Mexikóban a biztonság és gazdasági helyreállítás szorosan összefonódik. Mind a politikusok, mind az állampolgárok belátják, hogy az ország erőteljes bűnözői csoportjai mindkettőt fenyegetik, és bár nagyjából egyetértenek abban, hogy valamit tenni kellene, senki sem ért egyet abban, mi lenne a legjobb eljárás.
Ennek részben az ország földrajzi adottságai az oka. A történelem során hegyek, sivatagok, félszigetek és más jellegzetességek sokféle alrégióra osztották Mexikót, melyek közül sok túlságosan távoli vagy hozzáférhetetlen ahhoz, hogy Mexikóváros hatékonyan kormányozzon. Ezek a hatalmi vákuumok függetlenségi mozgalmakat, háborús urakat, forradalmakat és még párhuzamos kormányokat is létrehoztak. Az Sinaloa és a Jalisco New Generation kartellekhez hasonlóan szervezett bűnöző csoportok egyszerűen egy történelmi valóság kortárs kifejeződései. A szövetségi kormány számára a probléma az, hogy ezek a csoportok milyen hatalmat tudtak összegyűjteni. Figyelmen kívül hagyva a jövedelmező kábítószer-kereskedelemből származó hatalmas vagyonát, az egyik legnagyobb hozzájárulás a hatalmukhoz a mexikói fegyveres erők tömeges átállása. Amikor 2000-ben Vicente Fox a Nemzeti Akció Pártjának (vagy PAN) állt hivatalba, kormánya alapvetően újraértelmezte kapcsolatát a katonasággal, és a szolgálattevők sokat veszítettek az általuk élvezett kiváltságokból, működési szabadságukból, anyagi előnyeikből és társadalmi státuszukból, amit a 70 évig tartó uralom alatt élveztek az Institutionális Forradalmi Párt (vagy PRI) alatt. Bármi is volt az indokuk a csatlakozáshoz, a kartellek képességei jelentősen javultak, megszerezve a rendőröket általában fenntartott szofisztikáltságot, szervezettséget és fegyelmet.
Az utóbbi időben a kartellek nagymértékben tudták bővíteni a helyi befolyásukat alacsony költségen a COVID-19 járvány idején. Sok távoli helyen beavatkoztak az alapvető áruk szállításába, ahol a nemzeti kormány nem tudott. Ez lehetővé tette az szervezett bűnözést, hogy még mélyebben behatoljon az ország távoli közösségeibe.
Az szervezett bűnöző csoportok most már nagy részét ellenőrzik a formális és informális gazdaságnak. Természetesen még mindig részt vesznek törvényellenes tevékenységekben, mint például ember-, fegyver- és kábítószer-kereskedelem, de egyre inkább multinacionális vállalatokként működnek, főigazgatóként MBA-t szerezve a legjobb egyetemekről, ellenőrizve a vállalkozás minden ágát, munkálkodva az egyes részlegekkel és szoros kapcsolatban állva a Latin-Amerikában és a Karib-térségben működő bűnöző csoportokkal is. A formális gazdaságban hajlamosak kiegészíteni a kormányzati szolgáltatásokat. Monopóliumot építenek ki az internet-szolgáltatók helyi irányításában, forrásokat és gyógyszereket biztosítanak, és olyan törvényes vállalkozásokat folytatnak, mint a saját cigarettamárkáik gyártása és értékesítése. Országosan adókat és kvótákat vetnek ki az avokádó- és lime-iparban, és még a sörpiacra is beléptek.
Az szervezett bűnöző csoportok jelenléte a hagyományosan Mexikó formális gazdaságának részein új szintű fenyegetést jelent az országra. Az elmúlt években jelenlétük valószínűleg elriasztotta volna a külföldi befektetőket, vagy növelte volna a biztonsági és szállítási költségeket. De most az a kérdés merül fel, hogy ki irányítja az ország melyik részét. Ez különösen fontos, ahogy az ország folytatja a járvány utáni helyreállítást – ami önmagában is nagyon nehéz feladat, és sokkal nehezebb, ha a kormánynak korlátozottak azok a lehetőségei, amelyekkel gazdaságát kezelheti.
Politikailag egyetértés van abban, hogy az államnak vissza kell szereznie az irányítást a gazdaság felett, amely elengedhetetlen a gazdasági helyreállításhoz, és újra kell meghatároznia a szervezett bűnözés szerepét az országban. Azonban a mexikói politikai körök megosztottak abban, hogy melyik stratégia lenne a leghatékonyabb céljuk elérésében. A két vezető stratégiát a Mexikó két legfőbb elnökjelöltje képviseli. A jelenlegi kormányzó Morena párt jelöltje, Claudia Sheinbaum, azt szeretné, hogy a PRI által használt stratégiát erősítse meg: egy úriemberi megállapodás, amely szerint a kartellek viszonylag szabadon működhetnek a kormány által meghatározott paramétereken belül. Ennek a stratégiának az előnye az lenne, hogy a kormánynak nem feltétlenül kellene visszafoglalnia bizonyos ágazatokat vagy területeket – mindkettő erőszakhoz vezetne. Ehelyett tárgyalási megállapodások lehetővé tennék a kormány és a kartellek között, hogy együttműködjenek gazdasági ügyekben. A probléma azonban az, hogy ez a stratégia jutalmazná a kartelleket, mivel hatalmat adna nekik a kormány felett. Valószínűleg a kormányzati intézmények gyengülését is jelentené, amelyekre szükség lenne a kartellek megfékezéséhez. Nem meglepő módon ellenállás van ennek a stratégiának a biztonsági és védelmi körökben, amelyek hajlamosak lassítani vagy teljesen akadályozni annak végrehajtását.
A második stratégia – amit az ellenzéki Xochitl Galvez képvisel, és amelyet a PRI, a PAN és a Demokratikus Forradalom Pártja is támogat – egy erős állami offenzívát ír elő, hogy visszaszerezze, amit elvesztett. Az előny itt az lenne, hogy megcélozná a szervezett bűnözést alátámasztó korrupciót és gazdasági hatalmat, és ha sikerül, megszabadulna egy olyan biztonsági fenyegetéstől, amely évtizedek óta gyötri Mexikót és gazdaságát, miközben Mexikóvárosnak vitathatatlan ellenőrzése lenne a gazdaság felett. A hátránya az lenne, hogy rengeteg politikai tőkét igényel, amelyet nehéz lesz megszerezni, ha a kormány elkötelezi magát a korrupt rangok és állomány kisöprésében, küzd a biztonsági erők közötti morale fenntartásáért és támogatásáért, és kezeli azoknak a politikai következményeit, amelyek valószínűleg tömeges halálozáshoz és pusztításhoz vezetnének. Az utóbbi elriasztaná azokat a külföldi befektetéseket, amelyekre az ország gazdasági helyreállítása támaszkodik. (Hasonló stratégiát próbáltak Felipe Calderon elnök alatt, kis sikerrel.)
Mindkét stratégia úgy alakítja Mexikó gazdasági helyreállítását, ahogyan azt saját maga szeretné. A Morena stratégia minimalizálná a erőszakot, de hátráltathatná a nemzeti vállalkozásokat és csökkenthetné a külföldi közvetlen befektetéseket, mivel a befektetők hosszú távon nehezen bíznának ilyen megállapodásban. A második stratégia hatalmas mennyiségű pénzt és erőforrást igényelne, növelve a rövid távú gazdasági fájdalom valószínűségét a hosszú távú nyereségekért. Egyik stratégia sem lesz immúnis a politikai megvalósítás változékonyságára.
Geopolitikailag a szervezett bűnözés elleni harc azt a kérdést próbálja megválaszolni, hogy a kormány képes lesz-e teljes ellenőrzést szerezni területe és gazdasága felett, annak ellenére, hogy az ország földrajza és történelme korlátozza. A Morena stratégia lényegében arra törekszik, hogy ezekkel a korlátokkal együttműködjön, míg a másik azt hiszi, hogy Mexikó képes lehet kitörni korlátai közül – ha hajlandó megfizetni az árat.
Forrás – GPF