A Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között tervezett találkozót határozatlan időre elnapolták. Mindezt kedden, a Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszterek közötti hívást követően erősítették meg. A múlt héten bejelentett találkozó színhelyeként Budapest volt megjelölve, azonban az esemény pontos időpontja még nem volt kitűzve. Ez volt a legújabb a Trump által beígért, ide-oda botladozó diplomáciai csörték sorában, melyekkel az amerikai elnök próbálná lezárni a lassan négy éve elhúzódó konfliktust.
Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök és több európai vezető időhúzással vádolja Putyint, mivel az egyre elhúzódó tárgyalási folyamatok alatt az orosz invázió zavartalanul folytatódhat. Emellett határozottan kiálltak bármilyen javaslat ellen, amely Kijevet az oroszok által elfoglalt területek feladására kényszerítené a békéért cserébe – mint ahogy azt Trump már korábban is felvetette.
Nyolc európai vezető és magas rangú Európai Uniós tisztviselő közös nyilatkozatban jelezte, hogy terveik szerint több milliárd dollár (euró) befagyasztott orosz tőke felhasználásával segítenek majd Kijevnek megnyerni a háborút – az azzal kapcsolatos jogi aggodalmak és következmények ellenére is. Zelenszkij arra is kitért, hogy Putyin még múlt héten beszélt Trumppal telefonon, miután felmerült annak a lehetősége, hogy az USA nagy-hatótávolságú Tomahawk rakétákat szállítana Ukrajnának. De „amint a feszültség oldódni látszott, az oroszok felhagytak a diplomáciai eszközökkel, és megszakították a tárgyalásokat” – írta Zelenszkij egy keddi Telegram posztjában. „Be kell fejeznünk ezt a háborút, és csak a nyomásgyakorlással érhetünk el békét” – fogalmazott az ukrán elnök.
A vezetők állásfoglalásukban kitűzték, hogy „ragaszkodnak azon elvükhoz, mely szerint nemzetközi határokat nem lehet erőszakos úton megváltoztatni”. Még a múlt hónapban Trump formálta át hosszútávú álláspontját – mely szerint Ukrajnának fel kellene adnia területeket – és helyette azt sugallta, hogy képesek lennének visszaszerezni az oroszok által elfoglalt területeket. Azonban egy múlt heti Putyinnal való telefonbeszélgetést és egy pénteki Zelenszkijjel való találkozást követően Trump ismét megváltoztatta álláspontját, és felszólította Moszkvát, valamint Kijevet, hogy „álljanak meg ott ahol vannak” a három és fél éve tartó háborúban.
Vasárnap Trump úgy nyilatkozott, hogy az iparilag rendkívül fontos Kelet-Ukrajnai Doneck régióját „ketté kellene vágni”, ezzel annak túlnyomó részét orosz kezekben hagyva. Hétfőn az amerikai elnök azt mondta, bár van esély arra, hogy Ukrajna végül legyőzze Oroszországot, ő maga kételkedik afelől, hogy ez tényleg bekövetkezne.
Eközben az ukrán és európai vezetők folyamatosan próbálják Trumpot a saját oldalukon tartani. „Teljes mértékben támogatjuk Trump elnök úr álláspontját, mely szerint a harcokkal azonnal fel kell hagyni, a tárgyalásokon pedig a jelenlegi frontvonalakat kell alapul venni” – olvasható a nyilatkozatban. „Mind láthatjuk, hogy Putyin továbbra is az erőszak és pusztítás eszközeit választja.”
Trump tevékenykedései rendkívül bolyongós utat jártak be, miközben az elnök próbál egy békemegállapodást kieszközölni az Európában a II. világháború óta zajlott legpusztítóbb konfliktus lezárására.
Forrás – Daily Sabah
