Gyakran hajlamosak vagyunk Kínára egységes, homogén államként tekinteni, amelyet a han nemzetiség dominanciája határoz meg. Ez a kép azonban nem tükrözi teljes mértékben az ország valódi helyzetét. Bár valóban a han népesség teszi ki a lakosság mintegy 90%-át, ők maguk sem alkotnak homogén egységet, emellett pedig jelen van további 55 elismert etnikai csoport, amelyek eltérő történelmi, vallási és kulturális háttérrel rendelkeznek. E kisebbségek közül az ujgurok helyzetére kitüntetett nemzetközi figyelem irányul, főleg az emberi jogi aggodalmak okán.

Kik az ujgurok?

Kína északnyugati részén fekszik az ország legnagyobb területű közigazgatási egysége, Hszincsiang Ujgur Autonóm Tartomány, amely nyolc állammal osztozik közös határokon. A tartományra gyakran hivatkoznak Kelet-Turkesztán vagy Ujgurisztán néven, hiszen ez a terület ad otthont a legtöbb szunnita iszlám vallású, török nyelvet beszélő ujgur kisebbségnek. 

A térség gazdasági és stratégiai jelentősége miatt kiemelt szerepet tölt be Kína életében. Míg korábban a Selyemút történelmi kapujaként szolgált, ma az Egy Övezet, Egy Út kezdeményezés keretében az ország “szárazföldi hídjaként” funkcionál. Továbbá rendkívül fontos a Kínai Kommunista Párt (KKP) számára, hiszen meghatározó mennyiségű földgáz, kőolaj és ritkaföldfém található a régióban. Éppen ezért geopolitikai szempontból a központi irányítás fenntartása nélkülözhetetlen Peking számára. 

A nemzeti egység: identitáspolitika és asszimiláció

Bár a Kínai Népköztársaság hivatalosan 56 etnikai csoportot ismer el, az állami politika középpontjában a han többséghez való integráció megvalósítása áll. Ők alkotják Kína legnagyobb etnikai csoportját, ennek megfelelően kultúrájuk gyakran “alapértelmezettként” jelenik meg a társadalomban. Ezt szemlélteti az általuk beszélt mandarin nyelv dominanciája az államigazgatásban és a hivatalos kommunikációban. A 2000-es évektől a KKP előremozdította a kisebbségek sinizálását, azaz a han kulturális és nyelvi egységbe való fokozatos beillesztését. Ezáltal egy egységes nemzeti identitás kialakítására törekedtek, ezen politikák pedig Hszincsiang tartományban is megjelentek. 

Történelmi áttekintés: az ujgurok törekvése a függetlenségre

Hszincsiang történelme rendkívül változékony volt, a területet különböző történelmi időszakokban eltérő mértékben állt központi irányítás alatt. A 20. században a térség rövid ideig önálló politikai formát tudott mutatni, azonban 1949-ben a KKP ellenőrzése alá vonta a régiót. 1955-ben nyilvánították autonóm területté, viszont ez nem jelentett valódi önállóságot. Az alkotmánynak megfelelően –  amely kimondja, hogy minden autonóm terület Kína elidegeníthetetlen része – a hatalom a központnál maradt.

Ekkor erősödtek fel az asszimilációs törekvések is. Érdemes megemlíteni, hogy korábban Hszincsiang területén a lakosság 90%-a ujgur volt, azonban a hanok betelepítésével a demográfiai arány megváltozott. A modernizációs programok részeként korlátozták a mecsetépítéseket a tartományban, valamint új lakónegyedeket húztak fel, miközben a hagyományos ujgur lakásokat lerombolták. 

Ennek megítélése az ujgurok körében is megosztó volt, sokan előrelépésként tekintettek a folyamatra, hiszen korszerű épületekbe költözhettek. Mások viszont kulturális veszteségként élték meg az átalakulást, így társadalmi feszültség alakult ki. A jelenlegi etnikai arányokat vizsgálva láthatjuk, hogy a programok jelentősen megváltoztatták a népesség összetételét Hszincsiang területén: napjainkban az ujgurok a lakosság körülbelül 44%-át, míg a hanok 42%-át teszik ki. 

A terrorizmus elleni harc narratívája

A 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat követően Kína a radikális iszlám elleni küzdelmet a terrorizmus elleni fellépésként keretezte. Ennek keretében az Egyesült Államok terrorista szervezetként ismert el egy, az ujgur függetlenségi mozgalomhoz köthető szélsőséges csoportot, amely jelentősen rontotta a kisebbség megítélését. Ez egyúttal megteremtette az alapot a KKP számára ahhoz, hogy az ujgur szeparatista törekvéseket szélesebb körben is a terrorizmus kontextusában kezelje. 

A párt stratégiáját ebben az időszakban a “három rossz” (a terrorizmus, szeparatizmus, vallási szélsőségek) elleni küzdelem határozta meg. 2020-ban az Egyesült Államok eltávolította a korábban említett szervezetet a terrorista listáról, arra hivatkozva, hogy közel egy évtizede nem áll rendelkezésre hiteles bizonyíték a csoport működésére vonatkozóan. Azonban a 2000-es években a terrorizmus elleni harc keretében a hivatalos állami narratívától eltérő vélemények, kritikák és Hszincsiang régió Kelet-Turkesztánként való említése is könnyedén politikai retorziókhoz vezetett. 

Az eszkaláció: a “7-5 incidens”

Az eseményekből kirajzolódik, hogy a han többség és az ujgurok közötti feszültség a történelem folyamán folyamatosan jelen volt. A konfliktus eszkalációjához azonban nagyban hozzájárult a 2009. július 5-ei mészárlás, amelynek előzményei a dél-kínai Shaoguan városáig vezetnek. Az itt kialakuló munkaerőhiány mérséklése érdekében főként ujgur vendégmunkásokat alkalmaztak, akik azonban jelentős diszkriminációval szembesültek. Először kisebb bűncselekmények elkövetésével vádolták őket, majd június végén egy internetes bejegyzésben hat férfit nemi erőszakkal gyanúsítottak meg. Ezt követően az őket elszállásoló munkásszálláson a han és az ujgur férfiak között két halálos áldozatot követelő verekedés tört ki. Később a vád hamisnak bizonyult.

Az eszkaláció Hszincsiang régió fővárosában, Ürümcsiben egy tüntetést követően történt. Már korábban is aggodalom övezte az ujgur vendégmunkások helyzetét, az eseményeket követően pedig a diszkrimináció elleni demonstrációra került sor. Bár ez kezdetben békésnek bizonyult, hamar erőszakba torkollott. A kínai kormány narratívája az ujgur kisebbség által elkövetett támadásokat helyezte középpontba. Az állami média olyan felvételeket sugárzott, amelyen ujgur férfiak han lakosokat és a tulajdonukat támadják botokkal, késekkel és kövekkel. Az ujgur kisebbség ezzel szemben a han kínaiak ellentámadására fókuszál. A július 5-ét követő napokon ugyanis a han lakosok által vezényelt megtorlás következett, amelyben a rendvédelmi erők segédkeztek. 

Az eseményeket követően az áldozatok számáról eltérő közlések jelentek meg. A hivatalos, kormány által közzétett adatok szerint mintegy 200 ember áldozatával járt a mészárlás, többségük pedig han lakos volt. A World Uyghur Congress állítása szerint azonban a halálesetek száma körülbelül 600 főre tehető. Fontos megemlíteni, hogy a kormány statisztikái nem vizsgálták az első nap után az áldozatok számát, így a több napos megtorlásról nem rendelkeznek adatokkal. 

Oktatási centrumok vagy internálótáborok?

Az ujgurokkal szemben alkalmazott politika már a 2000-es években súlyos emberi jogi aggályokat vetett fel, a későbbiekben azonban a korlátozó intézkedések tovább erősödtek. Az erős fellépés jelei már 2014-ben megmutatkoztak, a fordulópontot azonban 2017 jelentette, amikor széleskörű átnevelőtáborokat építettek ki Hszincsiang területén. A folyamat felgyorsulása Chen Quanguo nevéhez köthető, aki Hszincsiang Autonóm Terület pártbizottságának titkára volt 2016 és 2021 között. 

Chen stratégiájának középpontjába a tömeges internálás került, a tisztviselőket arra ösztönözték, hogy “gyűjtsenek össze mindenkit, akit össze kell gyűjteni”. Ennek következtében 2017-ben Ürümcsi lakossága mintegy 15%-kal csökkent (2,6 millióról 2,2 millió főre), amely több, mint három évtizede példátlan mértékűnek számított. Az érintetteket legtöbb esetben nem bírósági eljárást követően, hanem “átnevelési” vagy “szakképzési” program keretében fosztották meg a szabadságuktól. Számos beszámoló szerint a hatóságok rendkívül tág kritériumok alapján tartóztatják le az ujgur kisebbséghez tartozókat. Ilyen indoknak számít a Kína által érzékenynek minősülő országokba történő látogatás, a vallási tartalmú üzenetek megosztása, a mecset látogatás és háromnál több gyermek vállalása. 

A táborok működéséről korlátozott információ áll rendelkezésünkre. A KKP által közölt hivatalos narratíva szerint ezek olyan oktatási és képzési centrumok, melyek a szélsőséges gondolkodástól segítenek megszabadulni az egyéneknek. Azonban a kiszivárgott felvételek és források ennek ellentmondanak és sokkal inkább börtönszerű működésre utalnak. A fogvatartottakat lemondatják az iszlám vallásról, kommunista dalok éneklésére, valamint a mandarin nyelv elsajátítására kötelezik őket. Az ideológiai átnevelés mellett számos nő kényszersterilizációról és abortuszra való kényszerítésről számol be. A hivatalos kínai adatok szerint 2015 és 2018 között az ujgur kisebbség körében a születési ráta 60%-os visszaesést mutatott, amely felerősítette a nemzetközi vitákat a kínai állam politikájával kapcsolatban. A térségben zajló folyamatokat több nemzetközi szervezet, kutató és politikai szereplő népírtásként értelmezi. 

Az ujgurokkal szembeni politika gazdasági dimenziója szintén kiemelten fontos és jelentős figyelmet kap a nemzetközi sajtóban. Több jelentés szerint az internálótáborokban fogvatartottakat gyakran kényszermunkára kötelezik, egyes esetekben a gyárakat közvetlenül az átnevelőtáborok mellé építik meg. Az Australian Strategic Policy Institute (ASPI) becslése szerint 2017 és 2020 között 80 000 korábban internált ujgurt helyeztek el olyan kínai gyárakban, amelyek 83 globális márkához kapcsolódnak. 

Összegzés

Az ujgur kisebbség helyzete napjaink legvitatottabb emberi jogi kérdései közé sorolható. A konfliktus gyökerei jóval korábbra visszanyúlnak, mint a 2017-ben kiépített internálótáborok vagy a terrorizmus elleni fellépés narratívája.

Kína következetesen tagadja a népírtás vádját, a területi integritást és a nemzeti egység megőrzését helyezi a kommunikáció középpontjába. Az elnyomó intézkedések azonban jelentős nemzetközi visszhangot eredményeztek. Az államok viszont a gazdasági kapcsolatok miatt csak korlátozottan képesek nyomást gyakorolni Pekingre az ujgur kisebbség védelme érdekében. A dilemma így túlmutat az etnikai csoport helyzetén, rávilágít arra is, hogy a nemzetközi közösség mennyire képes alkalmazni a nemzetközi jogi normákat az alapvető emberi jogok védelme érdekében.

Források:

Bovingdon, G. (2004). Autonomy in Xinjiang: Han nationalist imperatives and Uyghur discontent. East-West Center.

Caskey, G. W., & Murtazashvili, I. (2022). The predatory state and coercive assimilation. Public Choice, 191(1–2), 217–235. 

Duguri, U. S., Salleh, M. A., & Hassan, I. (2021). The Xinjiang Uyghur Autonomous Region’s historical background and Uyghur human rights situation. Isagoge, 1(6), 102–116. 

https://shorturl.fm/nrhT1

https://shorturl.fm/DjYor

https://shorturl.fm/MujTz

https://shorturl.fm/YwfxH