Bevezetés

Európa legkevésbé látogatott, leginkább mezőgazdaságra épülő, legszegényebb országa: Moldova. A Fekete-tenger partjához közel fekvő, ennek ellenére tengerpart nélküli, kevesek által ismert állam, Ukrajna és Románia közé szorítva, birodalmak és civilizációk kereszteződésében. Ami pedig első hallásra talán még inkább meghökkentő, az az, hogy Moldova egy része nem is tartozik az országhoz – legalábbis az ott élők szerint. A Dnyeszter Menti Köztársaság, rövidebb és mindennap használt elnevezéssel Transznisztria, egy szakadár állam. Mint azt neve is mutatja, a Dnyeszter folyón túl keletre található keskeny földsávon terül el, nyugaton pedig Ukrajna határolja. Transznisztria a Szovjetunió felbomlása után szakadt el Moldovától, a konfliktus pedig a mai napig megoldatlan maradt, tartós rendezésére, az álláspontok teljes szembenállása miatt, nincs is sok remény. Transznisztriát csak két, hasonló helyzetben lévő, szintén szakadár állam, a Grúziától elválni kívánó Abházia és Dél-Oszétia ismeri el. Az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) minden tagja. beleértve Oroszországot is, mely utóbbinak fontos szerepe van a terület de facto függetlenségének megmaradásában, egyetért abban, hogy Transznisztria teljes területe Moldovához tartozik.

Azonban Transznisztria, ha az ember belép, és figyelmen kívül hagyja a nemzetközi jog szabályait, egy valós, teljes értékű államnak tűnhet. Az „országban” nem moldáv lejt, hanem transznisztriai rubelt használnak. Hivatalos nyelvből nem egy, hanem három van: az orosz, az ukrán, valamint a moldáv, ennek megfelelően nem a latin, hanem a cirill írás van használatban – míg Moldovában a moldáv nyelv 1989 óta a latin abc-vel használatos, ami a konfliktus kirobbanásának egyik fő okának tekinthető. A három hivatalos nyelv a három legfőbb etnikai csoportot tükrözi, amelyek közül a legnagyobb a moldáv, ami csak abban az esetben kerül kisebbségbe, hogyha az oroszokra és ukránokra nem mint orosz és ukrán, hanem mint szláv etnikumra tekintünk. Abból, hogy Transznisztriában a moldávok többségben vannak, kikövetkeztethető, hogy a konfliktusban nem csak az etnikai feszültségek, hanem az ideológia is fontos szerepet játszik. Mi sem mutatja ezt jobban, mint Transznisztria zászlaja, ami jelentősen eltér Moldováétól: a zöld-piros csíkos lobogón feltűnik a sarló és a kalapács, a kommunizmus szimbólumai. De hogyan történt mindez, és miért nem sikerült 30 év alatt megoldani a konfliktust? Milyen mértékben játszottak az etnikai ellentétek szerepet ebben az elsősorban ideológiai szembenállásban? 

Transznisztria története 

Katalónia, Skócia, Bajorország, Texas – sok terület lakóinak megfordult már a fejében, hogy különböző okok miatt megpróbáljanak elszakadni egy nagyobb országtól, amihez tartoznak. Közös a felsorolt négy példában, hogy bár (még) egyik sem tudott sikeresen elválni, mégis széles körben ismertek ezeket a elszakadásra törő mozgalmak. Ezzel szemben Transznisztria több, mint három évtizede de facto államot alkot, mégsem került be a köztudatba. Ennek egyik oka az, hogy a terület nagyon kicsi. Mind a lakossága, mind területe nagyjából megegyezik Győr-Moson-Sopron megyéével: 4.100 km²-en él 470.000 ember, a lakosság azonban elöregedő, és egyre fogy. Ezzel szemben az említett elszakadni kívánó területek akár több százszor nagyobbak ennél, lélekszámuk gyakran tízmilliókban mérhető, és nem mellesleg gazdaságilag is jelentősek. Nem meglepő tehát, hogy ismertebbek, mint egy keskeny földsáv Kelet-Moldovában, aminek egyébként sikerült az, amire sok más hasonló helyzetben lévő, nagyobb terület képtelen. 

A történelem segíthet megérteni, hogy honnan ered egyáltalán az elszakadás vágya Transznisztriában. Transznisztria Besszarábiához közel fekszik, ami egy országokon átívelő tájegység, jórésze Moldovában, kisebb része Ukrajnában található. Besszarábia két nagy folyó, a Prut és a Dnyeszter, illetve Duna-delta között terül el. Transznisztria tehát nem része, hiszen a Dnyeszteren túl található, azonban amikor 1812-ben a térség orosz fennhatóság alá került, Transznisztriát is Besszarábiához csatolták. Ez az 1812-es, Orosz-Török Háborút lezáró Bukaresti Szerződés eredménye, Transznisztriában azonban már húsz évvel korábban, 1792-ben jelen voltak az oroszok. Besszarábia 1828-ig autonómiát élvezett, és többek között német, ukrán és orosz telepesek érkeztek ide. 1828 után a privilégiumok megszűntek, intenzív oroszosítás kezdődött, amely azonban a nemességet leszámítva nagyrészt sikertelen volt. Az 1850-es években már csak az orosz volt elfogadott, mint hivatalos nyelv, 1867-ben pedig betiltották a román nyelven történő oktatást. 1900-ra Besszarábiának mindössze fele volt etnikailag moldáv lakos.

Annak, hogy Transznisztria korábban került orosz uralom alá, valamint hogy földrajzilag is valamelyest különáll a Moldova egészén elterülő Besszarábiától, később fontos következményei lesznek. Az első világháború után Romániához csatolt területek keleti határa a Dnyeszter folyó volt, ami pontosan a mai moldáv-transznisztriai határ (ugyan a nemzetközi jog szerint ilyen nem létezik). A térség tehát korábban is volt már elcsatolva Moldova többi részétől, igaz ekkor még nem mint “önálló állam”.

Transznisztria, mint autonóm területi egység először 1924-ben jött létre, Moldovai Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság néven az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságon belül, ami pedig a Szovjetunió része volt. Ez az autonóm terület a mai Moldova területét Transznisztrián kívül egyáltalán nem fedte le, Moldova ekkor még Romániához tartozott. Később, 1940-ben Besszarábia szovjet fennhatóság alá került. Ekkor történt egy területi átrendezés: a Moldovai Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság, azaz Transznisztria területe, az Ukrántól a Moldovai Szovjet Szocialista Köztársaság része lett – így került tehát Transznisztria Moldovához, a Szovjetunión belül. Románia a második világháború alatt egy időre visszaszerezte Moldovát, és ezzel együtt megkapta Transznisztriát is, ez azonban alig néhány évig tartott, a háború után visszaállt a fent leírt szovjet rend. Az 1941 és 1944 között román fennhatóság alatt eltöltött néhány év nem volt elég ahhoz, hogy megerősödjön a román nemzeti öntudat Transznisztriában – erre az időszakra inkább megszállásként tekintenek a transznisztriaiak.

Már a huszadik század közepén voltak konfliktusok a területen. A moldáv nép, aminek az államához ekkor már Transznisztria hozzátartozott, fontosnak tartotta a latin abc visszavezetését a cirill helyett, ugyanis ez alkalmasabb volt a moldávok által beszélt neolatin román nyelv írásához. Transznisztriában ugyanakkor már ekkor is jelentős volt a szláv lakosság, akik természetesen ellenezték ezeket a törekvéseket, az arányuk 1950-es évek körül pedig tovább nőtt, a Szovjetunió ugyanis hozzávetőlegesen félmillió moldáv lakost deportált Transznisztriából (nagyrészt Szibériába), és egyébként Moldovából is, a helyükre pedig szlávok, főként oroszok és ukránok érkeztek. A szovjetek más helyeken is alkalmazták a deportálást a kisebbségi alapú függetlenségi mozgalmak visszaszorítására. Az etnikai ellentétek a Szovjetunió alatt elnyomva maradtak, amikor azonban az 1980-as évek végén a nagyhatalom elkezdett gyengülni, majd széthullt, a viszályok is a felszínre kerültek. 

Transznisztria függetlensége

A transznisztriai ellentéteket a Szovjetunió diktatúrája ugyan elnyomta, a konfliktus azonban még a nagyhatalom létezésekor elkezdett kibontakozni. A Szovjetunió moldovai gazdaságpolitikája elősegítette a szakadást: az államot tulajdonképpen különválasztva fejlesztették. Míg a Dnyesztertől nyugatra, azaz a mai Moldova nagyobbik részén inkább a mezőgazdaságot, addig Transznisztriában az ipart fejlesztették. Ennek mind a mai napig tapasztalhatók a következményei, ugyanis, bár mindkettő kifejezetten szegény, Transznisztria nehézipara jóval fejlettebb Moldováénál.

A konfliktus felerősödésekor, 1989-ben Transznisztriában 3 nagy etnikai csoport volt jelen. Az arányok a mai napig hasonlók: 39%-ban moldáv, 28%-ban orosz és 25%-ban ukrán a lakosság, a kisebb etnikai csoportok 8%-ra tehetők. A transznisztriai zsidóság, amely 1936-ban még a népesség 8%-át tette ki, a második világháború alatt tragikus módon szinte teljesen megszűnt létezni. Ez alapján megállapítható, hogy az etnikai konfliktuson kívül más tényezőknek is jelen kellett lennie, ugyanis a moldávok többségben vannak, szláv többség csak akkor figyelhető meg, ha nem mint orosz és ukrán, hanem egységesen szlávként tekintünk ezekre a csoportokra. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy nem csak a Dnyeszteren túli terület, hanem Moldova egésze multietnikus volt, és mind a mai napig az. 1989-ben a lakosság „csupán” 64%-a volt moldáv, az oroszok és az ukránok hozzávetőlegesen 13-13%-ot alkottak, a gagauzok és a bolgárok 2-3%-ot.

Az említett másik tényező nem más, mint az ideológia. A Szovjetunió két ismert reformpolitikája, a glasznoszty, amely a nagyobb fokú társadalmi nyitottságra, valamint a peresztroika, amely a gazdaság újjászervezésére törekedett, Moldovában nagy támogatásnak örvendett. 1988-ban a tüntetők már demokráciát és függetlenséget követeltek, 1989 májusában pedig megalakult a Moldovai Népfront, amelynek radikális elemei 1989 decembere, Ceausescu bukása után már a Romániával való egyesülést is követelték. Transznisztriában, ahol számottevően nagyobb volt a szláv kisebbség mint Moldova többi részén, ezek az eszmék és mozgalmak nem élveztek hasonló támogatást, különösképpen a Romániával való egység gondolata. Az 1990-es választások után azonban a Moldovai Népfront meghatározó politikai erő lett.

Transznisztriában ezzel párhuzamosan ellenreakció figyelhető meg: a lakosság azért tüntetett, hogy megakadályozza Moldova függetlenségét a Szovjetuniótól. Az orosz és ukrán lakosság leginkább attól félt, hogy a függetlenséget rövidesen követné az egyesülés Romániával, ahol a szláv népek esetleges elnyomása következne. A Dnyeszter bal partján lévő városokban nem húzták fel a moldáv trikolort. Moldova zászlaját elutasították, mert az itt élők számára a Szovjetunió vörös lobogója fontos előrelépéseket szimbolizált, míg a Románia zászlajának színeit felhasználó moldáv lobogó idegen volt. Emellett a szocialista ideológia Transznisztriában sokkal népszerűbb volt, mint Moldova többi részében, főként a szláv lakosság körében. 

A konfliktus egyik fordulópontja és az eszkaláció egyik fő eleme mégis etnikai természetű volt. 1989. augusztus 31-én a román nyelv hivatalos státuszt nyert Moldovában, a latin abc-vel írva, valamint ezzel együtt kimondták a román és moldáv nyelv egységét is. Transznisztria orosz és ukrán lakosságának ez elfogadhatatlan volt. A moldávok a törvény mellett, a szlávok a törvény ellen tüntettek, a háború ekkor azonban még nem tört ki. Egy évvel később, Moldova függetlenségének kinyilvánítása után a már említett gagauzok kimondták a függetlenségüket: megszületett a Gagauz Köztársaság. Néhány nappal később, 1990. szeptember 2-án Tiraszpolban, Moldova második legnagyobb városában, egy népszavazást követően, amelyen a lakosság 95%-a támogatta a függetlenséget, kikiáltották a Dnyeszter Menti Köztársaságot. Transznisztria kinyilvánította függetlenségét.

Források

A források a harmadik rész végénél lesznek feltüntetve.