Geopolitika a Wall Streeten. Megjelent a J.P. Morgan globális AI versenyre vonatkozó tanulmánya

Szerző: Jánó Imre | okt 20, 2025 | Elemzés, Gazdaság, Technológia

A globális gazdasági és politikai környezet 2020-as évek közepére tapasztalt átrendeződése alapjaiban formálta át a nagy pénzügyi intézmények világszemléletét. E változások közé illeszkedik a J.P. Morgan Chase 2025 tavaszán bejelentett kezdeményezése, a Center for Geopolitics létrehozása. Sajtóközleményük szerint az új szervezeti egység célja, hogy a geopolitikai kockázatok és trendek mélyebb megértésével segítse a pénzügyi döntéshozatalt, valamint stratégiai támpontokat kínáljon a globális ügyfélkör, vagy a nyilvánosság számára.

Bizonyára a J.P. Morgan Chase-t nem kell nagyon bemutatnunk, hiszen kétségtelenül a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leghatalmasabb szereplője, amely a 19. század óta alakítja a nemzetközi tőkeáramlás irányait. Befolyása az évtizedek során nem csupán gazdasági, hanem politikai dimenziót is nyert, különösen a 2008-as pénzügyi válságot követően, amikor a bank részben állami támogatások és szabályozási előnyök révén, újra központi szerephez jutott. Az azóta eltelt időben a J.P. Morgan következetesen igyekezett magát a „globális pénzügyi stabilitás” letéteményeseként bemutatni, jóllehet sok kritikus szerint ez a pozíció inkább a pénzügyi hatalom fenntartását, mintsem a rendszer átláthatóságát szolgálja. A geopolitikai központ létrehozása ebben az összefüggésben új fejezet, de nem feltétlenül a függetlenség irányába mutat. A lépés inkább annak felismerése, hogy a pénzügyi piacok és a politikai hatalmi struktúrák összefonódása immár a banki stratégiák szerves része, amit kifizethető lehet intézményesíteni. A Center for Geopolitics tehát nem pusztán elemző műhely, hanem egyfajta stratégiai eszköz is, amelyen keresztül a J.P. Morgan képes saját gazdasági érdekeit a geopolitikai narratívákon keresztül is érvényesíteni. Bár a központ a háborús konfliktusok, technológiai versenyek és szabályozási folyamatok gazdasági hatásait kívánja feltárni, tevékenysége egyúttal felveti a kérdést: vajon a bank a globális folyamatok értelmezője, vagy inkább egyik formálója szeretne lenni? Mindenesetre minőségi munkát végeznek, hiszen elemzéseik mélysége, adatbázisaik kiterjedtsége és az általuk alkalmazott módszertan valóban a legmagasabb szakmai színvonalat képviseli.

Az AI geopolitikája

A J.P. Morgan Center for Geopolitics egyik legújabb átfogó tanulmánya a Geopolitics of AI: Decoding the New Global Operating System a mesterséges intelligenciát a 21. század legmeghatározóbb technológiai fejleményének nevezi, amely nemcsak a gazdaságot, hanem a világrend szerkezetét is átrajzolja. A tanulmány szerzői, Derek Chollet, Terah Lyons, Lisa Sawyer és Kip Wainscott, a J.P. Morgan Chase geopolitikai és AI-politikai részlegeinek vezetői, akik korábban az amerikai kormányzat és a nemzetközi biztonságpolitika területén dolgoztak. A dokumentum szerint az AI hatása a technológiai szektoron messze túlmutat, hiszen egyben átalakítja az ellátási láncokat, a munkaerőpiacokat, az energiaigényeket, a kereskedelmi szabályokat és még a katonai stratégiákat is. Azok az országok, amelyek képesek hatékonyan kihasználni az AI-ban rejlő lehetőségeket, miközben mérséklik a társadalmi és etikai kockázatokat, hosszú távon döntő gazdasági és biztonsági előnyöket élvezhetnek.

A tanulmány elsőként az Egyesült Államok és Kína közötti technológiai versenyre fókuszál, amelyet a szerzők az új világrend egyik legélesebb törésvonalaként írnak le. Peking a mesterséges intelligenciát nem csupán innovációs, hanem szuverenitási projektként értelmezi, ahol az állam vezérelte fejlesztési modell célja az önellátás, az exportképes, olcsó, nyílt forráskódú megoldások elterjesztése és a technológiai függőség minimalizálása. Ezzel szemben Washington a magánszektor vezérelte innovációban, az infrastruktúrafejlesztésben és a védelmi integrációban látja a versenyelőny kulcsát. A két nagyhatalom így tehát két eltérő úton halad: amíg Kína az állami koordinációra, az Egyesült Államok a piac dinamizmusára épít. A szerzők szerint ezek a divergens stratégiák nem pusztán gazdasági, hanem geopolitikai választásokat is kikényszerítenek a világ többi országából, amelyeknek dönteniük kell, melyik technológiai ökoszisztémához kívánnak csatlakozni. A jelentés másik fontos megállapítása, hogy a „technológiai szuverenitás” és az eltérő szabványok erősödése a mesterséges intelligencia területén a globalizáció új szakaszát jelzi, név szerint a fragmentáció korát. Egyre több ország igyekszik saját ellenőrzést gyakorolni az AI-infrastruktúra, az adatvagyon és a szakmai irányítás felett. Ez a folyamat pedig kettős hatással bír, mégpedig egyrészt erősíti a lokális szabályozási autonómiát, másrészt megosztja a globális AI-ökoszisztémát, falakat húzva az adatok és algoritmusok szabad áramlása elé. A vállalatok így egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, hiszen olyan világban kell működniük, ahol a technológiai szabályrendszerek nem egységesek, hanem politikailag meghatározottak, korlátozottak. A J.P. Morgan elemzői az AI infrastruktúráját új „szűk keresztmetszetek” mentén értelmezik. A tranzisztorok, a kritikus ásványi anyagok és az elektromos kapacitás váltak az új geopolitikai eszköztárrá, mivel ezek határozzák meg, ki képes skálázni az AI-rendszereit, és ki marad le. A technológiai függetlenség immár nem csupán szoftver- vagy kutatási kérdés, hanem alapvetően energetikai és ipari probléma is. Az energiaellátás és a hardvergyártás tehát új hatalmi tényezőkké lépnek elő, és akik e forrásokat ellenőrzik, azok geopolitikai befolyást is szereznek.

A tanulmány külön figyelmet szentel a Közel-Keletnek, amelyet az AI új tőkepiaci és infrastrukturális központjaként ír le. Azok az energiatöbblettel rendelkező országok (elsősorban a Perzsa-öböl államai) szuverén vagyonalapjaikat felhasználva hatalmas beruházásokat irányítanak az AI-fejlesztésekbe és adatközpontok építésébe. Ezzel pedig a térség egyre inkább stratégiai közvetítővé válik a nyugati és keleti technológiai blokkok között, miközben saját gazdaságát is diverzifikálja. Következtetésképpen a Közel-Kelet ezzel a mozgással új hatalmi pozíciót épít ki magának, hiszen a digitális infrastruktúra és az energia összekapcsolása révén a térség nem csupán nyersanyag-exportőr, hanem technológiai tőkebefektetőként is megjelenik.

A közel-keleti országok adatközpontjainak száma. Forrás: Institute for Strategic Studies (IISS)

A dokumentum emellett társadalmi-politikai dimenziókat is felvillant. Az AI által kiváltott automatizáció és a mesterséges döntéshozatal rohamos terjedése tömeges munkaerő-átalakulást idéz elő, ami felerősíti a populista és protekcionista politikai tendenciákat. A munkavállalói kiszolgáltatottság, a bérnyomás és a foglalkoztatási bizonytalanság erősíti a társadalmi feszültségeket, ami visszahat a nemzeti politikákra és kereskedelmi döntésekre is. A J.P. Morgan elemzői szerint ez az új gazdasági-technológiai korszak a politikai vezetést is próbára teszi, mivel a kormányoknak egyszerre kell ösztönözniük az innovációt és fenntartaniuk a társadalmi stabilitást. Tovább haladva, a jelentés egyik legérdekesebb megállapítása az energia, az infrastruktúra és a mesterséges intelligencia hármasának összefonódása. Ezek a területek úgy kapcsolódnak, hogy az AI-rendszerek fejlesztése hatalmas energiát igényel, ami új módon kapcsolja össze az energiaellátást, a klímapolitikát és a technológiai versenyt. Azok az országok, amelyek stabil, diverzifikált energiaforrásokkal és fejlett infrastruktúrával rendelkeznek, könnyebben tudják növelni technológiai befolyásukat. Azonban az energiafüggő vagy fejletlen infrastruktúrájú államok egyre kiszolgáltatottabbak lesznek, tehát az AI nemcsak a digitális világban, hanem az energia- és nyersanyagpiacokon is új hatalmi hierarchiákat hoz létre, és szélesíti azokat. A tanulmány végezetül a hadászati következményekkel foglalkozik. Nem meglepő, hogy az AI ma már a modern hadviselés „operációs rendszerévé” válik, hiszen az autonóm rendszerek, a drónrajok, az algoritmus-alapú döntéshozatal és az adaptív hadműveleti koncepciók mind az AI integrációjától függenek. Azok az országok, amelyek gyorsan képesek beépíteni az AI-t katonai doktrínájukba és ipari termelésükbe, döntő előnyt szerezhetnek a jövő csataterein. Hogy ez az egész hadi-AI projekt milyen etikai és diplomáciai kérdéseket vet fel, azt jól megfoghatjuk a felelősségi hierarchiákban, a háborús normák újragondolásában vagy éppen az új vetületű biztonsági dilemmákban.

A J.P. Morgan geopolitikai központjának előretekintése szerint az elkövetkező időszakban az AI nemcsak technológiai, hanem politikai és gazdasági törésvonalakat is tovább mélyíthet. Az Európai Unió a digital omnibus package révén igyekszik egyszerűsíteni a technológiai szabályozást, miközben az Egyesült Államokban az AI Action Plan végrehajtása kulcskérdés lesz a nemzeti versenyképesség szempontjából. 2026-ban az indiai AI-csúcs a globális dél szerepét és India geopolitikai súlyát helyezheti előtérbe a Kína–USA-verseny kontextusában. Közben az exportkontrollok, az AI-szabványok körüli transzatlanti feszültségek és a Közel-Kelet adatközponti befektetései átrendezhetik a technológiai szövetségi rendszereket. Itt pedig a jelentés óvatosságra is int, hiszen az AI-piac túlfűtöttsége a 2000-es évek dotkom-lufiját idézi, és kérdés, hogy a hatalmas tőkebefektetések mögött valós gazdasági megtérülés áll-e. A Geopolitics of AI tanulmány végkövetkeztetése szerint a mesterséges intelligencia nem pusztán a technológiai fejlődés eszköze, hanem a 21. század hatalmi architektúrájának alapja. A vállalatok és a pénzügyi szereplők számára ez a folyamat nem szemlélődés kérdése, mivel a magánszektor döntései aktívan alakítják, milyen irányba fejlődik a globális rendszer. A J.P. Morgan szerint azok a szereplők, akik felismerik ezt a történelmi pillanatot, nemcsak saját üzleti érdekeiket védhetik meg, hanem a szabályokon alapuló világrend fennmaradásához is hozzájárulhatnak.

Kiegészítendő a jelentést, más források is összecsengenek sok ponton a fentiekkel, főleg abban, hogy a globális mesterséges intelligencia-verseny térképe nem csupán a fejlett algoritmusokról és adatvagyonról szól. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az infrastruktúra, mint mondjuk az adatközpontok, a hálózati kapacitások, az energetikai és félvezető-ellátási láncok ma legalább olyan stratégiai tényezők, mint maga a szoftver. A World Economic Forum nem régi írása szerint az adatközpontok elhelyezése, az adat-lokalizációs szabályok és a digitális infrastruktúra kiépítése egyre inkább a nagyhatalmak közti technológiai rivalizálás frontvonalává válik, hiszen az államok ezzel biztosítják saját AI-kapacitásaik alapjait (ami közvetetten a geopolitikai befolyásuk alapjává is válik). Ugyanakkor a Bruegel és a Geopolitical Monitor elemzései egyaránt a kínai DeepSeek megjelenését tekintik az AI-geopolitika új korszakának kezdeteként, amelyről a J.P. Morgan-es elemzés is bőven értekezett. A kínai fejlesztés áttörése nemcsak technológiai siker, hanem stratégiai üzenet is, az által, hogy Kína immár képes a nyugati ökoszisztémától független innovációs pályát kijelölni, ami felgyorsíthatja az AI területének kétpólusúvá válását. A Bruegel szerint ez különösen érzékenyen érinti Európát, amelynek a jövőben választania kell az amerikai és a kínai AI-normák, infrastruktúrák és szabályozási rendszerek között. Emellett, a Geopolitical Monitor úgy értelmezi a DeepSeek-jelenséget, mint egyfajta „technológiai Selyemutat”, amellyel Peking a saját szabványait és adatpolitikáját exportálhatja.

Ezek az írások jól rímelnek a J.P. Morgan jelentés gondolatmenetére, hiszen mind ugyanarra a trendre mutatnak rá, miszerint az AI már régen nemcsak technológiai kérdés, hanem a geopolitikai játszma egyik fő terepe. Akár a DeepSeek áttöréséről, akár az adatközpontokért és chipgyárakért zajló versenyről van szó, a tét ugyanaz, ki az aki uralja azokat az infrastruktúrákat és szabványokat, amelyek a jövő gazdasági és politikai befolyását meghatározzák.

Források