Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) bejelentették az október 7-én életbe lépett háborús szükségállapot feloldását, amely lehetővé tette a tartalékos szolgálat kötelező meghosszabbítását. A következő hetekben csökkentik a katonai létszámot, ami már a reguláris hadsereg alakulatait is érinti – jelentette a Ynet.
A bejelentés néhány perccel azután látott napvilágot, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök környezete élesen bírálta Eyal Zamir vezérkari főnököt, aki állítólag ellenezte a Gázai övezet teljes megszállását. A kormányfő stábja szerint Zamir „mondjon le”, ha nem támogatja a kabinet céljait.
Az IDF az X-en közölte, hogy minden reguláris zászlóaljból egy-egy századot vonnak ki, és a katonák egy részét tartalékos egységekbe helyezik át. A hadsereg ígéretet tett arra, hogy enyhíti a tartalékosok szolgálati terheit, akik közül sokan már több mint egy éve egyenruhában szolgálnak.
Zamir döntése értelmében a különleges és elit egységek tagjainak sem kell a korábban meghatározottnál hosszabb ideig szolgálniuk. A lépést a katonák szolgálati körülményei, túlterheltsége és a megnövekedett öngyilkossági arányok is indokolták.
Mindeközben Izrael bejelentette, hogy részlegesen újranyitja a magánkereskedelmet Gázával, hogy csökkentse a térség humanitárius segélyektől való függőségét. A Cogat – a palesztin területeken végzett izraeli kormányzati tevékenységekért felelős szerv – közölte, hogy szigorú biztonsági szűrés után csak korlátozott számú helyi kereskedő vehet részt az új rendszerben.
Forrás – ANSA
