A jelenlegi orosz-ukrán konfliktus kapcsán mind a két félnek el kellett sajátítania az adaptáció képességét, írja a Foreign Affairs. Az adaptáció kapcsán Ukrajna a Nyugati felszereléseknek köszönhetően lépés előnyre tettek szert. Oroszország idővel csökkentette a lemaradását a stratégiai adaptációban és a központosított irányításban. Ukrajna az adaptációs előnyeit nehezen tudja alkalmazni a fegyveres erői között. Oroszország ezzel szemben a hibáiból tanulva hatékonyan használja a stratégiát. Oroszország fejlesztette parancsnoki struktúráját és védelmi egységeit az ukrán drónok és fegyverek ellen. Az elektronikus hadviselési képesség megerősítése Oroszország fejlődését mutatja. Oroszország priorizálta a védelmi ipar fejlesztését, aminek eredményeként növekedett a katonai termelés és hozzáférése lett fejlett fegyverekhez, például drónokhoz is. Ahhoz, hogy ellensúlyozza Oroszország előretörését, Ukrajnának fokoznia kell a stratégiai adaptációt. Lényeges, hogy Ukrajna gyorsan cselekedjen, mivel Oroszország folyamatosan fejleszti stratégiai alkalmazkodását, jelentős fenyegetést jelentve Ukrajna stabilitására és biztonságára.