A legfrissebb jelentések szerint a Gáza és Ciprus közötti légiszállítási útvonal, leghamarabb a mai nappal megnyílhat, melyen keresztül segélyszállítmányok és humanitárius források érhetik el a célterületet. Az USA áltatl tervezett ideiglines kikötő telepítése a gázai övezet partszakaszán, heteket venne igénybe, hogy működőképes állapotú legyen. A Kairói béketárgyalások továbbra is reménytelennek látszanak azzal kapcsolatban, hogy a Ramadán idejére felhagyjon mindét fél a katonai akciókkal.
Az amerikai elnökválasztás következő szakaszában Joe Biden indul körútra, mégpedig ezúttal azon államokba, melyekben kétesélyes a választás kimenetele. Útját Pennsylvania-val kezdve, Georgia-New Hempshire-Wisconsin államokon át Michigan-ben fogja befejezni. Ezzel egy időben egy 30 millió dolláros reklámberuházást is tett a jelenlegi elnök.
Haitin emelik a szükségállapot szintjét, mivel az elmúlt időszakban elharapódzó és a kormányt is fenyegető bandaháború emberek százait kényszerítette menekülésre. Az ENSZ adatai szerint közel 3000 terhes kismama maradt megfelelő ellátás nélkül Port-au-Prince-ben. A személyzet és a megfelelő gyógyszerek és feleszerelés hiánya komoly probléma, mely odáig jutott, hogy lassan képtelenek a lőtt sebek ellátására az egészségügyi központok.
Forrás – Reuters