Kína részvétét fejezte ki Ferenc pápa halála okán

Szerző: | ápr 22, 2025 | Ázsia, Napi hírek

Kína hivatalosan is részvétét fejezte ki Ferenc pápa halála miatt – közölte a kínai külügyminisztérium hétfőn. A szóvivő, Guo Jiakun elmondása szerint az elmúlt években konstruktív párbeszéd és baráti eszmecsere zajlott a Vatikán és Peking között.

„Kína hajlandó közös erőfeszítéseket tenni a Vatikánnal a kétoldalú kapcsolatok folyamatos javításáért” – tette hozzá Guo, ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy a két fél között továbbra sincsenek hivatalos diplomáciai kapcsolatok.

Ennek fő oka, hogy a Vatikán Tajvant ismeri el Kína hivatalos képviselőjeként, míg Peking Tajvant saját, „szent és elidegeníthetetlen” területének tekinti, amelyet szükség esetén erővel is hajlandó lenne visszacsatolni.

Kína és a Szentszék 2018-ban ideiglenes megállapodást kötött a kínai püspökök kinevezéséről, de a teljes körű diplomáciai normalizálás továbbra is várat magára.

Forrás – ANSA