A német kancellár, Friedrich Merz elárulta, hogy mesterséges intelligenciát (MI) is tesztel a kormányzati munkában, sőt törvényszövegek megfogalmazásánál is kipróbálta már a technológiát.
A kancellár példát is hozott: az úgynevezett „Aktivrente” (aktív nyugdíj) törvényjavaslat előkészítésekor az MI-t a szöveg megfogalmazásához hívta segítségül. „Meglepő volt, milyen pontos javaslatokat adott a mesterséges intelligencia – egészen a jogi megfogalmazásokig” – mondta Merz. Ugyanakkor a kancellár a technológia korlátaira is rámutatott, az MI nem ismerte a legfrissebb adótörvény-módosításokat, így bizonyos részeknél elavult információkat használt.
A német kormány egyre nyitottabb a mesterséges intelligencia használatára, különösen az adminisztratív és jogalkotási folyamatok hatékonyságának növelésében. Merz kijelentései újabb jelei annak, hogy az MI a politika és a közigazgatás szintjén is egyre nagyobb teret nyer Németországban.
Forrás: Der Spiegel
