Az Európai Unió pénzügyi rendszere egy olyan kihívással néz szembe, amelyet a szabályozók eddig jobbára figyelmen kívül hagytak. Miközben ugyanis Brüsszel szigorú kereteket épített a stablecoinok köré, az Egyesült Államok tudatosan a dollárban denominált digitális pénzeket tolja előre globális terjeszkedési eszközként. Ez a divergencia nemcsak versenyhátrányba hozza az európai szereplőket, hanem a monetáris szuverenitást is veszélyeztetheti egy olyan korszakban, amikor a tokenizált pénzügyek infrastruktúrája éppen most szilárdul meg.

Az intézet és a szerzők

Az általunk vizsgált A new strategy to contain stablecoin risks in the European Union című tanulmányt a Bruegel brüsszeli székhelyű think tank adta ki 2026 májusában, kifejezetten az EU pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek nicosia-i informális találkozójára. A Bruegel az európai gazdaságpolitikai vita egyik legbefolyásosabb műhelye, amelynek elemzései rendszeresen formálják az uniós és tagállami döntéshozatalt. A szerzők közül Lucrezia Reichlin a London Business School professzora és a Bruegel munkatársa, aki makrogazdasági és monetáris politikai kérdésekben elismert szakértő. Bo Sangers a Bruegel kutatási asszisztense. Jeromin Zettelmeyer a Bruegel igazgatója, korábbi IMF és EU-s tanácsadó, a nemzetközi pénzügyi rendszer egyik legjobb ismerője. A három szerző kombinált szakértelme egyszerre ragadja meg a technológiai, prudenciális és geopolitikai dimenziókat.

A stablecoin-piac jelenlegi állapota

A stablecoinok piaca, vagyis az olyan kriptovalutáké, amelynek az árfolyamát valamilyen stabil mögötteszközhöz, például az amerikai dollárhoz vagy aranyhoz kötik, így kiküszöbölvén a hagyományos kriptovalutákra jellemző vad áringadozásokat, az elmúlt öt évben robbanásszerűen nőtt. A két legnagyobb kibocsátó, a Tether USDT-je és a Circle USDC-je 2024 és 2025 között együttesen 126 százalékkal bővült, és mára közel 300 milliárd dolláros kibocsátási volumennél jár. A piac szinte kizárólag dolláralapú: a legjelentősebb euróban denominált stablecoin, a Circle EURC, csupán a huszadik helyen szerepel, és az eurós stablecoinok az összkínálat mindössze 0,3 százalékát teszik ki. Ez különösen szembetűnő annak fényében, hogy az európai tranzakciók a globális stablecoin-forgalom 38 százalékát adják, vagyis az európai felhasználók zömmel dollárban bonyolítják le digitális ügyleteiket. A stablecoinok ugyanakkor egyre inkább betörnek a hétköznapi pénzforgalomba is. A kiskereskedelmi méretű tranzakciók 2019 és 2025 között 0,5 milliárd dollárról 69 milliárd dollárra nőttek, a Visa-kártyákhoz kötött stablecoin-kiadások pedig egyetlen év alatt 673 százalékkal bővültek. A tokenizált pénzügyek tehát nem sci-fi, hanem működő valóság, amelynek szabályozási kerete most formálódik.

EU vs USA

Az EU 2023-ban elfogadott MiCA rendelete elvileg átfogó védelmet nyújt, ugyanis előírja az egy az egyhez tartalékolást, a névértéken való visszaválthatóságot, tőkemegfelelési szabályokat vezet be és betiltja a kamaton alapuló juttatást. Emellett a stablecoin-kibocsátóknak tartalékaik 30, ú.n. szignifikáns kibocsátók esetén 60 százalékát kereskedelmi banki betétként kell tartaniuk. Ez az előírás tudatosan bankbarát. Célja a kétszintű monetáris rendszer védelme, amelynek középpontjában az EKB és a kereskedelmi bankok állnak. Az USA 2025-ös GENIUS Act-je ezzel szemben kifejezetten ösztönzi a dollárban denominált stablecoinok terjedését. Scott Bessent, az USA pénzügyminiszter egyértelműen fogalmazott mikor azt mondta, hogy a stablecoinokat az Egyesült Államok a dollár globális tartalékvaluta-szerepének megőrzésére kívánja felhasználni. A két keretrendszer tehát nem pusztán technikai részletekben tér el, hanem alapvetően különböző geopolitikai stratégiát tükröz.

Az infrastrukturális dollárizáció veszélye

A tanulmány legfontosabb és legeredetibb megállapítása az úgynevezett infrastrukturális dollárizáció fogalmának bevezetése. Ez nem a klasszikus értelemben vett valutahelyettesítést jelenti, nem arról van szó, hogy az európaiak fogyasztói döntéseikben mellőznék az eurót. A veszély sokkal mélyebb és nehezebben visszafordítható, mert ha a dollárban denominált stablecoinok válnak az értékpapír-elszámolás, a fedezeti ügyletek és a cross-platform likviditás alapeszközévé a tokenizált tőkepiacokon, akkor az európai pénzügyi infrastruktúra az eurozóna határain kívül, amerikai szabályozás alatt álló instrumentumokra épül. Ez a folyamat az euró jogi státuszát nem érinti, de operatív központosítását fokozatosan csökkenti a digitális pénzpiaci infrastruktúrában. Ha egy nagy amerikai stablecoin-kibocsátónál zavar keletkezik, a hatás nem csupán árfolyamcsatornán, hanem az elszámolási és fedezeti csatornákon keresztül is megjelenne az európai piacokon. Az amerikai fiskális kockázatok ezáltal közvetlen transzmissziós mechanizmust nyernének az európai pénzügyi rendszerbe.

A szerzők javaslatainak keresztmetszete a befogadás stratégiája

Reichlin, Sangers és Zettelmeyer szerint a megoldás nem a szabályozási verseny lefelé, hanem az európai stablecoinok versenyképesebbé tétele a prudenciális keretek megtartása mellett. A szerzők négy kulcsintézkedést javasolnak. Elsőként az EKB Appia-projektjének felgyorsítását sürgetik, amely a DLT-platformok és az EKB fizetési infrastruktúrájának összekapcsolhatóságát célozza. Ha a központi banki pénz közvetlenül elérhető a tokenizált piacokon, a magán-stablecoinok nem válhatnak kényszerű alapeszközzé. Másodszor el kell törölni azt a MiCA-előírást, amely a tartalékok 30-60 százalékának kereskedelmi banki betétként való tartását írja elő: ezt a megszorítást prudenciális érvek nem indokolják, viszont az európai kibocsátókat versenyhátrányba hozza az amerikai versenytársakkal szemben. Harmadszor engedélyezni kellene a közvetlen kamatjuttatást a stablecoin-tulajdonosok számára, azzal a feltétellel, hogy a ráta maradjon az EKB tartalék- és a kereskedelmi banki betéti kamatok alatt. Negyedszer hozzáférést kell biztosítani az EU-szabályozta stablecoin-kibocsátóknak az EKB mérlegéhez, beleértve a végső hitelezői funkcióhoz való hozzáférést is. A szerzők részletesen foglalkoznak a pénzügyi dezintermediáció, vagyis a bankokon kívüli ügyletek lebonyolításának kockázatával is, amelyet a javaslatok leggyakrabban felhozott ellenérveként szoktak felsorakoztatni. Az eurozóna bankjainak 2026 első negyedévében még mindig körülbelül 2300 milliárd euró felesleges likviditásuk volt, így a hitelezési kapacitás szűkülésének kockázata minimális. Emellett ha a stablecoin-kibocsátók nem tarthatnak tartalékot a jegybanknál, a kibocsátás nem csökkenti a kereskedelmi banki betétállományt, csupán annak összetételét módosítja. Ahol mégis bekövetkezhet jegybanki forrásbővülés, azt a központi bank visszaforgathatja hitelteremtő intézményekhez.

Összegzés

A tanulmány legfontosabb üzenete az, hogy az EU jelenlegi szabályozási logikája, ha változatlan marad, önbeteljesítő kudarcot okozhat, mivel a restriktív környezet nem szünteti meg a stablecoin iránti keresletet, csupán a szabályozási perimeteren kívülre tolja azt. Az európai pénzügyi infrastruktúra ekkor olyan instrumentumokra épülhet, amelyek felett az EU-nak nincs ráhatása. A szerzők szerint a politikai célnak a befogadásra és a horgonyzásra kell irányulnia: szabályozott, eurós stablecoinokat kell piacra engedni és az EKB-infrastruktúrához kötni, mielőtt a tokenizált pénzügyek globális normái megkövesednek. Ebben a versenyben az időtényező döntő. A hálózati hatások erőteljesek, és a ma kialakult egyensúlyokat holnap már rendkívül nehéz megváltoztatni.

Forrás

• Reichlin, L., Sangers, B. és Zettelmeyer, J. (2026): A new strategy to contain stablecoin risks in the European Union. Policy Brief 09/2026, Bruegel, Brüsszel. https://www.bruegel.org/sites/default/files/2026-05/PB%2009%202026_1.pdf