Ankara megerősíti stratégiai együttműködéseit európai szövetségeseivel

Szerző: | nov 4, 2025 | Európa, Napi hírek, Technológia

Törökország növekvő tempóban fogja megvalósítani nemzetvédelmi projektjeit, illetve megerősíti védelmi megállapodásait európai szövetségeseivel – nyilatkozta hétfőn Recep Tayyip Erdoğan török elnök. Beszédében a török hadiipar további fejlesztéseiről és sikereiről beszélt, melyek szerves részét képezik az „általa megálmodott Török Évszázadnak, az ország fellendülésének”.

Egy ankarai kabinetgyűlést követően Erdoğan azt nyilatkozta, hogy a török hadiipar továbbra is történelmet fog írni, bármilyen ez ellen irányuló, nyílt vagy fedett próbálkozások ellenére. Emellett az elnök kiemelte a legújabb  ankarai BMC gyár (török hadiipari cég) megnyitását is – mely immáron egyike a világ öt legnagyobb összeszerelő üzemének, ahol modern páncélozott harcjárműveket gyártanak. Erdoğan arra is kitért, hogy az első török fejlesztésű és gyártású Altay általános (fő) harckocsik nemrég álltak hadrendbe a Török Fegyveres Erőknél. „A célunk, hogy 250 Altay-t gyártsunk le a következő hat éven belül – mondta Erdoğan, miközben megköszönte minden ember munkáját, aki részt vett a projekt megvalósításában.

Az elnök a török légvédelmi képességeket is kiemelte: múlt héten Keir Starmer brit miniszterelnök és Friedrich Merz német kancellár is látogatást tett Törökországban. Ezeket követően pedig a három ország egy több milliárd eurós védelmi megállapodást kötött, melynek fejében Törökország további Eurofighter Typhoon vadászgépeket vásárolhat majd. „A saját belföldi terveink mellett az európai szövetségeseinkkel való együttműködést is tovább fogjuk erősíteni” – nyilatkozta Erdoğan.

Az elnök megerősítette a török Nemzeti Vadászgépprogram, a Kaan melletti elköteleződését is. „A Kaan a terveknek megfelelő időben fog csatlakozni a Török Légierőhöz, és csak úgy mint a Hürjet (egy új sugárhajtóműves kiképzőgép), a Kaan is arra fog törekedni hogy kategóriájában az élen járjon” – nyilatkozta a török elnök.

Az 5. generációs Kaan vadászgép első egységei várhatóan 2028-ban állnak majd hadrendbe. Forrás – TUSAŞ

A kiképzési és támadási feladatokra egyaránt alkalmas Hürjet első példányai 2026-ban állnak majd szolgálatba. Forrás – TUSAŞ

Erdoğan végül azt is kiemelte, hogy Spanyolország nemrég hagyta jóvá 45 Hürjet kiképzőgép vásárlását, „mely újabb bizonyíték Törökország növekvő és magabiztos jelenlétére a globális védelmi piacon.” „Ez csak a kezdet, minden nyílt és rejtett ellenünk irányuló törekvés ellenére Törökország hadiipara továbbra is történelmet fog írni – nyilatkozta a török elnök. Szerinte mindezen eredmények a védelmi ipar terén az egész nemzet kitartását és függetlenségét szimbolizálják: „nemcsak a magunk érdekében haladunk előre, hanem az egész régió ereje és védelme érdekében.”

Forrás – Daily Sabah