia miatt.

A NATO jelenleg is azon van, hogy újradefiniálja önmagát. Izgatottan várjuk, hogy az új amerikai elnök milyen irányt fog kijelölni. Mi magunk nem sokat tudunk erről mondani, ez a következő években fog kibontakozni. Egy dolog azonban már most biztos: Az előző NATO-ban nagyon erős volt a munkamegosztás. Különböző nemzetek különböző feladatokat vállaltak, nekünk, németeknek biztosítva volt a helyünk a színpadon. Mint mondtam, ez addig működött jól, amíg az USA hajlandó volt fenntartani a vezető szerepét Európában. Ha az USA most például inkább a Csendes-óceánra koncentrál, akkor ennek meg kell változnia.

Akkor a személyes felelősség lesz a napirend. Erre azonban a fegyveres erőink nincsenek felkészülve. Teljesen egészségtelen túlsúlyt adtunk a logisztikának a harcoló erőkkel szemben. Ennek eredményeként képtelenek vagyunk nagyobb katonai műveleteket önállóan végrehajtani. A német politikusok ezt szeretik a külföldnek pacifizmusként eladni. De az én szememben a pacifista az, aki tudna háborúzni, de nem teszi, és ehelyett kétségbeesetten keresi a békét, mert szereti azt. Másrészt, aki azért reméli a békét, mert nem tudja megvédeni magát, az nem pacifista. Ő csak egy hóember, aki a lehető leghosszabb télben reménykedik.

Sumantra Maitra interjúja

Forrás: The American Conservative