Hétfő délelőtt beomlott a renoválás alatt álló Torre dei Conti egy része, a Forum Romanum-tól nem messze. A helyszínre kiérkező tűzoltók négy munkást mentettek ki az épületből, egy ember a romok alatt rekedt. A tornyot 1238-ban építtette III. Ince pápa a Colosseum és a történelmi városközpont közelében.

Az épületet az olasz Nemzeti Helyreállítási és Ellenállósági Program keretein belül renoválták, amikor annak egy része hétfő délelőtt 11:30 körül beomlott. Forrás – Remo Casilli/Reuters
A Római Tűzoltóság három szakasszal, két létrás tűzoltóautóval és egy különleges egységgel vonult ki a helyszínre. Három munkás az épület tetején ragadt, őket létrákon keresztül, egy negyediket pedig az épület belsejéből sikerült kimenekíteni. A kezdeti értesülések szerint egy ember a romok alatt ragadt, a mentési munkálatok továbbra is zajlanak.
Róma polgármestere, Roberto Gualtieri, illetve a Római Kulturális Főfelügyelő is megérkezett a helyszínre, miközben a rendőrség lezárta az oda vezető Via dei Fori Imperiali utat. A torony egyébként már évek óta elhagyatott volt, a hatóságok a szerkezeti károk kiterjedéséről, illetve a beomlás pontos okáról sem tettek közzé információkat. Az omlásra a Forum Romanumtól nem messze került sor, Róma történelmi szívében, ami a város egyik legsűrűbben látogatott része.
Forrás – Euronews
