Ki ne hallott volna már a brit tudósok által legújabban felfedezett földrengető technológiákról? A legújabb UFO emberrablásokról vagy éppen 9/11-ről, mint az amerikai kormányzat belső aknamunkájáról és a nácik titkos holdbázisáról?

Általános módszer szokott lenni ilyenkor, hogy ezeket az elméleteket elhessegetjük magunk elől. Mint valami szemünket csípő rossz füstöt az abban hívő személyt jól eltávolítva környezetünkből vagy legalábbis megregulázzuk őt. Ezzel viszont több probléma akad.

Ha a személy, aki ezekben hisz észreveszi, hogy bolondnak, ostobának tartják és nézetei miatt akár ki is közösítik a társadalom peremvidékeire, fenyegetve érezheti magát és kontrollvesztettnek, hiszen ezáltal egyben megkérdőjelezik az önnön valóságérzékelőségének helyességét is (a saját episztemológiai rendszerét, azaz ami alapján jelentéseket nyernek számára a világban lezajló folyamatok). Ráadásul elvesztheti a saját maga által az élete felett gyakorolt kontroll érzését is (tehát az egyén egzisztenciális céljait is fenyegetve érezheti pl. egy kapcsolat megtartása esetén).[1] Az összeesküvéselméletekben hívők nagyrésze, pedig már eleve ezért fordult ezekhez az elméletekhez, azaz mivel nem talált jelentést a világban zajló eseményeknek vagy előző hitrendszere súlyosan megrendült, ebben talált menedéket. Ha ellenségesen viszonyulunk hozzá csak még inkább megerősítjük azon érzését, hogy ő sarokba van szorítva, ezzel még inkább belelökve őt a nyúlüregbe.

Ezek az elméletek egyben többször egymásra épülnek és kiegészítik egymást, ezzel egy komplex világnézetet kínálva. Gondoljunk csak arra mennyi mindenre lehet ráhúzni a szabadkőműveseket, mint elkövetőket.

Egyben közösséget is biztosítanak, hiszen a benne hívők könnyen kapcsolatba léphetnek egymással a kommunikációs eszközök és médiumok elterjedtségének köszönhetően egy folyamatos megerősítő spirálba zárva maguk nézeteikkel kapcsolatosan, Minderre ráerősít annak a ténye is, hogy a médiumok figyelemmel kísérik milyen tartalmakat favorizálunk annak érdekében, hogy minél tovább tartsanak fenn az oldalaikon, és célzott hirdetésekkel targetáljanak minket még inkább bezárva a felhasználót nézeteibe.

A helyzeten az sem javít, hogy a politikai aktorok nagyrésze szervesen építkezik ezekre vagy hozza létre azt hatalomra kerülése, vagy inkumbens pozíciójának fenntartása érdekében. Mindez ahhoz vezet, hogy szavazóik és szimpatizánsaik egyre inkább elfordulnak radikális irányokba mind a jobb mind pedig a baloldal spektrumán. Ez egyben egy öngerjesztő folyamatot is eredményez mivel a politikus narratívája fenntartása érdekében már önmaga is belekényszerül abba, hogy ilyen elemeket alkalmazzon a szavazói megtartása érdekében, amennyiben nem rendelkezik a szükséges képességekkel (pl. karizma, amely tranzaktív vezetők esetén ritkább) és intuíciókkal, valamint szándékkal, hogy ezt megakadályozza.

A Donald Trump ellen 2024. júliusában elkövetett sikertelen merénylet, illetve a Charlie Kirkel szembeni sikeres merénylet, amely sokkolta az USA-t és az egész világot rávilágított arra mekkora veszélyt is hordoz ez magában. Nem beszélve arról, hogy ez nem csak nagy a médiában előtérbe került véleményvezérekkel és politikusokkal szemben zajlik, de sokkal kisebb, a médiában sokkal kevésbé előtérbe került személyekkel szemben szintén.

Így például egy minnessotai állami törvényhozásban dolgozó demokrata képviselőnő, Melissa Hortman is a radikálisok áldozatává vált férjével Markkal együtt; az állam szenátora, John Hoffmann és felesége Yvette ellen is megkíséreltek egy merényletet, ellenben ők mindketten túlélték azt.[2]

Mindez rá kell, hogy vezessen minket arra, hogy a struccpolitika ezen emberekkel szemben már nem alkalmazható, amennyiben pedig alkalmazzuk súlyos árat fizethetünk érte. Mivel ezeknek az elméleteknek, illetve az álhírek terjedési ütemének , valamint mennyiségének száma az AI-nak köszönhetően eddig úgy néz ki csak gyorsulni fog. Ismét rá kell vennünk magunk, hogy a fizikális térben jelen lévő kapcsolataink ápoljuk a digitálissal szemben, valamint törekedjünk kezet nyújtani ezen emberek és családtagjaink számára a post truth korában.

A jelenség súlyossága ugyanis egyértelmű. Trump már a kampányában szervesen épített különféle összeesküvéselméletekre többek között a John F. Keneddy gyilkosságával kapcsolatosakra és hatalomra kerülvén több aktát nyilvánosságra hozott szavazói megtartása végett.[3] Ha egy YouGov kérdőíves kutatást megnézünk felfedezhetjük, hogy nem oktalanul: a felmérésen részvevő 1000 főből 54% mondta biztosnak/valószínűnek, hogy Kennedy merénylője Lee Harvey Oswald nem cselekedett egyedül, 24% pedig bizonytalannak tartotta magát benne. A kutatásból szintén kiderül, hogy pártokra lebontva a demokrata szavazók 40% – a republikánus szavazóknak pedig 64% – a tartja számára hihetőnek az állítást.[4]

Kérdéses továbbá, hogy nem ég-e rá is egy vád az Epsteinnel való viszonyáról és az Epstein okozta nyugtalanság végett az Egyesült Államokban amennyiben nem hozza nyilvánosságra az ügy aktáit megszegve ezzel ígéretét.[5]

A helyzetet még tovább bonyolítja, hogy bizonyos esetekben kormányok és vállalatok ténylegesen érdekeltek abban, hogy az igazság fedve maradjon, illetve bizonyos tények ne juthassanak el a publikum számára.

A már korábban említett Charlie Kirköt ért tragikus eseményt követően így járt el Irán, Kína és Oroszország. Irán azt az állítást terjesztve, hogy az izraeli kormány állt a merénylet hátterében azzal érvelve, hogy Kirk ellenezte az Iránt ért bombázást, Oroszország Ukrajnát vádolta az eseményekkel, illetve azt terjesztette, hogy az ukránok ünnepelték halálát, Kína pedig azt terjesztette, hogy Kirk merénylője adományozott Trump kampányára már 2020-ban.[6]

Vállalatoknál a dohánycégek lehet hozni példaként. 1996-ban Jeffrey Briganddel készített interjút a CBSN 60 minutes (60 perc) rovata, amelyben az interjúalany Jeffrey nyilvánosságra hozta, hogy a dohányvállalatok (köztük külön kiemelve Brown & Williamson vállalatot, ahol Jeffrey Brigand dolgozott) miként adnak hozzá olyan alapanyagokat termékeikhez, melyek még addiktívabbá teszik azokat.[7] Egy esetben a Philip Morris 2001-ben Csehországban elment odáig is, hogy egy kutatást rendelt el, hogy bebizonyítsa a cseh kormány számára mennyivel profitálóbb az állam számára dohányzás és a dohánytermékeket fogyasztói, hiszen az ilyen termékeket fogyasztók hamarabb halnak meg így nem kell az államnak nyugdíjat fizetnie és rengeteg adó származik belőle, ezzel 147 millió dollárt megtakarítva (akkori számok alapján).[8]

Az átlag amerikai állampolgár, valamint internetet böngésző felhasználó pedig, akinek emellett megélhetéséért és céljaiért kell küzdenie, valamint saját környezetének és saját cselekedeteinek kihívásaival és súlyával sajnos nem csodálkozhatunk, ha elveszik ebben a labirintusban, mely a tények felé és igazságok felé vezet, elveszve saját szkepszisében és félelmeiben. Nem beszélve arról, hogy sokszor akaratlanul is téves információkat oszthatnak meg velünk az ezekben hívő személyek. Törekedjünk tehát, hogy amennyiben tehetjük és érezzük magunkban az energiát kommunikáljunk velük és ha meggyőzni nem is, de legalább empatikusan próbáljunk bánni velük.