Az Északi-sarkvidék a bolygó egyik leggyorsabban változó térsége: jelentőségét a nyersanyagokhoz való hozzáférés és az új hajózási útvonalak lehetősége növeli. Ez a régió ugyanakkor szorosan kapcsolódik Európához is. Az európai Arktisz messze a legfejlettebb, legnépesebb és legbefolyásosabb része a térségnek. Az Európai Unió Finnországon és Svédországon keresztül van jelen a térségben, Grönland 1985-ben, az önkormányzatiság megszerzése után kilépett az Európai Közösségekből. Izland újra fontolóra vette az uniós csatlakozást, amelyről augusztusban népszavazást terveznek, miközben Norvégia is fokozatosan közeledik az EU-hoz. Ennek ellenére az Európai Unió befolyása az Északi-sarkon továbbra is korlátozott, és elsősorban gazdasági kérdésekhez kapcsolódik. Brüsszel ugyan képes szabályozási erejét érvényesíteni a térségben, ez azonban nem feltétlenül elegendő egy geopolitikailag egyre fontosabbá váló Arktisz esetében. 2026-ban az EU új sarkvidéki stratégiát tesz közzé, amely kiváló lehetőséget kínál a korábbi dokumentum hiányosságainak kijavítására.
Az EU legutóbbi északi-sarki stratégiája 2021-ben jelent meg, az Európai Bizottság és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője által kiadott közös közlemény formájában. A stratégia három fő pillérre épült: az éghajlatváltozás hatásainak kezelésére és a környezet védelmére, az arktiszi közösségek fenntartható fejlődésének elősegítésére, valamint a nemzetközi együttműködés megerősítésére. A dokumentum szinte teljesen figyelmen kívül hagyta a geopolitikai és biztonságpolitikai kérdéseket. Oroszország ugyan tizenháromszor szerepelt benne, de szinte mindig az együttműködés összefüggésében; Kína és az Egyesült Államok mindössze három-három alkalommal jelent meg. Ezzel szemben az „éghajlatváltozás”, a „fejlődés”, a „fenntarthatóság” és az „őslakos népek” kifejezések jóval gyakrabban fordultak elő. A stratégia fókusza tehát egyértelmű volt, és 2021-ben még jól illeszkedett a tagállamok álláspontjához és a politikai valósághoz. Ez a valóság azonban hirtelen megváltozott, amikor Oroszország 2022 februárjában teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen, alig néhány hónappal a stratégia megjelenése után. Az ukrajnai háború kitörése az Északi-sarkvidéket is jelentősen érintette, és az EU stratégiája gyorsan elavulttá vált. Az éghajlatváltozás és a fenntartható fejlődés kérdései háttérbe szorultak a biztonsági és védelmi szempontok mögött. Ezt jól mutatja, hogy Finnország 2023-ban, Svédország pedig 2024-ben csatlakozott a NATO-hoz. Az EU-nak több mint három évébe telt, hogy megkezdje egy új stratégia kidolgozását, amely 2026-ban fog megjelenni, és amelyet már az Arktisz új politikai valóságához kell igazítani.
A legfontosabb terület, amelyet az új stratégiának alaposabban kell kezelnie, az a biztonság- és védelempolitika. Bár Brüsszel hagyományosan nem tekinthető biztonságipolitikai szereplőnek, 2022 óta fokozatosan bővíti képességeit. A ReArm Europe és a SAFE, vagyis a Security Action for Europe programok is azt mutatják, hogy az EU képes alkalmazkodni új és váratlan helyzetekhez. Ennek az alkalmazkodásnak az Északi-sarkvidékre is ki kell terjednie. Oroszország a 2000-es évek közepe óta gyors ütemben militarizálja a térséget, és úgy tűnik, az Egyesült Államok és Kanada is hasonló irányba mozdul el. Bár egyes európai államok már 2022 előtt, vagy közvetlenül utána felismerték a geopolitikai gondolkodás szükségességét az Északi-sarkon, az EU-nak és a többi tagállamnak is támogatnia kell őket. Az északi-sarki biztonság egész Európa biztonságát jelenti, hiszen egy esetleges orosz agresszió nagy valószínűséggel ebben a régióban, vagy a szomszédos balti térségben bontakozna ki. Az Északi-sarkvidék sok európai állam számára távolinak tűnhet, mégis elengedhetetlen felismerni, hogy a 21. század egyik elsődleges geopolitikai színteréről van szó, ahol minden nagyhatalom jelen van. Európa nem engedheti meg magának, hogy lemaradjon, az egyes államok pedig önmagukban túl kicsik ahhoz, hogy hatékonyan ellensúlyozzák Oroszországot, Kínát vagy akár az Egyesült Államokat. Az EU-nak ezért erős és egységes arktiszi szereplővé kell válnia, az új stratégia pedig kiváló lehetőséget kínál ennek megalapozására.
Az új északi-sarki stratégiáról szóló nyilvános diskurzus egyelőre biztató jeleket mutat. A kapcsolódó uniós anyagokban már hangsúlyosan megjelenik a geopolitikai versengés, valamint a biztonság- és védelempolitika. Az európai vezetők is felismerték a kérdés jelentőségét. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke 2024-es grönlandi látogatásán úgy fogalmazott, hogy a jég olvadásával új valóság bontakozik ki, és Oroszország, valamint Kína egyre határozottabban lép fel a térségben. Egy évvel később azt is kijelentette, hogy sehol sem ütköznek olyan erőteljesen a természeti és geopolitikai erők, mint az Északi-sarkvidéken. Finnország és Svédország kulcsszerepet játszik az új stratégia formálásában, miközben világossá tették: annak jobban kell igazodnia a régió megváltozott geopolitikai környezetéhez.
A biztonsági és védelmi kérdések előtérbe helyezése természetesen nem jelenti azt, hogy minden más területet figyelmen kívül kellene hagyni. Az éghajlatváltozás, a fenntartható fejlődés és az őslakos népek jogai továbbra is olyan kérdések, amelyekben az EU hagyományosan erős, ezért tapasztalataira az Északi-sarkon is építenie kell. Európának azonban meg kell értenie, hogy a 21. század kialakuló új világrendjében a biztonságpolitikai szempontoknak elsőbbséget kell élvezniük. Nem lehet fenntartható fejlődésről beszélni Finnországban, ha az ország folyamatos orosz fenyegetés alatt áll, vagy akár közvetlen támadás éri. Az éghajlatváltozás káros hatásait sem lehet hatékonyan mérsékelni olyan arktiszi vizeken, amelyeket ellenséges tengeralattjárók uralnak. Az Európai Unió kétségtelenül döntő pillanathoz érkezett északi-sarki identitásának keresésében. Ha megfelelő stratégiát alkot, erős szereplővé válhat a térségben. Ha kudarcot vall, elveszítheti helyét a globális politikai versenyben, és az Arktisz jövőjét Európával szemben ellenséges stratégiai versenytársak határozhatják meg.
A 2021-es stratégia egy másik korszakot tükrözött, amelyben az együttműködés volt a meghatározó norma, és a társadalmi-gazdasági kérdések álltak a középpontban. Ez a korszak véget ért. Az Oroszország Ukrajna elleni háborúja invázió alapvetően átalakította Európa biztonsági környezetét, beleértve az Északi-sarkot is. A 2026-os stratégiának ezért nem elegendő frissítenie elődjét: újra kell gondolnia az Európai Unió jelenlétét, mint cselekvőképes és hiteles geopolitikai szereplőt a Északi-sarkon.
Szerző: Szabó Ruben
A teljes cikk eredeti nyelven elérhető: https://europeanrelations.com/what-the-eu-should-strive-for-in-its-new-arctic-strategy/