Vlagyimir Putyin orosz elnök és Maszúd Peszeskján iráni elnök 2025-ben stratégiai partnerségről szóló megállapodást írt alá, amely Moszkva és Teherán egyre elmélyülő kapcsolatáról tett tanúbizonyságot. Azonban amikor Izrael és az Egyesült Államok februárban megtámadták Iránt, mindössze nyolc hónappal a 2025-ös, tizenkét napos háborút követően, Oroszország a támadás szóbeli elítélésén kívül kevés segítséget nyújtott Iránnak. A Kreml kritizálta az iráni legfelső vezető, Ali Hámenei meggyilkolását, illetve de-eszkalációra hívta fel a feleket, közvetlen katonai támogatást azonban nem nyújtott Teheránnak. A 2025-ös megállapodást ugyan nem szegte meg Oroszország, az ugyanis nem tartalmaz kollektív védelmi kötelezettséget, az orosz reakció mégis jól mutatja Moszkva és Teherán látszólag szoros kapcsolatának határait.
Oroszország a közelmúltban számos alkalommal hasonlóképpen kezelte állítólagos szövetségeseit: az orosz-ukrán háború kitörése óta több krízishelyzetben cserben hagyta például Örményországot, valamint Bassár el-Aszad szíriai és Nicolás Maduro venezuelai elnököt. Oroszország minden esetben erősen elítélte a szövetségesei elleni akciókat, segítséget azonban nem nyújtott — az ukrajnai háború a Kreml szinte minden figyelmét és kapacitását leköti. Az iráni helyzetnél azonban más tényező (is) állhat a háttérben: a háború kitörése óta emelkedő olajárak jelentősen növelik Moszkva bevételeit, ezen felül pedig elterelik az Egyesült Államok és Európa figyelmét az ukrajnai konfliktusról – így paradox módon érdeke Moszkvának, hogy az Irán elleni háború minél tovább tartson.
A jelenkori szívélyes viszonyuk ellenére Oroszország és Irán történelmileg ellenfelek voltak, a Kaukázusért és a Kaszpi-tengerért versengtek. A mai szövetségük a Szovjetunió összeomlása után virágzott fel, amikor Moszkva rengeteg katonai eszközt adott el a szankciók által sújtott Teheránnak, többek között MiG-29-es vadászgépeket, T-72-es tankokat, később pedig S-300-as légvédelmi rendszereket is. Ennek ellenére Oroszország továbbra is fenntartotta az együttműködést a többi közel-keleti állammal, amelyek Irán riválisai a térségben. A 2010-es években Moszkva beállt az Iránnal szembeni nyugati szankciók mögé, felfüggesztve a fegyverszállításokat. Az együttműködés a szíriai polgárháború kirobbanásával vált igazán szorossá, amelyet az orosz-ukrán háború kitörése és Moszkva nemzetközi elszigetelődése felerősített. A nyugati szankciók miatt Oroszország partnereket keresett, akik segíthettek fenntartani az elhúzódó háborút. Irán különösképp fontosnak bizonyult, ugyanis nagy mennyiségű Shahed drónt adott el Moszkvának – a robotrepülőgép gyártását később Oroszországban is megkezdték, mára szinte minden nap bevetésre kerül ukrán célpontok ellen.
Oroszország cserébe újfent katonai eszközökkel látta el Teheránt, többek között rakéta- és űrtechnológiával, ezzel segítve az iráni rakétaprogramot. Irán emellett segített Moszkvának kikerülni a szankciókat: Oroszország például Irántól ’tanulta el’ az árnyékflotta ötletét és működtetését, Irán ugyanis szintén ezzel a módszerrel játszotta ki az őt súlytó korlátozásokat, és folytatta az országban kitermelt olaj exportját. 2022 óta a két ország bilaterális kereskedelme megduplázódott, Oroszország pedig diplomáciailag is támogatta Iránt, amely így tudott csatlakozni többek között a Sanghaji Együttműködési Szervezethez (SCO) és a BRICS-hez.
A szövetség határai mára azonban tisztán látszanak. Ugyan Iránnak nagy segítség volna, ha hozzájutna olyan fejlett orosz haditechnológiákhoz, mint a legmodernebb vadászgépek vagy légvédelmi rendszerek, Moszkva mégsem látja el ezekkel Teheránt. Egyrészt azért, mert nem is feltétlenül tudná ezt megtenni, hiszen az ukrajnai háború leköti a legtöbb orosz hadianyagot, amelyek használatára az iráni katonák kiképzése a legjobb esetben is legalább fél évbe telne. Másrészt azért sem segít a Kreml Iránon, mert nem szeretné provokálni az Egyesült Államokat, amelyekkel jelenleg is tárgyalásokat folytat az orosz-ukrán háború lezárását illetően. Emellett Moszkva jó viszonyra törekszik a többi közel-keleti állammal, amelyek gazdaságilag fontosak maradtak Oroszországnak.
Moszkva elláthatja ugyan Teheránt „csendesebb” segítséggel, mint például műholdképekkel vagy hírszerzési adatokkal, a közel-keleti háború azonban alapvetően kedvez Oroszországnak. Az Egyesült Államok rengeteg hadianyagot használ el a konfliktusban, amely amellett, hogy gyengíti a kapacitásait, azt is jelenti, hogy Ukrajna számára kevesebb marad. Mindeközben a labilis energiapiac, valamint az ellátási útvonalak, legfőképpen a Hormuzi-szoros ideiglenes kiesése újra szerepbe hozza az orosz energiát. Ez fontos bevételt jelent a Kremlnek, és megerősítheti az ország gyenge pénzügyi és gazdasági szituációját. Az Egyesült Államok már be is jelentette, hogy ideiglenesen megszünteti a szankciókat a már tengeren lévő orosz olaj ellen.
Az iráni háború tehát egyaránt átok és áldás Oroszországnak. Egyfelől egy fontos regionális szövetségest veszíthet el Moszkva, amelynek már így is kevés barátja van, másfelől azonban az energiaárak növekedése és a figyelem elterelődése miatt még akkor sem feltétlenül sietne Teherán segítségére, ha képes lenne rá. Végsősoron a konfliktus jól mutatja, hogyan tudja Oroszország kihasználni a krízishelyzeteket, és hasznot húzni belőlük.
A teljes cikk: https://www.foreignaffairs.com/russia/why-russia-watching-iran-burn
További források:
https://www.washingtonpost.com/national-security/2026/03/06/russia-iran-intelligence-us-targets/
https://www.nytimes.com/2026/03/13/world/europe/russia-oil-suspended-sanctions-economy.html
https://carnegieendowment.org/russia-eurasia/politika/2025/01/russia-iran-strategic-agreement