Japán és Ausztrália mély gazdasági egymásrautaltsága azt jelenti, hogy az országoknak együtt kell működniük az energiaár-sokkok, a geopolitikai feszültségek és a multilateralizmus gyengülése által felhalmozódó globális válságok hatékony kezelésének érdekében. Az Ausztrália és Japán közötti kétoldalú partnerség (mely immár az 50. évébe lépett) létfontosságú, ugyanakkor fejletlen. Mindkét országnak túl kell lépnie a reaktív-politizáláson, és aktív szerepet kell vállalnia a regionális gazdasági-biztonsági keretrendszerek alakításában. Mivel Japán miniszterelnöke, Sanae Takaichi 2026 májusában Ausztráliába látogat, most van itt az ideje, hogy a partnerség következő fejezetébe megnyissák.

Ausztrália biztosítja Japán energiaigényének csaknem egyharmadát, stratégiai nyersanyagainak több mint kétharmadát, valamint az importált élelmiszerek jelentős részét. A fejlett világban nincs még egy olyan kétoldalú kapcsolat, amely ilyen mély gazdasági komplementaritást egyesítene az Egyesült Államokkal fennálló szövetségi partnerséggel és a stabil, nyitott, szabályokon alapuló nemzetközi rend fenntartásában való érdekeltséggel.

Kiindulópontként fel kell ismerni, hogy a globális rendet jelenleg átalakító zavarok nem átmenetiek. Az Irán elleni amerikai-izraeli háború, a protekcionista és revizionista Egyesült Államok, a multilaterális gazdasági szabályok fokozatos leépülése és Kína felemelkedése együttesen rendszerszintű változást jelentenek azokban a feltételekben, amelyekre az ausztrál és japán jólét háromnegyed évszázadon át épült. Egyik ország sem vészelheti át ezeket a változásokat pusztán reaktív-politikákkal, a globális rend passzív résztvevőjeként.

Sürgősen szükség van a biztonság új értelmezésére. Canberra és Tokió számára is csábító lehet, hogy a biztonságot szűken határozzák meg az Egyesült Államokkal való szövetségük, a védelmi együttműködési képesség, és a katonai készenléti tervezés szempontjából. Ezek fontosak, különösen mivel a nemzetközi biztonsági környezet megváltozott. Az átfogó biztonság 2026-ban az energiáról, az élelmiszerekről, a műtrágyáról, a kritikus ásványokról és az ezeket támogató modern technológiai infrastruktúra biztonságáról szól. Ez a japán biztonság 1970-es évekbeli koncepciójának új formája. A gazdasági biztonság az átfogó biztonság központi eleme, és egyik sem érhető el nyitottság nélkül, amelyet jelenleg egymással összefüggő globális sokkhatások fenyegetnek. A két ország együtt vezető szerepet vállalhat a nyitott kereskedelmi rendszer szabályainak és normáinak megerősítésében, amely a kereskedelem fegyverként való alkalmazása és a további sokkok elleni végső védelem.

Az Ausztrália-Japán kétoldalú keretrendszer továbbra is alulfejlett ahhoz képest, ami a helyes kezelésében forog kockán. A sok válság mindkét országot arra kényszerítette, hogy külön-külön próbáljanak megküzdeni az ellátási sokkokkal, amelyeket együtt még hatékonyabban kezelhetnének.

Takaichi 2026 májusi ausztráliai látogatása várhatóan üzemanyag-ellátási garanciákat hoz majd, a látogatás lehetőséget kínál arra, hogy megkezdjék az automatikus konzultáció és együttműködés állandó mechanizmusainak kiépítését arra az esetre, ha az energia-, műtrágya- és kritikus ásványi anyagok ellátása megszakadna. Mindkét ország érdekelt az ellátásbiztonság garantálásában, az információmegosztásban és a válaszlépések összehangolásában. A kétoldalú kapcsolat így a szélesebb regionális ügyekben is stabilizáló tényező maradhat.

A kapcsolatot alátámasztó, nyersanyagokra és iparra épülő kiterjedt partnerség kedvező alapot teremt az előrelépéshez. A közel-keleti fejlemények magasan tartják az olajárakat, növelik az olaj- és szénalapú energiaforrásoktól való függés kockázatait. A hidrogén, az ammónia, a feldolgozott kritikus ásványok és a „zöld fémekben” megtestesülő energia alkotják majd a kereskedelem következő generációját, amely az 1960-as évek óta a japán ipart és az ausztrál jólétet megalapozta. A piacok önmagukban nem fogják megvalósítani ezeket a projekteket. A szükséges infrastruktúra túl nagy mértékű, az átfutási idők túl hosszúak, és mindkét országban túl magasak a zöld- és politikai kockázati felárak. Ezek a projektek ugyanazt a vezetői szintű elkötelezettséget, tőkebefektetést és emberi kapcsolati hálókat igénylik, amelyek az érckereskedelmet és a cseppfolyósított földgáz piacát felépítették.

Ausztráliának és Japánnak vezető szerepet kell vállalnia a regionális és globális keretrendszerek kialakításában is (a zöld termékek szabványaitól kezdve a szén-dioxid-elszámoláson át a kritikus ásványokig), hogy a kiegészítő adottságokat tartós gazdasági biztonsággá alakítsák a régió számára.

Ez az államvezetés kulcsfontosságú területe mindkét ország számára, akárcsak a politikai és védelmi partnerségek. Egy olyan régió gazdasági, technológiai és energetikai architektúrájának kiépítése, amely többé nem tekintheti magától értetődőnek sem az Egyesült Államok szerepét, sem a nyitott kereskedelmi rendszert, tovább nem lehet elhanyagolt. Ahogy az elmúlt 50 év ausztrál-japán kapcsolatai is mutatják, az ilyen mélységű partnerségek nem jönnek létre maguktól. Olyan vezetők alakítják őket, akik értik, mi forog kockán.

A mai ausztrál–japán politikai kapcsolat egykor elképzelhetetlen volt. A feladat most az, hogy a kapcsolatot az átfogó biztonság pilléreként erősítsék meg, amelyre Ausztrália, Japán és regionális partnereik egyaránt támaszkodhatnak.

Véleménycikk-szemle.

Shiro Armstrong az Ausztrál Nemzeti Egyetem Crawford Közpolitikai Iskolájának Ausztrália–Japán Kutatóközpontjának professzora és igazgatója.

Tomohiko Satake az Aoyama Gakuin Egyetem professzora, valamint korábban a japán Védelmi Minisztérium nemzetközi biztonságért felelős helyettes igazgatója volt.

A teljes véleménycikk elolvasható itt: East Asia Forum