Az amerikaiak évtizedek óta vonakodtak attól, hogy a választási kampányokat finanszírozó milliárdosokat oligarcháknak nevezzék. Úgy tűnt, hogy ez a kifejezés jobban illik Oroszországhoz, mert olyan árnyékfigurák képét idézi fel, akik korrupciót és bűnözést használnak a kereskedelmi birodalmak kiépítésére és védelmére. Az olyan megadonorok, mint Elon Musk, Peter Thiel és David Sacks azonban nemcsak Donald Trumpot segítettek a második ciklusba katapultálni, hanem most már Amerika kormányát is átveszik. Úgy tűnik, már nem lehet azzal érvelni, hogy az USA-nak ne lennének saját oligarchái.
Az 1990-es évekbeli orosz társaikhoz hasonlóan az amerikai oligarchák ezen új fajtája is gyengíteni akarja a politikai intézményeket, és károsítani akarja a kormányzatnak az üzleti élet szabályozására való képességét. De a Jelcin-korszakbeli elődeiktől eltérően ez a „broligarchia” és az amerikai állam átalakítására irányuló törekvésük úgy tűnik, sokkal népszerűbb, miközben kevesebb ellenérzést vállt ki az emberekből. Az oligarchák általában olyan gazdag személyekre utalnak, akik jelentős politikai befolyást gyakorolnak. A történelem során a gazdasági erőforrások stratégiai felhasználását választási kampányok és lobbitevékenységek finanszírozására, törvények és politikai eredmények megvásárlására, vagy akár vezető politikai pozíciók megszerzésére használták fel maguk az oligarchák vagy megbízottjaik számára. Más szóval, egy üzletember akkor válik oligarchává, ha a nemzeti politikát a saját érdekei szerint tudja alakítani.
Az oligarchák vagyon- és politikai hatalomgyakorlási képessége azonban gyakran attól függ, hogy miként szerzik meg a vagyonukat. Az 1990-es években az olyan orosz oligarchák, mint Mihail Hodorkovszkij és Vlagyimir Potanin a szovjet kommunizmus romjain építették birodalmukat, politikai kapcsolataik támogatásával. Politikai beágyazottságuk és ismerettségeik segítettek nekik abban, hogy privatizáció révén megszerezzék az ellenőrzést az értékes, de alulértékelt állami vagyon felett. Ennek egyik a leghírhedtebb módja volt a Jelcin elnök „részvényekért cserébe” programja az 1996-os elnökválasztás előtt. 2003 júniusára Oroszország 10 legnagyobb oligarchacsoportja az orosz tőzsde 60 százalékát birtokolta.
Ebben az értelemben a Jelcin-korszak oligarchái országuk kezdődő kapitalista átalakulásának gyengeségeiből születtek. Ez a frissn eszerezett vagyonuk biztonságát erősen megkérdőjelezte. Amíg a közvélemény azt hitte, hogy ezek az egyének a korrupcióból gazdagodtak meg, addig az államosítás és a privatizációs eredményeinek visszafordításának veszélye Damoklész kardjaként lógott felettük.
Néhány orosz oligarcha azzal volt elfoglalva, hogy vezekeljen eredeti bűneiért, amelyekkel meggazdagodott. A nagylelkű jótékonykodás segíthetett a növekvő közharag csillapításában és a hírnév tisztára mosásában. Emellett a nyugati üzleti gyakorlatok és vállalatirányítási normák másolása megváltoztathatta a vezetői képességeikről alkotott képet. A Jelcin-korszak oligarchái médiabirodalmakat is felügyeltek, amelyeket elméletileg felhasználhattak volna imázsuk helyreállítására. Borisz Berezovszkij irányította az ORT-t (az orosz Channel One elődjét) és számos kulcsfontosságú újságot. Oroszország „első és legnagyobb médiamoguljaként” Vlagyimir Gusinszkij segített megmenteni Borisz Jelcin 1996-os választási kampányát. De ez a törekvés, hogy beavatkozzon a korszak legmeghatározóbb politikai eseményeibe, még nagyobb közharagot váltott ki. Sok oligarcha számára a privatizáció, amely a közvélemény előtt egyenlő volt a lopással, annyira erodálta a hírnevüket, hogy jobb volt számukra, ha eltüntek a közvélemény és a felelősségre vonás elől.
Vlagyimir Putyin elnök 2000-ben hatalomra kerülve kihasználta ezeket sebezhetőségeket, és ügyesen zsarolással kényszerítette a Jelcin-korszak oligarcháit. Azok, akik féltek az új Putyin-rezsimtől, betartották Putyin megbízását, és teljesen kivonultak a politikából. Mások, mint Hodorkovszkij, próbáltak megőrizni a politikai befolyásukat és továbbra is politikai szervezkedtek Puztyin ellen, cserébe szinte mindent elvesztettek. Az 1990-es évek oligarchikus kísérlete utat engedett Putyin cimboráinak, akik átvették az irányítást az orosz gazdaság felett.
Az amerikai oligarchák ma már kevesebb politikai elkötelezettséggel érkeznek a nagyhatalmú kormányzati pozíciókba. A Trump fülét megragadó milliárdosok eredettörténete ugyanis bizonyos szempontból fordított az oroszországihoz képest. Az ő vagyonuk Amerika legdinamikusabb és leginnovatívabb iparágaiból származik: többek között a technológia, az adatfeldolgozás, a pénzügyek és az energetikai átállás területéről. Az amerikai gazdaság is sokkal diverzifikáltabb, mint Oroszországé volt az 1990-es években. Még ilyen megrázó egyenlőtlenségek mellett is, a nemzet vagyonának nagyjából a fele 750 milliárdos kezében van, nem pedig tíz ember kezében.
Bár Amerika politikailag legaktívabb oligarcháit nyilvánosan a kapitalizmus Ayn Rand-féle hőseiként ünneplik, a szomorúan rejtett igazság az, hogy sokan az amerikai kormány segítő kezének köszönhetik felemelkedésüket. Elon Musk viszi a pálmát, mivel két csillogó csillaga – a Tesla és a SpaceX – hatalmas adókedvezményekből, támogatott hitelekből és kormányzati szerződésekből részesül. A Palantir – amelyet Peter Thiel alapított – a CIA-tól kapott befektetéseket a korai szakaszban, és ma már több százmillió dolláros bevétellel büszkélkedhet az állami beszerzésekből.
De az amerikai oligarchák ügyes manipulációja, és befolyásuk az új média felett segített elhomályosítani ezt a kapcsolatot a vagyonuk és a kormányzati nagylelkűség között. A milliárdosok uralják a podcast-hullámokat, és arról panaszkodnak, hogy a kormányzat a vállalkozásuk útjába áll, annak ellenére, hogy korábban pont az segítette őket a fejlődésben. Maga Trump megpróbálta a szövetségi kormánnyal vívott harcait a választókkal szembeni politikai előnyként beállítani, mivel csak ő rendelkezik azzal a képességgel, hogy megmentse az Egyesült Államokat a mély államhatalomtól. Musk pedig arra használta az X-et, hogy a szólásszabadság bajnokaként és a kormány túlkapásai elleni társadalmi bástyaként pozicionálja magát.
Ennek a propagandának lehet, hogy van hatása. Alig egy évtizeddel a Wall Street elfoglalása után az Egyesült Államokban a közvélemény megoszlott a milliárdosokról és az amerikai álomról. Egyrészt az amerikaiak azt akarják, hogy a gazdagok fizessenek több adót, a vállalatok pedig maradjanak ki a politikából. Másrészt azonban úgy tűnik, hogy az amerikaiak bevették az amerikai gazdaságot megmentő technológiai vállalkozókról szóló hősies meséket. Az amerikaiak többsége úgy véli, hogy a technológiai vállalatok pozitív hatással vannak a társadalomra, és jobban szeretik, ha a kormány kevesebb szolgáltatást és támogatást nyújt a szegényeknek. Mindez termékeny talaj az amerikai oligarchák számára, hogy elérjék ugyanazt a végső célt, mint a Jelcin-korszak oligarchái: aláássák a politikai intézményeket és szabályozásokat, amelyek visszafogják a vállalataik nyereségességét és piaci dominanciáját. A kisebb, kevesebb erőforrással rendelkező kormányok szinte eleve átengedik a hatalmat a vállalatoknak, és ezáltal a hatalmat az őket irányító tulajdonosoknak.
Így a tömegmédia vonzereje és a népszerű politikai javaslatok a kombinációja sokkal erősebb helyzetbe hozta az amerikai oligarchákat, hogy meg tudják gyengíteni az amerikai demokráciát. Amerikában még hiányzik a jogtalanul szerzett vagyon megbélyegzése. Az oroszországi Jelcin-korszak oligarchái azonban ma már nem is kerülhetnének politikai pozicióba. A Putyin-rezsim, mivel jelenleg kevés a saját erőforrásuk valamint próbálja megerősíteni az elit támogatását, agresszívan felülvizsgálja a privatizációs gyakorlatot, és 2022 óta több mint 15 milliárd dollárnyi magáncéget államosított vissza. Így az 1990-es évekbeli vagyonszerzés eredeti bűnei még mindig kísértenek Oroszországban. Közben az amerikaiaknak figyelniük és óvakodniuk kell, hogy a saját rendszerüket senki ne ássa alá.
Forás: The Moscow Times