Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Berlinben tárgyalt Friedrich Merz német kancellárral az orosz-ukrán háború eseményeiről. Merz szerint a fegyverszünet „soha nem volt még ilyen közel”, ugyanakkor a békéhez vezető út komoly engedményeket követelhet Ukrajnától.
A német–ukrán konferencián Merz megrendülten beszélt az immár közel négy éve tartó orosz agresszióról, hangsúlyozva, hogy Európa számára ez nem csupán egy regionális konfliktus, hanem a kontinens biztonságát alapjaiban érintő kérdés. Zelenszkij kijelentette, a béketárgyalások során nem lehet elfelejteni, ki indította a háborút, és bármilyen megállapodásnak meg kell őriznie Ukrajna méltóságát.
A berlini látogatás során Zelenszkij többek között találkozott Steinmeier szövetségi elnökkel, felszólalt a Bundestagban, és tárgyalt Julia Klöckner házelnökkel is. Szóba kerültek az Ukrajnában tartandó esetleges új választások, amelyeket az Egyesült Államok szorgalmaz. Az ukrán elnök jelezte, kész lehet erre, részben nemzetközi legitimitásának megerősítése érdekében. Az európai egység demonstrálásaként hétfő este Berlinbe érkezett Emmanuel Macron francia elnök, Keir Starmer brit miniszterelnök, Mark Rutte, a NATO főtitkára és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is. A talalkotó üzenete egyértelmű: Európa nem maradhat ki a békefolyamatból, és továbbra is támogatja Ukrajnát.
Friedrich Merz emellett hangsúlyozta, az EU előtt álló egyik legfontosabb döntés az orosz állami vagyon mintegy 200 milliárd eurós befagyasztott összegének felhasználása lenne Ukrajna újjáépítésére. A kancellár szerint ennek elmaradása súlyos politikai károkat okozna az Európai Uniónak.
Miközben Berlinben a diplomáciai erőfeszítések felgyorsultak, a harcok Ukrajnában változatlan intenzitással folytatódnak, Moszkva pedig egyelőre nem reagált érdemben a berlini eseményekre. Bár a fegyverszünet lehetősége közelebb került, továbbra is kérdéses, sikerül-e még karácsony előtt megállapodásra jutni.
Forrás: DW
