2024 júniusában az európai parlamenti választások eredménye sokak számára figyelmeztetés volt, a szélsőjobboldali és rendszerellenes pártok addig nem látott mértékben erősödtek meg az Unió egészében. A várakozás akkor az volt, hogy ez a hullám előbb utóbb megtörik, a kormányzati felelősség, a pártok belső megosztottsága, Donald Trump újraválasztásának terhe és Ursula von der Leyen stratégiai lépései mind hozzájárulhatnak ehhez. A European Policy Centre 2026 júniusában megjelent elemzése szerint két évvel később ezek a várakozások nagyrészt nem igazolódtak be.

A kérdés ma már nem az, hogy a szélsőjobb növekedése megáll-e magától. A kérdés az, vajon a mértékadó politikai erők képesek-e valaha is olyan stratégiát találni, amely tényleg visszaszorítja azt.

Az elemzést a brüsszeli székhelyű European Policy Centre, az EU egyik legrégebbi, magát függetlennek mondó, nonprofit agytrösztje adta ki, az intézet European Politics and Institutions programjának kutatása kapcsán. A szerzők Javier Carbonell szakpolitikai elemző, aki az említett program munkatársa, Tabea Schaumann junior szakpolitikai elemző az intézet vezetői irodájában, valamint Kocsis Levente, aki az Eulytix adatelemző cég vezető adattudósaként dolgozott a tanulmány mögötti adatbázisokon. Az anyag 2026. június 8-án jelent meg vitaanyag formátumban.

A számok, amelyek stabilitást mutatnak

Az EU Elects projekció szerint ha ma tartanának választást, az Európai Parlament összetétele nagyjából a jelenlegihez hasonlítana. A hagyományos, proeurópai többség, amelyet a szocialisták és demokraták, a Renew Europe és a Néppárt alkot, továbbra is tartaná magát, bár egyre szűkebb margóval. A Néppárt 188-ról 177-re, a szocialisták és demokraták pedig 136-ról 125 mandátumra csökkennének, miközben a radikálisabb szélsőjobboldali családok folyamatosan erősödnek. A Patriots for Europe 84-ről 100-ra, az Europe of Sovereign Nations pedig 25-ről 40 mandátumra nőhetne, míg a mérsékeltebb Európai Konzervatívok és Reformerek csoportja csak alig néhány helyet nyerne. Fontos részlet, hogy a szélsőjobb támogatottsága 2025 novembere óta nem nőtt tovább. A legtöbb nyereséget még a 2024 és 2025 közötti időszakban könyvelték el, ami arra utalhat, hogy a tábor elérte egy pillanatnyi plafont. Korai lenne azonban kijelenteni, hogy ez tartós fordulat, vagy csak átmeneti megtorpanás.

Forrás: EPC

A nemzeti kormányok szintjén hasonló stabilitás rajzolódik ki. 2024 és 2026 között a bal oldal vezette kormányok száma négyről ötre nőtt, a liberálisoké öt maradt, a jobbközép vezette kormányoké tizenegy maradt, a szélsőjobb kisebbségi partnerként négyről háromra csökkent, a szélsőjobb vezette kormányok száma pedig háromnál maradt. A Néppárt maradt a legtöbb kormányt adó politikai család, miután Portugália, Görögország és Lengyelország mellé megszerezte Németországot és Magyarországot is.

Forrás: EPC

A legfontosabb váltás nem is a számokban, hanem azok mögöttes szerkezetében történt. Csehországban Petr Fiala konzervatív kormányát Andrej Babiš váltotta, aki a Patriots for Europe csoporthoz tartozik, Magyarországon pedig Orbán Viktort Magyar Péter váltotta, aki formálisan a Néppárthoz csatlakozott, ideológiailag azonban sok kérdésben közel áll korábbi pártjához. Így Európában ma is két, konzervatívok vezette és egy, radikálisabb szélsőjobb vezette kormány működik, ugyanúgy, mint 2024-ben, csak más szereplőkkel. A tanulmány szerint a legfontosabb fejlemény az, hogy Orbán egyetlen, de nagyon hangos rendszerellenes vezetőként betöltött szerepét mostanra egy szélesebb, populista kormányfőkből álló csoport vette át, Babiš, Robert Fico, Janez Janša, Rumen Radev és Magyar Péter személyében. Ezek a politikusok sokban különböznek egymástól, az EU liberális és integrációs napirendjével szembeni szkepszisben azonban osztoznak. Ahogy a szerzők fogalmaznak, az Unió egyetlen nagy sziklát cserélt le egy mezőnyi kisebb kőre, amelyet nehezebb eltakarítani az útból.

Négy elmélet, amelyik mind megbukott

A tanulmány négy, a szélsőjobb hanyatlását megjósoló elméletet vizsgál meg részletesen. Az első szerint a kormányzati részvétel aláássa a szélsőjobb támogatottságát, mivel a választók szembesülnek a politikájuk következményeivel. A bizonyíték vegyes. A kisebbségi kormánypartnerek valóban veszítenek, a finn Perussuomalaiset 17 százalékról 13-ra esett vissza, a horvát Hazafias Mozgalom 10 százalékról 3-ra, a holland PVV 23 százalékról 12-re. Ezzel szemben a szélsőjobb vezette kormányok jellemzően megtartják vagy növelik támogatottságukat, a belga N-VA 25 százalék fölé emelkedett Flandriában, Meloni pártja 26 százalékos választási eredményről 29 százalékra nőtt azóta, Babiš támogatottsága pedig hivatalba lépése óta szintén emelkedett. Ráadásul, ahol egy szélsőjobboldali párt veszít, ott gyakran egy másik, hasonló szereplő nyer. Ez történt Olaszországban az újonnan alapított Vannacci-féle Futuro Nazionale esetében, Szlovákiában az ESN-hez tartozó Republika Mozgalomnál, vagy Hollandiában, ahol a PVV visszaesését a JA21 emelkedése ellensúlyozta, amely 6 százalékról 11-re nőtt. Hasonló csereeffektus zajlott Magyarországon a Tisza és Csehországban az ANO esetében is.

A második elmélet szerint a szélsőjobb belső megosztottsága egyfajta teherré válna. Az adatok ezt is csak részben támasztják alá. A szélsőjobboldali frakciók a legkevésbé egységesek az Európai Parlamentben, az ESN 0,79-es, az ECR 0,76-os, a PfE pedig mindössze 0,68-as kohéziós mutatóval rendelkezik, szemben a szocialisták és a zöldek 0,91-es értékével. Bevándorlási kérdésekben a szélsőjobb egységes marad, 0,91-es értékkel, védelmi ügyekben azonban mindössze 0,48-as az egyetértés, kereskedelemben 0,54, nemzetközi kapcsolatokban pedig 0,56. Ezek a törésvonalak azonban nem alakultak át választási veszteséggé, részben mert a mértékadó pártok nem támadták kellő erővel ezeket az ellentmondásokat, részben mert a választókat egyszerűen kevésbé érdeklik ezek a témák, mint a bevándorlás vagy a megélhetés kérdése.

A harmadik elmélet Trump hatására épít, arra számítva, hogy az európai szélsőjobb Trump adminisztrációjához fűződő kapcsolata terhessé válik, ahogy azt Kanadában és Ausztráliában is látni lehetett. Több vezető valóban nyilvánosan eltávolodott Washingtontól, Meloni bírálta Trump pápa elleni kirohanásait és megtagadta egy olasz légibázis használatát az iráni csapásokhoz, Marine Le Pen pedig kaotikusnak nevezte Trump Irán politikáját. Az EU és USA közötti kereskedelmi megállapodásról szóló márciusi szavazáson is megmutatkozott ez a törésvonal, a PfE tagjai 15 igen és 51 nem szavazattal többségében ellene voltak, az ESN 22 tartózkodással gyakorlatilag megbénult, míg az ECR 75 tagjából 70 igennel gyakorlatilag egyöntetűen megszavazta az egyezményt. A közvélemény kutatási adatok szerint azonban mindez nem került a szélsőjobb támogatottságába, a tábor mérete 2024 októbere és 2025 áprilisa között stabil maradt, Trump beiktatásának sem volt mérhető hatása a szavazási szándékokra. A tanulmány szerint ez arra utal, hogy Trump inkább a szélsőjobb viselkedését alakította át, mint annak tényleges támogatottságát.

A negyedik elmélet Ursula von der Leyen stratégiájáról szól, amely az ECR normalizálására épült, miközben a PfE és az ESN kizárása mellett tartott ki. A számok szerint ez a taktika sem hozott választási értelemben sikert. A Néppárt vesztett a támogatottságából, a kizárt csoportok nyertek a legtöbbet, az ECR pedig nem tudott egyértelműen profitálni a mértékadó politikával való szorosabb együttműködésből.

Mélyebb okok, rövid távú válaszok

A négy elmélet kudarca a tanulmány szerint arra mutat rá, hogy a szélsőjobb növekedése mögött strukturális okok állnak, az infláció, a politikai intézményekbe vetett bizalom hiánya, a bevándorlás és a globális gazdasági verseny, amelyeket a rövid távú politikai taktikák eddig nem tudtak kezelni. A szerzők szerint az egyetlen óvatosan pozitív jel, hogy a szélsőjobb támogatottsága 2025 vége óta nem nőtt tovább.

Hogy ez a megtorpanás tartós marad-e, az attól függ, hajlandóak lesznek-e az ú.n. proeurópai erők túllépni a reaktív taktikákon, és szembenézni azokkal a mélyebb feszültségekkel, amelyek a rendszerellenes hullámot táplálják. Két évvel a 2024-es választások után ez a váltás a tanulmány szavaival élve továbbra is időszerű, de egyelőre váratja magát.

Források

• Carbonell, Javier, Tabea Schaumann és Levente Kocsis: Two years on, Why Europe’s far right keeps growing. European Policy Centre, Discussion Paper, European Politics and Institutions Programme. (2026. 06. 08.). Link: https://www.epc.eu/publication/two-years-later-why-europes-far-right-keeps-growing/